tökéletes pillanat

Ez most egy ún. perfect moment: reggel 6 múlt pár perccel, a fiúk még alszanak, én pedig a reggelimmel és a kávémmal felszerelkezve beültem a kanapéra és elkezdtem dolgozni. Csend és nyugalom és dobozok és kupleráj.

Most olvastam egy elég megrázó könyvet, egy ALS-es újságíró naplója, a diagnózistól addig, amíg még tudott írni, a címe: Rowing without oars / Evezők nélkül. (Angolul olvastam, úgyhogy nem tudom, a magyar fordítás milyen.) Mondtam már, hogy megrázó? Kendőzetlenül részletezi egyrészt a fizikai hanyatlását, másrészt a gyászt. Közben nagyon érdekes is, mert kiderülnek belőle praktikus részletek arról, hogy pl. hogy tudott az utolsó hónapokban számítógépet használni, vagy hogy milyen állami segítség jár a fogyatékossággal élőknek Svédországban (és milyen jogi hercehurcán kell keresztülmenni, hogy meg is kapja az ember). És hát sokat ír a pillanatban élésről, arról, hogy amikor az ember tudja, hogy kevés ideje van hátra, akkor nem tud nem a pillanatban élni - és így a halálhoz közeledve sokkal intenzívebben él meg minden érzést, vagy például sokkal mélyebben mer beszélgetni olyanokkal, akiktől esetleg addig távolságot tartott...
Az egyik legnagyobb félelmem, hogy valamelyik szülőm, vagy B. vagy Dani valami hasonló betegség áldozata lesz :(