távolodó tél

Szerencsére a pénteki posztomról kiderült, hogy vaklárma, mert Dani aznap valóban mutatott némi elesettséget, meg a szokásosnál nyűgösebb volt, de ezen kívül semmi baja nem volt és azóta se lett, úgyhogy arra jutottunk, hogy csak több időt akart velünk tölteni, ami abszolút jogos (és kölcsönös!). A hétvégét igyekeztünk kihasználni, de elég kaka idő van pár napja, zuhé után napsütés után szélvihar után zuhogó eső után napsütés, stb-stb., se öltözékkel, se idegrendszerrel nem tudunk ehhez eléggé felkészültek lenni :D 

FElla, azt hiszem, te kérdezted tavaly valamikor, hogy nem ugrál-e páros lábon pocsolyákba(n) - jelentem, de, ugrál!

Délután elmentünk a villamostörténeti múzeumba, amiről eddig egyikünk se tudta, hogy létezik, pedig tökéletes gyerekes program ilyen időjárásban, ráadásul ingyen van (és közel - busszal félóra, autóval bő tíz perc). Megmászható villamoskocsik, minden gyerek (és felnőtt) álma!

Ez az 1947-es Ford kisteherautó volt a legnagyobb sláger, mert "volt kilince, amivel ki lehet nitni az ajtaját, ész ed éldekesz tekelő, amivel le lehet tekelni az ablakát, nem pedig gombbal!" (A modern kor gyermeke!)

Az egyik "villamosnapló" pont (1968.) május 17-nél volt kinyitva - az az évfordulónk :))

Ma délelőtt megint napsütés váltakozott felhőkkel, később havasesővel, de azért kihasználtam a betegszabimat és nagyon jót sétáltam gyógytorna előtt. A tavasz nagyon próbálkozik azért. Én meg még mindig nagyon szépnek látom ezt a várost :)

7 és fél éve ez a látvány volt az első benyomásom Luxemburgról, amikor feltúráztam ide a hostelből az érkezésem másnapján :)