blogvember 17
Ma egy éve volt az a kurvajó konferencia, amit gyakorlatilag ketten szerveztünk meg egy kollégámmal. Annyira durva azóta is, hogy azt így a semmiből összehoztuk, úgy, hogy mindketten mezei fordítók vagyunk, és hogy tök véletlenszerűen esett ránk a főnökeink választása (illetve rám, asszem, nem teljesen véletlenül). Ez a szakmai életem egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) sikerélménye volt, és nagyon jólesik visszagondolni rá, és nagyon büszke vagyok magunkra (ha nem derült volna ki). Most lehetne azon filozofálni, hogy mit mond el az a fordító-identitásomról, hogy egy rendezvény megszervezését és lebonyolítását tartom a legnagyobb szakmai sikeremnek... de nem érdemes, mert ha valami, akkor a szervezkedés az, amiben igazán kompetensnek érzem magam, a fordításban még most is sokszor van imposztor-szindrómám (és mire leküzdöm majd, addigra úgyis megszűnik az egész szakma úgy, ahogy van, yay me). Na, szóval a mai nap - délelőtt a jövő keddi versenyvizsgára tanultam egy kicsit (az AI segí...









