Kréta, nulladik felvonás

Elkezdem naplózni ezt az utazást, mert annyi kalandunk volt már, hogy mire hazamegyünk és rendesen lenne időm írni, mindent elfelejtek.

Kezdődött azzal, hogy százkilencvenszer átszerveztük a szállást (mindig lemondhatót foglalunk), mert folyton meggondoltuk magunkat, hogy a szigeten belül merre lakjunk, illetve az eredeti szállásunk nagyon drága volt (720 euró), és közben két javítást is kellett eszközölni az egyik autón, úgyhogy úgy döntöttem, hogy keresek olcsóbbat (bár az a 720 eurós volt a világ legcsodálatosabbnak tűnő helye, tengerparton, olajfaligettel körülvéve). Szerencsére elég messze is volt minden infrastruktúrától, és ez azért egy elég erős ellenérv holtszezonban, úgyhogy ANNYIRA nem volt nehéz lemondani róla. A kilencvenhét átszervezés végeredménye végülis az lett, hogy a (heraklioni) reptértől messze, de Chaniához közel foglaltunk egy Smaragd Villának nevezett házat (550 euróért, szóval olyan sokat egyébként végül nem sikerült spórolni, főleg ahhoz képest, hogy egy ponton volt egy 260 eurós szállásunk is, csak arról aztán kiderült, hogy dohányzó), tényleg egy ilyen kis oázisnak tűnt a képeken. Egy darab pozitív review volt róla, de bíztunk az airbnb-ben, eddig sose kellett csalódnunk.

24-én hajnali 5-kor indultunk otthonról, mert a nagy frankfurti reptérről repültünk, és beparáztatott minket az ottani parkolós cég, hogy tuti dugó lesz, és nem elég, ha a fél 11-es géphez fél 9-re érünk oda (csak kézipoggyászunk volt), menjünk legkésőbb fél 8-ra... Ott voltunk fél 8 körül valóban, semmi dugó nem volt, és akkor volt három óránk a reptéren 😅 Valahogy eltelt persze, de kelhettünk volna legalább félórával később.

Landoltunk Heraklionban, és ekkor kezdődtek a bonyodalmak, több fronton is. Nagy lendülettel mentem az autókölcsönzőhöz, hogy akkor helló (online előre foglaltam autót meg minden), kitöltöttem a kitöltenivalót, és akkor kiderült, hogy a kaucióhoz kéne tudnom ám a hitelkártyám pin-kódját, mert akkora összeg, hogy az érintéssel már nem fog működni. Komolyan, idejét nem tudom, hogy mikor kellett utoljára a hitelkártyámat pin-kóddal használnom (többnyire online vásárolok vele), úgyhogy ott álltam, hogy őőöő na most mi. B. szerencsére tudta (sajnos nem a pin-kódomat), hogy a banki appban szerepel, úgyhogy onnan igyekeztem kibányászni, de nyilván csak tizenöt próbálkozás után sikerült autentikálni magamat (egyszerűen nem töltött be), majd amikor jobban megnéztem a hitelkártyámhoz tartozó információkat, az is kiderült számomra - komolyan, first day on Earth -, hogy ja, hát annyi már nincs a hitelkeretemből, hogy a 992 eurós kauciót zárolni tudják. Nosza akkor, megemelem a keretet. Ez is hatvankilenc próbálkozás után sikerült csak, mert az autentikálás mindig megakadt, nem akart betölteni, stb., és már tökre féltem, hogy majd jól letiltja a bank a kártyát, mert rövid időn belül túl sokszor próbálom megemelni a keretemet. De végre sikerült, és végre hozzáfértünk az autóhoz, mintegy 45 perccel a tervezett időpont után... Ekkor írtam a szállásadónak (aki amúgy még az előző napi üzenetemet se olvasta), hogy kicsit hosszabbra nyúltak a dolgok a tervezettnél, jövünk, de innentől még két óra, szoresz. (Semmi válasz.)

Elindultunk, rögtön tankoltunk a biztonság kedvéért, bár negyedig volt még a tank (és milyen jól tettük!), aztán suhantunk a kis Yarissal a nagy görög sugárutakon. Érdekes vezetési stílussal szembesültem; 80-90-es, egysávos utakon a lassabb autók kihúzódnak az út szélére, a gyorsabbak pedig egyszerűen elmennek mellettük, fittyet hányva a (sokszor dupla) záróvonalra. Előtte jelzésértékűen jó közel jönnek azért. Ja igen, most először én vagyok a sofőr. Eddig mindig B. volt, de most én akartam - és eddig nagyon élvezem!

Közben besötétedett. Bevásároltunk, és a térkép, illetve az airbnb-n szereplő instrukciók alapján már nagyon közel voltunk a szálláshoz, de egyszerűen nem.találtuk.meg. A főútról egy kis földútra kellett volna lekanyarodni jobbra, de mivel abszolút semmi nem volt kivilágítva (és a tábla, amiről már jóval később, a sikeres lekanyarodás után tudtuk meg, hogy LÉTEZIK, olyan helyen van, hogy az autók reflektorának nem esik rá a fénye), elmellőztük a lekanyarodást, és tök máshol kanyarodtunk le, majd jobbra, és teljesen eltévedtünk, és sehol semmi közvilágítás... A térkép alapján nagyon közel voltunk, de mégsem ott, ahol lennünk kellett volna. És akkor írtam ismét a szállásadónak, hogy itt vagyunk X helyen, nem találjuk a szállást, help, légyszi hívjon fel, itt a számom. Lehet találgatni, hogy felhívott-e. Végülis hosszas bénázást követően visszamentünk a főútra, és ismét megpróbálkoztunk azzal a szakasszal, ezúttal lassabban, ahol a mi földutunkat sejtettük, és akkor megtaláltuk! 

Nagy nehezen leparkoltunk (vaksötét!!), és akkor így kerestem, hogy jó, de hol az a kibaszott villa, mert ezt úgy kell elképzelni, mint egy picike lakóparkot, három kis házikó a zöldben. Akkor felhívtam a szállásadót telefonon - izraeli száma van, úgyhogy két perc telefonálással szerintem fel is éltem a szállás árán nyert differenciát -, és nagy nehezen megtudtam tőle, hogy melyik a ház és hol a kulcs. EGY dolgot kértem tőle üzenetben előre, hogy ha lehet, fűtsön már be nekünk, mert van jópár tapasztalatunk téli déli "nyaralásban", és mindenhol, mindig, kivétel nélkül hideg a ház. Vajon be volt-e kapcsolva bármelyik légkondi vagy a hősugárzó?... De oké, végülis ez egy plusz szívesség, amit nem KELL megcsinálnia. Ami viszont nagyon gáz volt, hogy egyrészt nem volt a házban semmilyen tusfürdő, sampon stb., és ezekre azt állította (innentől whatsappon leveleztünk), hogy "ő azt nem is kínál", amire persze elküldtem neki a screenshotot a Smaragd Villa airbnb-oldaláról, hogy de, kínál ("jaj elnézést, hát ez egy tévedés, kifizetem, ha vesztek magatoknak"), de ami a legparább volt, hogy nem volt melegvíz! Ez így első este nem tűnt fel, mert ugyan langyos volt, hát oké, ráfogtuk arra, hogy rég használták a házat, kell idő, amíg a bojler magához tér, de aztán másnap viszont jéghideg volt, és a szállasadó egyszerűen nem bírta megmondani, hogy mit kell csinálni vele, nagyon gáz volt. Végül tegnapelőtt késő este írta meg az instrukciókat (amiket forwardolt; clearly neki fogalma nincs erről a házról), kiderült, hogy ne kellett kapcsolni valamit. Bekapcsoltuk. A víz forró. 😂

Aztán, még ami a szálláshoz kapcsolódik: az airbnb-n lévő leírás szerint "3 min walk to the sea" - és légvonalban tényleg nagyon közel vagyunk, de egyszerűen nem látszik tőlünk, hogy merre is lenne ez a 3 perces séta, mert az egyetlen irányban, amerre út vezet, láthatóan valakinek a telke van, olajfákkal, házzal, gazdasági épülettel, birkanyájjal, és ugyan nyitva van a kapu és vezet az olajfák mellett egy út, azért mégiscsak nagyon magánterületnek néz ki, úgyhogy nem indultunk el arra, inkább kerültünk egy nagyon nagyot, és részben a főút szélén sétálva értük el a tengerpartot. Találtam egy olyan - természetesen zárt - kaput, amiről az elhelyezkedése alapján gyanús volt, hogy esetleg a mi "lakóparkunk" hátsó bejárata lehet, küldtem egy fotót róla a szállásadónak, hogy erre volna-e a visszaút a "3 perces sétából", mire azt a választ kaptam, hogy "jelenleg" legyünk szívesek arra visszamenni, amerről jöttünk. (Ezt értelmezhetjük vajon tágabban is? 🤔😂) A "jelenleg"-ből arra következtetek, hogy nyáron, szezonban van valami útvonal tényleg a víz felé is, de most nincs. Persze lehet, hogy tök más a valóság. 

Na, ezek között a vicces körülmények között kezdődött a "nyaralás", de megmutatom, hogy a Smaragd Villa valójában tényleg nagyon hangulatos, praktikus a kialakítása (bár ez a képeken nem látszik), és hű a nevéhez.