a sok "semmi", ami az életet kiadja

Nehéz. Nehéz megfelelni az összes elvárásnak, ami a decemberhez kapcsolódik, kívül és belül. Lassuljunk le, várjuk áhítattal az ünnepet (sőt: az Ünnepet), ne vegyünk túl sok szirszart, csak "legyünk", nem kell állandóan konzumálni, a kevés is elég, stb-stb. De ugyanakkor ovis Mikulás, itthoni Mikulás, ovis karácsony, a tegnapi kuflis programon is Mikulás, munkahelyi Mikulás, karácsonyi ebéd, karácsonyi vásár, vegyünk fát, díszítsünk fát, vegyünk ajándékot, stb-stb. Nem szeretem a decembert, nem szeretem a vasárnapot, én januáros-hétfős(-szeptemberes) vagyok, a(z új) kezdeteket, a jól ismert rutint, a nyugit szeretem, amit NÉHA megtör egy különleges program, utazás, stb. De ez a december, ez halálos. Biztos azért áll 97 napból a január, hogy ki tudjuk heverni... 

Persze nyilván igyekszünk a normalitást tartani. De nehéz (ha még nem mondtam volna), mert én a kisebb konfliktus felé megyek, és persze, hogy Daninak minden reggel van valami (édesség) a kis adventi zsákocskáiban. És akkor már nyilván nem mondom neki azt, hogy nem eheti meg. Tegnap őrület volt a Mikulás, mert egyrészt persze 6-kor kellett kelni, másrészt a Mikulás nemcsak ragasztópisztolyt hozott, ami Dani legnagyobb vágya volt kb. másfél éve, hanem egy kis legót is, és akkor ide-oda kellett a kettő között vibrálni, plusz én kaptam ananászt, és az is túl izgalmas volt... és akkor késő délután elmentünk Luxembourgba, mert eljött Dániel András, és mesélt a kuflikról, meg fel is olvasott egy történetet (tök jó fej volt amúgy, nagyon nagy nyugalmat sugárzott, egyáltalán nem így képzeltem, és kiderült, hogy balkezes), és még erre az eseményre is jött Mikulás, aki óriási zsivaj közepette osztotta ki a csomagokat, az amúgy is a végtelenségig felajzott és fáradt gyerekeknek (ez már este fél 7 körül volt). 

Jó, amúgy én azért is nagyon el vagyok fáradva, mert tegnap délelőtt és késő este is kellet dolgoznom, sajnos a politika nem áll le a hétvégén/mikuláskor.

Ebben lassuljon le, aki tud.