lelassulás, befelé fordulás... helyett egy igen aktív nyaralás (első) két hete, meg az előzmények

szeretném, ha ez lenne a poszt nyitóképe :D

Július 17-én megvolt Dani utolsó napja az oviban, és én azt hittem, sírni fogok - ha máskor nem, legkésőbb délután, amikor elhozzuk -, de annyira fáradt voltam mentálisan, és annyira a(z autós) hazaútra koncentráltam, pakoltam, szerveztem, plusz a saját munkahelyemen is igyekeztem elvarrni a szálakat, hogy erre már nem maradt kapacitásom. Vittünk virágot a saját óvónéniknek, meg B. sütött egy hatalmas adag (és isteni! bár ebben nincs semmi új :D) pogácsát a teljes személyzetnek, mert ugyan a ballagó gyerekek szülei összefogtak és csináltattak közösen egy lábtörlőt (ami amúgy nagyon jól néz ki, tényleg, de értitek, egy LÁBTÖRLŐT, amin mindenki tapos, oké, semmi gond) az "szmk-s anyuka" vezetésével, de mégis éreztük az igényt, hogy így külön is megköszönjük a néniknek az elmúlt bő egy évet. Tényleg felbecsülhetetlen az az érzés, amikor az ember jó kezekben tudja a gyerekét, és nem kell érte aggódni napközben. Remélem, ez az iskolában is megmarad.

"köszönjük, hogy itt voltatok nekünk! - a 2026-os nagycsoportosok"

Szóval 17-én egész nap pakoltunk, aztán elhoztuk Danit az oviból 3 után, beszálltunk az autóba, és elindultunk Magyarország felé. Regensburgig gyakorlatilag egyhuzamban mentünk, csak pisilni meg lábakat kinyújtóztatni álltunk meg többször is. Szinte végig zuhogott az eső, nagyon nagy forgalom volt, végül, ha jól emlékszem, több mint 5 óra volt az út. Nagy szenvedésekre nem emlékszem - Dani az első másfél (?) órában aludt, felváltva vezettünk, volt minden, szivárványok, naplemente, vihar, szirénázó tűzoltóautó, ami pont elénk kanyarodott ki egy mellékútról... Aztán csak odaértünk a szállásra, ami egy közepes hotel volt Regensburg szélén, egy éjszakára tökéletesen megfelelt. 

Másnap a reggeli után indultunk is tovább Ausztria felé, és nagyon szép tájakon autóztunk, meg egy kis kirándulás is belefért. Passau gyönyörű volt a kocsiból, sajnos nem fért bele, hogy megálljunk, de megbeszéltük, hogy jövő nyáron visszamegyünk arra a környékre, és megnézzük Passaut is, meg ott a környező vidéket is.

a Duna-parton jöttünk elég sokáig, olyan szép volt!

Klosterkaffee - a szerzetesi puritán élet szimbóluma :D

Mintegy nettó hét és félóra autózás (és összesen talán 12 óra utazás?) után kora este értünk Gárdonyba, talán 7 körül?, de már nem emlékszem. Dani röpült a nagyszüleihez, mi meg kicsit kifújtuk magunkat, aztán indultunk is tovább Budapestre, hiszen még nem ültünk eleget az autóban. :D 

És még Budapest sem a végállomás volt: másnap korán reggel indultunk Szlovákiába, az Alacsony-Tátrába, hat év óta először kettesben túrázni, Igazi Magas Hegyeken - Dani négy éjszakát töltött nélkülünk (eddig a legtöbb kettő volt, de lehet, hogy csak egy, mijenanyaazilyenhogyeztsetudja). 

Ó, a Tátra, hát az csodálatos volt! Zöld, és HŰVÖS, és az a hegy- és erdőillat...! És mondtam már, hogy hűvös volt? Ideális időnk volt tényleg, 15-20 fok és szikrázó napsütés. Kettőt túráztunk, és mellé volt még városnézés is, és végtelen beszélgetések. Fú, nagyon szuper volt, testileg-lelkileg nagyon jólesett!

