holnap kétéves 💕💕

Teljesen meg vagyok hatva, hogy holnap kétéves a Dani. Annyira cuki, annyira okos - szerinte amúgy hároméves és nem lehet meggyőzni, hogy kettő (:D), de végülis miért is kéne. :)
Újraélem fejben a két évvel ezelőtti pillanatokat és összeszorul a torkom... egyrészt, hogy mennyire szenvedős volt a szülés, és talán lehetett volna másképp, másrészt, hogy ekkorra már csak órák választottak el Danitól. Eddigre már (másfél nap vajúdás után) megkaptam az epidurált, emlékszem a fizikai és lelki megkönnyebbülésre... Az egész terhességben-szülésben az volt a legszebb, ahogy vártuk és elképzeltük, hogy majd milyen lesz Danival. 

Írtam már és most is igaz, hogy a valóság SOKKAL jobb, mint bármi, ami a fejünkben volt. Persze, vannak nehézségek, és persze, rohadt nehéz lemondani sok dologról (szerencsére egyre kevesebbről kell, ahogy nő), ön- és közáltatás lenne, ha azt írnám, hogy az anyaság minden pillanatát élvezem. De amikor épp nem, akkor is tudom, hogy elmúlik, hogy nem alszik el, vagy hogy válogat, vagy hogy csak rajtam lógna... És ezekkel a pillanatnyi/átmeneti agyérgörcsökkel együtt is azt mondom, tényleg hihetetlenül könnyű Danival. Hogy ez mennyire az alaptermészete, mennyire a bölcsi és mennyire a mi hatásunk, azt nem tudom, valószínűleg mindhárom, csak az arány a kérdés. 

MINDENT meg lehet vele beszélni. Tényleg. Sokat olvasok egyébként a gyerekekkel való kommunikációról (főleg instán (de szakemberektől), mert már én is ilyen zs generációs vagyok, hogy csak annyi írott infót bírok egyszerre befogadni, ami ott egy-egy posztban van...), és igyekszem a gyakorlatban megvalósítani, pl. nem mondani, hogy "ne félj", meg "ne sírj", hanem elismerni és kihangosítani az érzéseit ("értem, hogy most dühös vagy, de..."). Cuki amúgy Dani ebben is, ha leejt valamit, rögtön mondja is, hogy "mmba" (nem baj), amit tőlem állandóan hall, szóval ő magának szerencsére rögtön megbocsát. (Egyébként röhej, de mennyi felnőtt ostorozza magát ilyenkor ugye... "jaj, de ügyetlen vagyok", "de béna vagyok", pedig tök fölösleges ilyen címkéket aggatni magunkra. Remélem, Dani marad annál, hogy nem baj.) 

Másik zárójel, hogy a "nem baj" szókapcsolatban szereplő összes hangot egyébként már rég ki tudja mondani, mégis ragaszkodik az "mmba" formátumhoz. Sok szónál megfigyeltem ezt egyébként nála, hogy bár már rég tudná mondani "helyesen" - nem szeretek preskriptív lenni, ezért az idézőjel -, ragaszkodik a saját verziójához, pl. rám továbbra is az "akkő" hangsort használja (az "anyukád"-ból), B-re pedig, hogy "akapa", a vonatra azt mondja, "netennö", a temetőre "tepennö", a sajtra "eneme" (az ementáliból)... nem tudom, ezen mi tudunk-e valahogy változtatni, mert tényleg mindig, mindig kimondjuk neki helyesen, visszakérdezünk, stb., és az új szavait meg már egész tisztán mondja ki elsőre is, szóval fejlődik, bővül a szókincse, de ezekhez a szavakhoz ragaszkodik így. Lehet, hogy a bölcsi hatása? Franciául nem tudom, próbálkozik-e.

A második életévében is rengeteg mérföldkő volt, persze, de ez még egy darabig így lesz. Próbálom a legnagyobbakat kiemelni: októberben bölcsis lett. Egyelőre úgy látjuk, jól sült el, szívesen megy, emlegeti is, a csoporttársai közül többet név szerint is ismer. Két hete voltak az állatkertben is (szerintem korai volt, de a képek tanúsága szerint egész visszafogott volt a program, kecskesimogatás, vöröspanda-nézés és piknik). A bölcsinek vannak olyan húzásai, amiket kevéssé értünk, de valószínűleg nem mi vagyunk a célközönség, úgyis mint irtó giccses anyáknapi ajándék a gyerek nevében, kötelező farsangi beöltözés (akkor másfél évesen), stb. Na de ez a poszt Daniról szól. :D Szóval a bölcsi. Aztán a következő mérföldkő, hogy december végén elkezdtünk vele gyógytornászhoz járni, és két hónappal később elindult magától! Nagyon örülök, hogy időben léptem. Irtó szimpi volt a gyógytornász, Dani is élvezte az alkalmakat, és azóta is kapcsolatban vagyunk, bármikor küldhetek neki képet/videót, ha kétségeim támadnak. Olyan mérföldkő is volt, hogy több napot teljesen külön töltöttünk... :( Először decemberben, amikor a térdemet műtötték, és egy éjszaka helyett végül ötöt (?) voltam kórházban, aztán februárban, amikor hazamentem Budapestre és harmadnap kiderült, hogy kovidom van, és négy nap helyett nyolcat kellett így maradnom... Brr. Mindkét emléktől kiráz a hideg még most is. Voltak tervezett távolléteim is persze, abból a leghosszabb 3 éjszaka volt, amikor Londonban voltam Fannival (az milyen jó volt...!). Mindegyik alkalom rendben volt egyébként, B. továbbra is 100%-ban kompetens apuka. :)

Volt egy hosszabb családi utazásunk áprilisban a Bodenseehez, nagyon jól sikerült, ez volt az első alkalom, hogy Dani is értette, mi történik. Aztán volt egy rövidebb utazás is, múlt hétvégén, erről még akarok külön írni, az még szuperebb volt :) Május elején pedig Dani felsőbb osztályba lépett a bölcsiben, vagyis átkerült a béka csoportba. Nehéz volt az átszokás, valószínűleg egybeesett egy egyébként is anyásabb periódusával, több hétig sírva váltunk el minden reggel (igen, volt, hogy én is), de most már fixen rendben van, megtalálta a helyét a "nagyok" között. Cukika. 

Nagyon várom, milyen közös élményeket, kalandokat tartogat a harmadik életév. Már van pár tervünk, természetesen covid willing. ;) 

Boldog születésnapot, kisfiam. Nagyon, nagyon szeretünk. 💕

a határ a csillagos felhős ég :))