Kedves Naplóm!
Mindenképp meg akartam emlékezni két dologról.
1. Hogy pénteken megjártuk a gégészetet Danival, mert pár napja teljesen elment a hangja, rekedtes volt és "korcsolyázott" (®Szeleburdi család, ha jól emlékszem, bár ott persze a mutálás a kontextus, de a hangeffektus stimmel), és csak nem akart javulni - én hangszálgyulladásra gyanakodtam, B. megfázásra, de a kanalas orvosság se segített, és egyre rosszabb volt hallgatni, aztán anyu a fülembe ültette a bogarat, hogy hátha valami miniatűr dolog (morzsa, szösz...) beszorult valahova, ahol ugyan nem veszélyes, de irritálja?!, na, szóval elmentünk a gégészetre, és tök véletlenül volt ahhoz a doktornőhöz időpont, akit nagyon sokan és sokat dicsérnek, hogy gyerekkel, felnőttel egyaránt empatikus, türelmes, stb. (Ez már az időpontfoglalás után derült ki amúgy, mert eredetileg csak az volt a szempont, hogy még aznap sorrakerüljünk.) Már a várakozás ideje is nagyon jól telt, mert Dani persze minden arrajáró nővért, stb. levett a lábáról, olyannyira, hogy az egyik nővérke a badge-ével még egy, egyébként a plénum számára tilos az á ajtót is kinyitott neki, mert Dani annyira mutogatta, aztán persze volt legörbülő száj, amikor visszacsukta, úgyhogy vigasztalásul hozott neki ajándékba egy ujjbáb-zsiráfot :D Na, de igazából a fő élmény a doktornő volt, aki nagyon kedvesen és türelmesen elmagyarázta Daninak (!), hogy mi fog történni, aztán mondta nekem, hogy tolmácsoljak, hátha nem ért még angolul :D, és lenyomott az orrán egy hosszú izét kamerával a végén, ami Daninak nem tetszett nagyon, de ahhoz képest alig sírt. (Az anyukája profin fogta le persze, tegyük hozzá.) A hangszálai meg vannak duzzadva és kicsit piros a torka, de sehol semmi idegen test vagy bármi, ami aggodalomra adna okot. Dani kapott egy üres fecskendőt és egy spatulát ajándékba, mi meg megnyugodtunk. (És tegnapra gyakorlatilag el is múlt a rekedtség.)
![]() |
| ezt is a nővérkéktől kaptuk, unatkozás ellen (kölcsön) |
2. Hogy tegnap tisztázatlan körülmények között lefutottam 12 km-t! Én! Nem fogom kisebbíteni az érdemeimet azzal, hogy persze szinte végig nagyon enyhe lejtőn, meg hogy 7:30-as kilométerátlaggal, mert szerintem így is királynő vagyok :D És ez tipikusan az a táv már, ami a "nem gondoltam volna, hogy sikerül" kategória. Az első harmada nagy lendülettel ment, a középsőn főleg mentálisan voltam már csak elszánt, fizikailag meg inkább meh, a vége meg olyan volt, hogy folyamatosan néztem a telefonomat, hogy mikorérekmároda, és a legkisebb emelkedőt is kerültem, inkább körözgettem egy random parkolóban, mert tudtam, hogy az emelkedőbe belesétálnék, és akkor fuccs a végigfutásnak. Másfél óra lett végül pontosan, és nagyon elégedett voltam (vagyok) magammal.




Királynő vagy!!! <3
VálaszTörlésJaj sajnálom, jó hogy hamar helyrejött. És nálatok ilyenkor van táppénz? (Mondjuk nálunk van, csak ki mer elmenni tp-re...) A futásért nagyon irigyellek, hatalmas teljesítmény.
VálaszTörlésNagyon minimális számú nap van egy évben, amit arra lehet használni, hogy ha beteg a gyerek, akkor otthon lehessen vele maradni, és az is csak tizenkét éves korig... :/ Szerencsére most ugye nincs is erre szükség. Szóval lényegében nincs :(
TörlésEz nagyon durva. Nalunk ugy remlik 45 nap (vagy akorul) van es mikor elso (es masodik) intézményes évben nagyjából 170-et hiányzott a lanyom, gondoltam is hogy vajon mi lenne a - normal - megoldas, de latom a 45 nap az nagyon nagyvonalu. Mondjuk megneznem ha valaki 5-6-nal tobbet kivesz egy evben, mi tortenik vele, de tovabbra sem ertem (globalisan sem) hogy a "rendszer" miert nem szamol azzal hogy a gyerekek (sot felnottek) megbetegszenek...
TörlésIgen, mi se értjük. Pláne a bölcsikezdéskor az a rengeteg (várható) hiányzás... nekem az egyetemen jár évi 30 óra, amit kivehetek (többek között) erre a célra, de hát az is 3 és fél nap; és államilag pedig as follows:
Törlés"Age groupe 1: Child aged 0 to 3 inclusive
12 days of leave for this whole period and per child
Age groupe 2: Child aged 4 to 12 inclusive
18 days of leave for this whole period and per child
Age groupe 3: Child aged 13 to 17 inclusive and hospitalised
5 days of leave for this whole period and per child in the case of hospitalisation."
(https://cns.public.lu/en/assure/vie-professionnelle/conges-speciaux/enfant-malade.html)
Magyarul lóf*sz se.