2017. augusztus 24., csütörtök

Constance

Constance harmincas fiatal nő, finom arcéllel, fekete hajjal, minden reggel egyforma sminkkel: fekete szemhéjtussal, halvány alapozóval, valamilyen viszonylag visszafogott rúzzsal. Fantasztikusan stílusosan öltözködik, látszik, hogy nagyon ért a divathoz, és az ékszerei is nagyon ízlésesek. Körülbelül egy évig élt Luxemburgban, amúgy francia, valahonnan a lotaringiai régióból, szóval nem messziről jött. Kéthetente hazajárt meglátogatni a szüleit, itt egyedül élt. Olyannak tűnt, akinek otthon vannak cicái, de ezt nem tudom. Egy bankban dolgozott, nem lelkesedett túlzottan a munkájáért, de a francia állam küldte ide ún. közszolgaként ('civil servant'), úgyhogy nem volt választása. Aztán megpályázott egy másik pozíciót, egy Párizs melletti divat-iskolában akart a luxusékszerekről, luxuscikkekről tanítani. Többkörös interjú után, amikről mindig beszámolt, sikerül tis neki, megkapta az új állást. Valamikor mostanában, szeptember elején kezd, de lehet, hogy már augusztusban. Nagyon izgalmas, sosem csinált még ilyesmit, de azt mondta, ez a szenvedélye, és egy banki alkalmazotti munkakörhöz képest el is hiszem, hogy sokkal nagyobb lelkesedéssel vág(ott) bele. 
Június végén költözött el Luxemburgból.

Constance, amíg itt lakott, minden egyes reggel ugyanazon a buszon utazott, mint én, a 8:36-oson. Annyira feltűnő volt a külseje, hogy nem tudtam nem észrevenni. Egy idő után már egymásra mosolyogtunk, volt, hogy megkérdeztük, ça va?, de ennyi. Aztán egyszer pont amikor kiléptem a kapun, láttam, hogy elment a busz az orrom előtt, Constance meg szembejött a megállóban, és mondtam neki, hogy már elment a busz, ne várja. Együtt loholtunk a következő megállóig, ahol összeszedtem minden bátorságomat (mégiscsak egy vadidegen csaj), és kezet nyújtottam neki és bemutatkoztam. Így tudtam meg a nevét. Aztán hosszan hallgattunk. A következő napi buszozáskor kiderült, hogy francia, hogy mit dolgozik (és mi ez az egész közszolgálati rendszer), és én is meséltem. Aztán mindennap beszélgettünk egy kicsit, elég sok kínos csönddel, mígnem felvetette, hogy egyszer elmehetnénk kávézni, és igent mondtam, mert itt ugye nincsenek igazán barátaim, mindig jól jön, ha van kivel összefutni. Aztán másnap megint találkoztunk reggel és hirtelen semennyi mondanivalónk nem volt egymásnak. Addigra már tudtam mindent róla: az ambícióit, az interjúkat, hogy ha sikerül a Párizs melletti iskola, akkor júniusig lakik csak itt, hogy gyakran jár haza vonattal. És akkor elkezdtem az eggyel korábbi busszal járni, mert semmi mondanivalónk nem volt egymás számára, viszont egyre kínosabb lett az az együtt töltött 15 perc, pláne, ha dugóba is kerültünk - egy perc is végtelen, ha az embernek nincs mondanivalója a másik számára. De volt úgy, hogy nem értem el a korábbi buszt, és akkor összefutottunk megint. Olyankor tök hülyén éreztem magam és mentegetőzni kezdtem, hogy miért tűntem el ("sok a munka, korábban kell bemennem", "szabin van a kolléganőm, több a munka, korábban kell bemennem"), pedig igazából nem tartoztam neki magyarázattal. Az egyik ilyen alkalommal megtudtam, hogy sikerült neki az interjú és Párizsba költözik, június végéig marad csak. Ez valamikor májusban lehetett már, de lehet, hogy még áprilisban, és akkor az jutott eszembe, hogy akkor csak június végéig kell "kibírnom", utána járhatok a későbbi busszal is. Azt hiszem, ezután már nem is futottunk össze. Júniusban mentem párszor a 8:36-os busszal, de sose volt ott a megállóban, úgyhogy elkönyveltem, hogy vagy már nincs itt, vagy ő is kerül engem (ami kizárt, mert akkor a korábbi buszon futottunk volna össze).

Nincs csattanó vagy fordulat, csak ma reggel eszembe jutott Constance, és hogy mi lehet vele, és gondoltam, elmesélem. :) Egyébként nagyon-nagyon rég nem járok a 8:36-os busszal.

1 megjegyzés: