2018. január 28., vasárnap

Nancy, vol. 2.

Nancyval egyszer már próbálkoztunk (akkor a többesszám Fannit, B.-t és néhány gyakornokot jelentette) két éve, szintén január legvégén, és most Tündivel mentem vissza, aki Strasbourgban van Erasmuson ebben a félévben. :) 
A város még mindig, sőt egyre jobban tetszik - és nem is emlékeztem, hogy innen ilyen jól megközelíthető (másfél óra vonattal) -, viszont most is baromi hideg volt, de szerencsére semmi csapadék nem esett, úgyhogy ki tudtuk maxolni a szabadtéri városnézést. Ez a mediterrán stíl nekem nagyon bejön a színes zsalugáterekkel, ajtókkal meg ablakrácsokkal. :)

Place Stanislas (UNESCO világörökség része): 


I. Szaniszló, 1738-1766 között Lotharingia és Bar uralkodó hercege (a wikipédia szíves közlése)

Pózolj városházával! 
A mediterrán belváros:









Megyünk, és egyszercsak ott jön ki egy bicikli a falból!







Ez a türkiz ajtó szelfiért kiált.


Közben megebédeltünk, és itt egy mondat erejéig kitérnék a Luxi vs. Franciaország viszonyokra: tök véletlenül találtunk egy olyan éttermet a belvárosban, ahol 13,30-ért lehetett háromfogásos menüt kapni, és előzetes gyanúim* ("biztos kicsi lesz", "biztos nem lesz finom", "biztos majd órákig kell rá várni") egyike se igazolódott be, sőt kaptunk ingyen egy üveg vizet is. Azóta se tértem magamhoz a sokkból!

Az ebéd után folytattuk a felfedezőutat, és teljesen véletlenül egy kisállatkertre bukkantunk a Parc de la Pépinière-ben, (a pépinière szót most tanulom, szintén a wikipédia közreműködésével, és faiskolát jelent, vagyis növényiskolát, mert nem csak fákat termesztenek/tartanak itt, de a legcukibb az angol neve: plant nursery :)), ahol láttunk számtalan pávát, továbbá kecskéket, juhokat, egy darab makákót, két koronás darut, és pár őzikét, akiket popcornnal (!!!) etettek az ostoba turisták. 



Itt volt egy kis dráma, mert ez a páva nagyon szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni az Egyelőre Beazonosítatlan Madárral, és egy ideig nem értette meg, hogy no means no, kitartóan udvarolt, aztán végül csalódottan elvonult.

Koronás daru :) 

Bon appétit!
Ezen a ponton már eléggé fáztunk és nem is maradt túl sok látnivaló a városban, viszont még volt több mint négy óránk a busz/vonat indulásáig, úgyhogy még gyorsan megnéztük a folyó (Meurthe) partját, hogy nehogy ez a látványosság kimaradjon:


És aztán úgy döntöttünk, hogy moziba megyünk. :D Szerencsére volt pont úgy egy film (Brillantissime), hogy előtte még kényelmesen meg tudjunk inni egy kávét, és utána bőven elérjük a buszt/vonatot. A film egészen szórakoztató volt, elég sokat nevettünk rajta, de azért többet is ki lehetett volna hozni belőle (a Figaro kritikusa szerint "nullissime"). 
Mindenesetre tök jó lezárása volt a napnak!

<3


*Van ennek a szónak többesszáma? Gyanújaim? Gyanakvásaim?

