Kréta, első felvonás (2-5. nap)
Lőn este és reggel, a "második" nap (dec. 25.), jó szarul aludtam, mert a légkondi még nem fűtött be eléggé, viszont pont alatta van az ágyunk, úgyhogy ott 47 fok lett, viszont az ágytól öt centire eltávolodva 15. Na, de mindegy, legalább kávé és kávéfőző volt, és működött is, úgyhogy a reggeli közben elkezdtük nézni, hogy hova menjünk aznap, meg hogy hol vásároljunk be. És akkor derült ki számunkra, hogy ja, kérem, itt is karácsony van ám, minden is zárva... Valahogy mindketten teljesen meg voltunk győződve arról, hogy az ortodox karácsony január elején van... Úgyhogy egyrészt nagyon örültünk, hogy tankoltunk előző nap, másrészt kicsit kétségbeestünk, hogy honnan lesz kajánk a következő két napban. Szerencsére találtunk nyitva tartó boltokat, sőt, még éttermet is végül!
Azt már meg se említem, hogy a wifi a szálláson hol van, hol nincs... És ugye 25-én este kellett rádöbbennünk arra is, hogy nincs melegvíz... (De mint az előző poszt végéből kiderül, 26-a reggelre lett!)
De végre megkezdtük a sziget felfedezését! Gyönyörű, gyönyörű vizek, napsütés, és bár nem mindenhová jutottunk el, ahová indultunk, de "az út maga a cél" - így is nagyon jó élmény volt (ez tulajdonképpen az eddig eltelt 4 nap mottója is lehetne).
26-án folytatódott a kalamajka-széria, amennyiben egymás után több tervünk is meghiúsult. Reggel a Komolithinél (-ben?) kezdtünk, ahol nagyon különleges agyaghegyek vannak; mintha a Holdon járna az ember. Gyönyörű olajfaligeteket láttunk (meg indiai/pakisztáni rabszolgákat olajbogyó-szedő embereket). Ez a program 100%-ban úgy sikerült, ahogy terveztük, sőt, még egy nagyon szép templomot is meg tudtunk nézni a közelben.
Aztán elindultunk a Balos kilátóponthoz és strandhoz (már gyúrunk 2026 áprilisára), de elég hamar kiderült, hogy olyan kavicsos földúton kellene megtenni az utolsó 8 km-t, amit nem mertünk a kis Yarisszal bevállalni (valószínűleg semmi baja nem lett volna, de nem akartunk kockáztatni). Úgyhogy megálltunk egy szimpatikus öbölnél, ahol Dani strandolt, én lábat áztattam, B. szegény pedig, aki valamiért nem készült a melegre, izzadt és szenvedett. És láttunk egy hatalmas, elpusztult teknősbékát is (fura módon (?) kegyeletsértőnek éreztem volna lefotózni)... Meg rengeteg szemetet 🧐 De ezektől eltekintve nagyon jó kis strand volt.
A következő program helyett is mást csináltunk (de, spoiler, azt se bántuk!): a falassarnai régészeti lelőhelyhez mentünk - volna, ha nyitva lett volna. Hivatalosan itt nincs nyitvatartás, se személyzet, de kerítés (és lakat) igen. De itt viszont így tudtunk egy minimálisat túrázni le a partra; Dani vezetett minket és nagyon élvezte, sőt, este is azt mondta, amikor kérdeztem, hogy mi volt a legjobb a napban, hogy ez a kis kirándulás. :))
Most így utólag összeszedve hihetetlennek tűnik, hogy még ekkor sem ért véget a nap, de ez után még elautóztunk Chaniába (mentségünkre szóljon, hogy útbaesett hazafelé), vacsorázni és kicsit várost nézni. A girosz közepes volt, a sajtburger várakozáson felüli (este 10-kor ettem meg, jéghideg volt és tocsogott, de nagyon jólesett), az óvárosi kikötő/öböl nagyon hangulatos.
![]() |
| karácsonyi vásár narancsfákkal; nem mindennapi látvány! |
Tegnap, 27-én majdnem nem sikerült megint, amit elterveztünk, és csak a véletlenen múlt, hogy végül mégiscsak. Egy szurdokvölgyes kirándulást néztünk ki, amihez át kellett menni egy kolostor területén. Na most amikor odaértünk, egy - szerintünk - zárt kaput találtunk, és el is könyveltük, hogy ezek szerint dec. 27. még ünnepnek számít (ki volt írva, hogy nagy egyházi ünnepeken tilos az á). Pár perccel utánunk megjelentek más kirándulók is, akik odamentek ugyanehhez a kapuhoz, egy darabig nézegették - majd benyitottak rajta. 😂 Túl régóta élünk Németországban, csak ez lehet a magyarázat... Jót röhögtünk magunkon, hogy eszünkbe se jutott megpróbálni, hogy amúgy a kapu be van-e zárva, csak megláttuk, hogy csukva van, és azonnal arra jutottunk, hogy akkor nem mehetünk be. És hálát adtunk az ismeretlen kirándulókért, akik épp idejében érkeztek ahhoz, hogy meglássuk, hogy igenis be lehet menni. Ha csak két perccel később jönnek, mi már elindultunk volna visszafelé.
Bejutottunk, és ha már itt voltunk, bementünk a kolostorba is, ahol sajnos nem volt szabad fotózni, pedig nemcsak az épület és a belső udvar volt nagyon hangulatos, de a kert is. És odajött hozzánk egy szerzetes és megkínált helyi sütivel, és kedvesen beszélgetett velünk egy kicsit, meg mondta, hogy menjünk be nyugodtan a templomba - csak ne a sütivel, azt előbb együk meg, tette hozzá.
A túra maga nagy élmény volt. Igazából kb. 2,5 km volt egy irányban, de nehéz terepen, mászni kellett lefelé (aztán felfelé pláne, mert ugyanarra kellett visszamenni), nagy kövek voltak, figyelni kellett, hova lép az ember. Rengeteg kecskét láttunk (amúgy mindenhol! meg juhokat is), számunkra nyaktörő meredekségűnek tűnő sziklafalakon mászkáltak a legnagyobb lelki nyugalommal... Nagyon kietlen volt a szurdok, amiben mentünk, köves, sziklás, barátságtalan, de közben csurom zöld volt a hegyoldal, és a tenger is nagyon szép, ahol kilyukadtunk. De a túrában a legnagyobb élmény Dani volt nekem; még sose ment ennyit és ilyen terepen, és nagyon kitartó, fegyelmezett és lelkes volt. Nagyon büszke voltam rá, meg főleg örültem, hogy így bírja!
![]() |
| itt annak örülök, hogy kisütött a nap, és hogy már nemsokára visszaérünk |
Ebben azért eléggé elfáradtunk, úgyhogy ezután tegnap már sok értelmeset nem csináltunk, csak estebédelni próbáltunk volna, de nagyon nehezen találtunk nyitva tartó éttermet. Végül azért sikerült, de a kaja nem volt egy nagy eresztés, és hideg is volt. Milyen jólesett itthon este a meleg zuhany!
A mai napot (Dani ötésfeledik születésnapját! 🥰) sok autózással és viszonylag kevés érdemi programmal töltöttük, de azért volt pár highlight. Első highlight: a Strand, Ahová Nem Mentünk Le, Mert Nem Akartuk Kitörni A Nyakunkat, Viszont Volt Egy Csomó Kecske És Egy Cuki Kék-Fehér Templom.
Második highlight: A Strand, Ahol Végül A Tervezettnél Sokkal Kevesebb Időt Töltöttünk, Mert Hidegebb Volt A Víz, Mint Vártuk.
Harmadik highlight: (most már lejövök a nagybetűzésről) a saláta, a desszert és a kávé (meg a vibe) a Gránátalma nevű étteremben, amivel napok óta szemeztünk.
![]() |
| Gránátalmás-kesudiós-aszalt fügés káposztasaláta grillezett kecskesajttal és (wait for it) gránátalma-ecettel |
![]() |
| Gránátalma-pürés kosárkák (on the house) és az eddigi legjobb krétai kapucsínóm |
Folyt. köv.!



























































Hú, nagyon jól hangzik. Ez az utolsó saláta, óh atyám. Egyébként nem gondoltam hogy ennyire meleg van, hogy be lehet menni a vízbe? Mi lehet ott nyáron? Én 1997-ben voltam Krétán, Szeptemberben, de túl hideg volt a víz, nem tudtunk fürödni. És az idő sem volt extra meleg. Vajon ennyit változott vagy inkább állandó a hőmérséklet? Rémlik hogy eléggé délen van.
VálaszTörlésHát, a hőérzet ugye nagyon szubjektív; napon elég meleg tud lenni, de árnyékban hivatalosan nem több, mint 17-18 fok. A víz is elég hideg volt, 5-5 percet voltunk benne.
TörlésEz eddig nagyon klassz volt! Pont így igen, mi is valami céllal, aztán más helyszínekbe futva, azokkal kiegyezve mászkáltunk összevissza (ekkor jött az eggyel ezelőtti baráti megjegyzés haha- majd átadom az üdvözletedet :-) FEllához hasonlóan, szeptemberben ugyanezt tapasztaltuk, talán jó ha 21-25 fokok voltak, a hegyes részeken kellettek a rétegek. A tenger hánykolódott, óriási hullámokkal, fürdés kimaradt. Egészen más így látni, h most milyen békés, ezer kékben játszó és kristálytiszta. Köszi, h a csobbanást helyettünk is megejtetted (én tuti kihagytam volna :-D
VálaszTörlésÓ, érdekes, amit a hánykolódó tengerről írsz, mi tegnap láttunk először olyan igazi, nagyobb, "tengeres" hullámokat. (Gyönyörűek!)
Törlés