nem térek magamhoz

A frissen olvasott Backman-könyvek egyik szereplője egy meleg fiú, aki iszonyatosan küzd az identitásával, nem meri felvállalni, tudva, hogy a provinciális svéd kisvárosban milyen fogadtatásra lelne (és lel is, amikor kiderül). Borzasztó belső harc dúl benne: nevessen, amikor a csapattársai buziznak? Az edző, akire szinte apjaként tekint, nevet? Sőt ő maga mesél ilyen vicceket? Akkor ő most tényleg megérdemli, hogy kinevessék? És ez csak egy iciripiciri szelete egy fiktív emberben, fiktív városban, fiktív kontextusban zajló küzdelemnek. 
De Magyarország nem fiktív. Nagyon is igazi. És a magyar kormány nagyon is jól rájátszik a provincializmusra és homofóbiára, amikor összemossa a pedofíliát a homoszexualitással és elveszi a lehetőséget a meleg gyerekektől, hogy megismerjék és megértsék és normálisnak tekinthessék önmagukat. Egyszerűen undorító, elkeserítő, hányingerkeltő, nem is tudom, még milyen. Szavak nincsenek, mennyire sokat számít ilyenkor nekem, hogy Luxemburg miniszterelnöke meleg. Olyan mértékű biztonságérzetet ad, amit nem tudok leírni. Hálát adok a magasságosnak, hogy a fiamnak esélye van itt felnőni.