2020. szeptember 9., szerda

a spenótos könyv, avagy nevelési elvekről [indokolatlanul hosszú bejegyzés]

***Disclaimer 1: az alábbiak kizárólag a saját véleményemet/elképzelésemet tükrözik a gyereknevelésről, tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek is van véleménye, annak is, akinek (még) nincs gyereke, és hogy ez egy érzelmekkel nagyon átitatott téma, és még ha ebből a posztból úgy is tűnhet, nem ítélkezem. Mindenki a maga gyerek(nevelés)ének kovácsa - én is.***

***Disclaimer 2: Nagyon sok spoiler van a posztban.***

Végre én is elolvastam a Nem harap a spenótot, már többektől hallottam róla, de csak most kezdett érdekelni, hogy van saját gyerekem. Meglepetésemre az derült ki, hogy bár a terhesség alatt egy gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet voltam csak hajlandó elolvasni (Ranschburgtól a Szülők lesznek-et), és nem is foglalkoztam nagyon a témával, tudtomon kívül szinte teljes mértékben a(z e szerint a könyv szerinti) "francia" nevelési elveket követem - legalábbis ami a csecsemőkort illeti. 

Tulajdonképpen három alapelv van, amelyekhez én is a kezdetek( előt)től tartom magam, nem is teljesen tudatosan:

1. Nem az anyaság az élet(em) értelme. Annak ellenére, hogy évekig vágytunk gyerekre, sose gondoltam, hogy ettől lenne teljes az életem, inkább, hogy ettől még teljesebb lesz. Nyilván nem tudom, mi lett volna, ha soha nem lehet gyerekem, biztos maradt volna bennem keserűség, hiányérzet, de ettől még az életemnek így is volt / lett volna értelme. Nem is lenne fair szerintem egy (még meg nem született) gyerekre ezt ráterhelni, hogy majd ő ad értelmet az életemnek, és azt várni tőle, hogy pótol vagy helyrehoz valamit, amit igazából saját magammal kéne elrendeznem.  

2. Emberszámba veszem a gyereket a nulladik pillanattól fogva. Elmagyarázok neki mindent, előre megbeszélem vele a dolgokat: joga van tudni, mi miért történik. Nem gügyögve, hanem rendesen, felnőtt nyelven. Nincs tejci meg cici meg tökömtudjaci. És nincs "anya" meg "Dani" E/3-ban, "én" vagyok és "te". Számomra ő egy másik, teljesértékű, értelmes ember, csak még kicsike, megérdemli, hogy úgy is szóljunk hozzá. 

3. Hagyom a bébit a maga ütemében, szabadon fejlődni. Nem "stimulálom" (épp elég neki a szobája, a lakás, a park, a sétáinkon a látnivalók, néha a tömegközlekedés), nem fektetem hasra, nem adok direkt a kezébe csörgő-zörgő biszbaszokat (és a feje fölé se teszek ilyesmiket), nem beszélek hozzá állandóan; megvárom, hogy egyedül hasraforduljon, nyúljon a dolgok után, magában gőgicséljen-rikkantgasson, stb. Ráérünk. Nem verseny. Ez egyébként nagyban meg is könnyíti az életemet, mert lerakom a játszószőnyegre és tök jól elvan magában, nem kell neki állandó felnőttjelenlét (persze azért ott vagyok a szobában). Amikor beszél, arra szoktam reagálni, de arra se folyamatosan. Mindkettőnknek fontos, hogy el tudja szórakoztatni (és altatni!) saját magát.

képünk illusztráció

Na, de írjak már a könyvről, ugye. Szóval az alapszitu annak, aki nem olvasta: Pamela Druckerman Párizsban élő amerikai újságíró, aki odaköltözésükkor konstatálja, hogy a 1. bezzegafranciagyerekek - milyen fegyelmezetten ülnek az asztalnál a szüleikkel az étteremben, ugyanazt eszik, mint a szüleik, kicsi koruktól fogva átalusszák az éjszakát, maguk oldják meg a konfliktusaikat, stb., illetve 2. bezzegafranciaanyák - milyen csinosan öltözködnek, meg nem mondaná, hogy anyák is, nem csak nők (sic), milyen nyugodt és határozott hangon szólnak a gyerekeikhez, nem rohangálnak utánuk a játszótéren, hanem leülnek és egymással beszélgetnek, stb., szemben az amerikai gyerekekkel/anyákkal, akik bezzeg szófogadatlanok, hisztisek / csapzottak és kimerültek és lesik a gyerekük minden lélegzetvételét. És akkor elkezdi kutatni, hogy vajon ezek a különbségek honnan erednek és egész pontosan miben nyilvánulnak meg, mik a franciák nevelési módszerei. Van szó terhességről, szoptatásról, alvásról, evésről, játékról, társas kapcsolatokról (utóbbi kettőről főleg bölcsis- és oviskorban, szóval ehhez nem tudok hozzászólni), az anya szükségleteiről, stb. Csak azokról akarok írni, amikkel a leginkább vagy a legkevésbé értettem egyet. :D

Altatás: a franciák módszere az ún. szünet, ami az az idő, amennyit várnak, miután meghallják, hogy a kisbaba felsír vagy bármilyen hangot ad alvásidőben. Először várnak, aztán odamennek megnézni, és attól függően reagálnak, hogy a gyereknek nyitva van-e egyáltalán a szeme (!), illetve hogy mennyire kitartóan sír (sír-e egyáltalán, vagy csak nyikorog), és ezeknek megfelelően reagálnak, the point being, hogy nem kapják ki az esetleg félálomban levő vagy alvó gyereket azonnal az ágyból minden nyikkanásra, ezzel valójában fölébresztve. Pamela Druckerman szerint az amerikai szülők itt rontják el, hogy mihelyt a baba hangot ad, rohannak és kikapják az ágyból, pedig simán visszaaludt volna, így viszont hamar hozzászokik, hogy ilyenkor tényleg fölébredjen, és akkor aztán szenved az anya, hogy 2-3 óránként valóban kelni kell a gyerekhez, rossz esetben akár egyéves koráig vagy még tovább is. Azt csak én teszem hozzá, hogy ez azért nem feltétlenül a szülők saját ötlete, mert itt is a kórházban föl kellett (volna) kelteni a babát 3 óránként éjjel, pedig ő aludt volna - marha nehéz egy szakembernek nemet mondani, főleg ha az ember tapasztalatlan, első gyerekes anyuka, frissen szült, küzd a hormonokkal meg a mindennel is, azt se tudja, fiú-e vagy lány, szóval nagyon kiszolgáltatott helyzet, amiben nehéz a saját álláspontunkat képviselni, de ha követjük a kórházi protokollt és fölébresztjük a babát, és aztán ezt otthon is folytatjuk, hát akkor valóban, az a baba gyorsan meg fogja tanulni, hogy háromóránként kelés van. 
Ennél a fejezetnél óriásiakat bólogattam - józan ész. A könyv olvasása előtt nem tudtam, hogy ez egy módszer, ösztönből így csináltam: először megfigyelem, mi újság azzal a kedves kisbabával, mielőtt azonnal kikapom az ágyból. Nyilván nem várom meg, hogy keservesen sírni kezdjen, satöbbi, nem hagyom szenvedni egy pillanatig se, de például van egy nagyon jellegzetes fölsírása, amit kizárólag álmában csinál, és pár másodpercig tart, előtte-utána mélyen alszik, mintha mi se történt volna. De ahhoz, hogy ezt most már biztosan tudjam, kellett az, hogy az első hetekben várjak és megfigyeljem. Pont, ahogy ezek szerint a francia szülők is teszik. És 10 hetes korára Dani átalussza az éjszakát (legalábbis az elmúlt három éjszakát átaludta ✌) - aktívan, sokat mozog közben, néha kicsit nyüszög is, de mihelyt megtalálja a hüvelykujját és sikeresen beilleszti a szájába, vissza is altatja magát. Az altatás helyszínéről nem szól a fáma, de hozzáteszem: Dani a kezdetektől a saját ágyában alszik, és csak a legritkább esetben alszik el rajtunk, többnyire még ébren tesszük le.

Családba való beilleszkedés: a franciáknál nem a család épül a baba/gyerek köré, hanem a baba érkezik egy kész közösségbe: a család csak addig járkál lábujjhegyen a baba körül szó szerinti és átvitt értelemben, amíg feltétlenül muszáj, és igyekeznek (főleg az anya) nem feladni önmagukat és a korábbi életüket, hanem kompromisszumos, babakompatibilis megoldásokra törekedni. Mondanom se kell, ez nagyon szimpatikus hozzáállás. 

Etetés: a francia nők szerint nem tragédia, ha nem tudnak szoptatni, de ha szoptatnak, akkor azt igény szerint teszik. 100%-ban egyetértek. Az ezen való stresszelés csak árt, ezt tapasztalatból tudom. Ha nem megy, nem megy, kész. Amikor meg már megy, akkor nem is tudom, hogy lehetne nem igény szerint. Később nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerek mindent megkóstoljon, még ha nem is eszi meg feltétlenül, illetve azt az elvet vallják, hogy ha elég gyakran (és elég változatos formában) adnak egy bizonyos, első látásra nem feltétlenül szimpi kaját a gyereknek, akkor az előbb-utóbb hozzászokik és meg is fogja szeretni. Az itt tökre meglepett, hogy kiderült, Amerikában a hozzátáplálást rizspéppel kezdik, és P. D. csodálkozva írja, hogy a franciáknál zöldség- és gyümölcspürékkel - nekünk meg ugye pont ez utóbbi az evidencia. Tökre kíváncsi vagyok, nálunk ez hogy fog alakulni, meddig fog Dani szopni, stb. Az nagyon szimpatikus módszer/javaslat, hogy a kezdetektől vonjuk be a gyereket a főzésbe, hagyjuk, hogy segítsen, bízzunk rá kisebb feladatokat, pl. mossa meg ő a zöldséget, öntse ő a salátára az olívaolajat, süssünk együtt. 

Evés: a terhes nő ne egyen "kettő helyett", vigyázzon a vonalaira és szülés után három hónappal (amikor a gyes véget ér) lehetőleg nézzen ki úgy, mint a terhesség előtt. Ami nekem nagyon nem tetszett, az az, hogy Druckerman kifejezetten esztétikai szempontból közelíti meg ezt a kérdést, illetve hogy a szexuális élet újrakezdése szempontjából ez mennyire fontos - aláírom, de nekem az anya egészsége mint olyan lenne az elsődleges. (Utólag egyébként én is úgy látom, hogy nagyon elengedtem magam a terhesség alatt, és most ennek a levét iszom.) Az más kérdés, hogy ez a szülés után három hónappal nézz ki úgy, mint a terhesség előtt-rész mennyire megvalósítható, biztos alkati kérdés is, meg nagyban függ attól, hogy mennyit szedett fel az illető, és a babája mellett mennyi ideje/kapacitása van nem csak egészségtelen nasikat bekapdosni. Szerintem irreális.

Fegyelmezés: legyen egy keret (cadre), amit mindig szigorúan és következetesen tartassunk be, de azon belül a gyereknek legyen döntési lehetősége. Például: az utcára/oviba stb. a szülő mondja meg, mit vegyen föl, de otthonra teljesen a gyerekre bízza. Van egy szabály, amiből nem engednek, és ami nekem érthetetlen: mindig mondjanak bonjour-t. Az a kisgyerek, aki nem köszön, udvariatlannak, neveletlennek van bélyegezve. Nekem ez túllihegésnek tűnik. Majd megtanulja. Azzal viszont, hogy a gyereknek is mindig köszönni kell, messzemenőkig egyetértek (ld. emberszámba vétel).
Ilyen "keretes" dolog még például, hogy hagyni kell a gyereket káromkodni (külön fejezet szól a caca boudin [szó szerint kakahurka] kifejezés adekvát használatáról), de csak bizonyos helyeken, pl. amikor egyedül van a szobájában. Ezt én is így gondolom; a káromkodás természetes, és jöjjön csak ki az a feszültség. 

Konfliktuskezelés: P. D. hosszasan ír arról, hogy a játszótéren se a szülők, se a pedagógusok nem szólnak bele a gyerekek közötti vitákba, kisebb verekedésekbe, mert azt vallják, hogy a gyerekeknek joga van megoldani a saját problémáikat a saját szintjükön. Árulkodni nem szokás, olyannyira, hogy a felnőttek azt szidják meg, aki árulkodik, soha nem azt, akit beárult. Nagyon szimpatikus hozzáállás mindkettő, csak azt nem tudom, hogy lehet következetesen kitartani mellette: mikortól szólok bele mégis két gyerek konfliktusába (nyilván van olyan, hogy mégiscsak szükség van erre, ha már nagyon durván verekszenek pl.), és hogyan fegyelmezem meg azt, akit beárult az árulkodó (ha valóban olyasmit tett, amiről beszélni kell)?

Nemet mondás: na ez tök érdekes. Azt mondja a könyvben megszólaló szakember, hogy ritkán mondjunk nemet, de akkor az legyen kemény és következetes NEM, ne azt hallja ki belőle a gyerek, hogy "na jó". Mondjunk minél többször igent, hogy a gyereknek legyen szabadsága, ne éljünk vissza  szülői szereppel, fölöslegesen ne tiltsunk dolgokat; de ha valamire nemet mondunk, ahhoz tartsuk is magunkat. 

Türelemre tanítás / frusztrációkezelés: a könyvben több helyzet kapcsán előkerül, hogy a francia szülők szerint az, hogy a gyereknek várnia kell valamire (már legkisebb korától kezdve), fontos előfeltétele annak, hogy később majd tudja kezelni a frusztrációt. Hát, én ezt inkább megideologizálásnak tartom: vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem kivitelezhető, hogy azonnal kiszolgáljuk a gyereket (mert még kell találni egy szoptatásra alkalmas helyet, vagy hazaérve még kezet kell mosni, még pisilni kell, vagy épp főzünk és tiszta hagyma a kezünk, stb.), teljesen érthető módon. Ilyenkor el kell neki mondani, hogy miért nem tudunk menni, de én ebbe semmit nem magyaráznék bele, direkt nyilván nem fogok egy gyereket váratni, csak ha muszáj.

Visszajelzés a babára/nak: a franciáknál a legnagyobb dicséret, amit egy csecsemő/kisbaba kaphat, hogy milyen éveillé, azaz éber. Szemben az otthoni "jaj de kis husi"-val... Azért ez elég nagy kontraszt. Egyébként élőben is megtapasztaltam ezt: egyik nap piacoztunk Danival, és az eladó néni odajött beszélgetni hozzá(nk), és - bár ő luxemburgi, az akcentusa alapján - azt mondta neki: tu es bien éveillé mon petit, c'est très bien, c'est comme ça qu'on grandit, vagyis látom, hogy nagyon éber vagy, kicsim, ez nagyon jó, ettől fogsz nagyra nőni, és még ez után megígértette velem, hogy amikor Dani akkora lesz, hogy a saját lábán jön velem, akkor jelentkezünk nála egy ingyen banánért. :D

Tartalmilag csupáncsak ennyi, amit reflektálni akartam a könyvre, igazából tök érdekes volt, de nem tudom, mennyire hihető, hogy tényleg (majdnem) minden francia család ugyanígy nevelne gyereket (P. D. szerint így van); inkább megkímélnék mindenkit a fordítási hibák felsorolásától, de nagyon idegesítőek voltak, és nem hiszem el, hogy nem telik a Librinek egy nyomorult lektorra! 

Köszönöm a figyelmet.

34 megjegyzés:

  1. A tökömtudjaci kifejezésen hangosan felnevettem, nagyon bírom a humorodat! 😉

    Egyébként meg eléggé megegyeznek az elveink a gyerekneveléssel kapcsolatban, én is hasonlóan tervezem csinálni.

    Nálam az (anyai) evés annyiban más lesz, hogy az IR miatt esélyes leszek a terhességi cukorra, szóval muszáj lesz ésszel táplálkoznom, így remélem a szülés után gyorsan visszaáll majd a babázás előtti súlyom és formám.

    A többi pont is valahogy annyira evidensnek tűnik számomra, hogy szinte már franciának érzem magam. 🤔😅

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez az. Nem mertem beleírni, hogy csak az amerikaiaknak lehetnek ezek a dolgok igazán újak... :P

      Törlés
  2. Nagyon érdekes volt. Azt hiszem mégsem fogom elolvasni a könyvet.
    Szerintem nincs nő (anya) a Földön aki ne így akarná nevelni a gyerekét. Csakhogy vannak gyerekek akiknek "eleinte még nem kocka a fejük" és akkor sok anyuka kiveszi őket az egyen fodrász gépből. De elhiszem hogy a francia anyukák nem...
    Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a 6 hetes anyasági szabi után full time-ban dolgozó amerikai anyukák mikor kényeztetik el a gyerekeiket...

    ***

    A hasaltatás lehet magyar dolog. Itt már majdhogynem feljelentett volna a védőnő ha nem hasaltatod a gyereket. Nekem azt mondták egész ébrenléte alatt hason kell lennie. Mondjuk az enyém üvöltött tőle, de azt hazudtam hogy hasaltatom. De szerintem a többi hasonló, TSMT, dévényes, babaúszás és egyebek is csak itt vannak ennyire túlzásba víve - gondolom összefüggve a 3 év gyessel, mert van rá idő. Nem hiszem hogy jobban fejlődnek a gyerekek tőle.
    Ez még egy baromi érdekes kérdés. Én még mindig le vagyok ott ragadva hogy aki nem kúszik az tanulási nehézségekkel fog küzdeni (most sarkítottam). De itthon nagyon elismert ez az elmélet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem magyar dolog, az amerikaiaknál van ilyen kifejezetten, hogy tummy time. Most ezért lehet, hogy meg fognak ölni, de sztem simán feleannyi gyereknek lenne szüksége dévényre, ha nem fektetnék őket hasra.

      Törlés
    2. Ez egészen biztosan nem igaz. Amúgy a gyerekek nagyon szeretnek hason aludni, hason ébren lenni nem annyira, mármint lehet, nem tudom.
      Én az első gyereknél még nagyon hittem a minden féle ajánlásoknak meg könyveknek és nem raktam hasra, nem mertem, aztán a második gyereknél 3 nap ordítós éjszaka után hasra raktam és végre aludtunk. A harmadikat konkrétan már a kórházban hasra tettem. Sokkal jobban, nyugodtabban aludtak úgy.

      Törlés
    3. A kinézetre vonatkozó dolgok meg szerintem abszolút nem irreálisak, ha csak a hormonok nem kapcsolnak be (néhány nőnek a terhességtől elszáll a pajzsmirigye), jóval korábban úgy fog kinézni, mint korábban. Persze minél többedik gyerek, annál több idő kell hozzá, nem a kilók miatt, egyszerűen a has nehezebben rendeződik vissza. (Nekem a méhem is nagyobb maradt, mint kezdetben volt, ez más így is marad, természetes, 5 gyerek tágította.)
      Az egészség is fontos, de szerintem azért jó helyen kotorásznak, a nő önképéhez, önértékeléséhez, a párkapcsolatához hozzátartozik a kinézete is, persze nem a párunk kilóját szeretjük, és nem is annyira miatta, nekem magam miatt fontos, hogy fitt legyek, erős, ruganyos, vékony. Ha nincs otthon egészségtelen nasi, akkor nem kapdosod be. :)
      De az igaz, hogy ebben azért van némi alkati dolog is, aki terhesség előtt hízékonyabb volt, az utána is az marad.
      A konfliktuskezeléssel sem értek egyet, a gyerekek rettenetesen gonoszak tudnak lenni egymással, és ez az, amit szerintem nem szabad hagyni, a konfliktusba simán beletartozik amikor kínozzák, bántják egymást, számomra ez nem elfogadható.

      Törlés
    4. Jó, hát azért tettem hozzá, hogy szerintem. Én nem nem merem hasra tenni, hanem mert abban hiszek, hogy magától kell ezt majd megtennie, amikor eljut arra a mozgásfejlődési szintre.
      Azt elismerem, hogy ha ordítana és semmit nem tudnánk kitalálni, hogy hogy nyugtassuk meg, lehet, hogy minden elvem ellenére mi is hasra tennénk, hogy meglássuk, segít-e.

      Törlés
    5. ezt a hasonfekvős dolgot megkérdeztem gyógytornász ismerősöktől (magyar és német). szerintük hason altatni csak felügyelet mellett javasolt (a sids miatt), viszont akár már az elejétől, pelenkázás alatt lehet 1-1 percre hason v oldalt fektetni a gyerekeket. a hasonfekvés erősíti a nyakizmokat és megakadályozza a korai izomdizbalanszok kialakulását, azzal pedig, ha nem mindig háton fekszik, az kerülhető el, hogy adott esetben ‘elcsússzon’ az arcocskájuk - erről én azelőtt nem is hallottam, de több luxemburgi ismerősömnek is fizioterápiára kellett hordani a pár hónapos kisbabáját, mert az egyoldalú fektetés miatt az arccsont ‘elcsúszott’ és manuálterápiával tették helyre - ehhez képest a napi forgatás sokkal kevésbé macerás.

      Törlés
    6. Tudom, hogy rengeteg érv szól a hasonfektetés mellett, de a számomra legfontosabbat, hogy ti. nem csinálok a gyerekkel olyat, amit magától nem tud megcsinálni, nem űbereli egyik sem. A baba nyakizmai nagyon jól fejlődnek hátonfekve is, rengeteget forgatja a fejét, arról nem beszélve, hogy amikor a vállunkon van büfögtetés miatt (vagy csak mert felvesszük megvigasztalni, ha valami nyűg van), akkor is "hason" van, és szuperül emelgeti a fejét, kinyomja magát onnan is. Oldalra magától elfordul most már háton, miért kéne ennél (10 hetes) kisebb korában oldalra fektetni? A tárgyak után nyúlni még nem tud, látni nem lát többet, mintha hanyattfekvésből oldalra fordítaná a fejét, semmi olyan pluszt nem ad az oldalrafektetés, amiért ne lehetne kivárni azt a pár hetet, amíg magától is képes lesz rá. Nem értem, miért ez a siettetés (a hasonfekvéssel kapcsolatban se). Nem érnek rá maguktól oldalra/hasrafordulni? Az más, ha vmi eü. problémára (pl. hasfájás, nehéz kakilás, vagy amit Böbe is írt, alvásproblémák) ezt javasolja a gyerekorvos.
      Az arccsont elcsúszásáról én se hallottam soha, és nehezemre esik elhinni, hogy egy egyébként teljesen egészségesen fejlődő csecsemőnek azért alakulna ki ilyen problémája, mert háton - azaz az ekkora korú gyereknek természetes pózban - feküdt.
      (Biztos kiderült, eléggé határozott álláspontom van a kérdésben :D)

