ech si Lëtzebuergerin (och)

Még az antalyai beszámoló előtt - amire nem tudom, mikor fogok sort keríteni, annyi élményt és benyomást szeretnék megörökíteni - megírom, hogy tegnap kora este, amikor VÉGRE hazaértünk, nem csak anyukám várt minket a lakásban, hanem egy értesítő is a postaládában: megkaptam a luxemburgi állampolgárságot (és velem együtt Dani is)! Még ha ez a gyakorlatban nem is jelent sokat, csak azt, hogy kötelező luxemburgi személyit csináltatnom és ezentúl az országgyűlési választásokon szavaznom, valahogy meghatódtam egy kicsit vagy nem is tudom. Mintha a bő nyolc itt töltött év most öltött volna igazán testet (pedig nem). Sokszor gondolok rá, hogy az eleje milyen felemás volt, hogy milyen nehéz volt a budapesti életemnek úgy igazán búcsút mondani... Most úgy látom, hogy kellett azért 5-6 év ahhoz, hogy tényleg komfortos legyen nekem a külföldön élés. És főleg Dani születése, onnantól nem volt bennem kétely (ezzel kapcsolatban). Aztán lehet, hogy újabb nyolc év távlatából megint másképp fogom ezt látni. 🤷🏻‍♀️