Bodensee 🤍

Nagyon jól sikerült tavaszoláson voltunk a múlt héten. Tőlünk szokatlan módon egy egész hétre mentünk, és szintén tőlünk szokatlan módon egészen az utolsó pillanatig hezitáltunk, hogy akkor hova is (és mennyi időre is). Eredetileg a Vosges-ba (Vogézekbe) mentünk volna, de aztán bekapcsolt a vízpartigényem és végülis Bodeni-tó lett belőle. Felmerült messzebbi, repülős célpont is, de ahol már fürödhető a tenger/óceán, az vagy nagyon drága vagy nagyon távoli lett volna, úgyhogy ez volt a legjobb kompromisszum. Tengerezni meg majd az utószezonban tervezünk. :)

Na, szóval Bodensee, Konstanz-külső, szombaton indultunk, és a vártnál sokkal gördülékenyebben ment az autózás, Dani nagyon jó hangulatban közvetítette az eseményeket ("naa kamma! agabú! takkő! kettő ottó! nennő ottó!" nagy kamion, alagút, traktor, két [több] autó, néni az autóban, stb.), és meglepően jól bírta az egyhelyben ülést. Pár hete egyébként már előrefele néz az ülése, szerintem jobb is így, hogy ugyanazt látja, mint mi (meg hát nem fért már el a lába hátrafelé). 

Na, első megálló. Zweibrücken, gondoltuk, kicsit mozogjunk, aztán majd ebéd valahol máshol. Hát olyan jól sikerült a "kis mozgás", hogy 9-től 11-ig játszótereztünk. :D Sok jó játszóteret láttam az elmúlt szűk egy évben (azóta növesztettem erre egy harmadik szemet tudniillik), de ez vetekszik a legjobbakkal, minden is van és minden is van kis méretben is. 

a játszótér előtt megnéztük "Európa Rózsakertjét" - kívülről

ez a vizes rész zseniális volt

lovak is voltak :D (nem babaméretben)

Itt ejtettük meg Dani első éttermezését is, egy kebabosnál, nagy sikere volt, utána mindennap elmesélte Dani, hogy naa etemme! (pedig nem is volt nagy :)), girosztálat meg török pizzát ettünk, mindenkinek minden nagyon ízlett. Ezután, ahogy terveztük, Dani az autóban sziesztázott, mi meg irigyeltük :D

 

A második megállóra a Fekete-erdőben került sor, a Schönbuchturmot (szépkönyvtorony?...) másztuk meg, érdekes volt, de szépnek nem mondanám azért, és én a könyvjelleget se találtam meg benne. Mindenesetre Dani nagyon sokat jött a saját lábán, fel-le mászkált a dombon, lelkes felfedezőmódba váltott (és úgy is maradt egy hétig).

szóljon, aki megtalálta a könyvet

Innen még autóztunk talán másfél órát?, nem emlékszem, aztán megérkeztünk... nem volt egyszerű megtalálni a helyet, maradjunk annyiban, a GPS egy olyan utcán akart vinni, ahova tilos volt behajtani, majd amikor másfelé mentünk, egy olyanra akart kanyarítani (!), ahol nem fértünk el. Hagyjuk is. Végül meglett a hely: egyszobás "stúdió", tengerre tóra néző terasszal és kerttel (incl. épp nyíló orgona). 

az ott nem a szállás

Másnap első dolgunk volt megnézni a Balatont. Sajnos az idő nem volt túl jó (spoiler: de lett ennél még sokkal rosszabb is). Szó szerint 100 méterre volt tőlünk a part, egy meredek lejtőn kellett lemenni.

Némi kavicsdobálást követően ("pönn!" - ez a szó mindenre, ami leesik vagy beleesik vagy koppan vagy loccsan, teljesen saját kitaláció), elsétáltunk a fenti képen látható mólóhoz, onnan se volt rosszabb a perspektíva. Még ilyen szürkeségben is nagyon szép volt a tó :))

és hihetetlenül tiszta volt a vize!

Felfedeztük a kisvárost:

Aztán haza kellett menekülnünk az eső elől.

Délután úgy tűnt, javul az idő, úgyhogy babakocsis (igény szerint saját lábas) sétát terveztünk egy madárrezervátumba... Mutatom:

ez még nem a madárrezervátum, de az eső már kezd stimmelni

Az, hogy rommá áztunk, nem kifejezés. Az egész lakás összes felületén ruhák száradtak a következő 24 órában :D Ráadásul, és ez csak másnap reggel tűnt fel, a babakocsi is átázott...

Hétfőn ismét a parton kezdtünk, a szürke összes árnyalatában (de olyan széééééép!):

Mivel megint lógott az eső lába és a kacsák is elhúztak, mi is elhúztunk: beautóztunk Konstanzba, hátha városi körülmények között kevésbé lesz zavaró az eső. Szerencsénk volt, az első egy órában nem esett. Dani tempójában mentünk, aki nagyon formában volt a gyaloglást illetően, mi meg megőrültünk, hogy minden egyes fúszálnál meg kell állni :D Rossz érzés volt, mert közben meg olyan jó volt nézni, hogy MINDEN érdekli, és hogy milyen kitartóan gyalogol. (Spoiler: később sokat javult a szötymörgéstoleranciám!)

nagyon vicces szökőkút, így képzelek egy otthoni gyógyfürdőt

Nagyon éhesek voltunk már, de minden zárva volt még (fél 11 körül), viszont találtunk egy elviteles pizzériát, ahol vettünk egy "family size" pizzát, mi baj lehet?

két napig tartott

Délutánra tévedésből előkerült a nap!

Úgyhogy gyorsan átautóztunk Svájcba, megnézni Stein am Rheint, ami állítólag nagyon kis cuki (és tényleg):

Rajna, nófilter!

a másik kis cuki elég nyűgös volt, érthető módon, aznap nagyon sok volt az ide-oda menés, plusz az időjárás is nagyot változott pár óra alatt, meg én is nyűgös voltam (semmi konkrét), nyilván ezt is érezte

Kedden ismét nedvesen indult a nap, és emiatt viszonylag eseménytelenül is telt. 

Délelőtt beszorultunk a szállásra; délutánra viszont kisütött a nap! Gyönyörű lett a tó színe.

Este még elmentem sétálni és a naplementét dokumentálni:

ez nem olyan, mint valami skandináv krimi borítója?

Másnap, szerdán volt az első olyan nap, amit úgy igazán élveztem. Addig leginkább feszültem azon, hogy Daninak is jó legyen és nekünk is, de főleg az első, és valahogy úgy éreztem, ide-oda rángatjuk, nem vagyunk rá eléggé tekintettel. Közben meg a maga szintjén/módján/perspektívájából láthatóan jól érezte magát, szóval nekem is kicsit ki kellett zoomolnom az aggódó anya szemszögéből és kicsit lazábbra venni a formát. Nem tudom, miért pont szerdán sikerült, de aznap valahogy átkattant bennem a dolog. 

Szóóóval kirándulni mentünk, egy igazi túrára (bár ennél volt később egy még igazibb, na de no spoiler), és mire odaértünk, Dani elaludt a kocsiban. :D Úgyhogy vártuk, hogy felébredjen, és igazából így nagyon jól jött ki a lépés, mert elképesztő energikusan jött az első 700 méteren, sok megállással persze, mert láttunk csigát, kutyakakit, vizes füvet, fűnyíró bácsit (ő volt a legérdekesebb), jött egy autó... szóval mindent, de mindent meg kellett figyelni, és/de ezt mindhárman nagyon élveztük. Később B. hátán utazott tovább Dani, beértünk az erdőbe, és pár kilométerrel később mellénk szegődött egy cica ("tettö"). Na, ő még nagyobb sikert aratott, mint a fűnyíró ember, Dani teljesen odavolt tőle, főleg amikor a cica el-eltünedezett majd újra előkerült ("kuku tettö!"). Annyira érdekes volt, hogy további önálló séta lett belőle, és akkor már a gyökereket ("dekö", vagy valami hasonló, sajnos nem írtam fel) is alaposan meg kellett vizsgálni, hogy milyen az, amikor az ember rájuk lép, majd lelép róluk. 

amíg Dani még aludt a kocsiban, ilyen volt az idő (de hideg)

mire sikerült elindulni, ilyen lett :D (és egészen a kirándulás utolsó negyedórájáig ilyen is maradt)

"Kicsit" megcsúsztunk a nappal az autóban alvás miatt, 11 körül még nem nagyon voltunk ebédközelben, de igyekeztem ezen se feszülni UGYE, ellenben kezdtünk nagyon éhesek lenni... Időközben azt is megállapítottuk, hogy fordítva indultunk el a körtúrán, abba az irányba, amerre több az emelkedő. :P Na nem baj, szeretjük a kihívásokat! 

Végre megérkeztünk az étterembe ("makkö etemme" - másik étterem), helyi specialitást, vagyis húst ettünk spätzlével illetve sült krumplival, nagy sikere volt, félóra múlva sehol egy morzsa. 

A sok izgalom hatására aznap elmaradt a délutáni alvás (nem mindenkinek: B. édesdeden aludt másfél órát :D). Viszont megjelent a jó idő, utolértük a naptárat. Átautóztunk Reichenaura (kis sziget), ahol először csak lézengtünk (egyesek a babakocsiban chilleltek), aztán egy pékségben tett látogatás lendületet adott és komoly felfedezőút kerekedett a délutánból. 

kilátás a parkolóból

templom a 9. sz. végéről

léghajó!

végtelen üvegházat láttunk, és az egyik előtt parkolt egy ilyen kis targonca is - itt eltöltöttünk szerintem egy bő félórát, nemcsak a targonca miatt

hanem a pitypangok ("papangö") miatt is!

Mivel B. nem érezte túl jól magát, ismét az enyém volt az este, mentem ronda naplementét fotózni az (előző estihez képest) ellenkező irányba.

Csütörtökön gyönyörű napkelte jelezte előre, hogy végre normális időnk lesz, nófilter, no zoom, a teraszunkról:

Aznap is lazára vettük a programot, mégis sokmindent csináltunk és Dani tempóját is tiszteletben tartottuk (spoiler: ő a mienket már kevésbé :D). Délelőtt elmentünk megnézni egy bölényrezervátumot, amiről teljesen véletlenül derült ki, hogy ott van félóra autóútra. Láttunk egy még tök esetlen, anyjától nem tágító, valószínűleg pár napos bölénybébit is (lefotózni nem nagyon lehetett, túl messze volt, de hát újszülötteket amúgy se fotózunk ugye).

Danit érdekes (?) módon a háziak kecskéi jobban érdekelték, őket ugyanis lehetett etetni mindenféle növényekkel, meg közelebb lehetett menni hozzájuk, mint a bölényekhez. Ő amúgy érdekelte (volna) a bölényeket, folyton odajöttek, de hát bölényeket a babakocsi elé...

Délután Radolfzellbe mentünk, na és Dani ott indult be csak igazán. Szinte végig gyalog jött, a babakocsiba alig-alig akart beülni, és a "gyalog" szinte végig futást jelentett! Mint egy kis Duracell-nyuszi. Nekem/nekünk ez a fázis még teljesen új :D Az összes lépcsőre felment, az összes kis utcácskán végigszaladt (sokszor kiabálva, élvezve a visszhangot), fagyit nem kért, a tölcsért annál inkább. A kavicsos tópart csak annyiban érdekelte, hogy végigült három nagyobb követ :D Annál inkább érdekelte a felálványozott templom, ahova ő kérte, hogy menjünk be, miután apukája mondta, hogy látott ott munkásokat, és aztán később még egyszer vissza kellett menni (pedig munkások sajnos nem voltak már ott, mire mi bementünk, már elsőre se). 

Amúgy aranyos kisváros, nagyon tetszett, pont egy ilyen egydélutános. Van pár szép utca meg tópart. A fagyi tényleg felejthető volt. :P

Este még elmentem futni, sajnos nem sikerült jó útvonalat választani, de így is kiszenvedtem magamból bő három kilométert. 

Pénteken nagy napra virradtunk: Svájcba mentünk egy Igazi Nagy Túrára (havas hegyek meg minden), az én kifejezett kívánságomra. Találtunk másfél órányi autóútra egy rövid, "kevés szinttel bíró", Danibarátnak tűnő útvonalat, a végén/közepén (nem körtúra, hanem oda-vissza) egy étteremmel (ki gondolta volna?). 

Na, hát a táj az tényleg fantasztikus volt, megvolt a magashegy-fíling, ámde kiderült, hogy a "kevés szint" az azért kevés, mert a bő négy km úgy néz ki, hogy 2 km emelkedő, csúcs (étterem!), 2 km vissza ugyanarra. :D De ráadásul az első 300 méter az kb. függőlegesen emelkedett. :D Felnőttként nem volt nehéz egyáltalán, de azért nem ide vinnék egy még kezdő járó kisgyereket... Mindenesetre Dani adekvátan nyögdécselt és mondogatta, hogy "naaa tőőő" (nagy túra), és egész sokáig bírta gyalog, de már ez is csoda volt. Az út nagy részében B. hátán jött. Amikor tipegőpozitívabb részhez értünk, és volt kedve, akkor leengedtük persze, és fent az étteremnél is sokat mendegélt fel és alá (volt ott egy cica, abszolút elvarázsolták egymást). A lefelé úton szinte azonnal elaludt az apja hátán. :)

A tájjal se felfelé, se a visszafele úton nem bírtam betelni! 

csak hogy a meredekséget érzékeltessem

helyi specialitás: Chäshörnli (sajtos szarvacska :D) almaszósszal illetve helyi kolbásszal - az almaszószos verzió nagyon finom volt, jól illett egymáshoz az édes meg a sós #mániám

már úton lefele a hegyről :D

Kora délután értünk vissza, és már csak annyi volt hátra, hogy elsétáljunk a homokos partig, ahol két nappal korábban a ronda naplementét fotóztam, hátha Danit érdekli a homokozás meg a víz. Meg mert olyan szép. 

Aztán pakolás, utolsó vacsora (:P), és másnap reggel irány Luxemburg. Sajnos a visszafele út sokkal nehezebb volt, mint az odafele, mert szinte végig esett az eső, és mindenki nyűgös és fáradt volt. Kétszer álltunk meg, de egyiket se élveztük :D Azt különösen nem élveztem, hogy az első két órában gyakorlatilag az orromig se láttam, úgy ömlött az eső. Imádok ilyen körülmények között vezetni. Ja, nem. (De ennél jobban csak azt utálom, ha valaki más vezet ilyen körülmények között, és én csak nézem! Könnyű az élet kontrolfríkként...)

Saarlouis, utolsó pihenő

Összességében nagyon jól sikerült a "nyaralás", sokkal rosszabbra számítottam főleg amiatt, hogy egy helyiségben aludtunk mindhárman, de Dani ebben is, mint a legtöbb dologban, rendkívül együttműködőnek bizonyult, és ha mondtam neki, hogy lefekvés, akkor le is feküdt, és legfeljebb csöndben szemlélte, ha mi még pl. pakoltunk. Sokat segített, hogy a házigazdánk baromi rugalmas volt, és kaptunk egy felfújható gyerekágyat a standard utazóágy helyett (ami már tavaly nyáron is kényelmetlen volt Daninak Dole-ban), és Dani nagyon élvezte az "ugrálóvár"-jellegét, meg persze hogy kilát belőle rendesen, és bármikor ki-be tud mászni akár hálózsákban is (ez egy ideje már itthon is így van, de ez más lapra tartozik).

Tudom, hogy ez a bejegyzés kicsit (:P) arról szól, hogy Dani hogy utazott/nyaralt, de nem tudok és nem is akarok úgy tenni, mintha nekem nem ez lett volna a legfontosabb szempont. Kettesben ennél sokkal több dolgot csináltunk volna, de most abszolút beértem annyival, hogy Dani azóta is emlegeti a csigákat, amiket láttunk, hogy megtanult végre szimmetrikusan és biztonságosan egyedül lépcsőzni, hogy a szókincse a duplájára hízott egy hét alatt, hogy szalad... De nagy tanulsága az útnak számomra, hogy kicsit tényleg jobban oda kell figyelnem arra is, hogy nekem/nekünk legyen jó, hogy felszabadultan élvezzem a programot - akár a saját perspektívámból, akár Daniéból. Valahogy az az érzésem, hogy az anyaságom leragadt fél évvel ezelőtt, amikor még külön ki kellett találni ugye azt is, hogy legyen Daninak mozgós program, hogy a két napközbeni alvása meglegyen, stb., pedig most már sokkal inkább hasonlít a (bio)ritmusa a miénkhez. Nekem is fel kell nőnöm hozzá, na. :) De ez majd egyszer egy másik poszt lesz...