2021. március 23., kedd

reminiscing?


Tökéletesen emlékszem erre a képre: a párás szmogra, a relatív megkönnyebbülésre, hogy végre csak 20 fok van és kapunk levegőt, meg az örömre, hogy jé, ebben a pózban/szögben nem nézek ki dagadtnak, a fáradtságra, az időeltolódásra, a felfedezés örömömére és aztán a megcsömörlésre, a gyerekzsivajra körülöttünk a parkban, a szemben lévő korlátra, ahová a fényképezőgépet tettem, a vízililiomokra...
Arra az érzésre, hogy nem itt kéne lennünk, hanem a szülészeten, vagy már otthon egy újszülöttel, vagy még otthon nagyon nagy hassal. Hogy ez most a "jobb híján". Hogy örüljek, mert kevés ember olyan szerencsés, hogy eljut ilyen helyekre. Hogy olyan gyakori, jobb, hogy nem született meg betegen, majd jön, amikor itt lesz az ideje, majd lesz másik. Örülj,  értékeld, amid van, ne szomorkodj, ne gyászolj, mosolyogj, előre nézz, bele a kamerába. 😶

19 megjegyzés:

  1. Úgy "szeretem", amikor mások akarják meghatározni, mit és hogyan érezzek. Hogy ne gyászoljak, vagy ha igen, akkor lehetőleg csendben, magamban, mások életét nem megzavarva, nehogy kényelmetlenül érezzék magukat esetleg. 😏
    És persze tényleg, fontos, hogy értékeljük azt, amink van, meg örüljünk, de sajnos nem mindig olyan könnyű ez.
    Most, másodszorra kicsivel könnyebb már, nem számolom direkt a heteket és remélem nem jut majd eszembe szeptember közepén, hogy akkoriban születne. Persze kit akarok ámítani, biztos eszembe fog jutni... 😔

    Tök jó ez a kép rólatok egyébként, érdekes élmény lehetett HK. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ❤️
      (Ha figyelemelterelésre vágysz, megírtam az egész HK-i utat három hosszú posztban itt a blogon ;))

      Törlés
  2. Én már a kislányomnak is elmeséltem - mikor nyafogott hogy akar húgot - hogy volt neki nővére csak meghalt a hasamban mert beteg volt. És olyan könnyű így felfogni azóta. És egyébként objektíven meg, igen szerintem nagy szerencse hogy egészséges gyerekünk született beteg, fogyatékos helyett. Hatalmas szerencse.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De nem _helyette_ született. Utána született.

      Törlés
    2. Hú hát nem tudom. Nekem a "született" az nem egy első trimeszteri vetélés. Szerintem ő nem született meg. Hanem meghalt még mielőtt megszülethetett volna. Ha 23 hetesen meg kellett volna szülnöm egy halott kisbabát, akkor azt mondanám hogy megszületett. És utána megszületett a második gyerekem. De szerintem ez fogalmazásbeli kérdés, én így használom ezeket a szavakat.

      Törlés
    3. Én se úgy értem, FElla. Hanem hogy az egy másik gyerek lett volna. Nem helyettesíthető.

      Törlés
    4. Látod ez érdekes. Én úgy érzem "helyette". Pedig nekem aztán olyannyira más gyerek hogy aki meghalt a saját petesejtemből volt, aki megszületett, donorpetesejtből. Mégcsak nem is rokonok. :-)

      Törlés
  3. Egy sztori arról, amikor nagy nehezen összejön, de nem happyend a vége. Végül megszületett. Időre, 10/10 Apgarral, csodaszép baba volt, aludt vagy 2 hétig folyamatosan, főnyeremény! Mert mindenki erre vágyik, hiszi, hogy szerencsés, ő is így járt. De nem, hosszú és nehéz kálváriák, sok sírás es szenvedés után, nagyon nehéz napokkal megspékelve, el kell fogadni, hogy ő mégiscsak kivétel. A gyerek egy ritka szindrómával született, egész életében másikra utalva. Idegenekre, ha kihalnak mellőle a közeli csaladtagok. Eszedbe sem jutbilyesmi addig, ami nem veled történik, ezek az aprócska tömegek egy átlag embernek nem láthatóak. Akkor döbbensz rá, milyen sokakat érint, amikor érintett leszel. Közben nem adnád senkinek, úgy szereted ahogy van, de közben tűrni kell mások pillantásait, ítéleteit, érzéketlenségét. Az életközeged leszűkül, de nagyon. Az utazás akár tömegközlekedés, akár repülőút, akár autózás, kiszámíthatatlan. Ha jó passzban van, akkor is feszülsz folyamatosan, de ha elpattan a szikra, akkor kő kövön nem marad, és nem, nem tudsz az artikulálatlan bömböléssel mit kezdeni. Ezt kiválthatja bármi, hogy vki melletted fülhallgatón zenét hallgat, vagy nem haladsz elég gyorsan (meg kell állni a pirosnál) vagy a stewardess nem ad a gyereknek egy sört (mert melleted ülő fickó azt kér és nem tudod neki elmagyarázni, hogy ő nem kaphat), vagy mert megunja a könyvet, amit addig lelkesen lapozgatott. A barataid száma a tizedére esik. Szabadidőd zeró. Nincs álmodozás az önmegvalósulásról, a visszatérésről ahhoz a munkához, amit szerettél. Sőt egyáltalán kérdés, hogy tudsz-e bármilyen munkát végezni a gyereked igényei mellett. Nincs már semmilyen joviális udvariaskodás azzal kapcsolatban, amikor arról beszélünk, hogyha tudható lett volna, hogy ez lesz a vége, vállalta volna. A válasz őszinte NEM. Akkor sem, ha született volna utána egy egészséges. Aki így már esélyt sem kapott... Miért írom? Talán enyhe vigasz a fajdalomban, a szép emlékek kiragadása abból az utazásból, ha most az egészséges kisfiadra nézel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh.
      Már nem fáj, csak sajnos ez is egy markáns emlék arról az utazásról. De engem sose vigasztalt, hogy másoknak még rosszabb,vagy hogy nekem is lehetett volna rosszabb. Szerintem nagyon ártalmas bármilyen gyászt relativizálni.

      Törlés
    2. Nem a gyász méricskélese miatt írtam, nem ez volt a cél, de ha így értetted, akkor egyetértek. Ha nem is kifejezetten ártalmasságával (hiszen kinek árt, a fájdalom szubjektív érzés), hanem annak haszontalanságával. Egy elvesztett magzat - kár az illúziókban hinni, sajnos az esetek többségében nem életképes vagy egészséges. Ennek sok fajtáját ki lehet szűrni, de nwm tudom, mi a jobb, ha a természet elrendezi magától és nem dwrul ki sosem, vagy már kifejletten jell eltávolítani ha még méhen belül távozik el, esetleg a szülés után. Így utólag a korábbi történések más megvilágítást kapnak, talán ez az amiért az ember el tudja fogadni a miérteket. (A feljebb lévő sztoriban is van elfogadás keményen, de ez sajnos nem halványul az idővel.)

      Törlés
    3. Hát igen. Én nagyon óvatosan fogalmazok meg ilyeneket, hogy "mi a jobb". Távoli párhuzam, de mint amikor a holokauszt vs Trianon vitákat olvasom, hogy kinek a traumája nagyobb? Nem hasonlítható össze szerintem. Eleve két különböző emberrel történt, különböző élethelyzetben, stb. Nekem a vetélés sokkal inkább kudarc volt, mint gyász, és általában hajlamos vagyok azt gondolni, hogy emiatt kevésbé volt rossz, mint... mint lehetett volna? Nem tudom.

      ❤️

      Törlés

    4. Számomra az első egyértelműen gyász volt és majdnem 1 évig tartott, ez a mostani viszont inkább kudarc és egyfajta "selejtesség" érzés, hiszen a blighted ovum esetén még csak embrió sincs jelen.
      Annál biztosan kevésbé volt rossz mindkét eset, mint ha a 2. vagy a 3. trimeszterben történt volna vetélés/elhalás. Nyilván ezek sem voltak pozitív élmények, de még mindig nem olyan fájdalmasak, mint lehettek volna, ha később történnek. Én csak ebbe tudok kapaszkodni és reménykedem, hogy a történteknél rosszabb soha nem fog velünk előfordulni.

      Törlés
    5. Cirmifül: igen, nálam is blighted ovum volt, nem volt még szívhang, így nem volt érzelmi kötődés se (ezzel nem azt akarom mondani, hogy ahhoz feltétlenül kell a szívhang, de nekem addig tényleg csak egy pár sejt volt, nem éreztem úgy, hogy a leendő babám), emiatt kudarc, sikertelenség, de nem érzelmi hiány, vagy hogy mondjam. Szóval egyetértünk.

      Törlés
  4. Én sem tudom, maximum csak azt, hogy melyik traumatizált volna mélyebben, ezek közül a szituációk közül - nevezzük a fokozatokat kevésbé rossznak/rosszabbnak a jobb helyett. A kudarc, sikertelenség érzése valahol mindig arra az alapvetésre épül, hogy a végkifejlet elvárt módon pozitív/sikeres lett volna. Pedig ha belegondolsz, ez egy orosz rulett, és a végeredményt nem mi választjuk. Maximum annak módját, hogy amit végül kapunk (vagy nem kapunk), miként fogjuk fel vagy fogadjuk el idővel.

    VálaszTörlés
  5. https://today.rtl.lu/news/world/a/1694759.html?fbclid=IwAR3nr0tGQolDeGhAlcGQyP8MXcVAE78XztJwgRvPBYQ4QAh1GJccA0AoBr0 - ma olvastam

    VálaszTörlés
  6. En ezt a fotot latva, csak ket boldog, gondtalan embert lattam, es sose gondoltam bele, hogy milyen szomorusagokat eltek at - koszi, hogy megosztottad a gondolataidat, es örülök, hogy vegre szülők vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, zenjebil! pontosan ez volt a célom, hogy "lerántsam a leplet".

      Törlés