BÚÉK!

Szerintem én már sose leszek nem-iskolás, akármilyen életszakaszban vagyok is és akárhol is dolgozom. Az év szeptemberben IS elkezdődik, és pont. :D Az óévben Augusztusban egy csomó minden történt, csak írni nem volt kedvem.

  • Sokat kirándultam/-unk, bár az időjárás nem volt túl kedvező; csináltam egyedül is egy hosszabb túrát Németországban (20 km 4 és fél óra alatt, jólesett!).









  • Igyekeztem jókat főzni és enni.
"csőben sült" karfiol édeskrumplival és baconnel

csodálatos francia fügét találtunk az Auchanban


egy kolléganőm szülinapjára sütöttem, bogyósgyümölcsös joghurtos piskóta
  • Rájöttem, hogy az úszás ilyenkor nyáron nem is olyan bonyolult sport, mint amikor 40 réteg ruhát kell le-fölvennem és egy órán át szárítanom a hajam, hogy tuti ne fázzak meg, úgyhogy voltam úszni hetente legalább egyszer, 500-1000 m közötti távokat.
  • Elég sok volt a munka, főleg augusztus második felében, de nem bántam, inkább, mint az unatkozás! És még mindig - sőt egyre jobban - szeretek itt dolgozni, és még mindig hihetetlen, hogy végre sikerült. 
  • Egy vasárnap délután random felfedeztük Arlont, ahol még sose voltunk, pedig itt van a szomszédban. Tök cuki volt, és nagyon kellemes meglepetés volt a gyönyörű katedrális! Danival pedig még mindig nagyon jó élmény várost nézni, hihetetlen érdeklődő.










  • A műtét után felírt 32 alkalomnyi gyógytornámból még mindig van 4 (ma, szeptember 4-én), szóval még mindig járok, de a térdemen már hálistennek nincs mit erősíteni, úgyhogy egy ideje a karizmaimat edzzük. Most már tényleg edzések ezek, nem tornák, nagyon élvezem, de hetente csak 1-2-szer félóráról van szó, úgyhogy amikor vége lesz, mindenképp keresnem kell valamit, mert a mozgást szeretném nem elhanyagolni. 
a 16. emeleten van a rendelő...
  • Dani a "vakáció" utáni első két hétben nagyon nehezen viselte a bölcsit, majdnem minden reggel sírt, és naponta aggódott, hogy másnap kell-e menni. Cukikám :( De aztán szerencsére újra megtalálta a helyét, és most már vidáman megy minden reggel. Kicserélődik most kicsit körülötte a csoport, "elballagtak" a nagyobbak, és a középső csoportból jönnek át a kisebbek. Szerintem jót fog tenni neki, hogy ő lesz az egyik legidősebb a csoportban. Jövő ilyenkor már iskolás óvodás iskolás kisiskolás lesz. 

Megjegyzések

  1. A cím alapján azt hittem a Rosh Hashana kezdődött el, nem az iskola :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. haha! nem rossz tipp amúgy, de úgy tűnik, iskolásabb vagyok mint zsidó, mert nem tudom, az mikor van pontosan :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések