2016. július 27., szerda

Anyád!

Úgy tűnik, mostanában nincs időm több rövid posztot írni, úgyhogy ez megint egy maratoni lesz. Szóval Anyu itt volt a hétvégén (júl. 22-24.), nagyon rapid randi volt, de emiatt intenzív, és összeveszni* sem volt idő, meg tányérokat csapdosni egymás fejéhez**, úgyhogy mindenki jól érezte magát. 
Szombaton elmentünk a grevenmacheri lepkeháházba, a Moselle völgye gyönyörű volt, a lepkék meg pláne. A város maga minket Siófokra vagy bármelyik random Balaton-parti üdülővárosra emlékeztetett, kemping is van, meg rengeteg szőlő és borászat. 

Az ott már Németország.
A lepkeházban sajnos irdatlan pára és meleg volt (és melegnek kint is meleg volt, pedig riogatott a météo, hogy esni fog, meg húsz fok, hát nem, szerencsére), de azért elég sokat gyönyörködtünk bent, volt miben:











A lepkék után elmentünk a belvárosba ebédelni, egy elég jó helyet fogtunk ki, de a pincérek nem voltak túl szimpik. Mindegy, az egészből ez a belső udvar volt a legjobb, amit véletlenül találtam útközben:


Ebéd után folytattuk a kultúrprogramot, és elmentünk a nyomda-és kártyamúzeumba, ahol sajnos igazából érdemi információt nem sikerült a kiállított nyomdagépekről megtudni, ugyanis az előttük elhelyezett gomb megnyomására nem kezdtek el működni, hanem meg lehetett hallgatni, milyen hangot adnak ki működés közben. Hát... Jó... A kártyákról nem tudtam, hogy ekkora biznisz volt valaha is, de kiderült, hogy érdemes neki kiállítást is szentelni, hangalámondásos kisfilmmel. Nem nagyon tudnék felidézni belőle semmit, ha csak azt nem, hogy a pasas, aki Grevenmacherben kártyagyárat vagy mit nyitott, Metzből származott. Izgi, nem?

Aztán próbáltunk fagyit szerezni, de hiába volt kiírva, nem találtuk meg. :D Megtaláltuk cserébe viszont a kepminget, ahol egy Korda György-jellegű bácsi ült egy szintetizátor mögött, mellette állt Balázs Klári egy néni, és éppen énekelni készültek a szájtáti közönségnek, amikor mi véletlenül áttrappoltunk a "színpadon", de amikor láttuk, mi a helyzet, gyorsan menekülőre fogtuk. Egy perccel később fel is csendült a Lasciate mi cantare, mi meg egyre inkább otthon éreztük magunkat.

(Most megyek dolgozni, folyt. köv.)

(Dolgozás után.)

Végül a benzinkúti bolt jégkrémére fanyalodtunk (nem volt rossz, de mégse gombócos), és hazajöttünk. Itthon már nem emlékszem, mi volt a program, de utána késő este elmentünk Merschbe a hőlégballon-tűzijáték-lézersó-parádéra (sic), amiből a lézersóra én nem is emlékeztem, hogy lesz, Anyuék meg nem tudtak róla, ellenkező esetben nem mentünk volna, mert elég ronda, ízléstelen és fölösleges volt, csak elvonta a figyelmet a tűzijátékról. És azt hittük, hogy a hőlégballonokat majd felengedik a levegőbe és milyen menő lesz. Hát nem. 




Na de volt ennél rosszabb. A program egy parkban volt, és aznap elég nedves idő volt. Rengeteg volt az ember, és ahhoz, hogy a "nézőtérre" érjünk, át kellett mennünk egy olyan kis hidacskán, aminek nem volt korlátja, viszont rengeteg ember tolongott rajta. Mellette kétoldalt mellmagasságig nádas, alatta - gondolom - mocsár/némi víz. És megtörtént az, ami várható volt egy ilyen helyzetben, és érthetetlen, hogy senki nem látta jönni, egyszer csak csobbanás és üvöltés - beleesett mellettünk egy pasas a vízbe. Mindehhez tök sötét, és óriási hangzavar, mert bömbölt a zene. Kihúztuk a két karjánál fogva, nem volt könnyű, kérdeztük, hogy jól van-e, mondta, hogy nincs, Anyu kérdezte, hogy szeretné-e, hogy mentőt hívjunk, a pasas nyögte, hogy igen (mindez angolul), úgyhogy torkunk szakadtából elkezdtünk üvölteni, hogy segítség, segítség, mentők, jöjjenek. A mentők ott álltak tőlünk kb. 5-6 méterre, néztek felénk, hogy mi ez az üvöltözés - közben már a minket körülvevő emberek is ordítottak, és odaért két rendőr is -, majds visszafordultak nézni a kivilágított ballonokat! Végül valahogy eljutott hozzájuk az infó, hogy szükség van rájuk, és odajöttek. Mi meg lementünk a hídról, nem volt könnyű a tömegtől, de én úgy éreztem, hogy elájulok, vagy én esem bele a vízbe, ha még egy másodpercig ott kell állnom, na és ami még ennél is hajmeresztőbb, hogy ahogy mentünk le a hídról, láttam, hogy ott állt a szélén, de már kellően messze a szárazföldtől, egy tolókocsis kislány!!! Ha ő esik bele, tolókocsistul, ahhoz valami daru kell, hogy kihúzzák, vagy nem tudom... ki lehetett ennyire felelőtlen, hogy képes volt odatolni a hídra, ilyen tömegben?! 
Aztán letereltek mindenkit a hídról és a két rendőr odaállt a két végére, és onnantól se le, se föl senki. De hogy ehhez az kellett, hogy valaki beleessen a vízbe...!?!

Másnapra valamennyire kihevertük a sokkot és elmentünk Clervaux-ba, hogy végre megnézzük a Family of Man kiállítást. Mit ne mondjak, baromi jó. "Csak" kinagyított, fekete-fehér fényképek (273 fotós keze munkája), de mind életkép a javából, mindegyiket el lehet nézegetni hosszú percekig. Hoztam belőle pár képet, amik nagyon tetszettek (de eléggé visszafogtam magam):










Ebéd után sétálgattunk a városban és körülötte, felmentünk megnézni egy búzamezőt meg az apátságot, sajnos az almaleves része már zárva volt, de vettem egy könyvet 1 euróért az alagsorban cserébe (és végre elszórtam az aprópénzemet).


Ilyet még sose láttunk, tudja valaki, miféle szerzet?




Hazafele a vonatból láttuk a merschi ballonokat repülni is:


Minden másról majd egy következő bejegyzésben írok (if ever).

*Gyk. ilyet nem nagyon szoktunk.
**Ilyet pláne nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése