nyár

Ide is megérkezett a nyár, ha csak egy hétre is (a hét végére állítólag megint csak 21 fok körüli hőmérséklet lesz :D), úgyhogy ettől teljesen vakációváró hangulatom lett, bár ahogy az idei nyarunk kinéz, az nem épp a vakáció (gyerekkorból ismert) fogalmának felel meg: július 21-én indulunk Danival anyuékhoz haza, kettesben, és egészen augusztus 10-ig így négyesben leszünk csak a szüleimmel (persze néha előfordulnak majd nálunk látogatók), sőt, ebből két hetet dolgozni fogok. Aztán 10-én megérkezik B. autóval (!), és ott lesz tíz napot, amikor én már szabin leszek. Aug. 20-án pedig (tűzijátéknézés helyett) elindulunk hazafelé (a másik haza felé), és egy-egy hosszabb, cseh- és németországi megállót követően 25-én vasárnap meg is érkezünk Luxemburgba. És a "nyárnak" itt még nem lesz vége (annak ellenére, hogy szerintem ezen a ponton nagyobb szükségem lesz az egyedüllétre és pár nap csendre, mint valaha :D), mert Daninak csak szeptember 16-tól van csak ovi, úgyhogy három hetet gyesen "otthon" leszek vele. (Amúgy majdnem gyesen, mert parental leave-en.) Fura lesz, hogy júl. 19. után szeptember 19-én dolgozom majd először, de közben lesz az a két hét otthonról dolgozás is, de hát az nem ugyanolyan, főleg a magyarországi nyárból... Kíváncsi leszek (mindenre)!


Megjegyzések

  1. Hű, ez azért elég mozgalmasan hangzik. De biztos szuper lesz olyan sokáig otthon lenni, az igazi nyárban, még ha kell is dolgoznod közben kicsit! Meg hát micsoda road trippek elé néztek augusztus 20 után! Izgiii.
    És nagyon szép ez a kép. <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések