mazel tov!

Nagyon különleges pár nap van mögöttünk; a múlt előtti hétvégén "feleséghez adtuk" az öcsémet! És ennek apropóján végre voltunk pár napot Budapesten (és egyet a Balatonnál) is Danival, életében először. 

Csütörtökön repültünk haza, Hahnból, minden tök gördülékenyen ment; anyuék vártak minket Ferihegyen, és hozzájuk mentünk Óbudára. Daninak nagyon tetszett a lakás, a legeslegérdekesebb persze a csöves porszívó volt, amitől nem is volt hajlandó megválni. Péntek délelőtt nagy nehezen sikerült rávenni egy kis levegőzésre; levittük a játszótérre. :D

a csütörtök délutáni hazaérkezés

Nekem este kimenőm volt, amíg Danit a nagyszülők menedzselték; aztán szombaton kezdődött a lényeg, amiért hazamentünk: leutaztunk Marcaliba, ahol az öcsémék esküvője volt. Fú, ne tudjátok meg, ezt mennyi logisztikai "szenvedés" előzte meg - autót kellett bérelni, szállást kellett foglalni, MIT VEGYÜNK FÖL (ez nyilván még az utolsó utáni pillanatban is kérdéses volt, mert pont kifogtuk ezt a kellemes áprilisi időjárást, és az esküvő szabadtérre volt tervezve), hol tudunk enni (helló, Balaton, szezonon kívül), stb. Ja, és én kitaláltam, hogy látogassuk már meg a volt gárdonyi szomszédnéninket, tiszteletbeli nagymamánkat Polgárdiban, mert pont útba esik, úgyhogy még ez is volt. :D 

Az autókölcsönzőnél iszonyú lassan ment az ügyintézés (amúgy magával az autóval, meg az alapossággal és a kedvességgel nagyon elégedettek voltunk, csak ajánlani tudom őket), úgyhogy a tervezettnél csak egy órával később tudtunk Budapestről elindulni, de végül csak sikerült Polgárdiba eljutni, Zs. néni nagyon örült nekünk, megebédeltünk egy közepes csárdában, aztán irány Kéthely (mert Marcaliban közvetlenül nem volt szállás). Közben az autópályán elhúztak mellettünk az öcsémék, nagy integetések és vigyorgások közepette - a vicc kedvéért többször is. 

Leértünk Kéthelyre, a szállás nagyon-nagyon tetszett mindhármunknak - ja, mert ez az autóbérlős-Polgárdiba beugrós sztori csak mi hárman voltunk, a szüleim később jöttek utánunk a nagynénémmel együtt -, egy ilyen kis béke szigete volt, ízlésesen berendezve, kint játszótér, és itt is nagyon kedves volt a személyzet. Őket is ajánlom, ha valaki a Balaton-alvidéken keres szállást (a legközelebbi strand Balatonmáriafürdőn van, kb. 15 perc autóval). Kicsit igyekeztünk kifújni magunkat kint a játszótéren/kertben, aztán vártuk, hogy megérkezzen a család maradék része a cuccainkkal.

Amikor anyuék is befutottak, lassan elkezdtünk átöltözni, és aztán átmentünk Marcaliba, a Marcali Hát nevű rendezvényházba (szlogenjük: "Marcali? Marcali hát!"), ami erre a hétvégére az öcsém és leendő felesége tiszteletére MarciLia Hátra keresztelődött át :)) 

A polgári ceremónián csak a legszűkebb család (illetve részünkről az egész család, mert ennyien - heten - vagyunk összesen) vett részt, és a mező közepén került rá sor. Mázlink volt az idővel!

Muszáj kiemelnem a(z angol) tolmácsolást; az öcsém tanúja volt egyben a tolmács is - ja, mert a sógornőm és családja izraeli! -, és olyan szépen beszélt, nemcsak, hogy szép kiejtéssel, de nyelvileg is tökéletes volt, nagyon frappánsan ültette át a mindenféle kollokvializmusokat, metaforákat, stb. Utána oda is mentem megkérdezni, hogy ő tanult-e tolmácsolást, meg hol tanult meg ilyen szépen angolul (Wales-ben! amit Nádasdy szerint Velsznek kell írni!), meg gratuláltam neki. Miért, ti nem a tolmácsnak gratuláltok egy házasságkötéskor? :D

ezt a képet, azt hiszem, Lia anyukája készítette

Maga a ceremónia nagyon hosszú és nagyon közhelyes volt, aztán utána fotózkodtunk egy kicsit, majd B. és Dani hazament a szállásra, mi meg mentünk Marciék hotelébe vacsorázni. Kicsit sajnálom, hogy a fiúk ebből kimaradtak, de mire kihozták a kaját, negyed 10 volt (pedig amúgy nem voltunk olyan sokan, asszem kb. 10-en, és egész gyorsan rendeltünk is), ez már Daninak nagyon sok lett volna, főleg egy ilyen nap után. Anyway, az nagyon jó volt, hogy így én is rendesen meg tudtam ismerkedni Lia családjával, csomót beszélgettünk, jó volt a hangulat, és ez egy tök kötetlen vacsorázás volt, semmi formalitás. Lia apukája (aki szintén Dani!) feltett nekünk kb. 10 kvízkérdést, amit egyébként előző este a tágabb izraeli családnak és vendégseregnek tett fel, az ifjú párról és izraeli/magyar kötődéseikről (Lia valamelyik nagyszülője magyar származásű volt - vicces ez a szimmetria). Ezeken jókat röhögtünk, és ha jól emlékszem, én "nyertem", bár sajnos nyeremény nem volt. #arészvételafontos

11 után értünk vissza a szállásra, a fiúk persze már mélyen aludtak, és én is viszonylag könnyen elaludtam, bár idegen helyen nem ez a jellemző. (Köszi, melatonin!)

Vasárnap megreggeliztünk, aztán hármasban elmentünk megnézni a Balatont. Nekem ez is egy Fontos Pillanat volt, hogy Daninak megmutatjuk a Balatont, mégiscsak egy ikonikus helyszín... A balatonmáriafürdői strand volt a legközelebb, szuper kis játszótér is volt, úgyhogy ott elvoltunk egy darabig, de aztán ez uncsi lett, és még mindig volt egy csomó időnk. Ja, igen, a logisztika elég nehézkes volt, mert a szállást 10-ig el kellett hagynunk, viszont a zsidó esküvő 2-re volt tervezve, úgyhogy addig el kellett ütni valahol az időt, és az esküvői helyszínen (ami szintén a Marcali MarciLia Hát volt) erre nem volt lehetőség. 

Úgyhogy végül is B.-nek az jutott eszébe, hogy menjünk el a Kis-Balatonhoz, ami tök jó ötlet volt. A Kányavári szigethez mentünk, ezt is ajánlom :D, rögtön beugrott a nevéről a Tüskevár, ami ugye szintén errefelé játszódik, el is határoztam, hogy elolvasom újra, kíváncsi vagyok, felnőtt fejjel mit "ad". 

játszótéri idill

Aztán az autóból néztük, hogy hogy zuhog az eső - nem ott, ahol mi voltunk, hanem kb. mindenhol máshol.

Nekünk amúgy tök mázlink volt, pont megúsztuk az esőt, de anyuékat ugyanazon a balatonmáriafürdői strandon, ahol pár órával korábban mi is voltunk, elkapta egy hatalmas jégeső. :( 

Úgyhogy végülis sokkal hamarabb odamentünk az esküvői helyszínre, mint terveztük, mert nem tudtunk mit csinálni. Végülis abból a szempontból nem volt baj, hogy a helyszínen volt szuper kávé (az öcsém felbérelte a budapesti Nanu specialty kávézót - nem viccel, ha kávéról van szó), és kakaót is csináltak, amit kis eszpresszós elviteles pohárban szervíroztak, Dani legnagyobb örömére. Úgyhogy ő jól bekakaózott :D Jajj, és olyan édesen nézett ki a kipában!

Itt akkor így volt némi üresjárat, de végül 2 után valamivel elkezdődött a zsidó ceremónia is, ami nekem/nekünk totál kultúrsokk volt, mintha egy izraeli esküvőbe csöppentünk volna, vendégként. Magyarul és héberül folyt a szertartás, és nagyon-nagyon kedves dolgokat mondtak az öcsémről (persze Liáról is!), nagyon jólesett hallani. Az egész nagyon személyes, kedves, vicces és szívmelengető volt, én felváltva sírtam és nevettem, és megállapítottam, hogy ezek a zsidók igazán jól bánnak a szavakkal (is). 

büszke szüleim a háttérben :)

A ceremónia azzal ért véget, hogy az öcsém szertartásosan összetaposott egy poharat, hatalmas MAZEL TOV kiáltás a násznép részéről, és rögtön meg is kezdődött a tülekedés, hogy mindenki azonnal a nyakukba borulhasson, közben hangos zene és tánc. Nem éppen egy magyar/keresztény esküvő :D A bevonulás is hasonló volt egyébként, tapsvihar közepette. :D

Aztán megint némi lézengés a(z egyébként gyönyörű) teraszon, majd ebéd.

ez már közvetlenül azelőtt készült, hogy hazaindultunk volna, akkor romlott el igazán az idő

apukám kalapjában; ez az egyik kedvenc képem a hétvégéről

szebb, mint finom, sajnos

Danin azért rendesen látszottak a fáradtság/túlterheltség jelei, de szerintem mindent összevetve nagyon szépen viselkedett, büszke voltam rá. Meg az öcsémre is, egyrészt alanyi jogon, másrészt, mert mint megtudtam, gyakorlatilag teljesen egyedül találta ki és szervezte meg az esküvőjüket! Mennyi büszkeség egy hétvégére :))

Na, most már rövidre zárom; mivel nagyon kiszámíthatatlan volt az aznapi időjárás, a bulit végül bent kellett tartani, és ehhez én már túl öreg (vagy túl én) vagyok, iszonyú hangos volt a zene, egyszerűen nem lehetett ott megmaradni, úgyhogy kicsit azért táncikáltunk az ifjú párral (Dani teljesen el volt varázsolva, "menjünk Liához!"), de aztán szedtük a sátorfánkat. Egyébként a buli kb. egy órával később be is fejeződött, szóval sokról nem maradtunk le, és ez a rész is abszolút izraeli szellemben zajlott, semmi "első tánc" vagy bármi tradicionális (vagy általunk annak tartott) tánc az örömszülőkkel, hanem "diszkó" (tudom, ez nagyon boomer kifejezés, elnézést, de tényleg ez jut eszembe :D). 

Az ifjú pár sugárzott, jó volt rájuk nézni, Liát én kezdettől fogva nagyon kedvelem, az öcsém jó helyen van, szerető "második" családra talált, azóta is táplálkozom a látványból és a hangulatból. Remélem, hogy még az idén tudunk újra találkozni.

Mazel tov, Lia ve Marci! ♥♥

***

Aztán én hétfőn hazarepültem, B. és Dani pedig még csütörtökig Budapesten maradt, B. anyukájánál, úgyhogy Daninak jutott bőven budapestezés: voltak a kuflis játszótéren, a Margitszigeten, az Állatkertben, a Városligetben, ült a metrón, a földalattin, a 4-6-oson, a trolin... Számára ezek közül a kufliknak volt jelentősége, és hogy a Margitszigeten távirányítós autózott, de nekem tök sokat jelent, hogy valamennyire most megismerte azt (még ha nélkülem is), ami nekünk 10 (tíz! fuck you Orbán) évvel ezelőttig a normalitás volt.