      Törlés
    7. Amit én látni szoktam az a lapos fejű babák...
      Az én lányom feje is ilyen volt, ő volt háton fektetve ,mert nem mertem hasra rakni. Amúgy itt a kórházban minden babát oldalra fektettek, szerintem a háton fekvés legalább olyan veszélyes (belefulladhat a bukásába), mint amit a hasra fektetéssel gondolnak (van már légzésfigyelő megoldja). Szerintem itt puszta véletlen egybeesésról van szó, a babák szeretnek hason aludni (nem zavarja őket a kalimpáló kezük, a hasuknak is kellemesebb, stb.), azért találták őket hason. Másrészt az én gyerekeim közül többen is már 3 hónaposan forogtak, onnantól kezdve meg hullára mindegy én hogyan fektetem le, úgy is hason alszanak.
      A fekvés meg olyan dolog, hogy mivel semmit nem tud magától, magától lefeküdni sem tud, ugyebár, ezért úgy van az ágyban, ahogy te raktad le. :) Ennek semmi köze az erőltetéshez, nem olyan, mint amikor felültetik az ülni nem tudó gyereket (ami kifejezetten káros).

      Törlés
    8. Na ez a"kalimpáló kéz" dolog is érdekezs, gondolom a Moro reflexre gondolsz. Amíg egy másik, Daniéhoz hasonló korú baba anyukájával nem beszéltem, eszembe se jutott, hogy ez a babákat zavarhatja, Dani ugyanis sose ébredt fel rá, max egy picit kinyitotta a szemét, de csak félálomban, és aludt is tovább. És nekem az is a hasrafektetés ellen szól pont, hogy úgy a karjukat se tudják fölemelni, mozgatni, amíg nem alszanak el. Dani pl. elalvás előtt viszonylag hosszan mozog, magyaráz, gurgulázik, ezeket hason nem tudná csinálni, csak sokkal nagyobb erőfeszítéssel (gondolom, hogy hason fekve nehezebb a levegővétel, mint hanyatt).
      A hanyattfekve bukás nálunk is előfordul persze, de olyankor legtöbbször magától elfordítja oldalra a fejét, hogy kifolyjon a tej. Még ha hallom, hogy köhög, megyek és felveszem.

      Törlés
  3. Jujj azert a tsmt-re meg a deveny modszerre ne mondjuk mar h kutyaszar: ezek vilaghiru magyar modszerek, eltero fejlodesu gyerekek reszere. Konkretan kulfoldrol hozzak ide a gyerekeket, mert kinn kb ra sem nez senkire sem a vedono sem a gyerekorvos. Ami lehet, hogy nem baj, hogyha nincsen semmi, de ha van (es aki laikus meg kezdo anyuka, az honnan tudna), akkor jo hha van segitseg.

    A hasonfekves sztem nem olyan h “csinaltatsz” valamit a gyerekkel, amit nem tud, az csak egy pozicio. Erted, amig pici es nem tud forogni, ugy van, ahogy leraktad. Ha haton, akkor haton, ha oldalt, akkor oldalt, ha hason, akkor meg ugy. :)
    A hason fekvesre a sids-et mondjak, viszont a csiponek az az anatomiailag helyes pozicio, ahogyan terpeszben van a kis labuk. Es nehezebben/nem fogja emelgetni a fejet hha soha nincs hason. Az en gyerekeim is gyuloltek, es nappal kezdtem h 1-1 percre tettem hasra. A kisebb most lesz 6 honapos es nem igazan szereti (tehat pl sosem alszik ugy, noha meg tud fordulni mindket iranyba) de nappal mar szepen elvan ugy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dévény: egyetértek, arra szükség van sztem is, és bizonyított modszer. Hasrafektetés: mondom, hogy Dani is emelgeto a fejét tök szépen. Továbbá sem én, se az öcsém, se a férjem, se az ő öccse nem volt soha hasra téve, aztán mégse esett le a fejünk azóta se a nyakizmunk "fejletlensége" miatt. Ez valami tévesen elterjedt közhiedelem szerintem, hogy ez bármit is befolyásolna az izomfejlődésben. Háton fekve is terpeszben van a lábuk valamennyire, nem tudják kinyújtani. Viszont tudnak folyamatosan rugdosni, emelgetni őket, ami a hátizmok fejlődéséhez borzasztó fontos.

      Törlés
    2. Szerintem ez nem közhiedelem, ez - legalábbis itthon - orvosi, gyógytornászi, mozgásterapeuti álláspont.
      Én is hason aludtam babakoromban, mondjuk akkoriban pont az volt az álláspont, hogy háton altatni veszélyes. :) De én mondjuk azóta is hason szeretek aludni, szenvedtem is a terhességek alatt emiatt. :)
      (Valami bántót írtam, hogy a másik kommentet kimoderáltad?)

      Törlés
    3. Böbe, nem moderáltam ki semmit, most engedtem ki két kommentedet egyszerre - nem vagyok nonstop netközelben :) Van kommented, amit így se látsz? Néha vmiért spbambe vagy a promóciók mappába teszi.

