2016. június 1., szerda

itt vagyok!

Na, megpróbálom összeszedni, mi történt, mióta nem írtam. Legalábbis azt a részét, amire emlékszem. 

Múlt héten például volt Studio-tréningünk, kétszer három óra, és vicces volt, mert én a Bizottságnál ugyanazt a verziót használtam, mint amiről most a tréning szólt, és jobban képben voltam, mint a "tréner", és néha én segítettem neki, hogy mit hol kell csinálni. És teljesen odavolt, amikor kiderült, hogy ismerem a programot és használtam is (!), mivel a nemfordítók körében sokkal gyakoribb, hogy fingja nincs az embereknek arról, hogy a fordítás maga hogy zajlik. (Nekem ez nagyon fura, én biztos nem mernék olyan munkát embereknek kiosztani, és főleg, olyan munkáért felelősséget vállalni, amit életemben nem csináltam és amivel abszolút nem vagyok képben. Jó, a nem csináltam még egy dolog, de nálam mindenki régebben van a cégnél, mármint azok közül, akik a tréningen részt vettek, és láthatóan az elhangzottak 90%-a teljesen új volt nekik. Hogy dolgoztak eddig, hogyhogy nem kérdeztek ezekre rá, miért nem volt nekik ebből tréning? És én még a Bizottságnál azon voltam fölháborodva, hogy miért csak hetekkel azután van Studio-tréning, hogy effektíve elkezdtük a fordítást...)

Csütörtökön megkaptam a bizottsági gyakornokságomról szóló ajánlólevelet a Magyar Fordítói Osztály osztályvezető főorvosátóljétől. Azért baromi jó érzés volt a sok dicséret, meg főleg, hogy külön kiemelte a people skill-jeimet. :) Ja, emlékszem, ez ugyanaznap volt, amikor a főnököm meg elmondta, hogy (surprise, surprise) nem raknak ki a próbaidőm végén, és mennyire jó látni, hogy motivált vagyok, gyorsan és szívesen tanulok és könnyen beilleszkedtem és jól kijövök a többiekkel. :))

Aztán pénteken jöttek Bálinték, és aznap este megint (előtte csütörtökön is!) elmentem futni, ide nem messze az erdőszélre, és igazi sikerélmény volt, hogy megállás nélkül oda-vissza végigfutottam az erdőszélen kétszer, igaz, csak 2,25 km volt, de akkor is. Azóta szerencsére megállás nélkül vagy esik az eső, vagy majdnem esik, úgyhogy nem voltam, pedig a csütörtöki nagyon jólesett.

Szombaton elmentünk Viandenbe, és nem csalódtunk, napsütésben és zölden még a cuki is cukibb. Ráadásul felfedeztük a LuxembourgCardot, ami 4 embernek 28 euró egy napra, és van belőle 3 meg 5 napos is, és egy csomó látnivaló ingyenes vele, például a viandeni kastély és a libegő is. Akárhányszor! Úgyhogy egyszer felmentünk vele, egyszer meg megint felmentünk és aztán le. :D


A libegőn van bicikliszállító is.







A kastélyban éppen Az én házam az én váram c. rajzpályázatra érkezett művekből volt kiállítás, ez az egyik magyar pályázó rajza.
Ez a másik magyar résztvevő képe, nem egészen értjük.
Ez pedig a nyertes pályamű.

Lógatom a lábam (a libegőről).


Ott libegünk (Bálint képe).
Vasárnap a változatosság kedvéért Metzbe mentünk, még csak harmadszor láttam nyolc hónap alatt, nem baj. :D 

Ja, igen, most (május 28-án) volt annak egy éve, hogy megtudtam, jöhetek a gyakornokságra, és ugyanaznap volt a kiköltözésem nyolcadik hófordulója is. :)

Szóval Metz. Nem volt csúnya, zöldben minden szép, de az idő nem volt sokkal jobb, mint itt, nedves, hűvös, blöá.













Egyébként az elmúlt pár nap leginkább arról szólt, hogy Belgiumban és Franciaországban is sztrájkolnak (Belgiumban leginkább a vasutasok, Franciaországban meg mindenki, akinek nem tetszik az új Mtk.-tervezet), és a munkahelyemhez pont az a vonal megy, amelyik Belgiumba is... úgyhogy (pótló)buszok, késések és folyamatos kiszámíthatatlanság uralta/ja a közlekedést. Viszont senki nem panaszkodik, tudomásul vesszük és alkalmazkodunk. Nem is tudom, mikor panaszkodtam utoljára bármivel kapcsolatban! :D

A munkában amúgy azon kívül, hogy augusztusig biztosan maradhatok, az az újdonság, hogy a franciák holnaptól visszaveszik a munkájukat, amit az elmúlt bő egy hónapban én végeztem. Kicsit sajnálom, de igazából nem izgat túlságosan. Erről is akartam írni a múltkor, hogy megtanultam teljesen elvonatkoztatni a munkámtól: én, aki kifelé ugyan racionális vagyok, befelé igazából mindenhez érzelmekkel viszonyulok, és hú, de mennyit szenvedtem a bizottsági gyakornokságom közben és végén is emiatt, hogy tudtam, hogy el kell jönnöm, pedig mennyire szeretek ott lenni, és másképp ugyan, de legalább ennyire szenvedtem a cégnél a második hónapban, amiért nem szerettem eléggé se azt, amit csinálok, se a kollégákat. Aztán egy ponton rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, ez csak a munkám, és ugyan naponta minimum 8 óra az életemből, nem érdemes belőle ügyet csinálni, nem múlik semmi azon, ha egy fordítás nem készül el időben, és leginkább, fölösleges érzelmi kérdést csinálni bármilyen benti problémából, pláne munkaidőn kívül, mert még ha bent őszintén fel is háborodom valamin, munkaidő után semmi értelme tovább puffogni. És arra is rájöttem, hogy szeretnem se feltétlenül kell azt, amit csinálok, se az embereket, akikkel csinálom, bőven elég, ha nem utálom őket és jól érzem magam bent, és a munka pedig olyasmi, ami a komfortzónámban van. Mindhárom feltétel teljesül, sőt, néha azon kapom magam, hogy élvezem, amit csinálok (amikor épp van valami érdemi szellemi kihívás), úgyhogy minden rendben. :)

Ma jött amúgy egy új gyakornok és én tanítgattam, tök jó érzés volt, hogy nem én vagyok a legújabb és legtapasztalatlanabb csapattag. :D De amúgy nagyon gyorsan felfogott mindent (mondom, nem agysebészet), sőt, már segített is egyik-másik teendőben. Júliustól pedig fog jönni még egy gyakornok, úgyhogy nem fogunk talán belehalni a munkába nyáron.

Folyt. köv.!

2 megjegyzés:

  1. Én azért jobb szeretném, és drukkolok is ahhoz, hogy pozitív érzelemmel tudj viszonyulni a munkádhoz! A dicséretekhez gratula! A képek és a kirándulások nagyon csábítóak.

    VálaszTörlés
  2. Ó, azok a búzavirágok!
    Most tanítottál nekem valamit, ugyanis pont ma nagyon érzelmi alapon reagáltam, és utána úgy haragszom magamra meg a helyzetre.
    A többire pedig: way to go! :)

    VálaszTörlés