tavasz

Ma valahogy annyira jó, harmonikus napunk van :) Jól aludt végre Dani is meg mi is, süt a nap, virágzik minden, kék az ég, még főzni is volt időm és még most egy jóga is belefért. Csak ilyen napokat szeretnék kérni ezután is, köszönöm!










Megjegyzések

  1. Szia Vera! Kicsit elmaradva visszafelé írnék pár gondolatot a március 28-i bejegyzésedhez. Az egyik képen Dani hasonfekve "rámolná" ki épp a táskáidat a szekrény alsó polcáról. Erről eszembe jut az én fiam, aki 1984-ben ugyanígy közlekedve a konyhaszekrény alsó polcáról imádott mindent kiszedni. Akkor nem tűnt olyan viccesnek számomra, mint most a Daniról készült kép.
    Hihetetlen gyorsan elszaladt nekem ez a kilenc hónap, és azt hiszem hipp-hopp már azokat a képeket fogjuk látni, ahol Dani már szalad.
    Milonka kisfia és Dani szinte egyidősek, ha közel laknátok egymáshoz, akár "barátok" is lehetnének.
    Imádom látni mindkettőjüket.
    És most előjönnék a "farbával". Ha kaphatnék Daniról egy fényképet, hogy lássam a zsivány kis arcát is, akkor húúú, de boldog lennék. Azt is megértem, ha nem szeretnél kivételt tenni. És akkor sem lenne bennem semmi neheztelés. De próbálkozni lehet:)))
    (e-mailom: kaposine54@gmail.com)
    Üdvözletem Mindhármótoknak Debrecenből: Éva

    VálaszTörlés
  2. A kép megérkezett, nagyon köszönöm. Válaszoltam is, de a rendszer címzett hiányában nem tudta továbbítani. (Nagyon cuki:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez érdekes, pedig van címzett :)) de a lényeg, hogy tetszik, örülök!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések