2019. április 8., hétfő

Hongkong 5-8. nap: Portugália, még több Buddha és a világ legrózsaszínebb fehér delfinjei❤

Szóval ott hagytam abba, hogy szerda este megnéztük és -hallgattuk a Symphony of Lightsot, és találgattuk, hogy ugyan mi a jó ebben minden este, mert a felhőkarcolók színes, villogó kivilágítása és a zene még a szokásosnál is nagyobb energiafogyasztással jár, plusz a tömeg a parton nyilván szemetel, ráadásul minden áldott este pontosan ugyanaz a műsor megy le, szóval... érti a fene. 

Csütörtökön áthajóztunk Makaóra, aminek még Hongkongnál is bonyolultabb a háttere: először is, a népsűrűsége 21700 fő per négyzetkilométer, ami különösen a már eleve sokkoló hongkongi népsűrűség fényében vagy inkább árnyékában érdekes, hát hol fér el ott annyi ember?...

részlet a világ leghosszabb (60 km-es, egy szakaszon a tenger alatt alagúttá alakuló) hídjából HK és Makaó között, 2018-ban nyitották meg
Szóval Makaó egy (Kínával határos) félszigetből és két pici szigetből áll, és a XVI. század közepétől 1999-ig (!!!) Portugália bérelte Kínától, és ők is irányították. Ma ugyanúgy különleges közigazgatású terület, mint Hongkong. Amikor Portugália aláírta a megállapodást Kínával Makaó átadásáról, Kínának garantálnia kellett, hogy Makaón meghagyja a demokratikus-kapitalista önálló berendezkedést ötven évig, tehát 2049-ig nem avatkozik be a törvényhozásba. Makaónak külön pénzneme van, a makaói pataca (MOP), ami ugyanannyit ér, mint a hongkongi dollár (0,11 euró vagy kb. 36 ft). Ami nekünk különösen érdekes, hogy a két hivatalos nyelv a portugál és a kínai, illetve minden utcanév stb. ki van írva portugálul is. Luxembourgban ugye rengeteg a portugál, a buszon ez talán a francia után a leggyakoribb nyelv, amit hallani lehet, úgyhogy teljesen mintha visszacsöppentünk volna ide egy napra. :) 
De amin azonnal látni lehet a portugál múltat, az az építészet. Tényleg tiszta Portugália!





ez a tér bárhol lehetne Portugáliában
Először pénzt kellett váltanunk, ami rettenetesen lassan sikerült csak, és a banki ügyintézők nem mondhatni, hogy beszéltek volna angolul... Lehet, hogy portugálul kellett volna próbálkoznunk, de úgy meg mi nem beszélünk. :P Aztán elsétáltunk A Látványossághoz, ami a Szt. Pál-katedrális gyakorlatilag érintetlenül megmaradt bejárata a XVI. századból - katedrális nélkül.


Innen ebédelni mentünk, és a TripAdvisor egy szuper, igazi portugál éttermet ajánlott, teljesen "európai" fogásokkal, és először nem értettük, mi olyan fura a terítéken, aztán leesett: evőeszköz van, nem pálcikák.


Ebéd után átloholtunk a belvároson semerre se nézve, mert kiderült, hogy az óriáspanda-pavilon, ahova menni akartunk az egyik, Makaóhoz tartozó kis szigetre, sokkal messzebb van, mint hittük, ÉS ötkor bezár, és a buszmegálló messze van onnan, ahol mi épp vagyunk, szóval... futás. Szerencsére, nem egyszerűen bár, de megtaláltuk a buszmegállót, jött a busz is, amire alig fértünk föl... de sikerült. Sajnos a pandapark egy kicsit kiábrándító volt, mert összesen három pandát lehetett látni, őket is üvegfal mögött, szóval mint egy állatkertben, de a kommentek mint úgy dicsérték, hogy ez valami világraszóló látványosság. 



bukfenc előtti pillanat

De legalább vöröspanda is volt!
A pandáktól elfele menet megint nem találtuk a buszmegállót, mert azzal a megállóval szemben, ahol leszálltunk, egy másik busznak a megállója volt... Viszont összebarátkoztunk két filippínó lánnyal, akik szintén a buszt keresték. Ennek később még lesz jelentősége.
A városba visszaérve volt időnk kicsit jobban körülnézni, meg fölsétálni az erődbe.


persze, hogy belefutottunk egy rezesbandába :D


tubában tükröződő tér :)




ez már megint a belvárosban, útban a kikötő felé
Miután visszahajóztunk és újra bevándoroltunk Hongkongba (ugyanazon a procedúrán kell keresztülmenni, mint amikor Londonból érkeztünk repülővel, merthogy ez is külföld, még ha mindkét terület Kínához tartozik is), visszamentünk a második este felfedezett dumplingos helyre kipróbálni további gombócokat.

nagyon éhesek voltunk :D
Ha jól emlékszem, csütörtök este, amikor visszaértünk a hostelbe, szólt a recepciós, hogy megjavították B. bőröndjét, és tényleg, a zár újra használható (de ezek után minek?).

Péntek! Vészesen közeledik a hét vége... Pénteken volt a legrosszabb idő, borzalmas fülledtség és felhők, valahol láttuk egy kijelzőn, hogy 91%-os a páratartalom. Délelőtt a Chi Lin kolostort (illetve egyesek szerint bordélyházat... nunnery) és a vele szinte egybeépült Nan Lian parkot néztük meg.


(bent nem volt szabad fotózni)






Értelmesék
Ebédre a hongkongi egyetem menzájára voltunk hivatalosak, ugyanis B. tavaly, amikor Berlinben részt vett egy zenei projekten, szert tett ismerősökre a világ minden tájáról, köztük egy épp Hongkongban élő japán srácra (bácsira?), aki mindenképp akart velünk találkozni, amíg ott voltunk, és ezt meg is örökíttette az egyik pincérrel (igen, a menzán):

tőlem szokatlan módon többnyire hallgattam az ebéd alatt, míg a fiúk a zenéről meg mindenféle eljövendő projektekről cseréltek eszmét :)
Délután pedig elbuszoztunk Lantaura (az a sziget, ahol a reptér is van), ahol a világ legnagyobb Buddha-szobra található, és valami hiperszuper libegővel lehet oda felmenni. Sajnos a hiperszuper libegő március 28-ig karbantartás miatt zárva, addig menetrendszerű busz visz föl. 20 percenként indul. Vártak rá ekkor vagy százan. De inkább háromszázan. Úgyhogy a következő órát sorbanállással töltöttük... De megérte!



szabadon mászkálnak ott a tehenek... 



a Buddha lábánál mindenféle pagodák meg szentélyek voltak

meg embernagyságnál is nagyobb füstölők :D

A Buddhától visszafele együtt utaztunk a buszon a két, előző nap Makaón megismert filippínó lánnyal, akiknek valami nagyon furcsa fogalmuk volt arról, hogy emberek hova mennek és mit csinálnak, mert teljesen magától értetődőnek vették az előző napi találkozásunk alapján, hogy mi is csak Makaót látogattuk meg (és Hongkongot nem), és hogy ott is lakunk. Kérdezték, hogy mi is hazafele megyünk-e, mondtuk, hogy igen, és akkor jöttek velünk, és már megint nem találtuk a buszmegállót. :D Még szerencse, hogy elkezdtünk beszélgetni, és (teljesen véletlenül) kiderült, hogy ők Makaóra mennek "haza", mi meg maradunk Hongkongban, csak azon belül megyünk haza... úgyhogy itt el is váltak az útjaink.
Amikor visszaértünk a hostelbe, rettenetesen fülledt volt a szobánk levegője, úgyhogy gondoltam, vetek egy pillantást a légkondira, hogy jól működik-e. Teljesen jól működött, csak nem volt bekapcsolva. Egész addig... Úgyhogy az utolsó két éjszaka már tudtunk úgy aludni, hogy nem izzadtunk le iszonyatosan.

Szombaton egy újabb hongkongi negyedet fedeztünk föl, méghozzá a New Territories-t (ha-ha), ahol a Hong Kong Wetland Park volt az úticél. Itt főleg madarakat meg halakat lehet megfigyelni a természetes élőhelyükön, már ameddig hagyják, hogy legyen nekik, és pallókon lehet sétálni a víz fölött, ami nekem valamilyen ismeretlen okból az egyik kedvenc időtöltésem. Aznapra hirtelen nagyot csökkent a hőmérséklet és reggel az eső is esett, úgyhogy végre tudtunk lélegezni.
A New Territories igazából csak ilyen laikus európai szemmel érdekes, hogy hogy bírnak ennyi iszonyat magas épületet odazsúfolni egy olyan pici helyre? Próbálják nagyon sok zölddel ellensúlyozni, amint az alább is látszik, de egyébként beton beton hátán...




A Wetland Park tök jó élmény volt, de sajnos tele volt rohangáló és hangoskodó gyerekcsoportokkal, akik elriasztották a potenciálisan megnézhető összes állatot... :( Azért így is láttunk párat.




itt van például kettő



hernyók


kócsag
A madártémánál maradva, visszamentünk a belvárosba - sült galambot enni, mert arról olvastuk, hogy helyi különlegesség, nagyon finom és a legtöbb helyen lehet kapni. A belvárosban, sajnos nem fényképeztem le, de a következő látvány fogadott: a drogériák és ruhaboltok előtt fáradt fiúk-férfiak ültek a földön és a telefonjukat nyomkodták, a legtöbben egy-egy bőrönd társaságában, míg a hozzájuk tartozó lányok-nők sorbaálltak és őrültmód vásároltak - majd a bevásárlást betették a bőröndbe és arrébb mentek egy házzal. Tömegesen! Próbáltam most rákeresni, hogy vajon szombatonként mindent féláron adnak, vagy csak akkor volt valami óriási akció, vagy egyszerűen csak mindenki szombaton ér rá, de nem kaptam választ. Mindenesetre sokkoló látvány volt.

csak egy random kereszteződés
A sült galamb valóban nagyon finom, kicsit olyan az íze és az állaga is, mint a libáé. Édes jó Lajosunk négybe vágva szervírozta, petrezselyemmel.

a kis tálban volt külön a mája
Délután a hostelben sziesztáztunk - eddigre értük el a befogadhatósági küszöbünket, és még hátravolt másnap az egyik, ha nem a legfontosabb program (nem a hazarepülésre gondolok).
Este a Soho negyedben vacsoráztunk és sétáltunk, itt bulizik az összes expat, minden kocsma európai jellegű, hongkongit alig látni, kínait egy szót se hallani.



Hazaérve összepakoltunk és becsekkoltunk a másnap éjjeli útra.

Vasárnap délelőtt pedig elmentünk megnézni a híres hongkongi rózsaszín delfineket, amik igazából fehérek, csak ahogy a testhőjüket szabályozzák, a véredényeik valahogy közelebb kerülnek a bőrükhöz, és ettől rózsaszínnek látszanak. Már csak negyvenhét példány él belőlük (!!!), és az életterük egyre csak szűkül, pláne most, hogy mesterséges szigetet akarnak építeni pont ott, ahol a delfinek őshonosak. Nemcsak, hogy egyre kisebb helyük van, de az is egyre szennyezettebb, és már az anyaállatok annyi szennyező anyagot juttatnak be az anyatejjel a delfinújszülöttekbe, hogy szinte garantálható, hogy ugyanannak az anyának az első két kölyke pár hónapon belül elpusztul, és ez az ára annak, hogy a harmadik kölyök életben marad, addigra ugyanis tisztul ki eléggé az anya szervezete ahhoz, hogy az anyatej ne legyen veszélyes. Épp ezért az elmúlt hat évben alig volt olyan új példány, amely megérte volna a hathónapos kort. A környezetszennyezésen kívül a Makaóra közlekedő hajó is életveszélyes, mert annyira magas sebességgel hasítja a vizet pont ott, ahol ezek a delfinek is úszkálnak, hogy a delfineknek nincs idejük észrevennni és elmenekülni, és gyakran a hajó egyszerűen elvágja a hátukat keresztbe...

fotó: Hong Kong Dolphinwatch facebook-oldala
Direkt egy olyan alapítvánnyal mentünk, amelyik önkéntesekkel dolgozik és a bevételt a delfinek védelmére fordítja. Sajnos attól félek, hiába, de legalább a lelkiismeretünk könnyebb...
És hát valami fantasztikus élmény volt ezeket az állatokat látni, egészen közel jöttek a hajóhoz, volt két gyerekdelfin (még sötétszürkék) és több felnőtt, különböző árnyalatokban. (Az első két kép fényképezőgéppel, a második három telefonnal készült, azért ennyire mások a színek.)






