a kis 56 hónapos

*ezt a posztot március 6-án kezdtem írni*

Rég írtam Daniról érdemben, pedig iszonyú érdekes (és fárasztó) ez a korszaka (is). Amikor múlt héten valamelyik nap én vittem az "iskolába", a "tanítónénije" mondta, hogy hatalmas fejlődésen ment át a luxemburgi nyelvtudása, már tök szépen kifejezi magát, egész mondatokat mond. Örülök, ez nagyon sokat fog neki segíteni a német Kitában! Meg hát nagyon büszke is vagyok rá, hogy ilyen ügyes. Mostanában többször is előfordult, hogy mondott valamit itthon luxemburgiul (vagy magának, vagy nekünk), és ha szóltam, hogy nem értem, akkor franciául magyarázta meg. Ez nekem továbbra is magic. Amellett, hogy örülök, és szerintem jót fog neki tenni a németországi "egynyelvűség", azért kicsit sajnálom is, hogy ezt a heterogén nyelvi közeget elveszti - de az teljesen egyértelmű, hogy egyelőre franciául és luxiul is nagyon hibásan, csak hallás után tanulva beszél, és ez még évekig így is maradna.

Az "iskolával" kapcsolatos egyik - legfőbb - fenntartásom a délutáni alvás hiánya volt, nyilván mostanra Dani hozzászokott, más választása nem lévén, de hétvégén azért kitartóan alszik, akár 2-2,5 órát is. Szóval igény, az vóna rá, úgyhogy én továbbra is dühöngök. Ja, és abszolút nem erőltetjük az alvást - mondjuk ekkora gyereknél nem is tudom, hogy lehetne erőltetni -, egyszerűen csak azt mondjuk neki, hogy mi ledőlünk (és így is teszünk), ő nyugodtan legózhat halkan, 3-ig csendespihenő van, és ha elálmosodik, aludjon. Az esetek 80%-ában egy órán belül békésen alszik (miután gyakorlatilag lefektette saját magát). Jó, hogy ez így működik, és kár, hogy hétköznap nincs rá lehetősége. Kapja be az iskola.

A másik problémám az információhiány volt, hát ez sem változott sokat. A tanítónénikkel az üzenőfüzetben kommunikálunk (vagy nagy ritkán e-mailben), Dani mesél dolgokat, amiknek egyre több köze van a valósághoz, de azért nem teljesen megbízható sajnos. Tegnap például kiderült számomra (mástól), hogy fellökött egy gyereket, akinek ettől sérülései is lettek az arcán (amiket én is láttam), és amikor megkérdeztem tőle, hogy mi is történt, akkor azt mondta, teljesen őszinte felháborodással és csodálkozással, hogy de hát ez NAGGGGYON légen volt, még évekkel ezelőtt, nem ma! Ilyenkor egyszerre akarom összepuszilgatni, hogy úristen, mennyire cuki, és megmondani neki, hogy de, ma volt, és ilyet nem csinálunk stb-stb.

Vadulni, azt nagyon tud, és az utóbbi időben gyakorolja is, nyilván nehéz neki ez a költözés-dolog, ahogy nekünk is, és próbál, amit lehet, kontrollálni. Igyekszünk segíteni, és a játékban hagyni, hogy ő irányítson, de egyikünknek se megy könnyen, mert B. utálja, amikor Dani szigorúan instruálja (tanítónénit játszva), én meg azt nem bírom elviselni, amikor egy játék azzal jár, hogy kismillió dolgot kell előpakolni "activité" (kézműveskedés, alkotás) céljára, majd az activité 3 percig tart, és akkor is többnyire nekem kell alkotnom valamit, Dani meg inkább csak nézi. És ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy ő elgondolta, akkor nagyon tud dühöngeni szegény, csapkod, rúg, zokog. Megértjük. Néha legszívesebben én is így reagálnék dolgokra :D

Amúgy felnőtteket meghazudtoló gyorsasággal tud képet vagy hangüzenetet küldeni anyukámnak whatsappon, illetve B.-nek messengeren. Gondolom, ez (is) már minden négy-öt évesre igaz.

Kérdeztem tegnap, hogy jó-e vagy rossz, hogy ma lesz az utolsó napja az "iskolában" (hülye szülő, minek kérdez ilyeneket), és azt mondta, "jó... de egy kicsit lossz is!" Maximálisan egyet tudok érteni. Amúgy nagyon jó dumái vannak (egyre jobbak), de sajnos nem írom őket, pedig jó lenne. Még mindig vannak beszédhibái, az r-t következetesen l-nek mondja, az s/sz, c/cs sem tiszta, már lassan gondolok logopédusra, azt hiszem, a magyar rendszerben az 5 éves kor a vízválasztó ebben, és nem szeretném azért, hogy maradandó problémái legyenek. (A Kitában szerintem figyelni fognak erre is, úgyhogy majd pár hónap elteltével megkérdezzük, mit gondolnak.)

a napközi udvarán U.-val, egy kis haverkislánnyal

*folytatás március 18-án*

Most már arról is tudok írni, hogy a költözést hogy viselte Dani. Most már 10 napja itt lakunk, és azért teszegeti rendesen az olyasmi megjegyzéseket, hogy "mál soha többet nem fogom hallani, ahogy a M. [luxemburgi csoporttárs] azt mondja, hogy ó jessz dádi!", "most mit csinálnak a többi iskolások?", stb. Illetve azt is kérdezgeti az utóbbi időben, de ez a költözéstől független, hogy "[XY] most mit gondol, hogy én most mit csinálok?", és XY lehet ismerős, idegen, ahogy épp eszébe jut. Szóval a költözés feldolgozására visszatérve, én egyelőre nem látom, hogy nagyon megviselte volna, szerintem jól tettük, hogy minden fázisba(n) igyekeztünk bevonni, és végülis egyébként egész sok dologban érdemben tudott is segíteni. Kíváncsi leszek, hogy egyrészt pár hét-hónap múlva fogja-e emlegetni Luxemburgot és az ottani gyerekeket, helyeket, másrészt, hogy mit szól a Kitához (épp most vannak ott B.-vel, ma kezdődött a beszoktatás). 

Jól alszik itt is, az első naptól fogva, persze az ágya ugyanaz, meg a szoba elrendezése is hasonló, de azért ez kellemes meglepetés nekem, és eddig a legtöbb nap délután is aludt. A szabadba nagyon motiválni kell, hogy hajlandó legyen kimenni, még a teraszra is, nyilván minél melegebb van és minél kevesebb plusz réteg kell ehhez, annál egyszerűbb, de ha még öltözködés is van, akkor majdnem esélytelen. Egyelőre láthatóan a szűkebb tér felfedezését és belakását igényli, ez rendben is van, csak kár, hogy nekünk ennyi frusztrációt okoz, mert mi meg mennénk ki a kertbe/teraszra.

A "luxemburgi" kiborulások (a köznyelvben: hisztik) sajnos jöttek velünk, van ordítás, csapkodás, rugdosás rendesen - igyekszünk megértően, de határozottan tompítani és eleve megelőzni, de a mi idegrendszerünk, empátiánk, türelmünk és kreativitásunk is véges, pláne így a költözés közepette. Szóval semmi extra, átlagos (lassan) 5 éves. :D