2017. február 25., szombat

eü. update

A múltkor írtam, hogy még nem tudom, mennyi pénzt fogok visszakapni a pár héttel ezelőtti vizitdíjakból. Na, a héten jött egy csomó pénz a CNS-től, meg egy kimutatás, hogy miből mennyit és miért (nem) kaptam vissza, és ez derült ki: fizettem egyszer 65, egyszer pedig 47 eurót, és ezekből 57 illetve 38 eurót térítettek meg. 


Amúgy már megint semmi említésre méltó nem történik, ezen a héten kedden voltunk meglátogatni a gyesen levő főnit a két hónapos babájával, akit rögtön a kezünkbe is nyomott, és a gyerek nagyon nyugodtan tűrte, hogy három különböző ember karjában volt félóra leforgása alatt ("nagy a család"), aztán aznap estére hőemelkedésem lett a semmiből, majd másnap mint a mosott kaka, úgy éreztem magam, úgyhogy haza is jöttem fél 4-kor (hőemelkedéssel), és csütörtökön itthon maradtam, bár már semmi bajom nem volt, csak elővigyázatosságból inkább. (Itt jegyezném meg, hogy végre találtunk egy lázcsillapítót, ami hat is, Dafalgan Forte, minden tablettában 1000 mg paracetamol van, mint két lórúgás. O.o) Másnap B. ugyanez - hőemelkedés, általános rossz közérzet, úgyhogy pénteken itthonról dolgozott. Én bementem, de azért nem voltam a topon. Ma már sokkal jobb, még takarítani is volt erőm.

Hát, most ez van. Lehetne tavasz itt is.

2017. február 19., vasárnap

Frankfurti levés

Rég utaztunk már, úgyhogy péntek délután átruccantunk - mi az a röpke 5 óra - Frankfurtba. 

A Mosel Luxembourg és Trier...

... itt meg Trier és Koblenz között

Koblenzben volt 50 percünk átszállni, úgyhogy sétáltunk egyet és megtaláltuk a tavaszt!

A bálterem, amit a frankfurtiak hotelszobának hívnak.
Igazából nem ez volt az oka, hanem hogy egy kedves barátnőnk ott énekelt péntek este a Collegium Vocale Gent kórusával, ami a világ (de legalábbis Európa) egyik legjobb kórusa, és mondhatom, már nézni is élmény volt őket, nem hogy hallgatni. A műsor egyébként Schumann: A Paradicsom és a périje volt, sajnos a sztorit csak utólag értettem meg, mivel szöveg csak németül (és csak a fizetős műsorfüzetben!) volt. De a szólistáknak és a kórusnak köszönhetően óriási volt az élmény, és ez olyan oratórium, amiben nincs csak instrumentális rész, úgyhogy végig volt hova figyelnem (engem a szöveg, bármilyen nyelven is van, na meg a kórus, mindig sokkal jobban leköt). 
A szünetben csináltunk egy minőségi szelfit a barátnőnkkel, aki miatt mentünk:


Muszáj említést tennem az épületről (Alte Oper, azaz régi operaház). Kívülről egy az egyben a bécsi operaház (lejjebb lesz róla kép), belülről meg mint egy echte szocreál művház gigantikus méretben:


Na de, mondom, a koncert fantasztikus volt, plusz így legalább nem éreztem magam alulöltözöttnek (farmerban). 
Szombatra a terv városnézés, shoppingolás, ebéd és visszaút volt, mindent maximálisan teljesítettünk is. A városnézés mondjuk kimerült a Main Tower nevű, az egyik bankhoz tartozó torony (!) kilátóteraszának meglátogatásában (7,50 EUR...), meg némi sétafikában, de mentségünkre szóljon, hogy másfél éve már voltunk két napot Frankfurtban, és még mindig úgy érzem, hogy az is egy nappal több volt a kelleténél (ha nem kettővel). 






A Majna-parton

Ez is
Aztán shoppingoltunk, majd ebéd - egy ausztrál (!) étteremben, amit már előző este kinéztünk. Mivel nem tudtuk eldönteni, hogy kengurut, krokodilt vagy emut együnk, egy kétszemélyes tálat rendeltünk, amin mindhárom volt. Jelentem, a kenguru rágós, a krokodilnak olyan a húsa, mint a halé, az emu pedig isteni finom puha (vörös hús, a kengurué is).

Balról jobbra: emu, krokodil, kenguru.
Mivel még mindig volt másfél óránk a vonatig, visszamentünk a Majna-partra, egy darabig néztük a mindenféle madarakat meg az embereket, aztán elsétáltunk az állomásra és hazajöttünk (4 óra és két átszállás).

És ez is a Majna-part

2017. február 13., hétfő

Nothing bad ever happens in Barcelona (ipari mennyiségű képpel) - kiegészítve

Illetve biztos de, csak nekem az (volt) az érzésem, hogy egy ilyen vidám, színes, gyönyörű és folyton izgő-mozgó városban egyszerűen elképzelhetetlen, hogy bármi rossz történjen. Aki még nem tudná, halálosan szerelmes vagyok Barcelonába, és ha mondjuk tizedannyi ember lakna ott, mint amennyi most, akkor kész lennék holnap költözni. Süt a nap, gyönyörűek az épületek, minden olcsó(bb, mint itt), történnek dolgok a városban, VAN TENGERPART, szóval aaaannyira jó hely! Ki is maxoltuk, ahogy azt kell.

2017. február 8., szerda

pillangó-effektus

Minden azon múlt, hogy anyukám megkérdezte hatodikban (?), hogy volna-e kedvem franciát tanulni (lehetett ingyen tanfolyamra járni az általános iskolámban), és én igent mondtam.

Ha nem kezdek franciát tanulni, a gimiben sem azt választom második nyelvként.

Ha nem azt választom második nyelvként, nem szeretek teljesen bele és nem döntök úgy, hogy ezt akarom tanulni az egyetemen.

Ha nem döntök így, anyuék nem küldtek volna Párizsba három hétre egy nyelvtanfolyamra.

Ha nem megyek Párizsba, nem találkozom Fannival (!!!!) és Michał-val.

Ha nem találkozom Michał-val, nem szeretek bele és nem tanulok meg lengyelül.

Ha nem tanulok meg lengyelül, sose jutok el a Bátor Táborba önkéntes tolmácsként, és nem találkozom Annával.

Ha nem találkozom Annával, sosem ismerem meg a lánykart és talán sose kezdek el kórusban énekelni.

Ha nem a franciát választottam volna, lehet, hogy nem az ELTE BTK-ra megyek és sose ismerem meg Benedeket (!!).

És persze a sort még lehetne folytatni millió aprósággal, de a listának mindenképp az a végkövetkeztetése, hogy nem lennék az, aki vagyok, és ott, ahol vagyok. 

Tanulság: a nyelvtanulás a legjobb dolog, ami az emberrel történhet (és köszi, Anyu :)).