2021. április 25., vasárnap

mondom, hogy hullámvasút

A pénteki napon annyi dolog történt és annyifélét éreztem, mint máskor egy hét alatt se; ebből semmi se látszik a posztban, amit aznap írtam. Midőn azt írtam, tiszta volt az ég, (majdnem) minden értelemben. 
Valahogy minden elszámolódott és elcsesződött. És nyilván magamat hibáztattam, ahogy szoktam, de sajnos Daninak szóltam be (bocsánatot is kértem tőle), mert borzasztóan frusztrált, hogy a délutáni alvása nem és nem és nem megy, két és fél órán keresztül tologattam a telepakolt babakocsiban, mire elaludt. Az elején tök jó hangulatban volt, magyarázott, nézelődött, a szokásos, aztán úgy másfél óra után kezdte elveszíteni a türelmét (én már azt se értettem, hogy ilyen sokáig hogy bírta ébren ÉS jó hangulatban), majd borzasztó zokogás következett, úgyhogy mivel eddigre már nagyon sok idő eltelt a legutóbbi étkezés óta, hónapok óta először újra szabadtéren szoptattam (a virágos réten, tök hangulatos volt amúgy), "ezen ne múljon" felkiáltással. Sajnos hiába reménykedtem, hogy ez elég lesz a nyugodt elalváshoz, további majd' egyórás sírás következett, úgyhogy már a határán voltam, hogy jó, hazajövünk (és akkor mi lesz? sose tudjuk meg), de hálistennek végre sikerült elaludnia a közeli parkban. 


A babakocsi azért volt csontig teletöltve, mert megint itt volt a városban Misi, a Párizsban élő lengyel barátom (igazából nem Misi, de így hívjuk családilag), és mivel péntek délután ráért, gondoltuk, legyen piknik a parkban, Dani majd eszi a virágokat, mi meg szürcsöljük a proseccót, haha, szóval a kisded majd a pléden mozgolódik, mi meg körülötte sertepertélünk, esetleg valami kaja, és B. is csatlakozik, amint végzett a melóval. Úgyhogy Dani alatt a babakocsiban ott volt a pléd, pár játéka, az uzsonnája, hozzá a kanál, egy textilpelenka, egy melegítőnadrág és -felső a biztonság kedvéért...
Na, Dani félóra alvás után hangos zokogással ébredt a parkban szanaszét rohangáló és kiabáló gyerekekre (akiket nagyon szeretek, persze, de lehetne pls máshol, valaki másnak az idegein táncolni?, hálás köszönetem), pont amikor Misi elindult volna, úgyhogy írtam neki, hogy sztornó, legközelebb, és elindultam hazafele a nagyon hangosan síró, nyűgös, fáradt bébivel, és neki dühöngtem, hogy nem értem, mi történik, miért nem aludt el, most mégsincs az az egyetlen programom se, ami hetek óta az első és egyetlen szociális interakcióm, fszkivan, elegem van. Közben azt is mondtam neki, hogy ne haragudjon, tudom, hogy nem tehet róla, de én se tehettem róla, hogy baromi dühös voltam rá. Hazaértem a síró babával, itthon várt B., akit szegényt lerohantam ezzel az egész idegbajjal, ő meg halál nyugodtan mondta, hogy adjam neki oda Danit, én meg nyugodtan menjek Misivel találkozni, ha még belefér. Nekem ez konkrétan eszembe se jutott, mint opció, annyira arra koncentráltam, hogy amit terveztünk, az dugába dőlt. Végülis szuperjót pizzáztunk, szerintem utoljára akkor ettem étterem teraszán pizzát, amikor még a ded belül volt :)) Gyönyörű napsütés, finom pizza, a prosecco meg almalévá lényegült át, szóval rögvest lenyugodtam. A beszédtémák még mindig nem nagyon mozdulnak sajnos el a koronavírus-home office-kinek kije volt beteg-oltás tengelyről, de remélhetőleg lesz ez még máshogy. Olyan 7 körül váltunk el, teljesen kisimult idegekkel jöttem haza és kezdődött az esti rutin...

a redőny résein beszűrődő fény nagyon izgalmas! (ez a kép nem péntek esti amúgy) 

... ami közben Misi írt, hogy lerobbant alatta a villamos (A Villamos!), és lekéste a Párizsba tartó TGV-t, és aznapra már nincs vonat, esetleg alhatna-e nálunk? Arra jutottunk, hogy miért is ne. Úgyhogy itt aludt (és hogy ezért-e vagy inkább a napközbeni foshalom alvások miatt, de a ded hetek óta először 3-kor ébresztett és majdnem másfél órát ébren volt, mielőtt sikerült visszaaludnia... mindegy), és valahogy olyan normális volt minden (nem magamról beszélek, félreértés ne essék, hanem a szituról), mint a régi szép időkben! 
És olyan büszke voltam Danira, mert ugye nagyon nincs idegenekhez szokva és általában meg is riad tőlük, de Misi szuperül kezelte a helyzetet, leült a földre, kicsit beszélt Danihoz, aki egy darabig figyelte, aztán közelebb ment, elkezdett válaszolgatni, majd megfogta az egyik kockát és szép szabályosan Misi kezébe adta. Majd, mint aki jól végezte dolgát (végülis ez történt), arrébkúszott és a továbbiakban nem tartott igényt felnőtt társaságra. :D

All in all, azt a tanulságot vontam le, hogy ideje szabadságra mennem a nonstop gyerekezésből egy kicsit. 

1 megjegyzés: