no pressure

Ezt a posztot leginkább azért írom, hogy amikor majd jó lenne visszaolvasni, legyen mit. Sok gondolatom van a szoptatásról, és előre szólok, hogy ezeket ÉN gondolom így (persze biztos mások is), MAGAMRA és a SAJÁT GYEREKEMRE vonatkoznak, nem általános igazságok és nem azért írom le, hogy bárkinek beszóljak (sajnos az a tapasztalatom, hogy anyatémák előtt ezeket jobb disclaimelni). 

Amíg Danit vártam, a szoptatással kapcsolatos gondolataimra nagyjából ugyanaz volt igaz, mint a szülésre: majd csak lesz valahogy, legfeljebb nem szoptatok, ha nem megy, de miért ne menne? A lényeg, hogy ne legyen traumatikus senkinek se, ne szenvedjünk, Dani ne éhezzen. Kb. ez volt a filozófiám, illetve bevallom, kicsit undinak találtam a szoptatás koncepcióját, hogy az én testemből kijön valami folyadék, amit ő megiszik... De reméltem, hogy ez a szüléssel elmúlik, és így is lett.

 

Megszületett, mellre került kb. 20 percen belül (nem voltam előtte olyan állapotban, hogy megfogjam, illetve császáros babáknál előbb van a gyerekorvosi vizsgálat, mint bármi más, de B.-nél volt, mihelyt visszakaptuk), CUPP - sok barátnőm mondta, hogy készüljek föl, mert elképesztő erővel tudnak az újszülöttek szívni, de ezt tényleg nem lehet elképzelni előre. Előtejem volt, de a rendes tej csak nem akart beindulni, napokkal később sem, viszont a mellbimbóim irgalmatlanul fájtak, Dani hiába szopott mindenki szerint jó technikával, egyszerűen nem volt mit. :( A fizikai fájdalomnál is rosszabb volt az a külső nyomás, hogy de SZOPTATNI KELL, NE TÁPSZEREZZEK, pedig én egyébként azon az állásponton voltam, hogy legfeljebb (részben) tápszeres lesz, mert ez a fájdalom és hogy dühöngök és sírok "szoptatás" közben, ez semmiképp nem éri meg. Jött hozzánk védőnő, aki egyben szoptatási tanácsadó is, ő javasolt még pár trükköt, de a leginkább az nyugtatott meg, amikor mentem az egyhetes hegkontrollra a nődokimhoz, és panaszkodtam neki, hogy még mindig nincs tejem, és megnézegetett, és mondta, hogy látja, hogy van és ne aggódjak, mindenek előtt ne feszüljek, be fog indulni. Ettől tényleg lenyugodtam és láss csodát, pár napon belül tényleg lett tejem, bőven elég, és Dani féléves koráig kizárólag anyatejes lett. Óriási mázli, hogy az alatt a pár nap alatt, amíg tápszert kapott cumisüvegből, nem felejtette el a szopástechnikát, nem lett cumizavaros, stb.

Hathónapos korától kóstolt püréket, az első étkezést emlékeim szerint olyan 7 és fél hónaposan váltottuk ki, nem siettük el... aztán mire visszamentem dolgozni (akkor volt 10 hónapos), már mindhárom napközbeni étkezés püré volt. A reggeli szoptatást egyéves korában hagytuk el, az estit kb. két hónapja, az éjszakaiakat pedig másfél hete. Ahogy a kezdet, úgy a lezárás se volt zökkenőmentes, nem akkor és nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. 

Úgy terveztem, hogy egyéves koránál nem szoptatom tovább, nem napra pontosan nyilván. Kifejezetten nem akartam akkora koráig szoptatni, hogy már ő maga kérje szavakkal, és azt se, hogy akkora legyen, aki már oda tud sétálni és rángatni a pólómat. Nem azért, mert ciki, vagy majd mások mit gondolnak, hanem mert nekem kellemetlen volt a gondolat, hogy egy akkora gyereket szoptassak. Na de az egyéves szülinap csak közeledett és közeledett, én meg egyszerűen lusta és kényelmes voltam ahhoz, hogy abbahagyjam a szoptatást - ez volt az elaltatáshoz (és pláne éjszaka a visszaaltatáshoz) vezető legrövidebb út. Közben abból tudtam a leginkább, hogy közeleg a szoptatás "lejárata", hogy egyre jobban idegesített a kötöttség, hogy mindig itthon kell lennem fektetéskor, éjszaka készenlétben feküdni állni, stb. És mélységesen hiszek abban, hogy NEM segíti a gyerekem és köztem levő kapcsolatot, ha (csak egy icipicit is) dühös vagyok rá emiatt. Pláne, hogy abszolút nem tűnt úgy, hogy a köztünk lévő kötődés bármit is gyengült volna a többi szoptatás kivezetésével, sőt. Azzal, hogy próbálok rájönni, mi az igazi baja a gyerekemnek és nem megszoptatom mindenre/bármire válaszként, egész más dimenzióba kerülünk, én úgy érzem, sokkal, de sokkal közelebb egymáshoz.

A "végső" elválasztást végül Dani intézte: két hete, amikor már csak az éjszakai szoptatás volt meg, egyszer csak átaludt három éjszakát zsinórban. Irtó hálás voltam neki, és nagyon megkönnyebbültem Ennek ellenére, amikor jött két olyan éjszaka, amikor megint ébredt, meg akartam szoptatni, mert egyszerűen nem "hallgatott" másra, de elfordult, rázta a fejét, majd amikor mégis elfogadta a mellemet, fájt, ahogy szopott. Kár volt ez a visszalépés, de biztos lettem benne, hogy ez tényleg ennyi volt. Azóta, ha ébred, B. megy hozzá éjszaka. 

Szóval 14 és fél hónap után mondhatni visszakaptam a testem. Meg vagyok könnyebbülve. Ja, és egyszer se volt mellgyulladásom!

2020. júl. 11., itt Dani majdnem kéthetes volt :)))