2018. november 30., péntek

Budapesten (okt. 26-nov. 1.)

Régóta lógok már ezzel a poszttal. Megint nagyon sok mindent csináltam otthon, és most kipróbáltam egy új hazautazási módot is, mert a Luxairnek akciója volt valamikor nyár elején, úgyhogy Bécsbe repültem, onnan meg Flixbusszal mentem a Népligetbe, nagyon kényelmes volt és viszonylag gyors, kb. 7 óra alatt értem Budapestre, ez jobb, mint bármilyen korábbi verzió, úgyhogy lehet, hogy rendszert csinálok belőle.



Bécs :)
Pénteken kora délután értem haza, és akkor végiglátogattam a Fannit, a Nagymamát meg a családomat, és utána otthon lógattam a lábam, majd másnap volt családi ebéd, ahol az apukám kb. egy éve beharangozott, isteni kacsasültjét ettük. Aztán délután elmentem a Vox Insana koncertjére, ahol két kortárs zeneszerző egy-egy halállal, elmúlással kapcsolatos művét mutatták be, nekem különösen vicces, hogy az egyik zeneszerző évfolyamtársam volt általánosban. :) (És az ő műve sokkal jobban is tetszett, mint a másiké. De persze nincs összefüggés.) Itt meg is lehet hallgatni.


Aztán a Parázsban vacsiztunk és csajos estét tartottunk hármasban Tündivel és Fannival, ami másnap reggelig tartott, amikor sajnos az à table-ban reggeliztünk nagyon túlárazott és annyira nem izgalmas dolgokat, amiket ráadásul eléggé enervált pincérek szolgáltak föl, de legalább a hely dizájnja (feltételezett provence-i giccs) tetszett.



Ezután Fannival kimetrópótlóztunk és -villamosoztunk Kápmegyerre Pankáékhoz, ahol a "Négyen egy konyhában" tradícióját folytatva halcurryt készítettünk négyesben Adéllal. A tradíció az egyetem első évében kezdődött, párhavonta összejöttünk és valamelyikünk (szüleinek/nagyszüleinek a) lakásában főztünk valamit közösen, először véletlenszerűen, aztán a nyelvszakjainknak megfelelően (Adél és én franciára jártunk, Adél angol-, én lengyel minorral, Fanni angolra járt, Panka meg szerbre észt minorral, szóval volt mit kimaxolni), aztán megint véletlenszerűen, és ez a hagyomány évekig töretlen volt, aztán megritkultak a találkozók, meg áttevődtek külső helyszínekre (értsd: beültünk valahova főzés nélkül), de most felvetettem, hogy mi lenne, ha megint főznénk, és így is tettünk, és nagyon jó volt. :)


🐘🐘🐘🐘
Este aztán megint a kultúra vette át a főszerepet, a Pinceszínházban néztem meg Anyuval és Fannival a Herner Ferike faterját, jó volt nagyon, de a Gézagyerek nekem sokkal jobban tetszett.
Hétfőn elmentünk Anyuval Farkasrétre a gyönyörű napsütésben és 20 fokban.

Itt épp az Erzsébet híd budai hídfőjénél várjuk a buszt, ami jött, majd el is húzott mellettünk lassítás nélkül... 



Aztán Fanniékkal ebédeltünk négyesben (a két pasival mármint, mert hogy B. is épp otthon volt, mindjárt kiderül, miért), én kirúgtam a hámból és gulyáslevest ettem túrógombóccal #turista, jó volt, de aztán a Fanniéknak rohannia kellett vissza dolgozni, meg nekem is a Csabival találkozni, úgyhogy az ebédre korlátozódott az együttlét. Sajnos fotó nem készült, legközelebb mindenképp pótoljuk! ;)
Úgyhogy Csabi, akivel sétáltunk meg sokat beszélgettünk, ez is nagyon jó volt, és aztán este következett a hét eseménye, a Medikus Zenekar jótékonysági koncertje a Zeneakadémián!


Ezután Fannival beültünk a Pizzicába, amit mindenkinek szívből ajánlok, pont nemrég írtak róla valahol a neten, tök autentikus street food pizza, helyben vagy elvitelre, isteni finom és pillanatok alatt megkapja az ember. A hely szelleme meglehetősen érdekes, mindenféle festmények voltak a falra aggatva, nem állítom, hogy teljesen megértettük a művészt.

Teljesen véletlenül van rajtunk két ennyire hasonló felső :D
A keddi nap leginkább a traktáról szólt (megint): Jutkával (nagynénémmel) reggeliztem a feketében, csajos csevej included, és a kaja vitathatatlanul sokkal jobb, mint az à table-ban, viszont az árak hajmeresztőek (ez volt J. születésnapi ajándéka tőlem, szóval I had it coming), és a kiszolgálás valami hihetetlenül lassú volt. Megint az a benyomásom támadt, hogy a fekete infrastruktúrában még mindig annál az icipici, két-ember-épphogy-elfér kávézónál tart, amiből évekkel ezelőtt beülős hellyé nőtte ki magát.

A minőség és a tálalás mindenesetre csillagos ötös. 
Aztán a Tündivel turiztunk, jobban mondva fikáztuk végig a Háda teljes kínálatát egyesével. Ha jól emlékszem, végül egyikünk se vett semmit. Épphogy megemésztettem a reggelit, és már kellett is találkozni az öcsémmel ebédre - a Gettó Gulyásban, amit szintén ajánlok, de csak nagyon gazdag olvasóimnak, mert ezt a helyet nem az átlag magyaroknak találták ki. Az amuse-bouche tepertőkrém mennyei volt, az előétel tatárbifsztek szintén, viszont a főétel tanyasi csirkepaprikás csalódás, mert nagyon más íze volt, mint amire számítottam. Ám a tejfölös uborkasaláta, amiben itt Luxiban nincs részem, ezt kompenzálni tudta (meg az öcsém birkapörköltjéből lenyúlt pár villa is).


Ha még nem írtam volna eleget fogyasztásról, még szeretném megemlíteni, hogy ezután kávéztunk, majd Zsuzsival ittam egy forrócsokit (vagy valami pumpkin spice valamit? nem emlékszem) a Király utcai Starbucksban. :D

A sajttorta nem az enyém, ezen a ponton gondolni se bírtam további evésre.
Az aznap esti program pedig az UFI (Up For Interpretation) volt, ami volt emcisek önszerveződő tolmácsolás-gyakorlása kéthetente, többnyire a Fanninál, és ezen a héten az oktatás volt a téma, amihez meghívták a Tüskevár alapítványi iskola egy angoltanárát (aki nyilván az egyik résztvevő ismerőse), és ő tartott egy nagyon megindító beszédet az SNI-s gyerekek oktatásáról. Volt más beszéd is, meg a beszédek előtt mindig vannak memorik, rövid beszédek, amiket jegyzetelés nélkül kell tolmácsolni, meg persze közben mindig csomót dumálunk (mármint amikor én is ott vagyok, ami eddig kétszer fordult elő, szóval nem tudom, amúgy mi a napirend, de azért vannak elképzeléseim:)).


Teljesen elfelejtettem, hogy szerdán mit csináltam, de asszem Anyuval vásároltam, meg főztünk, aztán meglátogattam Nagymamát megint, aztán elmentem fodrászhoz (kipróbáltam a bioHairt és semleges a véleményem), és aztán este Gondnokultunk Zsuzsinál: hanabiztunk, ittunk és dumáltunk, aztán kidőltünk hajnali 1 körül. Másnap közös reggeli, amit valamiért nem fotóztam le (!!), de ami ennél is felfoghatatlanabb, nem készült Gondnokszelfi!!!, na és a reggeli után Zsuzsi ment megnézni a frissen született unokaöccsét, mi meg hosszas tanakodás után elmentünk moziba megnézni az X-et, pont belefért még mielőtt mennem kellett a Népligetbe. Nem volt rossz, de nagyon elvarratlan/érthetetlen volt pár szál és NAGYON véres volt az egész, de izgalmas volt a sztori és Balsai Móni zseniálisan játszotta a szerencsétlen pánikbeteg rendőrnőt.

A bécsi reptéren várom a beszállást.
Szóval asszem kimaxoltam Budapestet megint. Nem tudom, mikor megyek legközelebb, április-május a reális.

2018. november 11., vasárnap

vasárnap: Villa Vauban

Mivel mára esőt mondtak, elmentünk a Villa Vaubanba, amire B. már hónapok óta kapacitált. Délelőtt az előrejelzéssel ellentétben mégse esett, úgyhogy átsétáltunk a gyönyörű, színes városon.




panoráma a Pfaffenthal Liftből


A Villa Vaubanban most épp két kiállítás volt, egy kortárs nonfiguratív, amit nem egészen értettünk, meg egy Confrontations című, ahol azonos vagy hasonló témájú, évszázados különbséggel készült festményeket tettek egymás mellé, na az nagyon tetszett mindkettőnknek. 

"Pingvin"


Na ez például mi(ért)? A címe "Szél és homok vagy".


"Kérjük, a cipőjüket vegyék le!"

Melyik volt előbb?

Lehetett szelfizni is mindenféle kiegészítőkkel, egy 17. századi flamand festmény kinagyított verziója előtt. :D 

Ő itt a gofris kiscsávó. (Fanni!)

18. vs 21. század

After - Before: ez két egykorú kép, mégis mintha a baloldali a jobboldalinak a későbbi verziója lenne. 
Aztán elsétáltunk egy (nekünk) új indiai étterembe, posztszülinapi ebédre. Finom volt, de semmi extra, viszont olyan udvarias, halk, lenyalt hajú pincérsrác szolgálta föl, hogy csak néztem. A hely kongott az ürességtől, rajtunk kívül egy idősebb nő illetve egy középkorú házaspár volt csak. Ennél sokkal érdekesebb, hogy még a korábbiaknál is szebb színeket láttunk az idevezető úton. Mivel nemsokára jön a hónapokig tartó lombtalan szürkeség, muszáj most megörökíteni minden szépséget. 




2018. november 10., szombat

Eltz, Koblenz, huszonkilentz

Múlt hétvégén a nedves, de még mindig és újra és újra gyönyörű őszben elautóztunk az eltzi várhoz, amiről remek képeket lehet látni a neten, ámde annak nem néztünk utána időben, hogy október végéig van csak nyitva. Nem baj, most az őszi táj(ban) sokkal nagyobb élmény volt, a kastély meg teljesen mintha egy tündérmeséből lépett volna elő a kacsalábain. Visszamegyünk még biztosan, engem belülről is érdekel, és csak másfél órára van autóval. Igazából minden évszakban szívesen megnézném, pláne hóban, ha lesz. 







Sajnos a rossz fényviszonyok miatt elég tompák a színek, élőben sokkal rikítóbb volt a sárga. 

Aztán továbbautóztunk Koblenzbe, mert ezt meg én néztem ki még szeptemberben, amikor Köln felé átvonatoztam a városon, hogy milyen szép, és igazából eredetileg egész napra ide akartunk menni, csak kiderült, hogy az eltzi vár pont útbaesik. És aztán az is kiderült, hogy Koblenz igazából nem olyan szép, mint amilyennek a vonatról tűnt, hanem "default német város", ahogy B. mondta, és tényleg, nekem totál olyan, mint Trier, csak több benne a víz, mert esett az eső itt folyik össze a Mosel és a Rajna. Amelyeknek egyébként baromi alacsony volt a vízállása. :( Az óváros cuki, de semmi extra, ha az ember látott már német városokat, akkor nem fogja nagy meglepetés érni. 


a Nagy Német Egység





Aztán csütörtökön 29 lettem, és idén is arra jutottam, hogy rendben vagyok, szinkronban a korommal, voltak dolgok, amiket nem pont úgy terveztem az elmúlt évemre, ahogy végül alakultak, de voltak olyanok is, amiket nem feltétlenül terveztem, mégis (jól) alakultak, szóval összességében minden oké. :) 

Itt már 29 vagyok, remélem látszik. 


2018. november 3., szombat

őszi Luxi

Majd írok az otthon töltött napokról is, de most pár kép, annyira gyönyörű ma a város!