ez a nap más volt, mint a többi

Tegnap hajnalban egyéves lett a Ded. A Kisfiú. A Dani. ♡

Amikor még csak vártam, írtam egy listát magamnak arról, hogy szerintem milyen anyukája (nem) szeretnék lenni, úgyhogy most végigmegyek a pontokon:

- nem fogom hasrafektetni a babát, hanem megvárom, amíg magától megfordul, abszolút betartottam, egyszer tettem hasra párhónapos korában pár másodpercre, kíváncsi voltam, mit szól, de megriadt és nem tetszett neki, úgyhogy bocsánatot is kértem tőle és azonnal visszatettem a hátára.

- nem fogom magamra kötözni, már a megfogalmazás is mutatja a hordozásról alkotott akkori véleményemet... végül lett hordozónk és hordoztuk is Danit, főleg amíg még lehetett elöl, de akkor se sokat (havonta egyszer-kétszer), és élveztük, mindhárman (B. szerintem többször hordozta, mint én). Most már ha akarnánk se lehetne hordozni, egyszerűen túl nagy hozzá. Majd veszünk túrahátizsákra szerelhető nyakbaülős ülést neki (nem tudom, mi a neve).

- nem fogok semmiféle kifejezetten "fejlesztő" játékot, hangot kiadó színes műanyag bizgentyűt, kis hintáztató ülést, babaágyra akasztandó zenés kütyüt stb. venni neki, abszolút betartottam, egy határeset "Montessori fejlesztő" építőkockackészlet kivételével, ami amúgy tök jó lenne, szilikonból készült színes, nagy kockák, minden oldalukon más textúra, de sajnos az egyik oldalukon van egy kitüremkedés, mert az is egy plusz feature, hogy mindegyiken van egy bizonyos formájú bemélyedés is és egymásba lehet őket építeni bizonyos sorrendben. Dani ehhez a részéhez még kicsi, viszont pont az építős korszakban van, vagy most kezd belelépni (belemászni :D), és a kitüremkedések miatt pont nem tudja ezeket a kockákat egymásra rakni, szóval hülye voltam, hogy erre nem gondoltam (eleve jobb lett volna sima fakockákat venni), mindegy. De a zenélő, forgó, stb. kütyük teljesen kimaradtak. 

- jaj, ez nehéz, és ezért inkább úgy is fogalmazom meg, hogy megpróbálok majd nem bekapcsolni neki videót, meg egyáltalán a lehető legkevesebb képernyőnek kitenni (utóbbit passzívan is értem, nem szeretném, ha úgy nőne föl, hogy azt látja, a mi kezünkben folyton telefon van, de ez nem tudom, hogy oldható meg, tudván, hogy én állandóan fotózni akarom majd), az első felét abszolút betartottam, a második meg nagyon nagy hibám, állandóan telefonoztam főleg a parental leave-em vége felé... a nagyszülőkkel való videócsetelés nyilván muszáj sajnos. Azért az megnyugtatja a lelkiismeretemet valamennyire, hogy ezektől a hívásoktól eltekintve direkt sose volt képernyőnek kitéve (tévénk nincs, a laptopok másik szobában vannak).

- apropó fotózás: arccal nem fog szerepelni a közösségi médiában, amíg csak saját maga úgy nem dönt, hogy erre igénye van - a születésekor ki fogunk rakni egy képet, utána pedig majd kitaláljuk, hogy oldható meg, hogy aki szeretné, lássa (zárt FB-csoport, google album, havi státuszemail képekkel, valami ilyesmi), abszolút betartottam, végül egy családi google-album lett, és ezen felül meg aki kér róla "arcos" képet (vagy akinek magamtól igényem van küldeni), annak privátban küldök. A születésekor kirakott képen is csak a (zoknis!) lábai látszanak végül egyébként :D Arra számítottam, hogy ez majd nehézséget fog okozni, mármint hogy ne osszam meg a kis cuki arcocskáját, de épp ellenkezőleg, az arcnélküli képeknél is hosszasan hezitálok mindig, hogy mennyire élek vissza a szülői jogkörömmel éppen... 

- nem fogunk vele egy ágyban aludni, és egy szobában is csak addig, amíg az éjszakai kelések miatt erre feltétlenül szükség van, mert szeretném minél hamarabb arra szoktatni, hogy van egy önálló tere, amivel ő rendelkezik, és nem mászkálunk bele, haha, hát ez érdekes, ez a megideologizálás, aztán ugyanez a Vera mondta idén február-márciusban, az alvási nehézségek legalján, hogy persze, hogy aludnék vele egy ágyban, ha lenne hol, meg ha elaludna legalább úgy (de nem) :D Ebből most már elvi kérdést tuti nem csinálnék, inkább úgy fogalmaznám át, hogy ha ő is partner ebben, akkor a saját ágyában fogom altatni. És a személyes teres izét se írnám bele, inkább azt, hogy a saját személyes terünk megtartása érdekében, ha már. 

- ugyanez érvényes a testére is: idegeneknek nem szeretném a kezébe adni, engedni, hogy hozzányúljanak, csak a családtagoknak és a nagyon közeli barátoknak, és csak, ha nem tiltakozik, hát ezt a koronavírus megoldotta. Másfél kezemen meg tudom számolni, hány ember fogta meg az első évében. 

