2019. augusztus 2., péntek

la belle Bretagne

Tényleg, nincsenek is szavak, olyan szép ez a táj. Meg sajnos nagyon időm sincs részletes, hosszú posztot írni, és félek, hogy mire lenne, elvész a motiváció meg az aktualitás. Úgyhogy jöjjön inkább a szokásos, képes verzió, természetesen azért némi kommentárral.

Péntek (12-én) reggel indultunk itthonról, egyesek 7-kor tervezték elkezdeni bőgetni a motort meg Bachot a kocsiban, de de valahogy aztán csak fél 9 lett belőle. Már homályba vész az odaút, de arra emlékszem, hogy irdatlan dugó volt Luxembourg irányába a belga autópályán (a GPS Belgiumon át küldött minket). 
Az első állomásunk Amiens volt. Olyan volt. ;) Semmi fogalmam nem volt előre a városról, csak arról tudtam, hogy van ott egy gótikus katedrális (hol nincs?), úgyhogy kellemesen megleptek a színes házacskák meg a mindenfele kanyargó csatornák. 





Isteni 10 eurós napi menü, itt még nem volt 100 fok: kacsasült erdeigyümölcsös öntettel, sültkrumplival. 


Az ok, hogy hegedül, de melyik kezével?!





A(z első) szállásunk elfoglalása után visszaültünk az autóba és Étretat felé vettük az irányt, jó hülyék voltunk, mert nem vittünk semmilyen strandcuccot, sőt én hűvös óceánparti időjárásra készülve hosszú farmerben mentem, erre hétágra sütő nap és abszolút strandidő plusz szélcsend fogadott minket. Meg a strandolók, akik tudták, hogy a strandra fürdőruhában/val kell menni. Na mindegy, a naplemente meg az egész tengerpart így is gyönyörű volt!









Szombaton (13-án) Saint-Malo felé vettük az irányt, több megállóval. Először elmentünk megnézni a híres bayeux-i szőnyeget, hát valami döbbenet, hogy ez így fönnmaradt a 11. század óta, ráadásul többször majdnem nyoma veszett, elégett, károsodott, stb., mielőtt ebbe a múzeumba került. Szuper audioguide van, ami képről-képre végigvezet a sztorin, és a múzeum emeletén pedig kiállítás a szőnyeg készítésének (feltételezett) körülményeiről és a szőnyeg történetéről.


Innen a francia/angol történelem egy jóval későbbi szakaszára ugrottunk: a normandiai partraszállás helyszínére.

Ez itt a híres katonai temető, elég megrázó a mérete. Fotón nem nagyon lehet átadni.  

A környező falvak mind föl voltak díszítve amerikai és francia zászlókkal.

Emlékmű az Omaha Beachen, a partraszállás legjelentősebb helyszínén.
Aztán megérkeztünk Saint-Malóba: irány a strand!

A hullámokba(n) való ugrálás és úszás-imitálás szuperül ment az este végére.

Irány az óváros.

A saint-malói óváros bejárata.


Július 14-re az volt az ünnepi tervünk, hogy elbiciklizünk a Mont Saint-Michelhez, mert a térkép szerint végig van út (nem kimondottan bicikli-, de biciklizhető), és a szállásunkhoz járt ingyenbicaj is. Mint kiderült, olyan is: kimondottan városi és nem is túl jó állapotban. A házinéni nézett is nagyokat, de mondtuk, hogy ugyan, az a kétszer 40 kilométer meg se kottyan, csináltunk már mi ilyet és akkor is nagyon fájt, persze azt nem számoltuk bele, hogy a saját biciklinken, ami alkalmas is volt hasonló távolságra és útviszonyokra. Elindultunk azért, hogy a mundér becsületén ne essen folt, de miután az első 50 méteren kiderült, hogy ezzel a biciklivel nem fogunk tudni 80 kilométert megtenni, újraterveztük a napot: jó, menjünk Dinard-ba és Dinanba, ami két közeli, festői kisváros, összesen 30-40 km lett volna talán a távolság (oda-vissza), szóval sokkal barátibb, ráadásul több szakaszban. Jó, elindultunk nagy lendülettel, de kiderült, hogy fel kellene menni egy kétszer kétsávos főútra, ahol az autók 110-zel mehetnek (és 130-150-nel mennek), és nincs biciklisáv, és én erre nem voltam hajlandó. Elindultunk másfele, de akkor leesett a láncom. Még egy darabig küzdöttünk az univerzum ellen, de pár kilométer múlva, amikor már mindkettőnknek fájt a combizma a magasságunkhoz képest túl kicsi biciklin való tekeréstől, beláttuk, hogy aznapra nem ez rendeltetett. 

Szégyenszemre visszavittük a bicikliket és lementünk inkább strandolni. 

Strandolás után irány: Cancale. Mintha az ember egy képeslapba lépne be, már megint. Itt főleg az volt az izgi, hogy életünkben először ettünk osztrigát (fúj) és tengeri csigát (meglepetésre: nyami). Na jó, meg az egész kisváros, de az látszik a képen. 

Apály


Volt egy templom is :)
Délután pedig elautóztunk a Mont Saint-Michelhez végül, őszintén szólva annyira nem volt izgalmas, mert építettek egy hidat a szárazföld és a sziget közé, ami mindig kint van a vízből, úgyhogy egyáltalán nincs az embernek sziget-érzése, és az se számít, hogy dagály vagy apály van, alig érzékelhető a különbség. Mint utóbb kiderült, mi dagálykor voltunk ott. 


Roxmorts :P




Aznap este pedig a saint-malói óceánpartról néztük a július 14-i tűzijátékot. :) 


Végül másnap jutottunk csak el Dinard-ba, de nem bántuk, mert úgyis útbaesett a következő szállásunk, Lestraouen felé. És érdemes volt kivárni, az a türkizkék víz...!





Lestraouen-ban volt az egyik legjobb szállásunk: egy emeletes kis házikó gyakorlatilag, lent konyha, fürdő és WC, fent hálószoba, kint pad, trambulin (!) és tollas"pálya" (kifeszített háló több készletnyi ütővel és számos labdával). Mindkét este vérre menő tollasmeccseket vívtunk, és bár nem volt egyszerű, végül mégis megvédtem a bajnoki címemet. 

Üdv a falusi turizmusban!
Tizenhatodikán, ami ha minden igaz, kedd volt, elmentünk egy nemzeti parkba kirándulni. Talán a lélegzetelállító a legjobb szó. Gyönyörű lila (és helyenként sárga) virágszőnyeg, sziklák, kék víz, homokos part, türkiz víz, mindez olyan bő 12 kilométeren keresztül. 











Volt egy pár kilométeres szakasz, amit lakott területen kellett megtenni. Megtettük.





Aztán lementünk az egyik strandra...

... és nagy lelkesen leraktuk a cuccainkat a vízhez elég közel, csodálkozva, hogy oda hogyhogy nem pakolt senki, hát olyan jó hely. Hála a magasságos égnek, hogy nem mentünk be nagyon mélyre, és hogy én viccből megkérdeztem, hogy ugye nem fogja a víz egyszer csak elönteni a cuccainkat? Kábé két másodpercen múlt, hogy nem öntötte el, rohantunk mint az őrült, és még épp időben kapta föl B. a cuccokat (incl. telefonok, kocsikulcs, pénztárca), fél perccel később készült ez a fotó a hűlt helyükről. Egy csomó dolog vizes lett, de szerencsére csak a törülköző, amin minden volt, meg pár ruhadarab, semmi olyan, amiben maradandó kár eshetett volna. #magyarturistákeseteadagállyal
Ez már 17-e. Elindultunk Franciaország hivatalosan egyik legszebb falvába, de útközben többször is megálltunk, amikor valami szép helyre bukkantunk. Ez (és a következő három kép) itt Chateaulin



Láttunk ilyen hibridszínű virágot is.
Cast: újabb random megálló egy gótikus templom és a hortenziák végett.
Franciaország hivatalosan egyik legszebb falva: Locronan. Tényleg nagyon bájos, és ahogy egész Bretagne-ban, itt is rengeteg a gyönyörűen virágzó hortenzia (itt főleg a kék fordult elő gyakran).  







A hülye sofőr, aki nem átall ennek a látványnak a kellős közepébe parkolni...
Itt már azért kezdtünk kicsit fáradni, meleg is volt, sokat is vezettünk, meg hát sok volt a látnivaló, ennyi szépséget, újdonságot nem lehet egy pillanat alatt befogadni. A következő szállásunk Quimperben volt, még mindig nem tudom, honnan rémlik nekem ennek a városnak a neve, de valamiért nagyon benne van a tudatomban. Történt itt valami? Itt játszódik valami?... Na mindegy. Szóval kora délután érkeztünk, és a lazább tempó jegyében el is buszoztunk rögvest Concarneau-ba, ahol igazából csak álmosan lézengtünk, de az óvárost nagyjából azért besétáltuk.


Quimper, óváros

Quimper, belváros.

Tradicionális cidre hozzáillő bögrében, valamint speckó helyi palacsintás salátával.
A szálláson váratlan vendég fogadott, aki mindenáron be akart jönni az ablakon. Nem voltam elragadtatva, sajnos nem lehetett nyitvatartani az ablakot rendesen éjszakára, mert ez a nagyon szép, de hívatlan cica tényleg azonnal elindult befele, mihelyt elég nagy volt a rés az ablakon. Reggel panaszkodtam a tulajnak, mondta, hogy a szomszéd macskája és már százszor kérte, hogy éjszakára zárja be. Miért ne tartsunk macskát lakásban, első felvonás, első szín. 