Besztercebánya

itt egy hatalmas vízesésnek kellett volna lennie :( épphogy csak csordogált valami...

kilátás a szállásunkról

a komoly túránk (15 km, 1100 m szint előbb fel, aztán le, összesen végül 7 és fél óra alatt) eleje (nem a lanovkával mentünk)

adalékanyag-mentes áfonya

tízórai az első csúcson: Kofola és "röszti" saját uborkával :D

minden egyes centimétere gyönyörű volt a túrának! és igen, még fázni is lehetett!

a helyi "Hollókő": Vlkolínec

XIII. századi templom, ami egyébként nem látogatható, de éppen takarított bent valaki, és esdeklő tekintetünkre nem tudott nemet mondani...

ingyenes termálfürdő (mi csak megnéztük)

Mindeközben én kétfelé is hatalmas szervezkedésekbe' voltam: egyrészt a tátrai tripünk második napján Magyarországra érkeztek az öcsémék is Izraelből, az öthónapos unokaöcsémmel, a szüleink erről mit se tudtak, és terveztük, hogy hogyan tudnánk őket meglepni majd szerdán (22-én), amikor mi is visszajövünk. Végtelen konspirálás volt. :D Másrészt szerveztem közben Fanni babaváró buliját, ami Fanni előtt volt teljes titok (mármint arról tudott, hogy lesz, és hogy mikor, de a részleteket nem), viszont sok emberrel kellett sok dologról egyeztetni. Szóval amikor épp nem túráztunk/várost néztünk, akkor is volt mit csinálnom. 

Szerda reggel aztán elindultunk hazafelé, és fél 1 körül végre eljött a pillanat, amire február óta vártam: találkoztam az unokaöcsémmel! ❤️ Gyorsan bekaptunk valamit a Normában, amíg B. elugrott az új útleveléért az Oktogonra, majd két autóval lezúztunk Gárdonyba - a szüleinknek szó szerint tátva maradt a szája a csodálkozástól, amikor az öcsémék is megjelentek, nagyon jól sikerült a meglepetés! 

Mind el voltunk olvadva a bébitől (aki egyébként nyilván még nem volt túl "interaktív", de azért kellően cuki volt), de a legédesebb Dani volt, aki életében először most találkozott ilyen közelről csecsemővel (egyébként én meg másodszor), és teljesen odavolt, nagyon megilletődve figyelte, simogatta, odafeküdt mellé, mosolygott rá. Hát nem mondom, hogy nagyon könnyű volt nézni, mert én pont így képzelem őt egy kistesóval, de sajnos úgy néz ki, nem lesz neki, mert B. nem szeretne több gyereket (egyébként tök valid magyarázata van rá, meg nyilván az is elég önmagában, hogy nem akar, és kész), mindenesetre ez egy nagyon szép emlék marad, még ha kicsit keserédes is (mintegy négyszáz fotó készült, ha esetleg nehezünkre esne majd felidézni). A sógornőmet még mindig imádom, annyira egy szelíd, kedves, jólelkű lány, és látszik, hogy továbbra is odavan az öcsémért. Az ittlétük alatt nem is emlékszem, hányszor találkoztunk végül, de legalább háromszor-négyszer. Olyan jó volt! Ez a mi családunkban teljesen új dolog, hogy unokatestvér(ek), Dani és az unokaöcsém az első nem tudom, hány generáció óta - részben a Soának, részben a nagynéném gyerektelenségének köszönhetően. (Apukámnak voltak, illetve vannak unokatestvérei, mert az ő apukájáék heten voltak testvérek, és szinte mindenkinek lett több gyereke is, de nem tartja velük a kapcsolatot, csak a nagybácsikat és nagynéniket tartja nagyjából számon, úgyhogy nálunk sose hangzott el olyan mondat, hogy az unokatesóm így vagy úgy.) Persze nem lesz könnyű ezt a Saarburg-Tel Aviv kapcsolatot aktívan tartani, de majd igyekszünk.

Szóval a múlt hét második fele gyakorlatilag a babázás jegyében telt.