- az elejétől fogva fogok mesélni/olvasni neki, akkor is, amikor "még nem érti", haha, na hát ez abszolút nem történt meg, mert (ld. a következő pont) inkább narráltam mindig - őt is, magamat is -, de mesélni, pláne könyvből, az még egyáltalán nem aktuális. Most van az, hogy már néha nemcsak rágicsálja a könyveit, hanem rábök egy oldalra, és mondja, hogy "öm!", és akkor meghallgat kb. 15-30 másodpercnyi "mesét" :D

- ugyanígy, a legelső pillanattól kezdve mindig el fogom neki mondani, épp mit csinálok vele (pl. pelenkázáskor, fürdetéskor), abszolút betartottam, persze az eddigi *gyors fejszámolás*  nagyjából 1500 pelenkázásnál nem mondtam el mindig, minden egyes alkalommal mindent, de úgy 1490 alkalommal biztos :D

- igyekszem majd nem sokat káromkodni előtte :D, ha, ha, hahahahahahahahahahahahaha. Haha.

- igyekszem majd nem produkáltatni és videófelvétel céljából felszólítani mindenféle tevékenységre ("mondd, hogy..."), na ez szerintem tipikusan olyasmi, amit a legtöbb kismama - riadtan látva, mire képesek a friss anyukák - megfogad, aztán nem tud betartani, úgyhogy nekem sincsenek illúzióim, de akkor is ehhez a listához tartozik, ezt csakis azért sikerült eddig betartani, mert felszólításra még nem tudja produkálni magát. De amikor van valami új skill, akkor mindig igyekszem levideózni, nyilván.

- igyekszem majd nem szívbajt kapni, amikor elindul (akár kúszva, négykézláb, akár már fölállva) és mindent is megfogdos és a szájába vesz, hanem hagyni, hogy felfedezze a dolgokat, ezt a teraszon/fűben bóklászás kivételével sikerült eddig betartani, persze úgy, hogy itthon az igazán veszélyes tárgyak nem elérhetőek. 

és szerintem itt be is fejezem ezt a listát, mert látom lelki szemeimmel, ahogy pár hónappal idősebb énem megsimogatja a fejemet, hogy milyen aranyos vagyok, hogy elveim vannak. :D

 Azt kihagytam, hogy úgy kezdtem ezt a listát, hogy rugalmas leszek: vannak elképzeléseim, hogy mit hogy (nem) fogok csinálni, de szeretnék a megérzéseimre és főleg a baba reakcióira hagyatkozni, nyilván a józan ész határain belül. :) Szerintem ez a legfontosabb és ezt maximálisan és mindig betartottam. És ezután is ez a tervem.
A második évre nincsenek is ilyen elveim/fogadalmaim, mert egész más jellegű nehézsé kihívások várnak most ránk, amelyek közül a legnagyobb az október végén kezdődő bölcsi. Van még a szoptatás, amiről lassan le kéne jönni (már csak napi egy van, úgyhogy remélhetőleg azt is szépen traumamentesen el tudjuk hagyni pár héten belül, ahogy az eddigieket is), és majd persze jön az egy napközbeni alvásra való átállás, de azt befolyásolni nem tudom és nem is akarom (a bölcsikezdéssel nagyjából egybeesik amúgy is). Ahhoz nyilván továbbra is tartom magam, amihez eddig is, hogy mindenről kommunikáció, hogy semmibe, ami magától megy, nem nyúlok bele, és hogy a gyerekszobai nyugalom és az alvásidő szent és sérthetetlen (persze egyszer-egyszer belefér egy borulás). De ezek szerencsére beidegződések.
Jó lenne Dani második évében több szocializálódás, neki ezt a bölcsi meg fogja oldani, nekünk meg remélhetőleg visszatér az életünk valamennyire a korona előtti mederbe és többet fogunk tudni utazni (is). Az első évéből a nagyszülőkön kívül szerintem semmi nem maradt ki, egy ekkora gyereknek még a szülei a legfontosabb és legfőbb társaság, az más kérdés, hogy rajtunk milyen nyomot hagy(ott) a barátaink és társas programok hiánya és ebből Dani mit érez/érzett meg. Mindenesetre ami kifejezetten őt érinti ebből, azt nem csinálnám másképp. Nemcsak a szocializálódás szempontjából, hanem más aspektusból sem. Szerintem jól csináltuk ezt az első évet, kiegyensúlyozott, alapvetően vidám, kommunikatív, okos, ügyes, szuperül alvó (!!!) kisfiunk van, ennél nem kell több pozitív visszacsatolás. 

... eddig írtam ezt a posztot délelőtt, gondolván, hogy délután megyünk a gyerekorvoshoz, és akkor kiegészítem a hivatalos méretekkel, mert az mindig izgi (annak, akinek szintén van gyereke), de mint kiderült, nemcsak a méreteket tudom ideírni, hanem azt is, hogy Dani a második életévét egy (közép?)fülgyulladással kezdte (amit mi észre se vettünk) (vajon belefér-e ebbe a mondatba még több zárójel). Mindenesetre 9,1 kiló és 75 centi, és/de 86-os cuccokat hord.