2018. június 17., vasárnap

Köln (is), revisited


Újabb felvonás a "látogassunk meg városokat, amiket már láttunk"-sorozatból, múltheti epizód. Kiderült, hogy egy baráti pár - mint utóbb megtudtuk, Erasmusra, mert ők ilyen fiatalok -, Kölnbe költözött, és mi meg itt vagyunk Luxemburgban, hát miért ne ugranánk át Istvánnéval. Átugrottunk, és egyúttal igazi autós kirándulást is csináltunk a hétvégéből, mert a Köln és Luxi között fekvő Eifel Nemzeti Park mellett foglaltunk szállást (ami mellesleg ISTENI volt és épp ezért teljes pazarlás csak egy éjszakára), illetve szombat este még Bonnba is átugrottunk egy hőlégballon-fesztiválra, ami sajnos a csepergő eső miatt (részben) kútba esett, másnap meg eltévedtünk a nemzeti parkba menet, szóval több időt töltöttünk az autóban, mint kívüle, de így is jó hétvége volt, és még Monschaut is volt időnk megnézni hazafele vasárnap. 

Tradicionális német ebéd Kölnben: steak. :P

Köln

Erdeigyümölcsös limonádé

Bonnban :))) (Budafok testvérvárosa tudniillik.)

A hőlégballon-fesztiválon.

Eifel Nationalpark:





Tiszta Tajvan! :D


Monschau:





A kutat kell nézni



csíkosék fáradtan
A hétvége mérlege 600 km (kb. a felét vezettem én), és hogy a városi vezetés nem az én műfajom, Kölnben az ittenihez képest sokkal inkább volt forgalom plusz egy csomó biciklista, úgyhogy maradnék a luxi gyakorlópályánál. :P 

tíz évvel később

Két hete volt a tízéves érettségi találkozónk - az osztályunkhoz teljesen hűen, elég spontánul alakult az egész: én vetettem föl az ötletet még télen (ki más), de túl demokratikus akartam lenni (mi más) és elhúzódott a szavazás a csoportban, de végül, április közepére (!) csak sikerült megegyezni a június másodikában. Aztán nem nagyon volt időm/kedvem a szervezéshez, és május elejéig az egésszel nem történt semmi, akkor rájöttem, hogy vagy valakitől segítséget kérek, vagy az egész kútba esik, amit nem szerettem volna - egyébként itt még bőven úgy volt, hogy én ott se leszek. Na, végül május utolsó hetére, tényleg az utolsó utáni pillanatban, mégis összeállt a dolog egy osztálytársam segítségével. És akkor eldöntöttem, hogy én is megyek, ha már ennyit foglalkoztam vele.

A volt ofőnkkel azt beszéltem meg, hogy az iskolában találkozunk, és onnan fogunk majd az étterembe (mint később kiderült: inkább kocsmába) menni, úgyhogy szombat délután teljes nosztalgiában sétáltam át a Károlyi-kerten a Papnövelde utcába, és a suliban tárt kapu fogadott, a portás mondta, hogy ja, tudja, hogy a K. tanár úr itt van, de hogy hol... de menjek nyugodtan. Hát, nagyon fura érzés volt fölmenni ugyanazokon a lépcsőkön a másodikra, és elindulni a folyosó vége felé, és látni, hogy páran már ott vannak: pont, mint a régi szép időkben, amikor vártuk, hogy a tanár felbukkanjon. Bár öt éve jártam/unk ugyanott, mert az ötéves találkozó is "rendhagyó osztályfőnöki órával" kezdődött, mégis olyan volt, mintha sokkal de sokkal több idő telt volna el. A lépcsőfordulóban ráadásul megtaláltam a tablónkat is. :D (Amit most GDPR okokból nem teszek ide ki.) Sajnos nem voltunk olyan sokan, mint lehettünk volna, és az elején szinte csak lányok, de akik ott voltak, azoknak nagyon érdekesen alakult az élete, még ha nem is pont úgy, ahogy tíz éve elképzeltük volna. Az egyik osztálytársam a Fradi utánpótlás focistáit gyógytornáztatja és rehabilitálja, egy másik feldobox élménycsomagokat állít össze, van egy szájsebész, aki leginkább a bölcsességfogak kiműtésében leli örömét, van egy lány, aki négy év külföld után most költözött haza egy hete (illetve persze azóta három hete), van, aki több év közgazdászkodás után inkább programozást tanult, és most programozóként "szenved" (ő maga mondta így) nap mint nap, van, aki teljesen belevetette magát a környezetvédelembe és fenntarthatóságba, és egy olyan cégnek az ügyvezetője, amelyik a műanyagra mint alapanyagra keres fenntartható alternatívákat (amikor később rákérdeztem az ügyvezetőségre, akkor azt mondta, "hát ez abból áll, hogy vagyok én és én a cégben" :D), és azt hiszem még egy lányról tudtam meg, hogy mit csinál, ő a Decathlonnál dolgozik négy éve. Az egyetlen fiú, aki a találkozó első részén ott volt és elmondta, mivel foglalkozik, szintén programozó. És persze ott volt még az ofőnk, akinek a gyerekei rengeteget öregedtek (pont annyit, mint mi, de mégis így a legszembetűnőbb), illetve az ofő-helyettesünk, akinek két gyereke született és róluk elég hosszan mesélt. Az osztályban egyébként egyelőre két és fél gyerek van: egy srácnak van két kislánya, és az egyik lány pár héten belül szül. Ezen kívül - amiről tudok - legalább két házasság, egy pár héten belüli esküvő (lehet, hogy azóta meg is volt) és egy válás van a rovásunkon. Kíváncsi leszek, hol-hogy leszünk tíz év múlva.

(Kőleves kert)

2018. június 12., kedd

csak szólok

Hogy azóta azért le(jjebb)nyugodtam és (majdnem) minden (majdnem teljesen) oké. :) 


2018. május 26., szombat

otthon?

Szóval hazamentem tizenegy napra, és a tavalyi havonta két napra hazalátogatás után a négy hónap kihagyás elég nagy sokként hatott, és ennek meg is lett az eredménye. A másfél hét alatt mindent (is) csináltam, de tényleg: hétköznap délelőttönként otthonról dolgoztam (ezzel megspórolva 3 szabadnapot!), voltam Énekel az Ország-táborban hétvégén, Messiás-koncerten a Müpában, vacsizni a Babkában, ebédelni (többek között) a Dobrumbában és a Kertemben, az Élet Menetén, tolmácsolásgyakorláson Fanninál, Gárdonyban, A Gézagyereken a Pinceszínházban anyuval, egy TASZ által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a Lieblingben Fannival, a Jedermann kávézóban Noémivel, a Madal kávézóban Adribloggerrel, Nagymamánál kétszer is, fodrásznál (!) egyszer, a Gazdagréti templomban is egyszer, Csabival, és még a Julit is láttam, akit több mint két éve nem, és még Adélt és Pankát is a Sugar!-ban szombat este, és még egy Gondnokreggeli is belefért vasárnap.


Ettől persze az a benyomásom támadt a hét végére, hogy otthon minden jobb, mert mindent lehet csinálni, és én azonnal haza akarok költözni, de ezt a hullámot ismerem, azzal kell leküzdeni, hogy mondogatom magamnak, hogy ez nem reális kép, hogy ha otthon laknék, ennyi programra nem lenne se időm, se pénzem - de semmiképp nem ilyen intenzíven -, de még ha lenne is, nem tartana sokáig a nászutas fázis, amíg ezek kielégítenek, és utána nagyon durván arcon csapna a valóság, a bürokrácia, a közélet, a nehézségek, és hiányozna az itt megszokott kényelmes élet(színvonal). Baromi nehéz ezt a küzdelmet vívni, és egyébként az is a csábító a hazaköltözésben, hogy akkor nem lenne ez a dilemma.


Tegnap az egyik kollégámmal beszélgettem erről, ő most 25, és másfél éve van itt, és nem olyan rég látogatott haza (olasz), és mondta, hogy borzasztó nehezére esett visszajönni, de közben ő is tudja, hogy nem érdemes hazamennie, mert nincs hova. Tipikus aranykalitka, itt vagyunk egy gazdag országban, élünk egy minden szempontból kényelmes életet, amiből nincs kiút, mert akkor föladnánk mindent, amiért itt megdolgoztunk. Hol a hiba? Akkor ne költözzön el az ember soha, mert megtudja, máshol milyen jó is lehet(ne), és inkább kerüljük el a kísértést? Vagy ha elköltözik, akkor zárja el magát hermeneutikusan az otthontól, hogy szép lassan elmúljanak az érzelmi kötelékek?


Közben meg, ha próbálom kevésbé tragikusan nézni a dolgot, tök könnyű utazni, és Budapest nincs is messze, gyakorlatilag bármikor mehetek. Csak akkor megint csapdába csalom saját magamat, ha úgy teszek, mintha lenne otthoni életem is... Valószínűleg a legnagyobb baj (azon kívül, hogy nem tudom az érzelmeimet ignorálni), hogy türelmetlen vagyok, és két és fél év után azt várom magamtól, hogy ezt a dilemmát azonnal meg tudjam oldani. Pedig akárhogy döntünk akármikor, azt bármikor meg lehet valósítani, ezt Coelho is megmondhatja.


Egyébként ezeket elsősorban terápiás, másodsorban azzal a céllal írom, hogy ne sugalljam azt a blogommal, hogy a határátkelésben nincs nehézség, és minden habos-babos és rózsaszín. És igen, járok pszichológushoz is, pont emiatt, szóval dolgozom rajta, de amint látszik, egyelőre legfeljebb abban haladtam előre, hogy csak még önreflektívebb lettem. 

2018. május 23., szerda

találkozás az Ügyféllel

Ma - az egyik kedvenc kolléganőmmel együtt - kétszer három órát utaztam azért, hogy 35 percre találkozzunk az Európai Bizottságból három emberrel. #timewellspent De legalább nagyon jót reggeliztünk és ebédeltünk a cég pénzén. És első osztályon utaztunk! #moneywellspent

2018. május 8., kedd

gyorsan Berchtesgadenről

Mielőtt teljesen okafogyottá válik. Illetve előtte még zárójelben megjegyzem, hogy gyönyörű, napos és meleg tavaszunk van idén itt Luxemburgban, virágillat és világos este 9-ig, és minden reggel félórával az ébresztő előtt ébredünk az elképesztő madárcsicsergésre, mert nyitott ablaknál alszunk. <3

Szóval Berchtesgaden: képeslap. Havas hegyek, alpesi mezők legelésző tehenekkel és megszámlálhatatlan sárga virággal, vízesések,  hihetetlenül tiszta patakok és folyók, vendégszeretet, és a szállásunkon a világ legkényelmesebb ágya.

Random mezők hegyekkel:







Berchtesgaden gyönyörű, szupervilágoskék, szupertiszta folyója:





Obersee:





Königsee:





Hintersee:




A Hintersee felülről
Random virágok:







És végül Berchtesgaden maga, valamikor este fél 9 körül :)