Szombaton (júl. 25.) volt UFI-piknik, az UFI az Up for Interpretation rövidítése, ami egy tolmácsklub, ami a konferenciatolmács-képzésünkből nőtte ki magát, de azóta (tizenegy éve!) már persze rengeteg új tagja lett, nemcsak a mi évfolyamunkról. De a "keménymag" megmaradt, és én is nagyjából követem az eseményeket; amikor online tartják az UFI-t, akkor néha én is részt szoktam venni, vagy tartottam mar beszédet is, amit tolmácsolni lehet. És évente egyszer van egy piknik, az egyik évfolyamtársunknál, amit idén direkt akkorra szervezett, amikor én is el tudtam menni. (Olyan jó érzés, amikor így szeretik az embert!) Úgyhogy ott aztán volt mindenféle kaja, meg rengeteget beszélgettünk, és olyan jól éreztem magam! Mintha nemhogy 11 év, de egy pillanat nem telt volna el azóta, hogy lediplomáztunk...

az első kör :D 

Köki romantika

Vasárnap volt aztán Fanni babavárója. Na, erre nagyon büszke vagyok, szerintem nagyon jó programo(ka)t találtam ki neki, és ami meglepetésnek indult, az meglepetés is maradt, és mindenki jól érezte magát (én is!). Az első részében társasoztunk a Board Game Caféban, aztán felmentünk a szüleihez, és ott volt két játék: egyrészt babaképeket kellett felismernie, de volt hozzá egy "bingó", nehezítésnek, amit csak úgy lehetett teljesíteni, ha tudja, melyik képen ki van (azt hittem, ez tök könnyű lesz, de nem), másrészt írtunk neki leveleket az anyasággal kapcsolatban, és felolvastuk neki, és ki kellett találnia, hogy ki írta a levelet (mindegyiket más olvasta fel). Ezeket a leveleket aztán meg is kapta szépen összegyűjtve egy füzetben, hogy bármikor olvasgathassa. Tök kedves és megható dolgokat írt mindenki, de persze vicceseket is, úgyhogy az egész egyszerre volt nagyon bensőséges, szeretetteli, de vidám és felszabadult is. És volt torta meg kaja. :D Ami külön nagy sikert aratott, az egy kreatív dolog volt: találtam az amazonon egy olyat, hogy fa építőkockák és hozzá akrilfilcek (nagyon jó színekkel!), és mindenki dekorálhatott, amikor épp nem társasozott vagy mást csinált (és mindenki alá is írta a kockáját/kockáit, hogy Fanniék később is tudják, melyik kitől van). Ez zseniális volt, én is készítettem vagy négy kockát, nagyon jólesett a társasozás első részében kicsit csendesen alkotni, mert addigra eléggé elfáradtam az előkészületektől (dekoráltunk is meg minden). De az egész babaváró nagyon jó élmény volt, szervezni is meg részt venni is benne. Azért az something special, amikor az ember legjobb barátnője vár babát. Jólesett ezzel "hozzájárulni". 

Azóta eltelt majdnem egy hét. Ezalatt is történtek mindenféle dolgok, pl. szabin voltam végül (az előzetes terv nem ez volt), voltam egy napot Budapesten, Fannival kettesben "BFF-napot" tartani, kiesett Dani első foga, megtanult az én ezeréves kontrás biciklimmel biciklizni, siklani a víz alatt, lebegni a vízen. Természetesen nem a Velencei-tóban, mert az már csak "Velencei", tó nélkül, hanem anyuék kertjében a medencében, amiből ki se jön, csak enni meg aludni. Én is csak csillelek, főleg a medencében, mert hát máshol nem lehet létezni ennyi fokban. Holnap még "semmittevés" (lol, egy hatévessel, persze), aztán hétfőtől délelőttönként dolgozom. Szerdán felmegyek még egy napra Budapestre, nyilván amikor a legmelegebb lesz, ahogy kell, aztán pénteken repülünk is már haza. Tíz nap múlva kezdődik az iskola!

ezt a két képet apukám lőtte két hete, amikor mi épp a Tátrában hűsöltünk, és még itt is tök jó idő volt - a gárdonyi strand... helye... 

Fannival vízibiciklizünk a Városligetben :))

gárdonyi asztal + vlkolíneci tejesköcsög