futika
Írtam pár hete, hogy újra futok, na azóta ez még jobb lett, és felfedeztem, hogy ha több napig nem futok, HIÁNYZIK. Ilyen régebben nem volt. Sőt, most futás közben is néha kifejezettem challenge-elem magam, hogy na oda FÖLfutok, meg na kicsit rágyorsítok, meg ilyenek :D Lehet, hogy megszerettem végre a futást? Az tuti, hogy a legjobb énidő, ráadásul rá vagyok kényszerítve, hogy ne telefonozzak és csak arra koncentráljak, hogy miért nem kapok levegőt amit csinálok, azt hiszem, ezt még mindfulness-nek is hívják (amikor tele van az agyam :P). Főleg, hogy 90%-ban erdőben, terepen futok, amihez nagyobb odafigyelés kell - és kiderült, hogy ezt is lehet szeretni! És sikerült az 5 km is, nem is egyszer. :)
(A térdem jól bírja, a futások utáni másnapon szoktam kicsit érezni, hogy húzódik, de ennyi.)
Hahahaha, én is most írtam a futásról, de pont azt hogy mennyire nem tudom ezt a szemléletet elsajátítani.
VálaszTörlésEddig azt hittem, hogy ez valamiféle hazugság, de úgy látszik tényleg van aki így érez a napi 30 perc zihálás alatt :)
(az a tábla a rókának van kitéve?)
olvastam, igen :D én komolyan gondolom, sőt hogy reagáljak a te posztodra, azt (is) saját példámból tudom, hogy engem a futás önmagában nem igazán fogyaszt, sajnos.
Törlésnekem a futás a szülés/szoptatás óta egyenlő azzal az idővel, amikor 100%-ban ura vagyok a testemnek, és teljesen szabad vagyok fizikailag, arra megyek, amerre akarok, csak én döntöm el, hogy elkanyarodom-e jobbra, gyorsabban megyek vagy lassabban, felmegyek-e a dombra vagy megkerülöm/visszafordulok stb., nem vagyok kiszolgáltatva egy épp kétéves aktuális kénye-kedvének.
a tábla turistajelzés, ez az egyik futó/sétakör jele :D
Hétvégén gondolkoztam ezen (futás közben :) ) és szerintem az lehet emögött, hogy nekem már van sportom ami ezt az örömforrást adja. A futás/kondi meg csak kötelező. Mindenesetre, hatalmas boldogság ha rátalálunk a saját sportunkra.
TörlésTökre értem amit a gyerektelen szabadságról mondasz, nekem a második gyerek szoptatásának végénél volt a mélypont, mikor azt éreztem hogy 2,5 éve nem egyedül élek a testemben és nem egyedül az enyém.
Én is megszerettem a futást egyszer. 38 évesen kezdtem el és 40 évesen hagytam abba (terhesség miatt), nekem (akinek porckopása, rosszul műtött térde, régi bokatörése van) egy fedett pályás talaj segített. Nem tudom milyen volt de nem az a leragadós érzet mint amilyen pályák itt Magyarországon (szabadtéren) vannak, és nem is beton, hanem egy olyan ruganyos.
VálaszTörlésSajnos ma már nem tudok futni és nem (csak) a lábaim hanem az öregség miatt.
Úgyhogy csak messziről irigykedem. Nagyon szép táj ez. Nálatok nincsenek (még) kullancsok, ugye?
de, vannak, de én nagyon immunis vagyok rájuk, életemben eddig háromszor volt bennem kullancs (az is egy nyár alatt, már itt Luxiban). viszont az itteniek nem terjesztenek agyhártyagyulladást, úgyhogy csak külön kérésre adnak ellenük védőoltást.
TörlésEzt jó volt olvasni! :) Engem pont a terepfutás döbbentett rá (tavaly nyáron), hogy igazából szeretek futni, csak nem a városban és nem körbe. Azóta nagyon élvezem a határban futkározást. További jó futásokat kívánok neked is! :)
VálaszTörlésfú, én sokat próbáltam terepen futni, de sose tetszett, a városi futást viszont szerettem... de aztán most már nem merek szórakozni a térdemmel.
Törlésköszi! neked is jó szelet, vagy mi :)
Dehát erdőben futni a legjobb! Olyan mintha kirándulnál :)
VálaszTörlésegyrészt szerintem ez ennél azért szubjektívebb, másrészt a kirándulás nekem egyenlő a felfedezéssel, nem szeretek kétszer/többször ugyanoda menni, futni viszont muszáj ugyanarra az x helyre.
Törlés