2016. április 29., péntek

kezicsókolom

Tegnap 9 órás műszakot toltam az irodában, ohne ebédszünet - illetve ebéd a gép előtt, mint mindig, egészségesen, kiegyensúlyozottan -, és még így se végeztem mindennel 6-ra, amikor eljöttem, mert elegem lett. Van az a pont, amikor már annyira tele van a fejem mindennel, hogy hiába vár még ott 10 megrendelőlap, amiket intézni kéne, egyszerűen annyira lassan (és valószínűleg valamit elrontva) tudnám csak megcsinálni az intéznivalót, hogy másnap reggel ötször annyi idő lenne kijavítani. Úgyhogy inkább meghagyom másnapra mind a 10-et, persze másnap jön mellé még 30, meg más feladatok, meg ott van körülöttem 5 ember, akik folyton pofáznak beszélgetnek, ketten közülük spanyolul, tényleg szünet nélkül sutyorognak-vihorásznak (vagy ha épp nincs mit csinálniuk, akkor hangosan beszélnek), és bár mindketten nagyon cukik és nagyon sokat segítettek nekem, ez akkor is nagyon zavaró tud lenni, szerdán rájuk is szóltam félig viccesen, hogy van, aki dolgozna ám. (Az egyikük ma van utoljára, mert gyakornok, ami részben jó, mert legalább nem fognak annyit pof beszélni, részben viszont az ő munkáját is nekünk kell csinálni ezentúl... meg a másik gyakornokunkét is, aki szintén ma van utoljára. Á, nem para.)
És mindeközben persze amikor a time sheetet kitöltöm a hó végén, mindig figyelmeztetnek, hogy nehogy ám valahol több szerepeljen, mint 8 óra/nap, mert az nem lehet, hogy annyi. Ja, ha nem lehet, akkor nyilván nem is annyi. 
És mindeközben ott motoszkál a fejemben, hogy még csak másfél hónapja dolgozom, csak 26 éves vagyok, el tudtam helyezkedni a szakmámban (ahogy vesszük), ráadásul külföldön, tök jól keresek, és ez mind nem elég ahhoz, hogy ha eszembe jut a hétfő (vagy a tetszőleges következő munkanap), akkor ne támadjon sírhatnékom. És nem érzem, hogy én ezt évekig tudnám csinálni, viszont azt se tudom, hogy mi mást csinálhatnék, hiányzik a fordítás, de arról is tudom, hogy napi 8 órában egy idő után megunnám - de legalább nem lenne ilyen nyomás, és eltitkolandó túlóra meg pláne nem, persze ez az EU-s intézményekre vonatkozik, that's the dream -, de közben meg milyen már, hogy csak a kényelem miatt mennék máshova, ismétlem, 26 évesen? 
Végiggondoltam, és a cégünkön belül nincs egyetlen olyan pozíció se, ami egy kicsit is érdekelne. A főnököm nem akarnék lenni, az ugyanez a gályázás úgy, hogy még beosztottjaim is vannak (B. erre mondta, hogy akkor úgy sózhatnék rájuk feladatokat, ahogy nem szégyellek, de szerintem nem ez a point). Amúgy a főnököm 9 éve dolgozik itt, ugyanúgy kezdte, mint én, de esküszöm nem értem, hogy lehet ezt 9 éve csinálni... ez tipikusan olyan adminisztratív munka, ami szellemileg egyáltalán nem kielégítő (ezért hiányzik a fordítás - és belegondolva, egy kicsit a tolmácsolás is), pörgés van meg szervezés, meg nagyon gyorsan kell döntést hozni kb. mindenben, meg ha szerencséje van az embernek, akkor legalább két idegennyelvet használ napi szinten, de ennyi. Kilenc év?! Már 9 hét is soknak tűnik.
Nemtom, mit kezdjek ezzel az egésszel, mindenesetre megpróbálom a Linguistic assistant-EPSÓ-t, az is persze részben önáltatás, mert az ugyanilyen jellegű munka, csak kisebb nyomás alatt és sokkal támogatóbb munkahelyi közegben. Hiányzik a fordítás. 

Más: elkezdtem nézni A hidat (Broen/Bron), mert annyi jót olvastam róla, tényleg remek. A Saga Norént alakító színésznő minimum Oscart érdemelne, ha nem Nobel-díjat. Ilyen jól játszani egy aspergeres (?) karaktert...


És tessék néhány kép tegnapról, mert anélkül nem múlhat el bejegyzés:









Véletlenül megtaláltuk a lengyel követséget, nem messze tőlünk.
Ez meg egy... wait for it... szakközépiskola!
És egy zsidó temetőt is találtunk. Miket nem talál az ember!...

2016. április 23., szombat

szóval a hétvége

Azaz a szombat.

Ma volt a Duck Race. Őszintén szólva nem tudom, miért vannak érte ennyire oda az emberek. Előtte mi is odavoltunk, de akkor még azt hittük, nagyobb szám. Jó, hát vicces, meg jótékonyság, meg sárga gumikacsák egy csordogáló patakban, de az egész kb. tíz percig tart, és ma öt (!) fok volt, amiben nem annyira kellemes várakozni a rajtra. Fényképtémának egyáltalán nem utolsó, és persze a családunk is bővült - Jenőkével. :)

Jenőke :)


A cél :D
Tömegek!
A célban


Azt még nem lehet tudni, hogy a mi kacsáink hogy végeztek, csütörtökön teszik közzé a nyertes számokat. :)

Aztán sétáltunk és Jenőke különböző helyeken fényképezkedett, majd hirtelen felindulásból elmentünk a kazamatákba, ahol B. még nem volt, és fényképeztem gyönyörű világoszöld tavaszi Luxembourgot. :)









off: szédereste Luxembourgban

A hétvége is lehet busy. Sőt, mióta dolgozom, próbálom a lehető legtöbbet kihozni mindegyikből, meg a hétköznap estékből, mert most ez Az Idő, Amivel Én Rendelkezem, és amikor azt csinálok, amit akarok, és kár lenne elpazarolni. (Az alvás nem számít pazarlásnak.)

Ennek szellemében tegnap este elmentünk széderezni egy itteni magyar zsidó házaspárhoz, akik legalább annyira ateisták, mint mi, de a hagyományokat valamennyire tartják. Összesen hatan voltunk, a házaspár, az egyik lányuk, egy barátjuk és mi ketten. Nagyon jó volt az egész, felváltva olvastunk fel a Hággádából, közben néha politizáltunk meg ugrottunk pár fejezetet, és a "hivatalos" szédernek csak a közepéig, vagyis az evésig jutottunk, illetve az előírt négy pohár bort sem itta meg szinte egyikünk se, viszont énekeltünk is két héber dalt a kivonulásról. Vicces volt. :D Az egyetlen, amit maradéktalanul (illetve hát volt maradék, nem is kevés) teljesítettünk az előírásokból, az az étkezés volt, vagyis macesz minden mennyiségben - sima macesz, maceszgombócleves, "macagna", vagyis maceszos lasagna, valamilyen marokkói recept alapján, maceszos süti.

A széder egyébként a Pészach első két (!) estéje, mint megtudtam, azért kettő, mert amikor még nem volt naptár meg ilyesmi, nem lehettek biztosak benne, hogy melyik este is kell megülni, ezért a biztonság kedvéért kétszer is megtartották. Mivel enni-inni kell(ett) meg énekelni (de leginkább inni), valószínűleg ez a magyarázat mindekinek megfelel(t). Persze nem kell mindkettőt megtartani, de az igazán zsidó zsidók megtartják.
Szédereste emlékeznek (-ünk?) meg az Egyiptomból való kivonulásról, hogy megszabadultak attól a gennyes fáraótól, ahogy a vendéglátónk mondta igen találóan - majd megbeszéltük, hogy ma is van pár g. f., akitől szívesen megszabadulnánk és nem csak mi -, és utána egész Pészach alatt, ami 8 nap, csak maceszt szabad enni, mármint kovásztalan kenyeret, és ilyenkor Izraelben a boltokban le is takarják a kovászos kenyeret, nehogy véletlenül egy morzsányi élesztő elrontsa a kóser élelmiszereket és ezzel a teljes Pészachot. Sőt, szigorú szabályok vonatkoznak az otthonra is, csak akkor kóser a Pészach, ha sehol nincs egy morzsa se (seriously), úgyhogy ez komoly biznisz az izraeli turizmusnak, mert ilyenkor aki lusta a pincétől a padlásig mindent kitakarítani, elutazik és egy hotelben tölti ezt a hetet, ahol nyilván minden csilli-villi és kóser.
Visszatérve; a széderre szigorú szabályok vonatkoznak, összesen 15 programpontból áll az este, van benne áldás, kézmosás, ivás (összesen 4 pohár bor van előírva még az étkezés előtt), ima, éneklés, felolvasás, sós vízbe mártott petrezselyem, macesz, macesz még, ivás, ivás még, ima, felolvasás, evés, vége. (Ez pont tizenöt, pedig nem is számoltam. :D) És amikor már mindenki részeg, akkor lehet nyugovóra térni és készülni a másnapi széderre. :P

Mi az evés után még órákig dumáltunk. Szóba került az otthon, az ittlét, a munkánk, persze a politika, az arabok, Obama, Izrael (még jó!), hogy az ember miért jön el otthonról, ha jó helyzetben van, Röhrig Géza beszéde az Élet Menetén, ki hogy tudta meg, hogy zsidó, kinek kije kit ismer honnan (magyarok ha találkoznak...), és az este többi része homályba vész. Fél 1-kor jöttünk el végül.

Ez egy elég hosszú off lett, ki is rakom így külön, aztán folytatom a hétvégét. :)

2016. április 21., csütörtök

busy busy

Minden egyes nap, amikor jöttem haza, megfogalmaztam egy-egy gyönyörű, kerek, izgi és vicces bejegyzést az aznapi napról, de mire hazaértem, elfogyott az ihlet és az energia, úgyhogy idáig már sose jutottam el. De most igyekszem pótolni, amíg nem késő. (Azért nyomom ennyire saját magamnak a pressure-t, mert utálom elfelejteni a dolgokat, viszont imádom hónapok/évek múltán visszaolvasni, hogy egy adott időszakban mit csináltam, és ennek a két halmaznak pont a blog a metszéspontja.)

***

Mondtam már, hogy mennyire szeretek itt lenni? Még mindig tart a nászutas fázis Luxemburggal és Luxembourggal is. :) Úgyhogy mindennap öröm este elmenni sétálni, még nagyobb öröm olyan helyen lenni, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. Plusz naplemente. Ezek a képek kedd este készültek.





***

Tegnap a következő telefonbeszélgetésnek voltam az egyik szereplője (lehet találgatni, hogy melyik):

- Halló, jó napot kívánok, XY vagyok a Boráros téri XXX cégtől, és arról szeretném tájékoztatni, hogy a jövő héten ingyenes...
- Üdvözlöm, én pedig arról szeretném tájékoztatni, hogy jelenleg külföldön élek, úgyhogy bármi is az, nem hiszem, hogy nekem szól.
- Ó, sajnálom!
- Nem kell egyáltalán sajnálnia.
- Igaza van. Nem sajnálom. További jó munkát, viszonthallásra!
- Köszönöm, Önnek is, viszonthallásra!

