boszniai benyomások, sok képpel

Bosznia a kontrasztok országa volt. A gyönyörű, érintetlen természet - ez alatt főleg a kristálytiszta, jéghideg vízű folyókat és vízeséseket értem, mert a hegyeket főleg csak az autóból láttuk - váltakozik a RENGETEG eldobott szeméttel... Ez a része elkeserítő. Aztán ott vannak a golyónyomok tarkította épületek, ami meg szívszorító. Azt hiszem, nekem ez volt a legsokkolóbb, hogy ebben az országban 30 éve háború volt - és pár nap múlva lesz a harmincadik évfordulója a srebrenicai mészárlásoknak is. Furcsa azzal a tudattal sétálni egy városban, hogy (kis túlzással) minden helyi felnőtt, aki szembejön, átélte a háborút, személyes élményei vannak, és el tudná mesélni, hol rejtőzött el, mit látott, stb. Igen, tudom, hogy pár évtizede ez még Magyarországra is igaz volt, de én akkor még nem éltem, úgyhogy nekem ez hálistennek teljesen új volt. Megnéztem egyébként két múzeumot/kiállítást is a témában, mert úgy éreztem, nem lehet az, hogy ott vagyok Szarajevóban, borzongva nézem a golyónyomokat, és közben nem tudok semmit, hogy mi is történt itt. Úgyhogy kiműveltem magam, főleg Srebrenicából, és hát azóta sem térek magamhoz, hogy Európában ilyen megtörténhetett a 20. század VÉGÉN... Vettem is egyébként egy könyvet; személyes visszaemlékezés egy bosnyák tollából, nehezen haladok vele, nagyon elidegenítőek az angol fordításban a köznyelvi fordulatok ("guys").

Visszatérve az utazásunkhoz, a természet viszont elképesztően lenyűgöző volt. A hegyek...! De főleg a vizek, az érintetlen szépségű folyók és vízesések. "Érintetlen", írom, de ez nem teljesen igaz azért, el is mesélek két sztorit, "How to Balkán 101" jeligére. 

A hét második felét Mostarban töltöttük, és egyrészt nagyon meleg volt, másrészt úgy éreztük, hogy a (zsúfolt és a turizmusra bazírozó) belvárost pár óra alatt kimaxoltuk, úgyhogy kerestünk strandot; szerencsére félórán belül rábukkantunk egy viszonylag néptelen partszakaszra a Drežanka folyó mentén, abszolút fürödhetőnek tűnt, mutatom:

Itt végül kétszer is strandoltunk, csodálatos volt, hideg víz, minimális sodrás, tényleg, a legjobb strandélményem ever (nem is tudom, lehet-e strandnak nevezni). Az első alkalommal megjelent egy látszólag helyi Bácsi, a parton tett-vett, megérdeklődtük kézzel-lábbal, hogy lehet-e itt strandolni, mutatta, hogy persze, nyugodtan (én egyébként kész lettem volna akár fizetni is érte), és aztán második nap is összefutottunk vele, de nem akármilyen körülmények között. Egyszer csak az önfeledt pancsolás, vízesésbe(n) mászkálás, stb. közben azt látjuk, hogy Bácsi hat markos legénnyel együtt egy hosszú vasrácsot hoz, amit a vízből kiemelkedő két kőhalomra fektetnek, majd a markos legények elvonulnak, ám Bácsi pár percen belül visszatér - egy elektromos fűrésszel a kezében. Ízlelgessük ezt a képet: egy hatvan-hetven év közötti férfi, szájában cigaretta, egyetlen öltözéke egy fürdő(?)gatya, illetve zokni és papucs, és így slattyog a vízben (!), kezében a fűrésszel, aminek a zsinórját mögötte egy másik pasas hozza, és az egész valahol a parton be van dugva egy konnektorba. Majd kedélyesen nekiáll a víz fölött pár centivel elfektetett vasrácsot fűrészelni (miközben továbbra is a vízben áll). Ezeket sajnos nem örökítettem meg, mert azzal voltam elfoglalva, hogy 1) de miiii történiiiiik, 2) uzsgyi ki a vízből :D Aztán amikor a Bácsi visszaslattyogott a partra és láthatóan befejezte a munkát, mi is visszamentünk. 

ezt a "hidat" "készítették" (ő a Bácsi személyesen)

A másik sztorinak ugyanez volt a helyszíne, sőt, ugyanaznap történt. Amikor megérkeztünk, többen is voltak rajtunk kívül, többek között két tizenéves kislány, teljesen konszolidáltan (fürdőruhába) öltözve, rénézésre abszolút ápoltak voltak, semmi különös. Kicsit furcsának találtam, hogy az egyikük egy naptejes flakont szorongatva mászkál a vízben kérdő tekintettel (bár utóbbit valószínűleg én projektáltam :D), esküszöm, még az is eszembe jutott, hogy odajön és megkér, hogy kenjem be (előtte kentem be Danit és B.-t, a szeme láttára), mert a barátnője nagyon el volt merülve a vízesésben (nem szó szerint :D). Milyen nagy volt a meglepetésem, amikor kiderült, hogy amit én naptejnek hittem, az sampon.... Igen, a kislány ott, a gyönyörű, egyesek által érintetlennek nevezett, valaha kristálytiszta vízben mosott hajat... Az összes vízvédelmi irányelv, környezetvédelmi megfontolás, egyáltalán civilizációs megfontolás csöndben zokog(ott) a sarokban. Lehet, hogy azért olyan megmagyarázhatatlanul gyönyörűen türkizkék a Neretva, mert a mellékfolyóit higiéniás célokra használják...?

Ha már így belemerültem a vizes témába (bocs, ez direkt volt), mutatok néhány, csak szuperlatívuszokban jellemezhető helyet.

Vrelo Bosne, vagyis a Bosna (Bosznia :)) folyó forrása (köré "épült" park, természetvédelmi terület, nem is tudom, pontosan mi), Szarajevó határában

random vízesés a főút mellett

családi kép a Neretvában

a Neretva Mostarban (a minden képeslapon és google-találat képen látható Stari Mostról, vagyis régi hídról)

a Buna folyó Blagajnál

a Buna forrása

és a Buna-csatorna

a "helyi Plitvice": Kravica-vízesés, itt is lehetett strandolni, meg is tettük, szuper volt!

búcsú a Neretvától; amikor mentünk vissza Szarajevóba a reptérre, megálltunk útközben egy hídnál, mert annyira gyönyörűnek tűnt az autóból a kilátás (a következő két kép is ott készült)...

nomen est omen: Konjic, ez volt az utolsó megállónk a reptér előtt (szerintem ez a bosnyák Salzburg)

Említettem a poszt elején a szemetet, elhanyagoltságot. Pár képpel erről is megemlékeznék, senki ne mondhassa, hogy egyoldalúan tudósítok...

ez volt, kérem szépen, a szarajevói szállásunkhoz tartozó parkolóhely - egy szeméttároló (?) melletti járdaszakasz, ahol a két fehér léc (amiből a távolabbi valójában valaha egy ablak- vagy ajtókeret volt!) kitámasztásával jeleztük, hogy foglalt a hely...

Mostar - itt nem engedtük Danit belemenni a vízbe, nagyon csalódott volt, főleg, mert csomó gyerek (és felnőtt) viszont strandolt (a gyerekek egész testtel, a felnőttek térdig), és "ha nekik lehet, nekem miélt neeeeem?"... 

ez is Mostar, az egyik legforgalmasabb utcán

ez egy teljesen jellemző látvány volt sajnos, az út mentén szinte bárhol próbáltunk megállni, hogy megnézzük a hegyeket/kilátást, szinte mindenhol hasonló szeméthegyeken kellett magunkat átverekedni

A hegyeket leginkább csak "kívülről" láttuk, de egy délután (autóval) felküzdöttük magunkat a Szarajevó közelében lévő Jahorinára - szép volt, de nekem sokkal nagyobb élményt nyújtottak a vizek. Talán egyszer majd vissza tudunk jönni túrázni, azt nagyon adnám!

Dani képe

ez is Dani képe :))

Ha már a hegyeknél tartunk, lentről ilyen látványokban volt részünk, főleg út közben:

igen, tudom, ez nem "lentről" van... ez a Mostar körüli csúcsok egyikéről készült

Szóval a természet, az tényleg lenyűgöző volt, vad, érintetlen szépség, amerre nézünk. A városok már kicsit más tészta. Szarajevót és Mostart néztük meg behatóbban, ezen kívül elmentünk Višegradra (igen, ez a neve) megnézni a híres hidat, amiről Nobel-díjas regény is született (és ennek kapcsán megtudtam B.-től, aki olvasta a könyvet, és direkt miatta mentünk el ide, hogy bosnyákul két szó van a hídra, az egyik a "most", ami a sima, semmiextra hidakat takarja, a másik pedig a "ćuprija", ami a díszesebb és/vagy kisebb hidak megnevezése - hát milyen kedves szó ez :) engem a csuporra emlékeztet), Počiteljbe, ahol túl meleg volt az érdemi felfedezéshez, és a fent már dokumentált Konjicba, ahol szintén túl meleg volt - bármihez.

Szarajevóra nem mondhatnám, hogy szép volt, inkább érdekes. Tele van mecsetekkel (hallottuk is a müezzint éjjel-nappal, de azért nem volt nagyon zavaró), van egy kedves kis óvárosa, de azon kívül építészetileg-esztétikailag így közép-európai szemmel nem túl izgalmas. 

na ez a temető mondjuk nagyon is érdekes volt!

Mostar sokkal szebb volt, tényleg az a tipikus "gyöngyszem", mondjuk nagyon sokat dobott rajta a Neretva folyó, ahogy ott sötét-türkizkéken végigfut az óvároson... 

ez is eléggé Balkán 101

Višegradon a híd A Látnivaló, más nem nagyon volt, de a Duna Drina-part is nagyon szép volt, meg főleg az út!

jún. 19. óta nem is láttam ilyen színű felhőket :D

Počitelj tulajdonképpen egy kis középkori városka, nagyon-nagyon szép és romantikus, de 25 fok fölött sajnos (ki)használhatatlan, nekünk legalábbis az volt.

Tanakodtam magamban, hogy vajon miért nem fedezték még föl a külföldi turisták maguknak Boszniát? Mert oké, Mostarban és a Kravica-vízesésnél rengetegen voltak, de nagy buszokkal hozták őket, feltételezhetően Horvátországból jöttek át egynapos kirándulásra; Szarajevóban is voltak turisták, de azért jóval kevesebben, mint egy átlag európai nagyvárosban egy június végi hétvégén. Arra jutottam, hogy ami az igazán érdekes és szép Boszniában - a természet -, az azért nehezebben megközelíthető. Autózik az ember egy lélegzetelállítóan szép folyóvölgyben, és egyszerűen nincs hol megállni az út szélén akár pihenni, akár gyönyörködni, ha meg mégis meg tud valahol állni, akkor garantált a szemét. És persze nem baj, hogy nincsenek tömegek, sőt, és a természetnek kifejezetten ez tesz jót... mégis meglepő, és egy kicsit sajnáltam is, olyan értelemben, hogy milyen kár, hogy az emberek nem tudják, hogy ez milyen egy szuper hely. De talán addig jó a bosnyák hegyeknek-vizeknek, amíg nem tudják. :D Kíváncsi vagyok, az EU-tagság majd hoz-e ebben változást.

Nekem a legnagyobb élmény a strandolás volt, közvetve pedig, hogy mennyire feszültségmentesre és harmonikusra sikerült ez a hét. Mindhárman nagyon élveztük az egész utat, és mindhárman vissza akarunk még menni.

"lélekben itt"