Kedves Naplóm!

Már megint lemaradtam magamtól, úgyhogy csak dióhéjban... 

Sajnos erősödik az a megérzésem, hogy átvertek az autóval, már nem tudom, ezt akkor írtam-e, de valahogy rossz érzésem volt, először azért, mert a megbeszéltnél sokkal hamarabb át kellett venni, és ragaszkodtak hozzá, hogy azonnal elhozzuk, aztán mert a szerződéskötés után kaptam egy kis üveg pezsgőt (ne jópofizzanak, ne ajándékozgassanak, ez a munkájuk, hogy eladnak autókat), aztán mert két órával később kiderült, hogy el van törve a bal visszapillantó, olyan helyen, amit a hülye laikus vevő csak akkor vesz észre, ha jó felé néz, aztán elmentünk Franciaországba nyaralni és ott valami gond volt a keréknyomással, de tök más hibaüzenetet írt ki a kocsi, na és most másfél hete meg ugyanez a problémás kerék az egyik reggel tök laposan várt minket. Mivel nincs pótkerekünk, a biztosító küldött autómentőt, elvittük (én is mentem) a legközelebbi szervizbe és hálistennek kiderült, hogy javítható a gumi, nem kell új, úgyhogy másnap vissza is kaptuk. Persze most minden reggel gyomorgörccsel nézek ki az ablakon, hogy vajon mit művel a kerék... 

Pláne, hogy mindez két nappal azelőtt történt, hogy B. hazautazott volna Budapestre öt napra, kiganézni a lakásunkat, hogy végre ki- vagy eladjuk (még nem világos). Agyrém lett volna kocsi nélkül. Így is az volt kicsit, mert Dani megint lebetegedett (köszi, bölcsi), én meg azért még nem vagyok 100%-osan mozgásképes a térdemmel. De mire vannak a legjobb barátnők, ha nem arra, hogy ehhez hasonló szorult helyzetekből kimentsék az ember lányát? Na ugye. Annyit mondok, hogy nem éppen a quality bff-time definíciója volt ez a pár nap :D

Többedszer is megállapítottam, hogy nem lennék egyedülálló szülő, és/vagy gyesen évekig úgy, hogy a másik szülő egész nap távol van, a gyerekem pedig nem jár még intézménybe.

Apropó térd, felgyorsultak az események: tegnapelőtt volt a rendez-vous-m a térdspecialistánál, mondta, hogy valóban műtét lesz, ha szeretném (az alternatíva az volt, hogy várok és reménykedem, hogy a kedves meniszkusz a helyén marad), és mondta, hogy kb. kéthónapos várólista van, de ha esetleg felszabadul egy korábbi időpont, szólnak. Szóltak: tegnap reggel hívott a klinika, hogy akkor hétfőn meg tudnának műteni. Mire én: őőőőő mármint melyik hónap hányadikán? Mire a nő: HÉTFŐN. :D Úgyhogy most hirtelen rengeteg dolgom lett, aneszteziológus, PCR teszt, plusz a melóban minden függőben levő dolgot megcsinálni, a többieknek handovert hagyni, blogot írni... Két hét a komoly lábadozás, utána már elvileg mobilabb leszek, de decemberre betegállományban maradok (a két ünnep között meg kötelező szabin leszek amúgy is - várnak a nizzai repjegyek, amiket fél éve vettünk...). 

Még azt akartam mesélni, hogy olvasom végre az Örökölt sorsot, és fú, nagyon torokszorító. Többször volt az az érzésem, hogy ha most ezt vagy azt a részt engedném, hogy úgy igazán átgondoljam, átérezzem, lehet, hogy kellemetlen következtetésekre jutnék. És ami a legnagyobb csapda egy ilyen könyvnél, hogy persze azonnal minden leírásról eszembe jutott egy ismerős, egy barát, aki PONT ilyen, nahát!, szóval a konyhapszichológia teljes erővel lecsapott. 

A Netflix-rovatban pedig három nap alatt ledaráltam a School of Chocolate-ot, wow, bámulatos, csak ajánlani tudom. Nem vagyok oda amúgy az ilyen zero world realitykért, hogy kőgazdag emberek pocsékolnak el ritka alapanyagokat egy kaliforniai penthouse-ban, de annyir látványos volt, hogy nem tudtam ellenállni. :D 

Azt hiszem, ennyi. Ja, és ma volt a bölcsis Mikulás, nem értem, mi ez a térdreültetési mánia???