***

Ma új feladatot kaptam a dolgozóban, és máris jobban érzem magam. Az utóbbi napokban megint baromi sok a munka, és mindennap optimistán mentem be, de kizsigerelve jöttem el, és nem voltam amuzálva egyáltalán. De mától átvettem a franciára fordítások teljeskörű menedzselését - ez amúgy nem hozzánk tartozik, van az cégnek franciaországi fiókja, de megkértek minket, hogy júliusig (ami nem tudom, július eleje vagy vége, anyway) intézzük ezt mi -, mert a főnököm rájött, hogy így sokkal követhetőbb és könnyebb annak az egynek is, aki ezzel foglalkozik (és következésképp minden mással csak ha van szabad kapacitása), és a többi háromnak is, aki ezt végre teljes lelki nyugalommal leszarhatja. 
A franciára fordítások menedzselése valamivel komplikáltabb, mint az összes többi nyelvre való assign-olás, mert a franciaországi fiók más rendszer szerint működik, és mivel mi, azaz én csak pár hónapra veszem át, nekem kell alkalmazkodni. De nincs ezzel baj, sőt, egyrészt nagyon jó, hogy végre újra használhatom a franciámat, ha csak írásban is, másrészt amiben tudok, nyilván szívesen alkalmazkodom, és ezt ők értékelik is. Alig öt órája voltam én a francia fordításokkal foglalkozó koordinátor, amikor az egyik legrégebbi francia fordító gratulált, hogy bár új vagyok, de milyen gyorsan reagálok mindenre. :D Most ez tökre motivál, meg örülök is, hogy az összes többi nyelvvel nem kell foglalkoznom, plusz nagy szó, hogy a főnököm teljesen rám bízta ezt így másfél hónap után. :)) 

***

És ma este még biciklizni is voltunk (ja, kiderült, hogy a házban nincs biciklik tárolására szolgáló helyiség, marad a pince...) - elindultunk Bridel felé, aztán random mentünk mindenfele az erdőben. :D Isteni volt!






2016. április 18., hétfő

hétfő

Ma volt négyszemközti elbeszélgetésem a főnökömmel, A.-val, az első heteimről, és meg lettem dicsérve, hogy gyorsan tanulok meg merek kérdezni, és kétségkívül van bennem potenciál (sic!), és legyek proaktívabb (úgy látszik, ez az itteni főnökök mániája) és fészbukozzak kevesebbet. Utóbbit megdoldotta a mai munkamennyiség meg a piros X a jobb felső sarokban, meg hogy bevállaltam egy plusz feladatot, amivel minimum péntekig elleszek. De amúgy azt mondta, hogy mivel eddig is elvégeztem a munkámat, őt nem érdekli, mit csinálok mellette, csak rossz benyomást tesz(ek), ha aki csak elmegy a folyosón az irodánk előtt, azt látja, hogy már megint a FB van megnyitva. És meg is jegyezte, hogy ebből a szempontból rossz helyen ülök. :P De még a héten át fogok ülni mellé. :) 
Szóval alapvetően minden OK, és mondta, hogy a próbaidő miatt ne aggódjak, tuti megtartanak a szerződésem végéig (aug. 31.), utána meg a tenderen múlik, ami júniusban derül ki. :) Amúgy már meg is kaptam az első szabimat: június 15-19-ig megyünk Koppenhágába B.-vel. :) 

mai napkelte 3/4 7 körül
A mai napon még egy említésre méltó dolog történt: megjött a fiche d'impôt-nk, (ejtsd: fisdempó), azaz adóigazolásunk, gyakorlatilag semmit nem értünk belőle, mert kizárólag betűkódok és számok szerepelnek rajta (a számokat értjük, köszi), de azt megtudtuk, hogy a luxemburgi SZJA napi 1 / évi 300 euró. :D Külön kiemelném, hogy az adóhivatal, amikor elküldte a kitöltendő űrlapot egy hete, figyelmeztett, hogy a fisdempó elkészítése akár 30 munkanapot is igénybe vehet, és mivel ezt nekünk kell leadni a munkáltatónak, szóljunk neki előre erről az esetleges késedelemről. Ehhez képest szerda reggel küldtük el beszkennelve a cuccost, és ha az aznapot nem számoljuk, 3 azaz HÁROM munkanappal később már itt is volt a papír.

Ugyanitt szívesen fogadok a luxemburgi adórendszerrel kapcsolatos gyorstalpalót és/vagy tapasztalatokat. 

Este szokás szerint sétáltunk, ezúttal a nagyon közeli környéken. A képek 8 körül készültek.





Érdekes formájú ház (mint utóbb megtudtuk, hátulról még bizarrabb).


A Kirchberg mindenhol ott van!

2016. április 17., vasárnap

7vége

Ezen a héten tök sok minden történt, de semmire nem emlékszem igazából a csúcs tegnap volt, ugyanis végre vettünk biciklit!!!! De erről mindjárt. Délelőtt még felfedeztük a Kirchbergi Arborétum egyik parkját (hihetetlen, hogy itt ilyen is van, pláne a Kirchbergen), minden virágzott, gyönyörű színek voltak, éééééés ZÖLD FALEVELEK, jó, hát persze nem mindenhol, de legalább már néhányat láttunk, szóval szinte biztos (de azért lekopogom), hogy egyszer majd itt is lesz nyár. 

Igen, ez is a Kirchberg.
Kérés nélkül is csináltam egy profilképet a seregélynek.
Virágok még.
Talán vörösbegy.
Százszorszép-mező :)

Százszorszépek viharos háttérrel
Ahogy ideértünk, éreztem, hogy valami nem stimmel, aztán leesett, hogy mi: zöldek a fák! 
Szkeptikusan nézem az eget :P
Azok a bizonyos, sokat emlegetett zöld levelek :)
Szóval ezután délután elmentünk Thionville-be, ott van Decathlon - az előzmény, hogy a múlt héten voltunk az Intersportban, ahol iszonyat árak voltak, meg aztán megnéztük a bicikliket az Auchanban is, és ami nem kimondottan csak városi bicikli volt, az vagy gagyi volt vagy nagyon drága. Úgyhogy a Decathlont csekkoltuk előre, 2-300 euróért volt egy csomó modell, beruháztunk a vonatjegybe (27 euró oda-vissza), és Thionville-ben a gyönyörű, zuhogó eső fogadott minket. Amikor kicsi javult az idő, besétáltunk a belvárosba, hát, nem egy nagy szám, van egy főtér meg három viszonylag jól karban tartott utca, és ennyi. 

Ez a pályaudvar előtti tér, tele virágzó fákkal.
A városháza (tényleg domború, valamikor a XVII. században építették), előtte pedig Robert Schuman.
A városvezetés/helyi közterület-fenntartó mentségére szóljon, hogy a város jellegtelenségét egy csomó virággal próbálják ellensúlyozni.
Grimmauld tér 12.? :)
Burkolat a belvárosban.
Mondom, hogy sok a virág (és hogy esett).
Ezen a képen én is rajta vagyok.
A szép virágok, a városháza és a burkolat mellett ilyen szocreál részei is vannak a belvárosnak.
Ha eddig nem tudtuk volna, hogy ez Franciaország, a BAGETTAUTOMATA látványától biztos egyértelművé vált volna. :D Sajnos nem működik már.

Vedlik a tulipánfa.
Ez egy elég reprezentatív kép Thionville-ről. Ami még fontos, de nem látszik rajta, hogy tiszta szmogos a levegő :(
Volt ház (?) a Moselle fölött.
A Decathlonhoz vezető út konkrétan az autóút mellett ment, szóval nem volt egy élmény, de cserébe gyönyörű virágzó fákat láttunk (a változatosság kedvéért), némelyik intenzíven illatozott is, és az ég színe az a vihar előtti volt, ami nekem a kedvencem (olyan jófej az itteni természet, mindig az én malmomra hajtja a vizet!). Ja, és a Decathlonba nem lehet gyalog bemenni (!), csak az autóút van kiépítve, a járda elfogy, úgyhogy a gyalogosok/biciklisták mehetnek az autók mellett. 





A Decathlon óriási volt, és mindenki ott volt a környező városokból (szombat délutáni program: elugrunk gyúrni a Dekába?), és rengetegféle biciklit is láttunk, de szerencsére kb. 5 perc tanakodás után kiválasztottuk azt a kettőt, amelyik tetszett (türkizkék *.*), kipróbáltuk, a szerelők beállítottak mindent rajtuk (majdnem mindent...), felfújták a gumit, B.-ére tettek kitámasztót, mert gyárilag nem volt rajta, még választottunk sisakot meg láncot, hogy legyen mit csörgetni, aztán kifizettük az irdatlan pénzt mindezért - amúgy nem irdatlan, de nem is kevés -, ja, meg ha már ott voltunk, vettünk egy-egy lecipzározható túragatyát is, hogy lehessen dilemmázni, hogy biciklizni menjünk vagy túrázni. :P Aztán mivel volt még majdnem egy óra a vonatig, még Thionville-ben tekertünk egy kicsit, és ekkor kiderült, hogy B. nyergét nem sikerült a szakembereknek eléggé meghúzni, mert pár perc után mindig lecsúszott... 

Random irányba mentünk, és akkor megláttam ezt a gyöngyike-mezőt, és arra gondoltam, hogy az ég is bicikli-fotózó helynek szánta. És hát nem? :)


Az előző szelfink óta nem változtunk.
Mikor a vonattal ideértünk Luxembourgba, konkrétan ömlött az eső, úgyhogy feltettük a bicikliket a buszra és azzal jöttünk. Ez egy nagyon biciklibarát ország, a belföldi/regionális vonatokon ingyen, a TGV-n 10 euróért lehet a biciklit szállítani, a városi buszokon teljesen ingyen, és az az egyetlen kikötés, hogy a busz technikailag legyen kompatibilis a biciklivel (tehát pl. ne legyen kisebb, mint egy hárfa bicikli). 
Aztán B. még megpróbált imbuszkulcsot szerezni a nyergéhez, sajnos sikertelenül, de ma reggel aztán tudott venni egy kis harapófogót, amivel meghúzta a csavart, és most jó (Ő is meg a csavar is). Na most ehhez az egészhez még hozzátartozik annak a története, ahogy én levittem a "pincébe" a biciklit. Az idézőjel oka, hogy a pince kb. akkora, mint egy nagyobb WC-fülke. A két bicikli alig fér el egymás mellett. De mire leküzdöttem az alagsorig... maradjunk abban, hogy nem maradt testrészem lila folt nélkül. Iszonyat szűk a lépcsőház, és olyan szélesek az ajtók, mint a folyosók, tehát vagy az ajtót nyitom ki, vagy én vagyok ott (igen). Tényleg konkrét küzdelem, úgyhogy még a legkényelmesebb megoldás az, hogy beteszi az ember a biciklit a liftbe felállítva, és ezzel legalább a lépcsőt meg a lépcsőházi szűk kanyarokat megússza. De az se igazán jó, plusz mire a pincerekeszből kibűvészkedem a kijáratig, letelik fél óra. (Ha nem lifttel, hanem a lépcsőházban viszem föl, akkor egy.)

Ez a pince, jól látszik, hogy a nyitott ajtó elfoglalja az egész folyosót. Meg a bicikli is.
A pincerekesz. Épphogy elférnek szegények.
Meglátjuk, ezzel lehet-e valamit kezdeni, egyelőre írtam az amúgy mindig segítőkész főbérlőnknek, hogy nem tudja-e, a biciklitulajdonosok hogy oldják meg ezt a házban. Még nem kaptunk választ.

Ma a biciklik és a szikrázó napsütés örömére ki is választottuk a 60-as számú CFL-túrát (a gyűjteményben levő 71-ből 11 biciklitúra), és Bertrange-on át elvileg Kleinbettingenig tekertünk volna, de Garnichban véletlenül rossz irányba kanyarodtunk, a visszafele jövő útra, úgyhogy hogy megvigasztaljuk magunkat, a szomszédos Mammerben be is ültünk egy echte olasz pizzériába ebédre... :)

Luxemburg egyetlen ortodox temploma :)
















Így utazik Anonymus és Anonyma a CFL-en :)
Így örülök én a bicikli(zés)nek :)
És így olvassa B. a vonaton talált portugál újságot :)