      Törlés
    4. Valszeg nekem volt túl negatív a TSMT + Dévény kommentem:
      Én sem arra gondoltam, hogy indokolt esetben ne lenne fantasztikus módszer. De nézzünk meg bármilyen anyukás fórumot, ahol bármilyen probléma felvetése esetén 5-ből 3 komment az, hogy "Dévényes látta már?". Én ezt tartom túlzásnak.
      És azt is tartom, hogy ez összefügg a 3 év gyessel. Amióta dolgozom, nem tudnak annyira megijeszteni az oviban meg akárhol a gyerekkel kapcsolatban, hogy egyből valamiféle orvoshoz vagy egyéb kivizsgálásra rohanjak. Mert nincs mikor. Amíg volt szabadidőm én is elvittem a gyereket még az üveghegyen is túlra, hogy hátha valahol segítenek az aktuális problémán. Most már ennek vége. Amíg nincs igazi kézzelfogható objektív baj addig nem tudok vele menni sehova. Ezt az oldalt akartam megvilágítani.
      Ezért fura nekem az amerikaiakkal kapcsolatos túlkényeztetés vád, mert mégis mikor kényeztetnék túl, nem is látják a gyereküket. (Én most amerikai cégnél dolgozom, itt a hétvége pont olyan mint a hét közben. Nekem azért nem, de a NY-iaknak igen.) És van amelyiknek van gyereke. De nyilván ott a filippino, mexikói, stb. bébiszitter, csak azt meg nem hiszem el, hogy ők kényeztetik halálra meg hordják ide-oda a gyerekeket. Legalábbis nem tömegesen.

      Törlés
    5. FElla: én úgy értelmezem illetve gondolom logikusnak, hogy egyrészt sok a háztartásbeli anyuka, akiknek ebből áll az élet. Másrészt akiknek valóban nagyon rövid a gyes, ott végülis reflex, hogy ezt kompenzálandó, amikor a gyerekkel tudnak lenni, akkor lesik minden lélegzetvételét. De ez az egész (hogy ti. ők elkényeztetik a gyerekeiket) Pamela Druckerman állítása.

      Törlés
    6. Azt már régebben írtam, ami nem jelent meg, de annyira nem lényeges végülis. :)) Csak nem akarok senkit bántani, vagy ilyesmi.

      Kalimpáló kéz. Ezért szoktak sokan szorosan becsavarni a gyereket plédbe, vagy ilyen modern pólya szerűbe rakni, hogy ne ébredjen fel ezekre és nyugodtan aludjon.

      Nekem hason fekve is simán dumáltak, meg így "kántáltak", vagy nem tudom hogy mondjam, elalvás előtt, sőt, bejárták az ágyat is, a lábukat mozgatva mindig valamelyik sarokhoz "kúsztak".
      De ez az egész tényleg csak pár hónapig érdekes, annyira hamar megtanulnak forogni ,onnantól kezdve meg úgy sem mi döntjük el. Nekem pl. a nagy amikor már tudott oldalra fordulni mindig úgy aludt el, hogy oldalra fordult és átkarolta a rácsvédőjét. :) Bámulatos hülyeségekhez tudnak ragaszkodni, pl. egy másik gyerekem meg szintén a fejvédő, vagy rácsvédő kötöző zsinórját szopogatta, vagy csavargatta, ezért nyaraláshoz is vinnünk kellett. :)

      A kajáláshoz meg eszembe jutott, hogy az is milyen érdekes, hogy nekem a második gyerekem csecsemőnek, totyogósnak eszméletlenül szarul evett, kiakasztó volt. Gyakorlatilag 3 kaját evett meg, az almát, az őszibarackot és a sütőtököt, semmi mást. Na most ez a gyerekem nemsokára 14 lesz, és ő az, aki mindent megeszik, és mindig szívesen kipróbál, megkóstol. A többiek simán nem eszik meg azokat a kajákat, amiket kicsi korukban imádtak.

      Törlés
    7. Igen, simán lehet hogy azt a kis időt amit a gyerekkel töltenek, ott nagyon elkényeztetik. Meg persze vannak az USA-ban is háztartásbeli (Lila Akácköz vagy hogy hívták) feleségek akik csak jógázni járnak és így marad idő a gyereket tutujgatni. Nekem is úgy tűnt hogy a francia főnökeim (akik nagy fizetésű expatok voltak) feleségei (annak ellenére hogy nem dolgoztak) nem a gyerekekkel és nem a háztartással törődtek (arra volt külön személyzet).
      Az érdekes az, hogy én is ilyen anya terveztem lenni és nem ilyen vagyok...

      Törlés
    8. Böbe, megtaláltam azt a kommentedet, elveszett, nem direkt nem engedtem ki!

      Törlés
  4. Ez az amerikai kényeztetés azért is érdekes, mert amikor én vártam az első gyerekem, te jó ég, 16 éve. :)) Na akkor a Suttogó volt a "menő" könyv, és hát az minden, csak nem elkényeztetés, szerintem.

    És bocsi, hogy ennyit írok, csak ideges vagyok, és ilyenkor "beszélnem" kell, csak most nem tudok kivel. :))

    VálaszTörlés
  5. Hú, micsoda komment cunami.:-D A könyvhöz... Nagyjából sok mindenről hasonló a véleményem. Én éltem az USÁ-ban, ezért nem meglepő, hogy Európába csöppenve minden milyen másnak és misztikusnak ës szuoer fantasztikusnak tűnhet. :-) Ezért nekem egy francia szerző tollából ugyanez a téma talán hitelesebb lenne... A Dévényről meg TSMT-ről meg csak annyit, hogy a húgom kislányával kapcsolatban mi csak szuperlstívuszokban tudunk ezekről a terápiák jótékony hatásáról beszélni. Ők a UKben élnek, ahol a nem fejlődő gyerekről 7 hónapos koráig tudomást se vettek, na akkor pakoltak össze és jöttek haza rendszeresen. Itt derült ki, hogy súlyos problémák vannak, amik jelei egy nagyon ritka kromoszóma betegségnek. A rendszeres fejlesztésnek köszönhető, hogy jár, sőt iszonyat mozgékony lett, gyenge izomzata fejleszthető, tartása gyönyörű. Rengeteg terapeutával találkoztunk és beszéltünk, nekem is meggyőződésemmé vált, hogy amit magától elér egy baba, az nem feltétlenül elég. Viszont bármilyen fejlesztéssel és erősítéssel csak jót teszünk vele, amiből később csak profitálni fog. Hinnünk kell ebben, a sok sírás, szenvedés ellenére - ha lenne sajátom, azonnal vinném 2 hós korától. Pedig még csak unatkozni sem szoktam soha. :-D

    VálaszTörlés
  6. Biztos, hogy sok hasznos dolog van a könyvben, viszont azt látom, te leginkább csak azzal tudsz azonosulni, ami könnyen megvalósítható számodra. Valószínű van egy alapból jól alvó gyereked, akinek nincsen semmilyen izomfeszessége/gyengesége, jó természetű, nem túl temperamentumos, így könnyen lehet őt úgy kezelni, hogy ő simuljon be az életetekbe. Könnyen lehet azt mondani, hogy fejlődjön csak a saját tempójában, ha nincs is mit rajta külön fejleszteni. De azt már irreális elvárásnak tartod, hogy valaki nyerje vissza 3 hónap alatt az alakját, mert neked pont azzal vannak nehézségeid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem emberi dolog, hogy, az ember azzal azonosul, ami neki könnyen megy. :D
      Alvás: pontosan arról van szó, hogy nem magától jó alvó az én gyerekem se, hanem mert nem kapkodtam föl minden nyekkenésre. Amikor még két- háromóránként ébredt, akkor azt gondoltam, hogy valamit én rontottam el és változtatnom kell, nem könyveltem el, hogy oké, ő ilyen, akkor szenvedjünk mindketten (mindhárman).
      Temperamentumos, szól, ha nem tetszik neki valami, és akkor azon megpróbálunk segíteni - nem hiszem, hogy ezt bárki másképp csinálná. Vagy mit értesz temperamentumon ekkora korban?
      Fogyás: valóban, azért tartom irreálisnak, mert nekem nem sikerült, mondjuk nem is volt ez soha a cél. De ezért is tettem hozzá, hogy "szerintem".

      Törlés
    2. Ja, és az izomgyengeség/feszességre: szerintem itt félreértésben vagyunk. Egy szóval se mondtam, hogy ha egy babának _problémai_ vannak, azokon ne kellene segíteni, sőt. De ennek számomra az a kritériuma, hogy szakember diagnosztizálja, és szakember is írja elő a terápiát (babamasszázs, gyógytorna, nem tudom, amit jónak lát). Én arról beszélek kizárólag, hogy magamtól mit csinálok vagy nem csinálok a gyerekkel.

      Törlés
    3. 2-3 óránként ébredni egy újszülöttnek elég normális dolog. :) Nem jelenti azt, hogy bárki bármit elrontott.
      Az alvás elég érzékeny dolog tud lenni, sajnos bármi boríthatja, időjárás, fognövesztés, mozgásfejlődési ugrás, növekedési ugrás, betegségek.
      Szerintem a mozgásterápiát általában az emberek diagnózis miatt, után kezdik el, azért a normális gyógytornász egy egészséges babának nem javasol ilyet. Másrészt elég borsos ára is van, azért az embernek annyi felesleges pénze nincsen, hogy csak úgy passzióból fizessen ilyet.

      Törlés
    4. Persze, de én arról beszélek, amikor simán aludt már 5-6-7 órákat, aztán visszaesett. Mondjuk igaz, ez nem derül ki a kommentemből :))
      Mozgásterápia: egyetértünk. Én j kommentjére reagálva mondtam, hogy nem a kezelésként alkalmazott mozgásfejlesztésről beszélek a posztban.

