tajtékos napok II

Hát ez az elmúlt pár nap sem volt eseménytelen. Már eleve a tervek szerint se lett volna az, de így a valóság, az még intenzívebb volt - főleg megspékelve a kétszáz fokkal. Fanniék esküvőjére utaztunk haza, és már tökre vártam ezt, hogy eleve egy tök örömteli esemény, plusz régi ismerősökkel lehet catch-upolni, és végre Danit is meg tudom mutatni egy csomó embernek, akik hallomásból ismerik, de személyesen sose látták. És ez így meg is valósult, talán az utolsó rész kivételével, mert Dani eléggé kivolt a melegtől, elfáradt a bkv-zásban, és az 5. embernél, aki úgy jött oda hozzá, hogy aha, te vagy a Dani, már sokat hallottam rólad, szó szerint a szoknyám mögé bújt, és nem is nagyon akart előjönni (fair enough). Két része volt az eskinek, délelőtt a Japánkertben volt a szertartás, este pedig az Apacukában vacsora és buli. A Japánkertben Danival leültünk a földre az árnyékba, és ez volt a legjobb spot, mert pont Fanniékra láttam. Az volt a legeslegjobb, amikor Fannival egymásra néztünk, és abban minden benne volt. ❤ 

Ezt a három képet az egyik esküvői fotós készítette, nekem egy darab fotóm nincs a délelőttről :D

NEM így néztem Fannira. Remélem. Ez inkább a melegnek szólt :D

Hát mennyire cukik már? Ugye, hogy nem lehet rájuk úgy nézni, mint én az előző képen.

Aztán volt gratulálás meg fotózkodás, amire a fiúk nem maradtak végül, mert Dani teljesen kivolt, úgyhogy hazamentek csendespihenőzni, én meg még barátnőztem egy kicsit, aztán én is hazamentem lezuhanyozni és szusszanni egyet. Most az öcsém Mechwart ligeti lakásában laktunk, aminek fantasztikus az elhelyezkedése 3 percre van gyalog a nor/ma és alig jártam oda mindennap, semmi gond és egy nagyon régi, gangos házban van.

Kegyetlen sors.

A vacsorára meg bulira eleve ketten mentünk B.-vel, Dani nagyszülőzött, és olyan jó volt így, úristen. Rég éreztem magam ennyire elememben és felszabadultnak. Maga a vacsora kurvajó volt, nagyon-nagyon finomak voltak a kaják, meg a limonádék is, amiket a végtelen fokok végett nem győztem inni, de ezek csak a habok voltak a tortán; a "torta" az volt, hogy Fanniék mennyire harmonikusak meg szépek együtt; első tánc helyett első éneklés volt, énekeltek duettet is, meg énekelt az ifjú férj is szólót, és az egész olyan bensőséges és természetes volt, mintha ott se lett volna a 150 fős násznép. Ahh, így visszagondolva is megható! A másik "torta" meg az volt, hogy tök jót tudtam beszélgetni pár rég nem látott emberrel. (Maga a torta - és most tényleg a tortáról beszélek :D - is jó volt, de az nekem így teljesen elsikkadt a többi dolog mellett.)

Rendeltem egy Hugót is, de olyan erős volt, hogy két korty elég is volt belőle.

Új kedvenc Gondnok-csoportképem! Olyan jók a színeink (meg a kedvünk)!

Ha már ennyit emlegettem a tortát... :D

Aztán mi innen még hazasétáltunk, mert jó ötletnek tűnt, csak szétjött mindkét talpam valamiért (mármint nem a szandál talpa, hanem az én sajátom), azóta is tele vagyok vízhólyagokkal, semmi gond.

Ez a ruha (is) kurvajó, overál, nem tudom, mennyire látszik, szóval az alja nadrág. Egy baja van csak, hogy hát pisilni kicsit nehézkes benne.

Vasárnap délelőtt Danit anyukám elvitte a csillaghegyi strandra, B. az anyukájával találkozott, én meg próbáltam magamhoz térni, több-kevesebb sikerrel. Volt családi ebéd, aztán én a délutánt Fannival töltöttem a Városligetben; végre megnéztem egy kicsit a Magyar Zene Házát, ahol még sose voltam, meg ott csatangoltunk, és nagyon finom pulled porkos lepényt ettem a Pántlikában (addigra éheztem meg, a családi ebéden szinte semmit nem ettem, timing a javából). Ez nagyon-nagyon jó volt, quality bff-time. ❤