Csütörtökre (18-a) végre emberi hőmérséklet lett felhőkkel és némi esővel. A következő szállásunk felé útbaejtettük Pont-Aven-t, ami nagyon cuki volt ugyan, de sajnos annyira nekieredt az eső, hogy csak egy rövid sétára futotta. 


Ez az épület a kép előterében jobbra egy WC. Csak mondom. 


Mivel nincs is jobb, mint esőben olyan helyre menni, ahol nem lehet semmi alá beállni és a szelet se tompítja se épület, se fa, se domborzat, elhajóztunk Arz szigetére (Ile-d'Arz, hogy ezt miért kötőjellel írják, az rejtély), ahol váratlanul olyan igényes ebédben volt részünk a semmi közepén, hogy csak na, és mire a kávét is megittam, a nap is kisütött. 




Ez az étterem a semmi (jó, egy kb. százfős falucska) közepén.






A szállásunk elfoglalása után bementünk Vannes-ba várost nézni.

"Vannes és felesége", ismeretlen eredetű alkotás a XVI. századból. Vannak emléletek, hogy kik lehettek ők, ha ugyan valós személyek voltak, de egyiknek sincs alapja.


A vannes-i katedrális kívül...

... és egy kicsit belül.



Ezt csak azért mutatom, mert vicces, hogy teljesen véletlenül, illetve a TripAdvisor ajánlását követve egy kürtőskalácsosnál kötöttünk ki vacsorára :D A tészta/sütemény maga valamiért a thika (m) fantázianevet kapta, és a sós verziója olyan, mint egy édesebb kifli, az édes meg mint a kürtőskalács. 



Hazafele autózva kiderült, hogy dagály van a környező vizeknél (is? még mindig nem értem, ez hogy működik pontosan :D), úgyhogy satufékkel megálltam, amikor ezt megláttuk, és kicsit még sétálgattunk céltalanul a szállás környékén.
Pénteken, mielőtt a másnapi esküvő helyszíne felé vettük volna az irányt, elmentünk a sénéi mocsár területén található madárrezervátumba. Annyi városnézés után nagyon élveztük a csöndet.

Külön pluszpont, hogy nem eldobható belépőjegyeket adnak, hanem újra és újra felhasználható kitűzőket.



Bretagne-i különlegesség: a mocsári birka :D


... illetve a mocsári tehén
Ebédre az igazán szép nevű Ploermelbe mentünk, ismét a TripAdvisor ajánlására, és bár abban az étteremben, ahol eredetileg enni akartunk, félórát kellett volna várunk, egy marha jó helyen kötöttünk ki helyette. 

És már megint gyönyörű hortenziákat láttunk!

A marha jó hely pedig egy... mindenféle helyi termékeket áruló bolt volt. :D 

Továbbsétálva kiderült, hogy van itt igazi látványosság is, a ploermeli óramű, amit 1850-től 55-ig egy helyi szerzetes épített, és az idő összes lehetséges aspektusát mutatja: éveket, évezredeket, évszázadokat, a Föld állását más bolygókhoz és a naphoz képest, az "igazi" időt, a Hold és a Nap állását, és még amire nem emlékszem. Külön vicces, hogy ez az óramű egy kolostor belső udvarában van kiállítva, és gombnyomásra hangosbeszélőn!! lehet meghallgatni az ismertetőt róla 5 különböző nyelven. 

Ez a kolostor belső kertje.
Végül nem maradt más hátra, mint elgurulni Paimpont-ba, Anna és Vincent esküvőjének helyszínére. Igazán romantikus helyet választottak a semmi közepén: a paimpont-i kovácsműhelyt (les Forges de Paimpont), ami szerintem egy skanzenhez áll a legközelebb: régi épülete, amelyekbe hol be lehet menni, hol nem, és az egyikben kiállítás is van, illetve van egy rész, ami szállodává van alakítva... Meg van egy óriási terem rendezvényeknek.




Innentől már nem egyedül voltunk, mert Anna úgy szervezte a szállást, hogy majdnem minden magyar egy helyen lakott, és a legtöbbjükkel ismertük egymást, akikkel meg nem, azokkal legkésőbb másnap reggel a közös reggelinél összeismerkedtünk, úgyhogy intenzív társasági életet éltünk, amiben palacsinta, cider/sör és később egy drón is szerepelt. 