      Törlés
  7. Böbe, ezek a foglalkozások 7-8e Ft-ba kerülnek alkalmanként, nem mondanám drágább befektetédnek hosszabb távon, mint amit egyébként is megvesz az ember a picinek. Ha preventíven viszi az ember, nem is kell sűrűbben menni (a terapeuták egyébként is iszonyat be vannak táblázva, nem szoktak feleslegesen nyerészkedni a túlbuzgó szülőkön) , mint havonta-kéthavonta. Ilyenkor egy adott kornak megfelelő referenciák szerint lecsekkolják a babát, az izomzatot, főképp a nyakizmot szájpadot, koponyalemezeket, vsípőt, talpakat. És meglepő vagy sem, mindegyiknek szükséges egy kis finomhangolás, otthoni kisebb feladatok, amiket a mama is gyakorolni tud, pl. egy fürdetés vagy tisztába tétel után. És a baba szebben tartja a fejét, szabályosabban kúszik, nem félodalas, nem maradnak ki mozgásminták. A mozgás fejlődése később kihat a tanulásbeli képességekre, tanulmányok is vannak arról, hogy pl. diszlexiás vagy gyereknél az okok többek között visszavezethetőek a nem megfelelő mozgáskoordináció kialakulására. (Egy barátnőm egyébként tökéletes egészséges kisfiánál 6 éves korában fedezték fel iskola előkészítőn, hogy a beilleszkedési és figyelem koordinációs zavarait bizonyos mozgásbeli hiányok okozzák, ezért fél évig TSMT-re járt.) Eg másik rádöbbenésem akkor volt, hogy milyen puhányok a gyerekek, amikor egy edzőpálya mellett elmentem, és edzőbá köredzésrt tartott (fiúknak). Kb 10 évesek lehettek, csak nadrág volt rajtuk (vélhetően edzőbá csekkolta a tartásukat, izmaikat), és megdöbbentő volt a sok púpos (kanapé) hát, rossz tartás, a gyerekek 80 százaléka rendelkezett valamennyi túlsúllyal! És nem egy fogyi táborról beszélünk, hanem egy elit budai sportközpontról. Úh részemről ezért lenne fontos a preventív fejlesztés és később az is, hogy a gyerek hozzászokjon valami hozzáillő sporthoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én legnagyobb gyerekem izomtónus zavarral és tortikolisszel született, 6 hetes korától gyógytornázott, 1 évig jártunk neurológushoz is. Hát nem volt elég pár havonta. :) 2,5 éves koráig folyamatosan nyomtuk, tehát tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal.
      Ugyanakkor azért látok is egyet s mást. Pl. hiába jártunk vele folyamatosan gyógytornára és hidroterápiára is, a kúszás mégis kimaradt. Ennek ellenére 5 évesen már folyékonyan olvasott, és első osztályba úgy ment, hogy 300-400 oldalas regényeket olvasott. Így amikor a 6 éves kori vizsgálaton azt mondták nekem, hogy diszlexiás lesz, kibuggyant belőlem a röhögés. :)
      Viszont a második gyerekemnek semmi baja nem volt, minden mozgást csinált, kúszott is, mégis diszgráfiás.
      A harmadik megint nem kúszott, neki sincsen semmi baja, hatodikas és kitűnő tanuló, amúgy vele is jártunk tornázni mert későn indult a mozgásfejlődése.
      A legkisebb meg mindent csinált, és vannak tanulási nehézségei. Szóval én elbizonytalanodtam erősen ebben a témakörben.
      Ráadásul a lányommal annyit tornáztunk, hogy az már borzalmas, mert suli előtti évben is visszaküldtek még minket, mert az iskolaérettségi vizsgálaton a nagymozgások terén alul teljesített (minden más téren viszont messze a kora feletti pontszámokat hozott), hát nem lett jobb a mozgása. Azóta sem jó neki, a mozgáskoordinációja borzalmas. De hát már 10. osztályos, és összesen két négyese volt, az egyik tesiből.. :) Szóval biztosan állíthatom nincsen tanulási problémája.
      Amúgy mindegyik gyerekem vékony, sőt, kettő kifejezetten a gebe kategóriába esik.
      Félre értés ne essék, örülök, hogy a lányom tud járni, mozogni, de egyéb tekintetben semmilyen hatását nem láttam a tornának, és a gyógytornász maga mondta, hogy ilyen esetben szinte mindig megmarad a mozgáskoordinációs zavar. Szóval én többet nem nyaggattam ezzel már, csinálja azokat a dolgokat, amiket szeret.
      Elég sok olyan kitűtnő tanuló van, aki béna tesiből, vagy rajzból, vagy baromi jó mozgású gyerek holt buta, szóval szerintem a ló másik oldalára se szabad átesni ezen a téren (sem).

      Törlés
    2. Persze, teljesen má minden gyerek, a mi tapasztalatunk pedig az, hogy nemcsak szükség volt a fejlesztésre, hanem hetente kétszer kellett vinni Dévényre, plusz még millió másra. TSMT-t azután kezdte, hogy elkezdett járni (bőven 2 éves volt már, autistáknak kifejezetten ajánlott). De a miénk egy nagyon összetett és problémás eset. Akikkel viszont Dévényen találkoztam, azok többnyire "normális" gyerekek, babák voltak, kisebb problémákkal. A tanulási nehézség bármitől lehet, adottság, alkat - mozgás fejlődése csak az egyik. Mivel nem tudhatjuk pontosan, mi lenne a gyerkeiddel, ha nem nyüstölted volna őket annyit, mennyit - azt kell nézni, hol tartanak most.
      Pár éve felmért egy gyógytornász ismerős (kíváncsiságból), azt mondta, na most megtanítalak állni meg járni. :-) Totál féloldalas voltam, észre se vettem a mozgásomban, csak hogy a cipőim sarkai koptak másképpen. :-)

      Törlés
  8. Nekem nagyon nem jött be ez a könyv (se). Pár fejezetnél tovább nem is jutottam el benne, több felvetése homlokegyenest ellenkezik az én felfogásommal.

    VálaszTörlés
  9. Szia! Lesz esetleg posztod a terhesség alatti időszakról is? Itt pl az orvosi vizsgálatokra gondolok, hogy Luxemburgban miként zajlik a terhességgondozás.
    Ui.: tetszik minden írásod, amit eddig olvastam, köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nem tervezek utólag erről írni, de ha van konkrét kérdésed, nyugodtan tedd föl!

      Törlés
  10. Nekem kicsit álságosnak tűnt az a hozzáállás, hogy a tulajdonképpen egészséges babákat mindenféle fejlesztő/megelőző foglalkozásra hordják az anyukák hetente többször is, közben pedig a saját testüket teljesen elhanyagolják. Ez ugyanolyan, mint mikor valaki az Xboxot pillanatnyira leállítva papol a gyereknek arról, hogy olvasson ha unatkozik.
    Szerintem itt Vera nem arról beszél, hogy mindenféle gyógytorna rossz, de azért nem lehet eltagadni, hogy rengeteg szülő "túlfejleszti" a gyerekét babaúszáson, Dévényen, TSMT-n, ringatón meg még ki tudja mi mindenen.

    VálaszTörlés