Gárdony 2024, egy tökéletes nap

Tegnap volt az idei "randinapunk", azaz amikor a nagyszülőknek hála kettesben tölthettünk egy egész napot kora reggeltől késő estig. Nagyon-nagyon jól sikerült! Így, hogy itt az autónk, sokkal mobilabbak vagyunk, mint tavaly, úgyhogy ezt ki is használtuk.

Reggel a pákozdi ingóköveknél túráztunk egy kicsit; nagyon hosszan ilyenkor augusztusban nem nagyon lehet ott gyalogolni, kevés az árnyék. Még így is, hogy 7 körül már indultunk, és éjszaka esett az eső, úgyhogy viszonylag hűvös volt (értsd: csak 25 fok fél 8-kor), jól megizzadtunk, mire végeztünk a 8 km-rel. De nagyon szép volt, és jólesett a mozgás (meg nagyon jót beszélgettünk közben)! 

Utána felmentünk Budapestre, a kelenföldi P+R-ben hagytuk az autót, és úgy döntöttünk, a hőmérséklet ellenére kicsit andalgunk a Duna-parton; a Gellért tértől végül csak a Nemzeti Múzeumig bírtuk, egyrészt megsültünk, másrészt megéheztünk. De szerencsére meg tudtuk tekinteni a környék legfőbb látványosságát, a múzeum előtti bio-járda-fekvőrendőrt, amelyről egy hatalmas fa gyökerei gondoskodnak - pár év, és bio-hullámvasút lesz (bár valószínűbb, hogy szétreped a kő).

A Pad Thai-ban ebédeltünk, hú, nagyon finom volt! Kókuszos currys kacsát ettem zöldségalapon, B. meg csípős tofus-zöldséges tésztát. 

Ezután tovább folytattuk a konzumerizmust, és én egy jegeskávét, B. pedig egy bubble tea-t ivott, ráadásul mindketten elviteles műanyag pohárban. 

Ezeket megittuk, nagyon finomak voltak, de innen nem nagyon tudtuk, hogyan és hova tovább, mert ekkor volt 1 óra, és nekünk 3-ra volt színházjegyünk... Úgyhogy jobb híján (de tényleg) bementünk a szomszédos PIM-be. Volt egy viszonylag szimpi kiállítás (A tárgyak társasága), azt néztük meg, illetve egy-egy pillantást vetettünk még két másik időszakos kiállításra is, mert a jegy mindegyikre érvényes volt. A jegy, amit kizárólag készpénzzel lehetett kifizetni. Az ország egyik (gondolom) leglátogatottabb múzeumában... 

Aztán 3-kor jelenésünk volt a 6színben, a Karsai-darabon (vö. a poszt címe). Megrázó is volt, de szórakoztató és informatív is, mindkettőnknek tetszett. Persze nagy meglepetést nem tartogatott, mármint a sztori maga, de azért volt benne pár új elem, meg főleg a színházi megoldások voltak érdekesek. Ajánlom!

Este a kőbányai Chinatown-ba mentünk vacsorázni, ez is érdekes élmény volt :D Azért a komfortzónánkat nem hagytuk el (vagy nem nagyon), nem akartunk az ötnapos roadtrip előtt fosikázni, úgyhogy se szamárhúst, se disznófület nem ettünk. Egy tajvani kolbásszal töltött spenótos lepényt feleztünk el, aztán egy "hongkongi stílusú" levest marhabelsőségekkel, desszertnek pedig szezámmagba forgatott, édes babkrémmel töltött dumplingokat. És egy meglepően finom maracujás limonádét ittam. 

Vonattal visszamentünk a Nyugatiba (ekkor már fél 8 körül volt), majd onnan elsétáltunk a Fővám térig - a telefonom szerint több mint 30 ezer lépést tettem tegnap... Jólesett nagyon, bár a végére azért elfáradtam. A Duna-parti landmarkok mind ízléses kék fényben pompáztak (gondolom, az aug. 20. örömére), sőt, a Vár egyenesen villódzott. 

Sajnos nem tudok ezekre "naiv" turistaként, csodálattal tekinteni, borzasztó parasztvakításnak, fölösleges pénzkidobásnak látom, miközben olyan állapotú hajléktalanok mellett mentem el nemegyszer (ahelyett, hogy mentőt hívtam volna, szégyellem is magam - de közben tudom, hogy a mentő úgyse jött volna ki, mert "majd kijózanodik", meg eleve nincs erre kapacitás), hogy összeszorult a torkom. Iszonyú állapotok vannak a szépen kivilágított "Szabihíd" mögött (képletesen), rossz érzés volt ehhez - ha csak átmenetileg is - asszisztálni. Egyre nagyobb a kontraszt aközött, amihez most már hozzá vagyok szokva, és aközött, amitől mostanra teljesen elszoktam. És utóbbit egyre kevésbé tudom megemészteni. Persze, tudom, nem is kell, nem itt élek, de nem is véletlenül. És hiányzik is, nem is az ilyen Váci utcák meg szép környékek, hanem például felmenni a Blahán az aluljáróból, és az a jellegzetes Budapest-szag. Vagy ahogy a hetesen kitörik a nyakam is, olyan tempóban hajt át a kátyúkon a Rákóczi úton. Szóval az ilyen hétköznapi dolgok. Nagyon kötődöm azokhoz a helyekhez, környékekhez, ahol a budapesti éveimet töltöttem, és nagyon rossz néven veszem, hogy évente csak max. pár alkalommal járhatok arra. Az expat lét nemcsak méznyalogatás... (Miközben ez jól megfér azzal, hogy szeretek Luxemburgban élni, és ott is otthon érzem magam.)

Volt gimim előtt :))

Na, és aztán hazavezettem az óriási villámlások közepette Gárdonyba. Tényleg egy tökéletes nap volt, törekszünk rá, hogy ne teljen el 365 nap a következőig.