Aznap este már nem is volt más program, csak korai lefekvés, mert eddigre mindenki teljesen "kipukkadt" a melegtől, és a lakásban sajnos nincs légkondi. Hétfő délelőtt a Millenárison spanoltunk az anyósommal (amúgy kb. minden napot ott kezdtünk, én a nor/ma, Dani a Zöld Péter Játszótér miatt, meg mert ott egész elviselhető volt a klíma). Aztán - wait for it - Fanniékkal ebédeltünk Zuglóban, de ezúttal mind, és aztán én még munkaidő után összefutottam a gyerekkori legjobb barátnőmmel, akivel 10 nap van a gyerekeink között. Ez is egy jó, kimerítő, de egyben nagyon feltöltő nap volt. És kellett is a feltöltődés, mert ami másnap várt ránk, arra senki se számított:

Eredetileg Zürichen keresztül, egy átszállással jöttünk volna vissza (Luxiba), de a gép először egy órás késéssel akart indulni, majd kiderült (amikor már rajta ültünk és gurultunk), hogy mégse indul, mert elromlott a hidraulika, és nem is tudják se megszerelni, se kicserélni azonnal, úgyhogy mindenkit átfoglalnak. Minket úgy sikerült, hogy Budapest-Zürich, Zürich-Genf, Genf-Luxembourg... Végül 21:15-kor landoltunk, és kb. 11-re értünk haza. Most egy ideig nem szeretnék repülőre ülni, repülőt/repteret/mozgójárdát látni, mert rángani kezd a szemhéjam... Azért itt is volt egy csomó jó dolog; az első járaton az egyik stewardess nagyon összehaverkodott Danival, és megkérte, hogy segítsen csokit osztani az utasoknak, és Dani olyan büszke volt magára! A végén jutalmul kapott egy egész tábla echte svájci mogyoróscsokit. :D 

Az is jó volt, bár egyben kissé "érdekes" is, hogy - mint TÖK VÉLETLENÜL kiderült - kaptunk a Swisstől fejenként 11000 Ft kajakupont, amit még ott Ferihegyen lehetett lefogyasztani, de csak 4000+7000 Ft-onként, ennél kevesebbet nem lehetett fizetni. És mivel anyuval együtt utaztunk, ott álltunk, hogy most jó lenne 44000 Ft-ot elkölteni kajára, mert a pénzt magát nem kapjuk meg anyway, de mégis mire, mert oké, kellően drága a reptér, de ennyire azért nem vagyunk éhesek (sőt - mire ez kiderült, az első éhségünket már "zsebből" csillapítottuk). Úgyhogy végülis csomó olyan dolgot vettünk, amit el tudtunk hozni, kekszeket, aszalványokat, üveges üdítőt... Sajnos a duty freeben nem lehetett költeni ebből a pénzből, csak az éttermekben. De jelentem, kb. 30 perc alatt sikerült a seggére vernünk (persze amiket elhoztunk kajákat, azok egy része még megvan). Illetve hát jogosultak vagyunk fejenként 250 euró kártérítésre (már beadtam az igénylést), ami szintén nem jönne rosszul.

Jaj, amúgy volt egy annyira ijesztő pillanat még az eredeti, Budapest-Zürich gépen, amikor már kiderült, hogy valami issue van, és csak álltunk így a reptér közepén, és eléggé idegben voltunk, hogy most mi lesz, akkor egyszer csak a pilóta így bemondta, hogy "cabin crew, [mmmrrrsssrrrzzz] slides!", és én pont egy vészkijáratnál ültem (a többiek mögöttem), és kurvára megijedtem, hogy most le kell csúszdázni, és sajnos a steward, aki pont ott mellettem ült, elég kétségbeesetten kezdte erre böngészni a biztonsági előírásokat, amit úgy vettem, hogy megerősíti, hogy nagyon nagy baj van. De szerencsére végül erre nem került sor, nem kellett csúszdázni, buszokkal vittek vissza minket az épületbe.

És akkor éjszaka visszaértünk haza a millió fokos házba - hajnalra tök jól lehűlt egyébként, de most megint nagyon meleg -, és reggel még azzal is szembesülni kellett, hogy a kert egy része teljesen elpusztult a hőségben. :( 

Kicsit még az is aggaszt, hogy most akkor a következő hétvégével kezdjek foglalkozni, hogy szombat este lesz koncertünk egy olyan templomban, ami alapból nagyon fülledt - egy olyan kórussal, ahol azért elég sok az idős (de ez az idő azért a magamfajta stramm ifjaknak is megpróbáltatás)... Nem örülnék, ha lefújnák, de igazából annak se, ha ilyen körülmények között meg lenne tartva. A közönség is meg fog pusztulni. Holnapra, holnaputánra és szombatra is 38 fokot jeleznek előre. :(