2018. január 26., péntek

nehogymár ne írjak

Elmesélem a munkámat. Mármint hogy mi az aktuális helyzet. Nem tudom, mikor írtam erről érdemben utoljára, mindegy is, a lényeg, hogy egy Nagy (fordítási) Projekten dolgozom a kezdetektől (2016. márciustól) fogva, és az első évben ez a projekt elég sok munkát adott, négy plusz egyen vagy négy plusz ketten, sőt csúcsidőben egyszerre négy plusz hárman dolgoztunk rajta (a plusz fők a gyakornokok voltak nyaranta), és bizony nem volt sok szabadidőnk. 
Aztán szinte egyik pillanatról a másikra, bár utólag ez már nem tűnik ennyire éles váltásnak, hirtelen mintha megszűnt volna a munka, egyre kevesebb megrendelés jött, de nem fokozatosan csökkent, hanem 2017 januárjától ha nem is "mintha elvágták volna", de mint amikor a slag megtörik egy ponton, és az erős vízsugár helyett már csak épphogy vékonyan csordogál valami. 
És hát persze akkor azt mondtuk, a korábbi tapasztalatokra alapozva, hogy "na majd márciusban", "na majd májusban", "na majd júliusban", "na majd szeptemberben", "na majd decemberben" [jön a több megrendelés], de ezek a hónapok (és a köztük levők) elteltek, és nem változott semmi. Persze, volt pár olyan nap, hogy ki se láttunk a munkából, de ez részben azért volt, mert már elszoktunk tőle (!), és lassabban csináltuk ugyanazt, részben, mert sok olyan feladat volt, ami nem konkrétan a megrendelésekhez kapcsolódott. 
Néha jött tényleg sok megrendelés egyszerre, de összességében a 2017-es év elképesztően rosszul alakult bevétel és általában a munkamennyiség szempontjából. Amikor a főni visszajött gyesről szeptemberben, nem akarta elhinni, hogy tényleg ennyire nincs munka. 
Ugyanekkor, mivel helyette ugye anno felvettek plusz egy embert másfél évre, öten lettünk arra a munkára, amire négy ember is bőven sok volt (egyébként emiatt elég sokáig találgattuk is, hogy visszaengedik-e a gyes után). Úgyhogy akkor (október közepétől) először kaptam én plusz egy kisprojektet, amit egyedül viszek, részben mert az előző gazdája átment egy teljesen más osztályra, részben, gondolom, hogy engem ne kelljen kirúgni. Így, a két projekttel, már volt pár olyan nap, amikor effektíve nyolc órát kellett dolgoznom, de így is nagyon ritkán. 
A főni helyett pluszban felvett lány kapott néhány feladatot más projektekből, hogy ne unatkozzon. Aztán az egyik kollégám kapott szintén egy teljes másik projektet, de az olyan, ami egész embert kíván, úgyhogy lekerült a Nagy Projektről, amin így maradt három teljes ember (egy kolléganő, aki csak ezt csinálja, a pluszban felvett lány mondjuk 80%-ban, én 70%-ban, és a főni is 70%-ban, mivel heti kétszer csak fél napot dolgozik még egy darabig), vagy három teljes embernyi munkaerő, nagyjából. 
Március 19-én (szomorú jeles nap) lejár a pluszban felvett lány szerződése, és egyelőre nem tudni, meghosszabbítják-e. Ha igen, vajon mit csinálna? Ha nem, az nagyon rossz lesz neki (van egy lánya, meg egy élettársa bizonytalan munkaviszonnyal). A baj az, hogy két év időtartamig lehet csak határozott idejű szerződést adni, az ő mostani szerződése pedig másfél évre szól(t), így a cég vagy ad neki egy féléves határozott idejűt, vagy egy határozatlan idejűt, ha meg akarja tartani. Sajnos a jelen munkamennyiség mellett az utóbbi teljesen irreális, a fél évvel meg legfeljebb időt nyer. 
Nekem, nekünk, azaz a biztosan maradóknak az lenne a pozitívum az ő távozásában, hogy akkor végre lenne mit csinálnunk - gondoltam ezt pár hónapja-hete. De azóta volt rá példa, hogy őt teljesen lefoglalták a másik projektekből kapott feladatok, és a Nagy Projektben akkor sem volt annyi munka, hogy mi ne unatkozzunk. 
Hát szóval ez a helyzet. Szomorú! 

2018. január 16., kedd

zordon a január, bunda van a fákon...

... hát nem egészen, mert ami hó volt decemberben, az elolvadt, de aki tudja folytatni a sort, kap egy pirospontot/puszit/szmájlit! ;)

Január első fele már el is telt, pedig ez objektíve a leghosszabb hónap, de van remény, hogy még az idén február lesz, és amikor 6-kor eljövök az irodából, még nincs teljesen sötét, ez olyan jó! 
Nem sok minden történt eddig idén, de azért igyekszem arról mind beszámolni. 

Az év első hetére nem igazán emlékszem, próbáltam Tajvan után magamhoz térni (íródik az a poszt...), jetlagem nem volt, csak nehéz volt fejben is visszatérni a valóságba. Egy ennyire más világot - ha csak 9 napra is - meglátogatni olyan, mintha az ember egy másik, párhuzamos valóságban lenne, ami utólag meseszerűnek tűnik, mintha meg se történt volna. (Ezen persze a hétórás időeltolódás nem segít, mert még az otthoniakkal való kapcsolattartás nem zökkent vissza a saját valóságomba.)

Arra a hétre direkt nem vállaltam be vezetést se, gondolván, hogy úgyse leszek magamnál, meg ki tudja, mennyi munka lesz, az év eleje tud nagyon sűrű lenni, ráérek. Végülis az első aggodalmam részben, a második egyáltalán nem bizonyult megalapozottnak, és nem volt annyira jó ötlet három (?) hetet kihagyni, mert így a múlt csütörtökön olyan volt vezetni, mint először: minden szembejövőtől féltem. :P Ez valószínűleg egyébként még egy darabig így lesz... Na mindegy, de viszont az történt, hogy csütörtökön automata váltós autót vezettem, mert kíváncsi voltam, az milyen, és megkérdeztem az oktatómat, hogy majd az egyik óránk lehetne-e automata váltós kocsiban, ő meg visszakérdezett, hogy "most?", úgyhogy kipróbáltam, és fura volt, de nagyon kényelmes - nyugodtan figyelhettem minden másra (pl. hogy időben megijedjek a szembejövőktől). Mivel egyelőre hibrid autót tervezünk venni, amiből csak automata váltós verzió van, gondolkoztam rajta, hogy a maradék órákat is ezzel az autóval csinálom, az oktatóm kérdezte is, hogy hogy szeretném, neki mindegy (picivel drágább az automata váltós, mert drágább üzemanyag van benne - az autósiskoláé nem hibrid), de mivel ha az ember automata váltós autóval csinál jogsit, azzal nem vezethet manuális váltósat, fordítva viszont de, egyelőre visszatérek a manuálishoz. Holnap lesz a következő óránk, megyünk az autópályára!

Részben ezzel - mármint az autóvásárlásos tervünkkel - összefüggésben arra jutottam, hogy idén nem megyek haza havonta, mert nem tesz jót az itteni életemnek. Gyakorlatilag a havonta hazamenéssel azt az érzést erősítem magamban, hogy hazamenéstől hazamenésig "kibírom" (ezt abszolút nem szenvedésként értem), és amikor otthon vagyok, akkor visszakapcsolódom az otthoni életembe, pedig ezzel szemben a valóság az, hogy otthoni életem nincs, itteni kellene, hogy legyen, de a gyakori hazamenetel pont ennek ellenében hat. Igyekszem tenni azért, hogy itt ne legyen hiányérzetem, legyen társaságom, legyen sokkal több programom, etc., szóval amennyire lehet, minden, ami otthon megvolt. Továbbá materiálissan megközelítve a kérdést: marha sok pénzbe kerül ez a havonta hazajárós hobbi, szóval ebből a szempontból se baj, ha felhagyok vele. 
Már sokszor írtam erről itt, és még így is sokkal kevesebbszer, mint igényem lett volna rá, hogy baromi nehéz itt barátokat szerezni, pláne úgy, hogy az ember nem egyedül érkezett, mert így kezdetben nem volt igény(em) rá, utólag meg nehéz. Persze a két év bő három hónap (mióta itt vagyok) még nem "utólag", de azért sokkal, de sokkal kevesebb itt a barátom, mint amennyit igényelnék, mondjuk két ember van jelenleg, akik kind of a barátaim (barátnőim), de velük is sokkal ritkábban találkozom, mint jólesne. De az is igaz, hogy a közvetlen kollégáimmal sokkal inkább barátságban, vagy közeli ismerősi, mint kollegiális viszonyban vagyok.

Az máris jót tett például a közérzetemnek, hogy tegnap megint volt kóruspróba, utána kis evészet-ivászat, és olyan jó hangulat volt, csomót nevettünk a hülyeségeken, amiket részben én beszéltem, de az éneklés már önmagában nagyon jólesett, el is felejtettem, hogy mennyire hiányzott. :)) A mostani évad komolytalanabb lesz, mint a téli volt, több rövid nyálat darabot éneklünk vonósnégyes-, cselló-, gitár- és/vagy zongorakísérettel, plusz Andy hozott két babakarnagyot karnagynövendéket a konzervatóriumból, részben ők fognak minket kísérni, részben ők fognak minket vezényelni. 
Mutatom az egyik emblematikus darabot, mondom, hogy nyál... De én olyan egyszerű lélek vagyok, hogy bevallom, tetszik, és szívesen éneklem, a változatosság kedvéért jólesik valami könnyű és anticipálható darabbal foglalkozni (ettől még az eddig énekelt darabokat ugyanúgy szeretem, sőt bizonyos újabb darabok láttán csak egyre jobban értékelem őket).


