búcsú

Itt ülök a dobozokkal teli, közben furcsán üres és visszhangos nappaliban, és próbálom felfogni, hogy ma kedd, holnap szerda, aztán csütörtök, és kész, vége, péntektől nem itt lakunk. Persze még visszajövünk vasárnap a kulcsokat átadni a tulajnak, meg még fogunk egyszer jönni valamikor, de lakni már nem itt fogunk.

 

Hiányozni fog ez a lakás. Annyi minden történt itt... Nagyon-nagyon beleszerettünk 2016-ban, amikor ideköltöztünk. Emlékszem, hogy az a költözés, illetve maga a kulcsátadás kicsit nehézkes volt, mert átvettük a kulcsokat, aztán másnap elutaztunk Dániába (és meghalt a nagypapám), és amikor visszajöttünk, csak akkor költöztünk be - busszal és gyalog intéztük, olyan közel volt az előző lakásunk, és olyan kevés cuccunk volt még. Először nagyon nagynak tűnt ez a lakás, a későbbi gyerekszobát csak vendégszobának használtuk, és akkor még home office se nagyon volt, úgyhogy bár folyamatosan egyre több cuccunk lett, mégis túl nagy volt két embernek (én legalábbis így éreztem). Egyébként amikor jelentkeztünk a hirdetésre, az volt a fejünkben, hogy úgyis pár éven belül szeretnénk gyereket, és hát mégiscsak jó lenne hova tenni. :D Bőven lett (hova tenni)! 

De mielőtt gyerekünk lett volna, ebben a lakásban, ebben a fürdőszobában tudtam meg, hogy terhes vagyok. Itt járkáltam fel-alá hitetlenkedve és izgatottan az előszobában, miközben Fannit hívtam, mert sok évvel korábban megígértem neki, hogy ő lesz az első, aki megtudja, ha egyszer végre terhes leszek - de nem vette föl, úgyhogy végül anyukám lett az első. Itt, ugyanabban a fürdőszobában vetéltem el pár héttel később. Ó, az a fürdőszoba sok mindent látott. Ájultunk el ott mindketten (szerencsére nem egyszerre), hánytunk... csupa kellemes emlék. :D Ugyanazok a csempék voltak tanúi annak is, amikor kiderült, hogy másodszor is terhes lettem, és fönt, a hálószobában egy kis sárga body várta B.-t, aki pont külföldön volt, de mindenképp személyesen akartam neki elújságolni. Nagyon meglepődött. 

Aztán nyolc hónappal később ugyanabban a fürdőszobában bénáztunk az első (második, harmadik...) fürdetéssel. 

Nem is emlékszem, hogy a covid előtt, a szisztematikus home office előtt mire használtuk az íróasztalainkat. Tényleg. Néha színeztem, miközben Fannival telefonáltam. De valószínűleg nem csak erre. :D

Sokáig, nagyon sokáig nem éreztem otthonosnak a lakást. Valahogy egész más kép él a fejemben az otthonosságról, a két íróasztal és a rideg, hideg, nem általunk választott fényes fehér étkezőasztal a nappaliban teljesen ellentmond ennek. A falra se igazán tudtam semmit tenni, pár képet kiragasztottam, meg az ajtókra is, de ennél többre vágytam. Amikor végre lett szőnyegünk tavalyelőtt, az nagyon sokat segített. (Majd a házban, tudom, de ez a poszt most a lakásról szól.)

A gyerekszoba végre megtelt élettel 2020-ban. Azóta is az a kedvenc helyiségem, akármilyen kupis is éppen (és ritkán nem az). Olyan jó, hogy Dani lett (írom egy kicsit sírdogálva - nagyon fáradt vagyok)... Az utóbbi időben keveset írtam róla, pedig nagyon is lenne mit megörökíteni. Szóval, ebben a lakásban fogant, ebben a lakásban voltam vele terhes - és nagyon sokat voltam vele itthon terhesen, mert akkor kezdődött a covid -, és ebbe a lakásba hoztuk haza. Nincs az a ház, kert, padlófűtés, még szennyesledobó sem, ami ezt űberelni tudná (ld. még: miért hiányzik egy picit azóta is az az autó, amiben hazahoztuk a kórházból). Mennyit, de mennyit járkáltam vele fel és alá az első évben a szobájában és a nappaliban éjszakánként, amikor el/vissza kellett altatni! Most nosztalgiával emlékszem erre vissza, nem a kialvatlanságra, hanem hogy olyan pici volt, hogy kényelmesen elfért a karomban... Most meg, ha felveszem, a térdemet rugdossa. :P Édes, édes kisfiam. Ebben a lakásban kezdett el forogni, kúszni, mászni - járni nem, azt a bölcsiben. :D Ebben a lakásban teszteli nap, mint nap a határainkat (a sajátjait és a mienket is). Az utóbbi hetekben minden egyes este "ringatni" kell, ami azt jelenti, hogy olvasás után a karomban idehozom a nappali ablakához, az ablakpárkányra áll, és együtt nézzük a kilátást néhány percig. Búcsúzik ő is. 

Hiányozni fog a kilátás, a lombok, a színek és fények év- és napszakonkénti váltakozása, az utca "fehér zaja". Az eső kopogása a tetőn.

kilátásaink voltak (az utolsó kép tegnapelőtt esti)