2017. február 13., hétfő

Nothing bad ever happens in Barcelona (ipari mennyiségű képpel) - kiegészítve

Illetve biztos de, csak nekem az (volt) az érzésem, hogy egy ilyen vidám, színes, gyönyörű és folyton izgő-mozgó városban egyszerűen elképzelhetetlen, hogy bármi rossz történjen. Aki még nem tudná, halálosan szerelmes vagyok Barcelonába, és ha mondjuk tizedannyi ember lakna ott, mint amennyi most, akkor kész lennék holnap költözni. Süt a nap, gyönyörűek az épületek, minden olcsó(bb, mint itt), történnek dolgok a városban, VAN TENGERPART, szóval aaaannyira jó hely! Ki is maxoltuk, ahogy azt kell.

(Az összes saját kép telefonnal készült. <3 iPhone <3)

Ez már akkor kiderült, amikor a repülőből szerda délután ez a látvány fogadott:






A reptérről busszal mentünk be a Placa de Catalunyáig, ahonnan három metrómegállónyira volt a szállás. Mivel négyen mentünk, egy apartmant (gyakorlatilag lakást) vettünk ki, ahol ugyan nem volt reggeli, viszont volt konyha és mindenféle főzési / kajakészítési lehetőség. Marha jó volt a lakás, közel mindenhez, jó beosztással, kényelmes bútorokkal, egyetlen baja volt csak, hogy nem volt annyi melegvíz, hogy mind a négyen egymás után meg tudjunk zuhanyozni, úgyhogy miután ez kiderült az első este, én hősiesen, órási önfeláldozás árán mindig reggel zuhanyoztam, a többiek meg este. 

Első nap, miután megérkeztünk (Bálinték már ott voltak), kisétáltunk a kikötőbe a La Ramblán, Barcelona (egyik?) leghíresebb és legforgalmasabb utcáján. Gyönyörű idő volt, hétágra sütött a nap, úgyhogy egy idő után pólóban toltuk. A tenger meg... az a tenger.


Kéretik észrevenni az egymással szemberepülő sirályokat.
Mindenki másképp viseli a napsütést... (Bálint képe)


Aztán a városban sétáltunk.








Ott a hold!


Közben teljesen véletlenül betévedtünk egy templom kerengőjébe, ahol ludak gágogtak (!), és utóbb kiderült, hogy ez a katedrálishoz tartozik. Nem vagyok egy templom-fan, de meg kell, hogy mondjam, a katedrális és a Sagrada Família fej fej mellett a legnagyobb élményei voltak ennek az útnak, ami a látnivalókat illeti.

A kerengőben tizenhárom fehér ludat tartanak annak emlékére, hogy Szt. Eulália, aki ide van temetve, meg egyébként is helyi szent, tizenhárom évesen halt mártírhalált (brrr!).










A katedrális "igazi" bejárata (a kerengő felől sokkal jobb volt bemenni, nagyobb volt a meglepetés) :))
Este még egy kis sörrel zártuk a napot, biztos, ami biztos. Aztán eldőltünk, mint négy zsák.

Csütörtökön is a tengerparton kezdtünk, ezúttal az igazi bícsen, homok meg minden. Szerencsére megint százágra sütő nap és makulátlan kék ég fogadott.




Napimádás kagylóval (Bálint képe)



Itt bandzsítok a napba (mögöttem a view amúgy tiszta Tel Aviv szerintem)




Innen elsétáltunk a Parc de la Ciutadellához, ami nem volt túl nagy szám, de abban a napsütésben tökmindegy volt. :D

D-vitamin-reklám

Ízlés!



A park másik oldalán kisétálva pedig, megint mintegy véletlenül, megtaláltuk a Diadalívet (Arc de Triomf!). 


Jól sikerült csoportszelfi, ami illusztrálja a hőérzékelésben mutatkozó különbségeket.


És ezután jött Az Attrakció, a Sagrada Família, ahova előre vettünk jegyet a neten, délután 2-re, de kicsit előbb értünk oda, de senkit nem érdekelt, beengedtek így is.
Teljesen odavoltam. Vagyok. Az nem kifejezés. Az az épület egy CSODA! Azok a fények, az oszlopok, a méretek, az egész látvány...! Tuti, hogy Gaudi nem volt normális, de kit érdekel. Az építkezést amúgy jelen állás szerint 2026-ra tervezik befejezni. 
A Sagrada Famíliában készült mintegy 200 képből nagy nehezen kiválogattam az alábbiakat, amik szerintem a legjobban visszaadják a hangulatot. De a képek tényleg csak halovány lenyomatai a valóságnak, ezt élőben kell látni.





Itt még csak kb. 1/10-ét láttam a dolgoknak, de már teljesen le vagyok nyűgözve :D













Teljesen amuzálva vagyunk (B. is odavolt, talán még odább is, mint én)!




Amikor nagy nehezen elszakadtunk a látványtól, súlyos eurókért fellifteztünk az egyik toronyba, ahonnan olyan meredek lépcsőkön kellett lejönni, hogy előjött a nemlétező tériszonyom. Igazából a kilátás abszolút nem volt olyan érdekes, hogy megérje a pénzt meg a fáradtságot, de ha nem megy fel az ember, akkor ezt nem tudja meg...







Érthető, ha ezek után nagy várakozásokkal tekintettem a Güell Park elé (sic), ami még aznapra volt előirányozva. Ja, előtte még elmentünk paellát enni, sajnos a rengeteg jó étterem helyett sikerült kifognunk egyet, ami nem volt igazán minőségi - persze az is lehet, hogy ilyen a (jó) paella, de nekem nem sikerült különbséget tenni a mirelit és e között a paella között.

A háttérben echte katalán ásványvíz (!)
Szóval Güell Park, ahova 7 euró a belépő, de 18:15-től ingyen van, plusz a csapat fotós tagja a blue hour nagy rajongója, szóval mindenki (a blue hour, a park és mi is) nyert.
Volt panoráma, flóra, és persze "a" terasz, amire én a legjobban vártam (pláne a Sagrada Família után).

Én nem tudtam, de a park olyan magasan van, hogy bizonyos irányból - ahonnan mi is mentünk :D - megközelítve egy rettentő meredek utcán kell felmenni, végig van mozgólépcső, és ha az életét kockáztatva hátat fordít az ember a menetiránynak, ilyen panorámát láthat.









(Bálint képe)
Szerencsére Gaudi életműve olyan gazdag, hogy még péntekre is maradt belőle. Egy vagyonért, de tényleg, megnéztük a La Pedrerát ("kőbánya"), az egyik Gaudi-házat, amit leginkább a tetőteraszáról lehet ismerni. Így utólag azt mondom, hogy érdekes volt, de semmiképp nem ért annyit, mint amennyit fizettünk érte.





Hallgatom az audioguide-nénit (franciául magyarázta nekem, hogy a tetőn levő idomok igazából kémények, csak így sokkal jobban néznek ki - szerintem tiszta rohamosztagosok vagy IS-harcosok...).





Ott a távolban a Sagrada Família



Gaudi-tervezte borítás, tengeri állatok (az egész utca ilyennel volt kirakva, de ez speciel padlólap a La Pedrerában)



Már akkor is volt tükör, a szelfik kedvéért

Főlépcső a tulajoknak

Csalás: ezt a képet vasárnap készítettem (de az épület ugyanaz)
Aztán sétáltunk a Gracia-negyedben (ez gyakorlatilag egy hosszú utca, gyönyörű szecessziós és Gaudi-épületekkel), ahova, spoiler!!, vasárnap még visszatérünk egy nyugodtabb és alaposabb séta kedvéért. A La Pedrerától kb. 300 méterre van a Casa Battló, a másik nagyon híres (ha nem még híresebb) Gaudi-ház, amivel sokáig szemeztem, de aztán olyan kiábrándító véleményeket (is) olvastam róla, hogy inkább nem mentem be. (És még drágább lett volna, mint a La Pedrera.) Kívülről azért jó alaposan megnéztük (vasárnap is).





Ez a kép 53 lájkot ért a FB-n.

A Casa Battló melletti szerény vityilló.


Azért ha jobban belegondolok, ezeknek a házaknak a homlokzata baromi ijesztő, ez olyan, mintha álarcok vagy halálfejek lennének, a La Pedrera erkélyei meg (direkt) hínárra emlékeztetnek. Brrrr!

Később megpróbáltunk bemenni a piacra, de olyan tömeg volt - a hülye turisták, ugye, mind odamentek -, hogy egy kis doboz óriási és mézédes cseresznyével és egy sonkás szendviccsel később ki is jöttünk, mert nem lehetett egy tapodtat se mozdulni.

Pont ilyet ettünk - az árát ne kérdezzétek.
A piac utáni következő programpont - mondom, hogy kimaxoltuk ezt a pár napot - a Montjuic volt, ahol van egy vár, meg onnan panoráma (I kind of see a pattern here), meg flóra und fauna, meg temető, ami tök ugyanúgy néz ki, mint a jeruzsálemi az Olajfák hegyén, meg parkok. A várba végül nem mentünk be, ellenben megcsodáltuk a panorámát, meg újfent a flórát (pálmafák *.*), és csúszdáztunk is Julival, aminek során sikerült a vadiúj farmeromat jól összekenni khm, hát mondjuk azt, hogy kakival (szerencsére este kijött); a temetőt nem találtuk meg (amikor szerintünk a legközelebb voltunk hozzá, azt írta a Google, hogy még 1 óra 16 perc), viszont miközben WC-t kerestem, találtam egy nagyon cuki kis kávézót mandarinfákkal az udvarán. Végülis majdnem temető (és volt WC-jük).

Pálmafák és virágok (Bálint képe)


Fluffy növény

A druszám, Aloe Vera



Itt még nem tudtam, mibe ültem vágtam a fejszémet

Még itt se (Bálint képe)


A fent említett cuki kávézó (udvara)

Szintén
És a pénteknek még mindig nem volt vége! (És nem, még csak nem is tartunk a sörözésnél, az később jön.) Mivel még csak túl kevésszer láttuk a várost felülről, gondoltuk, felmegyünk a Tibidabóra, ahol a helyi Sacré-Coeur (Sagrat Cor) található. Mintegy félórás erőltetett menet után fel is értünk, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, mert alig kattintottam el a száznegyvenhatodik képet a naplementéről, jött egy pasas a kulccsomóját csörgetve, és mondta kedvesen, hogy Close!!!! (Caps Lockkal hitelesebb lenne), és terelte kifelé a népet. Az nem jutott eszébe, hogy ha előbb zárja be a kaput, mint hogy a nép kimenne, akkor a nép ott fog tömörülni és szelfizni a kapunál addig is, amíg ő jó pásztorként az utolsó eltévedt bárányt is odahajtja...

Itt megyünk fel a fogaskerekűvel (csak nem látszunk)

Ez Vallvidrera, Barcelona egyik külvárosa, ahol többek között a TV-torony (Torre del Collserola) és a Tibidabo, na meg ilyen cuki házak vannak.



Na az ott elöl a Sagrat Cor.



Ez meg a vidámpark a templom előtt (!!).





Örülök a naplementének (Bálint képe)



A kulcsos ember (jobbra, hátul) épp terelgeti kifelé az utolsó renitenseket


"I'm a worldaholic" :)

#bluehour #nemfagytunkmeg #aligegyórátálltunkitt (Bálint gépe & képe, meg persze az enyém is)


Kieg.: teljesen kiment a fejemből, és a lektorom szólt, hogy kihagytam: ahogy négyen mentünk lefele a hegyről (az egyik futva, a másik medve), az egyre sötétebb sötétben (közvilágítás meglehetősen gyéren, mondjuk inkább, hogy nem volt), egyszercsak elment mellettünk egy vaddisznó az út túloldalán, abszolút nem zavartatva magát!! Még röfögött is!! Aztán kb. 100 méterrel lejjebb az útnak azon az oldalán, ahol mentünk, de már a zöldben, ott állt egy másik vaddisznó, egyhelyben, és nézett (minket?), ez egy kisebb példány volt, talán még malac.

Á, nem fáradtunk el a nap végére.

Éppen csak annyira, hogy szombaton még elkiránduljunk a montserrati kolostorhoz, ahol nem is igazán a kolostor, hanem a táj a lényeg. Sziklák mindenhol, meg mediterrán növényzet, marha jó. :)

Ilyen cuki sárga lanovkával mentünk föl meg le.

Szembeforgalom





B. képe


Ez a templom maga a kolostoron belül


Érdekes módon bent egyáltalán nem volt gyertya, hanem kint külön, az épület mellett voltak ilyen beugrók, ahol gyertyát lehetett gyújtani meg imádkozni.




Itt cukiskodunk (Bálint képe)



Oda megyünk!, mondta, azzal úgy is lett.





Remekül tudok panorámaképet csinálni, ez B. kabátjának ráncolódásán is látszik. :P


Az a kolostor maga, a pirostetős kis épület pedig a lanovka felső végállomása, onnan jövünk.


Végig amerre mentünk, mindig előttünk vagy mögöttünk, jött egy pár apuka (mármint két apuka), két kisgyerekkel és két, majdnem tökegyforma kutyával, ez az egyik (nem apuka, nem gyerek, kutya).



Na, hol vagyok? (Bálint képe)
Ezután végre elérkezett A Pillanat, Amelyre Négy Napja Vártunk: elmentünk tapast enni! :D Túlzás nélkül első este óta keresgéltük, hogy melyik tapasbárba lenne érdemes menni, míg megtaláltuk a tökéletest (The Stoke Bar). A tapas egyébként az előétel és a sör/borkorcsolya keveréke szerintem, bármilyen, igényesen elkészített és kellően kevés kaját lehet így nevezni. Mindenesetre amit mi ettünk, az isteni volt. Sangriát ittunk mellé, ennél nehezen (l)ehettünk volna autentikusabbak.

Ez két adag ún. "Meat Lovers" tapas-válogatás (részletek lejjebb).

A legközelebbi kistányéron két "croquetas", leginkább rántott nudli (nem krumplikrokett, ahogy hitten); mellette balra currys (?) birkamarhapörkölt egy karika kecskesajttal; a krokettek fölött hústál: Serrano és egyéb sonka, továbbá legalább háromféle kolbász; ettől balra valami katalán specialitás, csicseriborsó és véres hurka, ez valami isteni volt; és végül fűszeres sült krumpli ismeretlen, ámde nagyon finom szósszal leöntve. Továbbá tányérok, evőeszközök, Sangria és víz.

A bár földszintje
Mivel Spanyolországban nem lehet elég bort inni (Coelho), vettünk estére egy üveg Rioját, mert az egyik kollégám ajánlotta, hogy az milyen finom. Háááát... Csak annyit mondok, hogy nem csak nekem nem ízlett. 

A vasárnap délelőttöt sétálással töltöttük, nem volt sok időnk, mert nekünk 3-kor, Bálintéknak 5-kor ment a gépü(n)k. De a belvárosban pont belefutottunk a Szt. Eulália-ünnepbe (emlékeztek, ő a tizenhárom évesen mártírhalált halt kislány), volt felvonulás, mindenféle zene és tánc, továbbá csipkeverő nénik szerteszét.
Először pár homlokzat a Gracia-negyedből, amit fentebb már emlegettem:







Útközben találtunk egy parkot is.



Megkóstoltuk, isteni.

Szerencsére nem esett (amíg ott voltunk), csak nagyon vészjóslóan fújt a szél.


Csipkeverés

Gúla - ez is helyi tradíció, hogy egymásra másznak a gyerekek, és akkor gúla. Mindenesetre jobb, mint a bikaviadal.


Vonulás


A helyi néptánccsoport és fúvószenekar épp befejezte a műsort.

Csipkeverés közelebbről.
Hazafele a repülés sajnos nem volt olyan sima, mint odafele, szinte végig turbulenciában jöttünk, úgyhogy én féltem is, de aztán mégiscsak egészben hazaértünk. 

Egy utolsó pillantás a tengerre, mielőtt végleg eltűnünk a felhőben

Igen, ebben

Alpok, vagy Pireneusok, vagy amit akartok :)

Szép volt, jó volt, visszamennék!

3 megjegyzés:

  1. Vera nagyon élvezetes volt a fotókat nézni, és olvasni az írásodat, köszönet érte, hogy megosztottad Velünk!

    VálaszTörlés
  2. Nyáron mi is megyünk, majd küldök képet:)

    VálaszTörlés