Az egész falucska Artúr király legendája köré épült, azazhogy neveződött el, és például az az utca, ahol először leparkoltunk, A kerekasztal lovagjai utca nevet viselte. 


egy újabb kör palacsinta előtt, már szombaton
Anna és Vincent esküvője zseniális volt. Szuperül meg volt szervezve, szép volt, megható volt, bensőséges volt, de közben laza is, és az ifjú pár csak úgy ragyogott a boldogságtól, tényleg öröm volt rájuk nézni.
Nekem külön élmény volt, hogy Annáék még hónapokkal korábban megkértek, hogy fordítsam le a tanúk beszédeit: a rövid(nek hitt/szánt) hivatalos házasságkötés után egy szabadtéri ún. cérémonie laique vette kezdetét, ahol Anna részéről három, Vincent részéről négy tanú mondott beszédet, plusz a családtagok, és ezeket a násznép egy része ugye sose értette, mert a franciák nem beszélnek magyarul, a magyarok meg franciául. Úgyhogy a fordításaimat egy kis füzetben kiosztották mindenkinek, és nagyon nagy sikerük volt :)) De még ezen kívül is, kiderült, hogy minimális tolmácsolásra szükség van (pl. amikor a különböző fotókhoz odahívták az embereket, meg később a "lagziban" egy játékhoz), szóval nagyon élveztem. 

Az ifjú házasok az iffendici önkormányzat előtt. Az (is) nagyon tetszett, hogy a polgármester, aki összeadta őket, nem bullshitelt szeretetről meg ilyesmiről, hanem tök érdekes és pragmatikus dolgokat mondott, meg viccelődött. 

Vonul a násznép a Forges de Paimpont, azaz a szabadtéri ceremónia és a buli helyszíne felé. 

Ott a nyitott dobozban jobbra, azok a fordításaim ;) 

'20-as évek dresscode volt, de viszonylag kevesen tartották be (mi sem). A képen Elsa, a szertartásvezető. 

Anna olvassa fel az esküjét Vincent-nak, jobbra a tanúk, mindenki sír (az ifjú párt is beleértve). 

Volt mindenféle zenei betét is, itt épp Jacques Breltől éneklik a Quand on n'a que l'amour-t :) Az első zenei intermezzó az Azért vannak a jóbarátok volt, hogy kiegyensúlyozott legyen a ceremónia, aztán volt egy dal, amit direkt erre az alkalomra írtak-szereztek közösen.

❤️❤️❤️

Ültetési rend: mi "Londont" kaptuk, utólag kiderült, hogy azért, mert az volt Anna kedvenc plakátja (minden asztal közepén volt egy plakát az adott város nevével a '20-as évekből), és azt mindenképp nekünk akarta adni!

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jól éreztük magunkat!

Fogadás a ceremónia után: a középső "sütemény" mézeskalács és libamáj aszalt sárgabarackkal.. Csak úgy mondom. 

Színharmónia áfonyalikőrös ciderrel. 

Az ifjú pár első tánca, ez (is) az egyik fénypontja lett az estének: látszott az arcukon, hogy mennyire élvezik, és hogy abszolút nem zavarja őket a többszáz bámuló szem, sőt! Amúgy mi is táncoltunk nekik, az egyik tanú szervezett egy "flashmobot", nagyon örültek neki :)) 
Az is egy nagyon szép pillanata volt az estének, amikor az egyik magyar vendéggel együtt énekeltük Annáéknak a Tavaszi szelet, de sajnos én azt belülről nem tudtam megörökíteni.

Éjfél után valamivel léptünk le, mivel másnap 7 és 8 között terveztünk hazaindulni. Végül 8 körül indultunk talán, és fél 7-re értünk haza, de nem nagyon emlékszem az útra magára, csak hogy sokkal jobb volt, mint amire számítottam, ahhoz képest, hogy egy ilyen szombat után kellett végigtolni 800 km-t. 

Nem tudom, mondtam már, hogy ez egy nagyon jól sikerült nyaralás volt? :))

4 megjegyzés:

  1. Igen, gyönyörű helyek! Egy korábbi ajánlásodra beterveztük Colmart két hét múlva, útvan Hollandiából Svájc felé. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, de megtisztelő, remélem, tetszeni fog! :)

      Törlés
    2. Sajnos az idő elég mogorva volt hozzánk érkezéskor, zuhogó eső és 14 fok, De Colmart már szárazon láttuk. Rengeteg turista, a belváros pedig mint egy leporellós mesekönyv, minden sarkon tartogatott vizuális meglepetéseket. A Vogézeket egy 20 km-es körzetét épp, hogy csak láttuk kocsibó a reggeli napsütésben, kirándulni sajnos nem volt időnk, de szőlőtőkék és a úszófellegekben fürdőző táj eléggé hatásos volt, szóval visszamenős a hely!

      Törlés