hi, January! bye, January!

Január kilencszáznyolcvanhetedike van... de nem, idén nem, elrepült a január, már csak két nap van belőle. 

• A hónap elején pár napot hirtelen felindulásból Budapesten töltöttem, a családomat (is) meglepve. Nagyon kimaxoltam  #goodoldtimes jeligére, volt benne rengeteg barátnőzés, kulturálódás, megnéztem a Fekete pontot, a Futni mentemet és a Katonában a Mefisztólandet, jókat ettem, jólesett, nagyon feltöltött. Folytatása következik: nyáron.

  

  csodálatosan finom, autentikus thai kaja a Sawasdee Thai Étteremben (a Puskin tőszomszédságában), nagyon ajánlom! NEM SZÓL SEMMILYEN ZENE AZ ÉTTEREMBEN.

  

  

  zuglói triptichon

  
• Amióta visszajöttem, leginkább dobozolunk, szelektálunk, pakolunk, adományozunk és eladunk. Meglepően jól megy a költözés előkészítése, sokkal gördülékenyebb, mint amire számítottam. Szerencsére mindketten elég pragmatikusak vagyunk pl. a régi cuccokkal: ha semmi érzelmi értéke nincs, gond nélkül megválunk bármitől, nincs bennünk (sajnos? szerencsére?) a közép-európai "hátha jó lesz még valamire"-reflex. Természetesen amihez valamiért kötődünk, azt akkor is megtartjuk, ha racionálisan semmi értelme (Dani kórházi sapkája, az én vagy az öcsém régi hálózsákja, stb.). Jól is esik egyébként áttekinteni és szelektálni a dolgainkat, egyrészt a fizikai munkavégzés miatt, másrészt, mert így számot is vet közben az ember az eddigi életével (és főleg az eddig felhalmozott millió felesleges szirszarral :D). És én olyan típus vagyok, aki szeret számot vetni, át- és visszatekinteni, rendszerezni (még ha ez utóbbi a közvetlen környezetemen nem is látszik). 
  
• Azt is élvezem a költözésben, hogy ez egy Nagy, Közös Projekt. És úgy érzem, közelebb is hozott minket B.-vel. A legutóbbi hasonló "projektünk" a gyerekvállalás volt, hát nyilván nem ugyanaz a két dolog, de nem volt azóta olyan nehézség vagy feladat, ami ekkora horderejű lett volna és tényleg így közösen ugrottuk volna meg. És a nehezebb kihívásokat (pl. a főbérlőnk megőrülését - erről majd utólag fogok csak írni, amikor már sikerült pontot tenni a végére) is valahol élvezem, mert együtt oldhatjuk meg őket. Hát, na, ez van, még lassan 16 év után is, hálistennek. :))))
  

  

  a nagy szortírozásban ezek a szép, virágos maszkok is előkerültek...

• Elolvastam két könyvet, Marie Aubert-től a Ha történne valami-t és Michiko Aoyamától a What you are looking for is in the library-t. Aubert nem okozott meglepetést; csak azért nem lehet egy szuszra elolvasni a novellákat, mert nagyon nyomasztóak, elgondolkodtatóak, fel kell jönni a víz színére levegőt venni. De hát zseniális, remélem, még nagyon sokat fog írni. A másik, "könyvtáras" könyv se volt rossz, de nekem a távol-keleti irodalom egyelőre nagyon fura. Sokkal szárazabb, egyszerűbb és valahogy szájbarágósabb, mint amihez szokva vagyok - semmi teret nem hagy saját interpretációnak, leír mindent úgy, ahogy van, "XY ide ment, ezt érezte, ez történt, ettől azt érezte", stb. Semmi költőiség, semmi olyasmi, amitől szerintem szépirodalom a szépirodalom. A könyv alapötlete meg a sztori maga egyébként nagyon kedves, és jólesik olvasni, megnyugtató. Kíváncsi vagyok, ha olvasta más is, mi a véleménye (a moly nem túl reprezentatív, még kevesen olvasták).
• Múlt hétvégén volt Probenwochenende a kórussal, ezerrel készülünk a jövő hétvégi (febr. 9.) koncertre. Tök jó volt, nagyon szeretem a készülésnek ezt az intenzív szakaszát, ilyenkor a zenei és a némettudásom is ugrásszerű fejlődésen megy át pár nap alatt - hogy aztán a koncert utáni első próbára (április vége) vissza is essen mindkettő. :P Mindenesetre mostanra szerencsére megszerettem az összes aktuális darabot - a próbafolyamat elején szkeptikus szoktam lenni (nem mindennel azért), aztán ahogy egyre jobban megismerem a darabo(ka)t, érzelmileg is egyre jobban bevonódom. Olyan kiszámítható vagyok :D
  

  

  Dvořák: Te Deum (3. tétel)