térditisz

Péntek este átmentünk az alsó szomszédunkhoz inni, amíg anyukám bébiszittelt (merthogy itt volt négy napot :)), és soha többet nem tudtam fölállni a kanapéjáról. Ez csak kicsit túlzás, mert föl tudtam, csak a jobb lábamra nem tudtam ráállni, annyira fájt a térdem (gyakorlatilag a semmiből). Sajnos nem volt túl jó a döntés, amit ezután hoztam, de mivel jött a hosszú hétvége (és hát baromira megijedtem), ez tűnt mégis a leghatékonyabbnak: B. bevitt az ügyeletre, ahol hét órát vártam (az utolsó két és felet legalább már egy ágyon fekve) arra, hogy a doki három perc alatt diagnosztizálja, hogy íngyulladásom van. A hét óra ténymegállapítás, nem panasz: egyértelmű volt, hogy én nem vagyok sürgős eset. Az egyik mellettem levő ágyon fekvő bácsit például arról győzködte az orvos, hogy ha most hazamegy, akkor szinte biztosan meg fog halni, és hagyja magát kezelni inkább... Nekem meg azt mondta, hogy fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, pihentetés, és ha 10 napon belül nem javul, menjek háziorvoshoz vagy ortopédiára. Nem tervezem kivárni a 10 napot, már ezt a négyet is sokallom, ami szombat hajnal óta eltelt, holnap reggelre van időpontom. Addig meg mankóval bicegek, jegelek, szedem a bogyókat, igyekszem nem ugrálni. Fun!

Megjegyzések

  1. Ó, te jó ég, hogy bírod? Gyógyulj meg gyorsan!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szarul, de mit tehetnék? Szerencsére B. home office-ban van.

      Törlés
  2. Hát ez szívás. Lehet a futás volt megterhelő? Remélem hamar javulni fog.

    VálaszTörlés
  3. És egyébként nagyon érdekel hogy az ortopédián bármi mást tudnak-e ajánlani? Mert az én tapasztalatom 30 ezer forintokért pont ez: pihentetés, diclofenac. Meg vannak ilyen mindenféle módszerek mint lökésterápia, ami alkalmanként 50 ezer és vagy használ vagy nem. Általában nem. Szóval nagyon kiváncsi vagyok hogy épkézláb ötletük lesz-e nálatok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is érdekelne, de sajnos nem fogom megtudni, mert ortopédiára november 20-ig nem volt időpont, úgyhogy végülis egy olyan háziorvoshoz megyek, aki egyben sportorvos is. Majd referálok...

      Törlés
    2. Engem is érdekel. Nekem is sportorvost javasoltak, de talán most úgy tűnik helyreáll, mármint legalább a járás, a futást még nem merem próbálni.

      Törlés
  4. Jaj, nagyon sajnálom!
    Nekem a bokám szart be 2,5 hete (!!), először nem tűnt vészesnek, meg volt dagadva, de tudtam járni, nem volt gond. Aztán külföldi úton voltam éppen (munka), amikor annyira rosszra fordult, hogy már csak sántikálni tudtam. Hazavergődés után megállapítottam, hogy rohadt dagadt és nem csak a bokám fáj, hanem a vádlim is több helyen.
    Nagyon próbáltam pihentetni, kenegetni (Flector), ezzel kb. 1 hét alatt lement a duzzanat, viszont járni ugyan úgy nem igazán tudtam. (Nullára azért nem tudom csökkenteni, a gyerekeket el kell látni, de hála Isten őszi szünet volt). Kb. 10 nap után, vasárnap tudtam először fájdalom nélkül járni rajta, és ma, azaz kedden éreztem úgy, hogy majdnem hasonló a helyet, mint korábban. Tehát az első esemény óta 2,5 hét telt el, a teljes lehalás óta pedig kb. 1,5 hét.
    Engem apukám "diagnosztizált" (aki orvos, csak nem ortopéd, és csak rápillantott), szerinte izomhúzódás, és, hogy ezek sajnos nagyon lassan bírnak gyógyulni, súlyosságtól függően simán lehet 4-6 hét is. Ahhoz képest, hogy 2,5 hét után járok, az teljesen jó. :)

    Én úgy döntöttem, hogy ezen a héten még végig pihentetem, egyelőre iszonyat örülök, hogy egyáltalán a járás megy, és utána nagyon lassan, nagyon fokozatosan próbálom újra terhelni.

    Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint az őszi szünet olyan értelemben szerencse, hogy szabin voltam, és nem kellett a gyerekekért menni, meg külön órákra hozni-vinni, meg ilyenek. Csak a főzés volt, de ott járni annyira nem kell azért.

      Törlés
    2. Uhhh :( köszi! Jó, hogy kijöttél belőle.

      Törlés
    3. Igen. De teljesen befordultam miatta lelkileg, egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy újra járni fogok, hiszen már megduzzadva sem volt. De egyik napról a másikra lett sokkal jobb.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések