2018. szeptember 21., péntek

munkafront

Ott hagytuk abba, hogy főnökasszony felmondott július közepén, és bekövetkezett az elkerülhetetlen: el is ment. Szeptember első hete volt az utolsó hete, és basszus, majdnem napra pontosan kilenc (!) évet töltött a cégnél (a gyakorlatban nyolcat, mert egy évig gyesen volt, de akkor is odatartozott). Ez nekem egyelőre felfoghatatlan hosszúságú munkaviszony, a kis két és fél évemmel csak pislogok. Egy másik kolléganő meg tegnapelőtt volt bent utoljára, majdnem nyolc év után... Na de nem ez a lényeg, hanem hogy főni lelépett, engem meg kineveztek a helyére, ezúttal papírral, hivatalosan, meg minden, és kaptam két beosztottat fizetésemelés helyett, szóval hát váó. Igazából a gyakorlatban annyi változott, hogy átültem főni asztalához, mert az jobb helyen van, az ablak mellett, meg hogy most amiben tudok, abban én döntök egy személyben, amiben meg nem, abban segítséget kérek. Ez utóbbi nyilván eddig is így volt, csak most nem ül ott mellettem, akitől meg tudok bármit kérdezni, hanem le kell vadásznom a különböző embereket, akik aztán vagy tudják a választ, vagy nem, vagy egy további kérdéssel válaszolnak, vagy nem, vagy leráznak, vagy nem... Szerencsére/Sajnos (még nem döntöttem el) a Nagy Projekt, amiért most 100%-ban én tartom az arcom és a hátam, elég szigorú mederben folyik, nem kell nekem kitalálni semmi újdonságot, legfeljebb a meglevő folyamatokat optimalizálni (rájuk fér). 
Most kaptunk egy új feladatot, na azon dolgozunk hetek óta, hogy a lehető leghatékonyabban a végére járjunk, biztos sikerülni fog, kérdés, hogy még az idén-e. :D Ezen a héten mindennap 7-kor jöttem el, de nem bánom, annyi láblógatás volt korábban, és most legalább van értelme bejárni.

lóg a nyelvem
Jött egy új kolléganő (a másik "emberem" a meglevő kolléganőm mellett), nem volt szimpi a fotója alapján, és már vizionáltuk, hogy rideg lesz és szótlan és majd megvetően néz mindig, amikor mi káromkodunk vagy viccelődünk, de mit tesz Isten (meg a HR): tök jó fej, és nemcsak hogy nem rideg/szótlan/megvető, hanem van humora, nagyon kedves-mosolygós és szívesen beszélget bármiről. És ami még ennél is jobb, hogy baromi okos, gyorsan tanul és képben van mindennel (korábban hasonló munkakörben dolgozott, volt fordítógyakornok is az EU-nál, szóval abszolút megvan a háttere), és bármit rá lehet már bízni így öt nap után is. Jó, nyilván nem rakétatudomány, amit csinál(unk), de azért ez a gyorsaság még nekem is extrém. Óriási munkabírása lesz a csajnak, már most látom.  

2018. szeptember 18., kedd

és már megint Köln

Hát úgy látszik, nem tudok ettől a várostól elszakadni. Most az volt az apropó, hogy Fannival kellett találkozási pontot találni, és miután a Kanári-szigeteket kigolyóztuk, maradt Köln. (Pestről van közvetlen fapados, nekem meg közvetett - kb. 4 órás, 1 vagy 2 átszállásos - vonat.) Még mindig nem tudom, mi ott olyan hűdeizgi, hogy annyira sok a turista, most is tömegek voltak, meg visszanéztem a tavaly téli posztomat, ott is csomó ember van minden képen. A dóm tényleg szép, de amúgy az a háromutcás-két teres óváros, hát nem tudom, én még csak azt se éreztem, hogy olyan sajátos (vagy bármilyen) hangulata lett volna a városnak. Az már viszont nagyon is szimpatikus volt, amikor vasárnap tömegek tüntettek szolidaritásos meg pride-os meg migráncssimogatós transzparensekkel, na, akkor megszerettem Kölnt. 
Nem mondom, vannak ott jó dolgok, például a Primark, a csokimúzeum, ahol nem a csoki a pláne, hanem végig lehet nézni, ahogy élőben készül, formázzák, díszítik, csomagolják, meg a kölnimúzeum, ahol az eredeti Eau de Cologne történetéről meg a parfümkészítésről általában van napi egyszer nagyon igényes, érdekes angol nyelvű tárlatvezetés, sok szagolgatással. Meg persz az egész Rajna-part tök hangulatos, amikor süt a nap és lehet korzózni, és ha az embernek van ereje megmászni 533 lépcsőt a dóm egyik tornyába, akkor az szó szerint csúcs: szuper a kilátás és másnap garantált az izomláz. 









A "híres-nevezetes" csokiszökőkút, ami miatt állítólag az egész múzeum létrejött.



Fogyókúrás kóser vacsora (szemben véreshurka, itt sertésbélszín)





Ilyen meleg volt vasárnap!


2018. szeptember 2., vasárnap

németországi kalandozásaink

Az utóbbi hetekben úgy jött ki a lépés, hogy többször is jártunk Németországban, a Saar-vidéken, ami nemcsak közel van (autóval, természetesen), hanem gyönyörű is. :)

Saarschleife röviden, múlt csütörtök este anyuval:


Látjátok a szivárványt? :)



Bernkastel-Kues, múlt szombaton, szintén anyuval:





Épp a magyar közoktatást fikázzák próbálják megoldani.








Saarburg tegnap:















Saarschleife újfent, ma kora reggel, napkeltében való gyönyörködés céljából mert nem vagyunk normálisak:

6:45 körül


7:05 körül





A képriport-rovat ezennel bizonytalan időre búcsúzik.