Ez előtt még az történt, hogy otthon voltam a hétvégén (na igen, ezt a jegyet még novemberben vettem, amikor még jó ötletnek tűnt a havonta hazamenetel), és vasárnap a 2018-ra kitűzött több mozgás nemes célját szem előtt tartva elmentem egy futóversenyre kemény 5 km-t futni, de amúgy ez komoly teljesítmény volt, mert július óta nem futottam, és erre akárhogy is terveztem, még bemelegíteni se volt időm közvetlenül előtte, mert a nyomorult wc-nél álltam sorba 30 percet (!), még a rajtot is majdnem lekéstem (a verseny után meg a repülőmet, de végül egyiket se!), úgyhogy természetesen most meg se tudok mozdulni az izomláztól, de nagyon örülök, hogy elmentem és lefutottam (2 x 50m séta incl.). Amúgy 589. lettem a kétezer-valahány indulóból, és 37:39 alatt sikerült lefutnom lekocognom a távot, ez a fél év kihagyáshoz képest baromi jó eredmény.
Amellett, hogy sikerélmény, meg is hozta a kedvemet a mozgás újrakezdéséhez (pont ez volt a cél), úgyhogy hamarosan várhatóak futós szelfik az instán! ;) Mihelyt elmúlt az izomlázam és le tudok menni egy lépcsőn nyögés nélkül, that is.  

nem kérdés, hogy mi volt a fő motivációm

2018. január 2., kedd

2017. évzáró, 2018. évnyitó

(Tajvanról természetesen lesz külön poszt! :))

2017. mozgalmas év volt, sajnos nem túl jól dokumentálva, legalábbis írásban, úgyhogy máris megismételném a tavalyi fogadalmamat, miszerint idén megpróbálok gyakrabban írni ide. A másik fogadalmam tavalyra az volt, hogy elkezdem a jogsit, ezt kipipálhatom. Volt egy harmadik is, de azt nem írtam le babonából, és ez a tavalyi év vitathatatlanul legnagyobb sikere: végre elkezdtem lefogyni és el is jutottam mínusz kilenc kilóig nagyjából fél év alatt, ezt nem szeretném 2018-ban sem visszahízni, sem ennyiben hagyni. :)

Tavaly rengeteget utaztunk, sokat jártam haza, sokat mozogtam/unk, volt kulturálódás és kórusélet is bőven. A munkahelyemről inkább ne is beszéljünk - a hangulat és a kollégák miatt még mindig szeretek bent lenni, de egyre inkább úgy érzem, úgy vagyok ezzel is, mint a határátkeléssel voltam még otthon: tudom, hogy mennem kéne, de még túl kényelmes maradni, úgyhogy várom A Lehetőséget (a határátkeléssel kapcsolatban jött is, szóval abban bízom, hogy a munkával kapcsolatban is így lesz). 

Sajnos nem olvastam elég sokat 2017-ben, és amit igen, arról sem mindig írtam a könyves blogomba. Hiába, teljesen elkanászodtam. :P Idén próbálok ezen javítani.
Mindenesetre amiket szerettem tavaly: Hasnyálmirigynapló, Törésteszt, Párducpompa, Furcsaság a fejemben, Egy piaci nap, A szolgálólány meséje (a sorozat is nagy kedvencem lett), és ha már sorozat, a Terápia mindenképp viszi a pálmát! A This Is Us őszi-téli részei meglepően jók voltak, kíváncsi leszek, a folytatásban a nyál vagy az érdemi tartalom felé fog-e billenni a mérleg nyelve. Ezen kívül elkezdtem a New Girl-t, eleinte nagyon szimpatikus volt, de nem kötött le eléggé. 

Váratlan kihívás is volt 2017-ben, a december eleji tolmácsolás Brüsszelben. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy most úgy érzem, (második?) kapunyitási pánikom van karriertéren egy kicsit (?), nem tudom, mit akarok pontosan, és nem jönnek az égi jelek, amik ugye az embert vezérlik. Vagy jönnek, csak nem veszem őket észre, és Brüsszel pont az volt... :P 

Szóval 2018-ra kicsit több égi jelet várok, még több fogyást, több olvasást és írást, legalább ugyanennyi mozgást és utazást, és hogy sokat-sokat lehessek azokkal, akik fontosak. :) Remélem, ez nem túl nagy kérés! Ja, és mindenkinek minden jót!!!

adekvát molyos szerencsesüti máról :)