2019. december 1., vasárnap

30. szülinap Palerm🌞ban

A múlt hétvégét Szicíliában töltöttük, ezt kaptam B.-től a 30. szülinapomra. Jaj, amúgy a szülinapom is tök jó volt, köszi mindenki, aki fölköszöntött. :))

2019. október 30., szerda

2019. szeptember 27., péntek

elmúltnégyév

Négy éve ezen a napon, nagyjából ebben a napszakban épp agyérgörcsöt készültem kapni, mivel nem találtam a frissen kiváltott EU-s egészségbiztosítási kártyámat. Már minden készen állt a Luxemburgba költözéshez, de az a kis kártya csak nem akart meglenni. Szerencsére másnap reggel sikerült újat csináltatnom még a repülő indulása előtt, szó szerint az utolsó pillanatban. Az eredeti kártya aztán hónapokkal később B. pénztárcájából került elő, ha jól emlékszem... 
Nem sokat tudtam arról, hogy hova jövök, de már akkor, vakon, nagyon határozottan tovább akartam maradni, mint ameddig a gyakornokságom szólt (öt hónap). Sikerült.
Az elmúlt négy évben voltak elég mély hullámvölgyeim, amikor nagyon honvágyam volt és komolyan fontolgattam a hazaköltözést, bármi áron, de aztán ezek, néha külső segítséggel, elmúltak. Most már talán több mint egy éve nem is volt ilyen epizód. Nehéz 1000 km-re élni a családtól, barátoktól, de egyáltalán nem lehetetlen. A legtöbb távollevő szerettemmel gyakorlatilag permanens online kapcsolatban vagyok, és nyilván nem ugyanolyan, mint személyesen, de át lehet állni rá, hogy ez a normális. Ajándék, ha élőben is tudunk találkozni. (És ugye állítólag október végétől lesz közvetlen Budapest-Luxembourg repülő... #hiszemhalátom)
Négy évvel később ezen a napon (azaz ma :D) épp egy kórusos eseményt szervezek, és közben a jövőheti tanszéki értekezlet napirendje jár a fejemben, meg a tegnapi németóra, meg hogy holnap hova kirándulunk. Zajlik az élet, béke van, két év múlva, ha akarok, lehetek* luxemburgi állampolgár.

Echternach, 2016.
*nyilván nem elég csak akarni, még mielőtt valaki azt hinné :)

2019. augusztus 10., szombat

natural habitat

Másfél hét telt el az új melóban eddig, és nagyon remélem, hogy nem kiabálom el, de minden a lehető legjobban alakul. Az a fura, hogy hirtelen olyan, mintha az elmúlt négy év nem lett volna, és sose jöttem volna el az egyetemről. Mindenki (mármint az új kollégák) csodálkozik, hogy a versenyszféra után egy ilyen "adminisztratív" (értsd: uncsi és bürokratikus) állásra jelentkeztem, de ez is csak azt mutatja, hogy aki 10+ éve van a közszférában, és/vagy akár soha nem dolgozott máshol, az nem tudja, hogy az, hogy egy cégnél valakit menedzsernek hívnak, pont ennyit jelent és nem többet, és cége válogatja, hogy egy menedzsernek milyen feladatai és mekkora jogköre van, és hogy ez nem automatikusan valami fantasztikus csillogó modern felhőalapú unikornisos kontextus "dinamikus, fiatal csapatban". Továbbá hogy egy menedzsernek lehet, hogy adott esetben sokkal unalmasabbak a feladatai, mint egy asszisztensnek... 
Persze az egyetemen azon is csodálkoznak, hogy nagyjából magamtól is ismerem a szervezeti felépítést (rektor, dékánok, majd mindenki más), és hogy nem ért meglepetésként, hogy van olyan, hogy vizsgaidőszak. 
Eddig elég változatos feladatokat kaptam, vannak érdekesek meg kevésbé érdekesek (mint mindenhol), de például olyasmik, hogy tervezzek meg egy elég komplikált olaszországi utat, különféle statisztikákból nyerjek ki számokat, gépeljem be egy bebörtönzött elítélt kézzel írt levelét és válaszoljak rá (!), meg mindenféle adminisztráció.
Minden franciául megy, illetve pár emberrel angolul, de pont ellenkező az arány, mint eddig, aminek nagyon örülök! Már a 24. órában volt a franciám, így viszont jó esély van rá, hogy mégse felejtem el. Ja, és ami még szuper, hogy nincs mellébeszélés meg bullshit meg brand. Hallgatók vannak, oktatók és tanév, és ennek rendelődik minden alá, és mindennek, amit eddig csináltam, láttam és értettem a konkrét célját és értelmét.

2019. augusztus 2., péntek

la belle Bretagne

Tényleg, nincsenek is szavak, olyan szép ez a táj. Meg sajnos nagyon időm sincs részletes, hosszú posztot írni, és félek, hogy mire lenne, elvész a motiváció meg az aktualitás. Úgyhogy jöjjön inkább a szokásos, képes verzió, természetesen azért némi kommentárral.

2019. július 29., hétfő

keserédes

A(z apai) nagyszüleim 1137 külön töltött nap után szombat óta újra együtt vannak, és az anyaiakkal együtt lógázzák a lábukat a felhőkről. ❤❤❤❤

2019. július 10., szerda

pénteken indul a mókavonat

Természetesen nem 20+ óra az út, illetve annyi lenne, ha azonnal vissza is jönnénk, de - surprise! - nem fogunk. Az útvonal nagy vonalakban Lux - Étretat - Saint-Malo - Quimper - Forges de Paimpont, itt lesz július 20-án az esküvő, amiért tulajdonképpen megyünk, 21-én pedig jövünk haza egy lendülettel. (Messzinek tűnik, de 7 óra kocsiút, az azért kibírható egy nap alatt.) Remélhetőleg az időjárás jófej lesz, és fogunk tudni strandolni!

2019. július 5., péntek

CANTO GENERAL ♥️♥️♥️

Csodálatosan szuperséges koncertünk volt múlt szombaton, amiről igazából csak csupa nagybetűkkel tudnék nyilatkozni, de nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha kiabálnék veletek. Az egy dolog, hogy belülről nagyon élvezetesre sikeredett, de a közönség azonnali álló vastapssal reagált (pedig itt a vastaps abszolút nem szokás), és két ráadást is kellett adnunk! De ami a legjobb: B.-nek is tetszett, pedig nem is az Ő műfaja! :))) 
Megpróbáltam kiválasztani a legjobb képeket, de mivel az első sorban álltam és nagyon szép és szerény vagyok, sajnos nehezemre esett leszűkíteni... 

Kezdetnek itt van egy az első zenekari próbáról: 

2019. június 25., kedd

vissza az egyetemre

Végre hivatalos, úgyhogy írhatok róla: kaptam egy állást a Luxemburgi Egyetemen!!! Eredetileg dékáni asszisztensnek jelentkeztem, és ugyan ahhoz túl tapasztalatlannak találtak, de annyira tetszettem a dékánnak meg a HR-esnek, hogy találtak nekem egy másik pozíciót, ahol a munkakör hasonló, de nem ennyire magas szinten kell asszisztálni - úgyhogy aug. 1-jétől a dékánhelyettesnek és még egy profnak leszek az asszisztense a jogi karon. 
Sajnálom a fordítás-projektmenedzsmentet mint olyat otthagyni, de nagyon érett már a felmondásom, és vigasztal a tudat, hogy szabadúszóként vagy önkéntesként (vagy szabadúszó önkéntesként :P) így is bármikor fogok tudni fordítani, ahogy eddig is. A projektmenedzsmentet nem csináltam volna örökké az eredeti terveim szerint se, csak ez volt/van a legközelebb az eredeti végzettségemhez. 
Tökre örülök ennek az új lehetőségnek, és várom, és kíváncsi vagyok és mondtam már, hogy örülök? :))))