Az idegenvezető szerint két gyereket és anyukákat és nagynéniket láttunk, én azt se tudtam volna megállapítani, hogy két különböző gyerek volt, de hát ők naponta mennek ki, nyilván névről ismerik az összes delfint.

A szárazföldre visszaérve először a Kowloon Parkban sétáltunk, ahol egy újabb érdekes jelenségre lettünk figyelmesek: muszlim nők csoportosan a földön ülve ettek és beszélgettek. A szemerkélő esőben és 15 fokban.



meg a flamingók is, csak állva
Végül záróprogramként elmentünk a Sik Sik Yuen Wong Tai taoista templomkomplexumot megnézni, mert hát nem csak természettel él az ember, hanem kultúrával is. Ez kifejezetten szép volt, csak az a sok beton mindenhol...








csupa jövendőmondó
maga a templom
Utolsó utáni programpontként pedig meglátogattuk a madárpiacot, nem kellett volna, nagyon szomorú volt.



Innen visszasétáltunk a hostelhez, és irány a reptér. A visszaút teljesen eseménytelenül telt, attól eltekintve, hogy B. előtt a csaj úgy döntött, teljesen hátradönti az ülését, úgyhogy szegény B.-nek nem fért el a lába - meg is beszéltük, hogy legközelebb megnézzük, mennyivel lenne drágább nem turistaosztályon utazni. Egy óriási emeletes géppel jöttünk, semmi turbulenciát nem lehetett érezni, isteni volt.


ez pedig már London hétfő hajnalban, valamikor 3/4 5 körül
Hongkongból a minimális szuvenír mellett hazahoztunk mindketten valamiféle csípéseket az alsó lábszárunkon, amik annyira viszkettek másnapra, hogy én kedden el is mentem orvoshoz, és még egy hétig vakaróztam meg kenegettem meg szedtem rá gyógyszert, kb. két héttel ezelőtt múlt el teljesen, de látszani még mindig látszik. A doktornő arra gyanakodott, hogy amikor egyszer lefeküdtünk a fűbe, megcsípett valami, és ez az arra adott allergiás reakció. Szerencsére be vagyunk oltva minden ellen (is), úgyhogy kockázat nem volt, csak az éjszaka közepén erre ébredni, az nem túl kellemes.

Szerintem nincs a világon olyan hely, amire azt lehetne mondani, hogy nem érdemes megnézni legalább egyszer - addig nem tudja meg az ember, amíg meg nem nézi. Hongkong nagyon hasonlít Tajvanra, de mégse ugyanaz, szóval ezt az utat se bánom, viszont ide nem vágyom vissza egyáltalán (Tajvanra még mindig szívesen visszamennék pár év múlva). Nagyon sok az ember és nagyon párás és szmogos a levegő, és ez nekem, aki egy kifejezetten alacsony lakosságú és hűvös, tiszta levegőjű országban élek, elviselhetetlen. Úgyhogy bár összességében egyáltalán nem bánom, hogy elmentünk és ezt is láttuk (és nem is akarok úgy tenni, mintha rettenetesen szar lenne nekem, amiért Hongkongba kényszerültem), legközelebb szeretnék egy másik éghajlatot megnézni magamnak. :D

1 megjegyzés:

  1. Tetszett ez az epizód is, segített eldönteni, hova menjünk előbb, ha választhatunk. :-) (Egyébként mi is hasonlóan kimaxoljuk ezeket az utakat, mint ti.) Külön mulattatott a humorotok, B fotó feje különösen (ami konstansan sosem normális). Szerintem Japán és Laosz nagyon bejönne Nektek (már ha a jobb klíma+kuktúra kombót nézzük, de azok is inkább ősz-tavasz között).

    VálaszTörlés