2017. augusztus 11., péntek

kalandjaim

Három hét hezitálás után tegnap végre vettem új szempillaspirált. 

2017. augusztus 8., kedd

hétköznapok

Kezdem kinőni a munkámat - leginkább nincs, de amikor van, akkor is uncsi. Keresek állást, de nincs semmi, hát nem tudom, mi lesz így. A főni szept. 11-én jön vissza gyesről elvileg, de mióta egy hete kitették egy másik (nem közvetlen) kolléganőmet a gyes utáni munkábaállásának első napján, ezt aznapig nem merem biztosra mondani. Valamiért úgy érzem, ez a cég nem húzza már sokáig, vagy én a cégnél, vagy is-is. Közben folyton mennek átszervezések a fejünk fölött, amik mivel minket nem érintenek közvetlenül, hivatalosan el se jutnak hozzánk, csak innen-onnan, pletykákból, vagy ha véletlenül rákérdezek valakinél. Kicsit ki vagyok ábrándulva, de hiába keresek alternatívát, (itt) egyelőre úgy tűnik, esélytelen. 

2017. július 28., péntek

Bienvenue chez les Brexit*

Nos, mielőtt ideömleszteném a hatszáz képet, amit nagy nehezen kiválasztottam az ötmillióból, néhány általános benyomás / random fun fact:

- egy hét után is csak úgy lehet biztonsággal lelépni a járdáról, ha előtte mint egy hülye hatszor néztem mindkét irányba, biztos, ami biztos;
- kétszer léptem majdnem az autó alá (még az első nap);
- Yorkshire gyönyörű, és York napsütése létező dolog, ha nem is tart egyszerre tíz percnél tovább;
- iszonytató az olajszag, ami a minden sarkon levő fish&chips-helyekből árad;
- mindenki fish&chipset eszik folyton;
- mindenki NAGYON kövér, főleg a nők és főleg a gyerekek;
- mindenkinek van kutyája (és a legtöbb bolt és étterem kutyabarát);
- az angolok nem esznek zöldségeket kb. semmilyen formában, de ha mégis, akkor főzve/grillezve és valamilyen mártással leöntve;
- a tengerparton nagyon sok az idősek otthona;
- a tengerparton az idősek egyharmada tolószékben ül, úgy dohányzik és tolja magába a fish&chipset;
- ugyanezt sok középkorú, rettenetesen elhízott ember is teszi;
- Yorkshire-ben csak angolok turistáskodnak, York kivételével nem láttunk egy külföldit se, és ott is csak párat;
- az angol reggeli is egészségtelen (meg ki eszik babot reggelire??? vagy sült vért???);
- a yorkshire-i angol vicces és egyben nehezen érthető, pl. [u]-nak ejtik az u-t, ami nagyon meglepő (hundred, Sunday, sunshine);
- Yorkban bementünk egy zenei antikváriumba, ahol egy ezeréves bácsi fogadott minket és óriási elismeréssel beszélt Kodályról és Bartókról, meg elmesélte, hogy ő a helyi székesegyházban volt kórista, és képzeljük el, hogy az orgonista 101 éves. de még mindig játszik, igaz, csak otthon, van egy saját portatív orgonája;
- ebben a régióban sajnos a lakosok többsége a Brexitre szavazott, és ettől én nem is nagyon tudtam elvonatkoztatni, és ez (mindkét tény) rettenetesen szomorú:

forrás: http://www.caliper.com/featured-maps/maptitude-brexit-map.html
- az angoloknak elképesztő szókincse van a közterekre, a magyar nyelv szegényes és szürke ehhez képest, végeztem egy kis gyűjtést: street, lane, road, close, yard, steps, terrace (hardcore verzió a lane terrace), court, wharf, avenue, drive, walk, gate, row, crescent, borough, promenade, parade, cliff, meadow, circus, és persze square és place;
- mondtam már, hogy Yorkshire gyönyörű? :))
- bár a fentiek félrevezetőek lehetnek, nagyon jól éreztük magunkat, és az angolok igazán vendégszeretőek voltak minden helyen! :)

Kettőszázkilenc kép következik, kérem, kapcsolják be biztonsági öveiket, dőljenek hátra és élvezzék a repülést. (A "További bejegyzések"-re kell kattintani, ami elég hülyeség, de még nem jöttem rá, hogy lehet módosítani. Valaki?)

egy éve az instán

Ma egy éve telepítettem és kezdtem el használni az instagramot, ami életem egyik legjobb döntése volt, hangozzék ez bármennyire is viccesen, tényleg nagyon szeretem, csodát lehet művelni hétköznapi képekkel. 
Kiválasztottam tízet a kedvenceim közül :) Nagyon vicces amúgy, hogy toronymagasan a legtöbb lájkot a kajás képeimre kaptam, pedig szerintem nagyon jó "igazi" dolgokat is fotózok... :P

Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,
Vera Tordai (@veratordai) által megosztott bejegyzés,

2017. július 27., csütörtök

lépések(, amelyeket eddig) a jogosítvány megszerzésének érdekében (tettem) - frissítve

1. autósiskola kiválasztása;
2. a beiratkozáshoz (!) szükséges dokumentumok listájának többszöri elolvasása kissé hitetlenkedve: itteni erkölcsi, otthoni erkölcsi, orvosi alkalmassági igazolás, fénykép, személyi és itteni lakcímkártya fénymásolata;
3. fenti lista tudomásulvétele;
4. halogatás;
5. még halogatás;
6. regisztráció az Ügyfélkapun;
7. erkölcsi bizonyítvány megigénylése az Ügyfélkapun (április 19.);
8. itteni erkölcsi bizonyítvány megigénylése (szintén online);
9. áll leesése: az igénylés másnapján jön az e-mail az Ügyfélkaputól, hogy akkor ők most postázták is anyuéknak az erkölcsit (április 20.);
10. autók nézegetése a neten;
11. nyálcsorgatás;
12. minden szembejövő, parkoló és egyáltalán, látótávolságon belül levő autó alapos méregetése (túl kicsi lenne, túl nagy lenne, milyen a színe, nincs rajta sapka #hajadismijen);
13. anyuék elküldik nekem ajánlva a magyar erkölcsit (ápr. 28.);
14. levél a postaládában: az itteni erkölcsim két példányban;
15. értesítés a postáról: megérkezett az anyuék által ajánlottan elküldött magyar erkölcsi (máj. 5.);
16. random időközönként az online elérhető minta-KRESZ-vizsga elvégzése, közben saját magam győzködése, hogy oké, hogy egy hibám lehet majd élesben, és nekem most kettő volt, de akkor is muszáj a tanfolyam, mert fingom nincs a szókincsről;
17. elmegyek a postára a magyar erkölcsiért (máj. 15.) (csak munkanap, csak munkaidőben nyitvatartó posta, a nyomorult vírustámadás kellett, hogy erre legyen időm);
18. e-mail az autósiskolának: jó nekik a magyar, vagy kell a fordítás? (jún. 9.) - hivatalos fordítás kell, de angolt is elfogadnak, nem feltétlenül kell a francia (ki vagyok segítve);
19. írok a luxemburgi magyarok levlistára: ki szerint mit jelent a hivatalos fordítás ebben a kontextusban, tudnak-e valakit, aki foglalkozik ilyennel, egyáltalán segítsééééég (jún. 22.);
20. 50 euró fejében a franciára hivatalosan lefordított erkölcsim meg is érkezik e-mailben (jún. 25.);
21. majd postán is (júl. 3.);
22. potom 60, az egészségbiztosító által vissza nem térítendő euróért orvosi alkalmassági vizsgálat elvégzése (júl. 10.);
23. nincs időm elmenni az autósiskolába beiratkozni;
24. ma végre lesz időm, elmegyek (júl. 25.), ja, de nincs fényképem meg sz.ig.- és lakcímkártya-fénymásolatom;
25. csináltatok fényképet, lemásolom a cuccokat (júl. 26., úgyis mint tegnap);
26. elmegyek az autósiskolába zuhogó esőben (of course) (ma, júl. 27.);
27. úton az autósiskolába elhagyom a fényképet, amit gondosan beletettem a többi papírt is tartalmazó mappába - milyen szerencse, hogy van másik négy -, de ez persze csak ott derül ki,
28. ahogy az is, hogy már mindkét erkölcsim lejárt, úgyhogy magyarból mindenképp újat kell igényelnem (a luxit ők megoldják) (ezt azóta meg is tettem:)),
29. és az is, hogy amikor meglesz az érvényes erkölcsi fordításostul, illetve a fénykép (...), 
30. illetve készpénzben befizetek 260 eurót, ami a kresz-tanfolyam és -vizsga ára, - IDÁIG MINDENNEL MEGVAGYOK (AUG. 16.)
31. akkor az autósiskola az egész paksamétát (mínusz pénz) elküldi az autósiskolaminisztériumba (Ministère du Développement durable et des infrastructures), akik 
32. majd küldenek nekem postán egy engedélyt,
33. hogy beiratkozhatok a kresz-tanfolyamra,
34. ami minimum 12 alkalom (1 alkalom két óra), bármilyen nyelven csinálhatom és bárhányszor fölvehetek egy-egy órát, mert tematikusan tolják, nem egymásra épül az anyag,
35. ami után letehetem a kresz-vizsgát, amit hetente egyszer rendeznek meg Sandweilerben (ahol B. dolgozik, de nem az ő munkahelyén :P),
36. ami után beiratkozhatok vezetésre, amire most épp kéthónapos várólista van.

De engem szerencsére nem fenyeget az a veszély, hogy a két hónap végére végeznék a 28-35. pontokkal.

2017. július 25., kedd

throwback Tuesday: Boriék esküvője (06.03.) :)

Ígértem még június közepén, hogy majd írok külön erről az esküvőről, mert mennyire király volt, és egy hete lettek készen a képek, de mi épp akkor érkeztünk Angliába (erről is írok majd of course), úgyhogy akkor most.
Az egész úgy kezdődött, hogy amikor jött a meghívó (még télen talán?), akkor B. nagyon kiakadt, hogy miért pünkösdhétvégén lesz az esküvő, amikor a legdrágábbak a jegyek, és ő nem is megy, és amúgy is. De mondtam neki, hogy én mindenképp megyek, viszont nem akarok nélküle, úgyhogy ezzel meg is győztem. :P A repjegy tényleg bazi drága volt, de hát egyszer megy férjhez a Bori! :) 
És eljöve május vége, amikor már csak két hét volt az esküvőig, nekem meg még mindig nem volt ruhám, ami minden kívánalomnak megfelelt volna (legyen lenge, de ne túlságosan, hátha nem lesz olyan meleg, ne látszódjon túl nagynak a hasam/fenekem, legyen szép legyen tánc), úgyhogy végül Olaszországban, konkrétan egy út széli kínaiban vettem egy minden fentinek megfelelő tízeurós ruhát, két majdnem egyforma példányban, mert annyira tetszett mindkét verzió: piros és kék. Aztán szakértők bevonásával eldöntöttem, hogy a kéket veszem föl, nehogy a piros interferáljon a menyecskeruhával (hajjaj...!). 

Fehérváron aztán az esküvőn összeszorult a torkom rendesen a bevonuláskor, de én mindig olyasmin hatódom meg, amin senki más, aztán a szertartásvezető elmesélte, hogy ismerkedett meg az ifjú pár, na azon is majdnem elbőgtem magam... 

Itt még messze nincs szó bőgésről, hanem a Boriéknak szánt képeslapra írok éppen limericket :D
Anyway, apropó szertartásvezető, az a nő egy csoda volt, saját magát tolmácsolta angolra (nagyon sok volt a külföldi vendég), gyönyörű kiejtéssel és szókinccsel, élmény volt hallgatni, de akkor is, amikor magyarul beszélt. Később kiderült, hogy konkrétan szertartásvezető és tolmács, szóval egyik minőségében sem kell csodálkozni a profizmuson, de mégis annyira jólesett hallgatni! B. mondta is, hogy el akar válni, hogy utána ez a nő adhasson össze minket újra a mi mísz anyakönyvvezetőnk helyett. :D 
A szertartás után volt gratuláció, aztán az épület előtt fotózás:



Szerintem ezen a képen (meg rajtam, ha-ha) áll a legjobban a ruhám :D 
Aztán bementünk leülni az asztalokhoz, és kezdetét vette az úgynevezett lakodalom, volt kaja-pia, mi szem-szájnak ingere: húsleves, pörkölt, rántott hús, fagyi, gyümölcs, közben korlátlan pogácsa és ital. A szertartásvezető csaj egy ponton figyelmeztette is a külföldi vendégeket, hogy a pálinka nagyon erős ám. :D 

Virágék :D

Itt az a játék van éppen, hogy "Bori vagy Toma" (csinálta ezt vagy azt, azt asztalnak közösen kellett válaszolni egy ilyen kérdésre), már nem emlékszem a kérdésre, se a válaszra, pedig helyes volt, a nyereményünk pedig a következő képen látható:

Egy csomag felragasztható bajusz! :D
Előretekerek, mert közben volt egy csomó evés meg játék, meg a Boriék első tánca házaspárként (awwww!), meg még tánc, de aztán jött az, ami nekem azóta is vigyorgós emlék: közös néptáncolás! :D Annyira poén volt, B., aki soha nem táncol és nem is szereti, tök lelkes volt, és mikor már mindkettőnkről folyt a víz, még akkor is roptuk! (Én se táncolok soha, nem tudom hova tenni a végtagjaimat, de amikor megmondják, hogy mit csináljak, az más.)



Aztán amikor meguntuk a táncot, akkor elmentünk a fotósarokban bohóckodni, B. nem volt hajlandó beszállni a buliba, mondván, hogy tiszta izzadt. Nem baj, mi így is jól elvoltunk (igen, a két kép közötti különbség minimális):



Ez után még egy kicsit üldögéltünk és dumáltunk - az asztalunknál ülő izraeli sráccal pl. Sorosról, mert miért ne :D -, majd a fél 12-es vonattal eljöttünk (B.-vel ketten), és még másnap is izomlázam volt a tánctól. :) 

2017. július 6., csütörtök

fekete fekete fekete

Előre is bocsánat mindenkitől, de egyszerűen muszáj ideventillálnom, hogy mennyire határtalanul elkeserít és megijeszt, ami otthon folyik (és most komolyan majdnem áthúztam, hogy otthon, és azt írtam helyette, hogy Magyarország). 

Az a helyzet, hogy én nagyon szeretnék hazamenni egyszer. Ebben egyre biztosabb vagyok. Sőt, még mielőtt nyugdíjasok leszünk, mert nem akarok állandóan kimaradni a barátaim és a családtagjaim életéből (és halálából). Rettenetes annak még a gondolata is, hogy egyszer úgy veszítsek el bárkit, hogy alig voltam ott személyesen az életében. Pedig ha nem költözünk egyszercsak haza, vagy mindenki ide, akkor ez fog történni. És most még az arányok úgy állnak, hogy sokkal többet voltunk együtt személyesen, mint nem, de ha elég sokáig maradunk külföldön, akkor az lesz a normális, hogy csak virtuálisan vagyunk ott egymásnak, két külön világban élünk, ha az értékrendünk azonos is, és ha tudunk is nagyjából egymás életéről. Ez nekem nem elég, és remélem, hogy soha nem is lesz elég, és mindenki, aki otthonról olvas, ezt nyugodtan vegye magára. <3 #kicsimmelszentimentálisba
Lehet itt barátokat keresni, meg jófejkedni a kollégákkal, kórusban énekelni, de nem ugyanaz, nem tud ugyanaz lenni, persze szűk két év alatt az ember nem ereszt gyökeret sehol, ezt talán elfogadhatjuk általános igazságként. De bazi nehéz gyökeret ereszteni, és nem is tudom, lehet-e, érdemes-e, akarok-e. Én akkor is reflexből Magyarországot mondom válaszként, amikor elmegyünk nyaralni és megkérdezik a hotelben, hogy honnan jöttünk. Nincs kimondott honvágyam, de mindenképp erősödött a magyar identitásom, mióta nem vagyok otthon, lehet persze, hogy ez teljesen természetes, csak nem tudom, sose volt rá precedens. A gyökéreresztésre visszatérve, szerintem én elég sokat teszek azért, hogy ide tartozzak, de itt Luxemburgban baromi nehéz barátokat találni. Mindenki külföldi, amit nem cserélnék el semmire, de emiatt az egész ország egy átjáróház, és például ha egy kollégám elmegy, az azt jelenti az esetek 90%-ában, hogy elköltözik egy másik országba, szóval nem lehet igazán kötődni senkihez. És persze, nincsenek is lekötetlen vegyértékeim, mert az otthoni barátaim a barátaim maradtak, sőt, szóval nem helyettük keresek mást, és simán lehet, hogy emiatt nincsenek itt új barátaim. Vagy csak még nincsenek. Ja, és innen üzenném a kételkedőknek, hogy lehet magányosnak lenni úgy is, ha az ember nem egyedül adja határátkelésre a fejét. Sajnos lehet. Igyekszem elfoglalni magam persze, de az egyedül töltött esték nem a kedvenceim.

De eredetileg nem is erről akartam írni, hanem arról, amit azzal kapcsolatban érzek, ami otthon folyik (mennyi alárendelés!). Félelmet. Viszolygást. Értetlenkedést. Undort. Félelmet. Ja, ez már volt. Az, hogy az én szüleim, ismerőseim, barátaim stb. adóját a kormány arra költi, hogy egy teljesen egyértelműen antiszemita plakáttal árasztja el az országot, hát ez minden eddiginél rettenetesebb. Mindezt egy olyan országban, ami a mai napig nem számolt el a holokausztban való részvételével, és ahol még mindig a szőnyeg alá söprés és az ellenségkép-kreálás az első számú problémamegoldó módszer. Hátborzongató, ahogy a vezetés pontosan tudja, mivel kell etetni az istenadta népet, amit persze rengetegen boldogan megkajálnak, elég csak egy bármilyen 444.hu vagy index.hu cikk alatt a kommenteket elolvasni. Nem lehet ép ésszel felfogni, hogy 2017-ben bárhol a világon, de pláne, ahol volt már precedens (!!!!!), az antiszemitizmust állami szinten lehet művelni. És akkor most csak a Soros-plakátról beszélek, a többi 32846723434374356456564 dolgot meg se említem. Egyszerűen borzalmas, szörnyű, rettenetes, undorító, plusz az összes többi jelző, amik most szerencsére nem jutnak eszembe. 
És akkor mindeközben az ellenzék minden reggel azt nyilatkozza a Klubrádióban, hogy ráérnek még eldönteni, ki legyen a jelölt, mi legyen a program, egyáltalán legyen-e, ejráérünkarramég, mire észbe kapnak, rég módosítva lesz az alaptörvény úgy, hogy ne indulhasson az, akin van sapka. Meg akin nincs.

Na, szóval például ezért nem tudunk egyelőre hazamenni, és ezért kell egyelőre megelégednem az otthoniak virtuális verziójával a 3D-s helyett. Köszi, Viktor, köszi, kapdbe

Köszönöm, hogy elmondhattam.