2016. október 19., szerda

Egy hét a Balkánon

Most, hogy sikeresen rosszul jegyeztem meg az egyetlen olyan magyar film időpontját a CinEast-en, ami olyankor megy, amikor én is ráérTEM VOLNA, és itthon ragadtam ezen a szép szerda estén, végre megírom egy normális bejegyzésben a montenegrói utunkat (se Amszterdamról, se Koppenhágáról nem sikerült érdemben írnom azóta se, és már nem is tervezem).

0-1. nap: Podgorica
Hát ezt a várost még egy ideig emésztenem kell. NAGYON Balkán. Először is nincs mindenhol járda (ha egyáltalán le van betonozva az út) és az autóúton kell menni, a forgalom mértékétől függetlenül. Másodszor, ahol van járda, ott borzasztó akadálymentestelen (that's a thing), olyan néhol, mintha random betontömböket letettek volna egymás mellé, nem illeszkedik, hát nem illeszkedik, kit érdekel? Az egyik kiáll, a másik lesüllyed, a harmadik lukas, na bumm, öreganyámnak is jó volt, nekem is jó lesz. Babakocsi, mozgássérült, kerekesszék? Oldja meg, tolja/menjen az úttesten (gondolom). Továbbá az utcákon a házak egymástól random távolságra vannak. Az úgynevezett óvárosban például teljesen egymásra épülve, és ohne járda, mutatom:



A botrányos járdáról sajnos nincs képem, viszont a nemjárdáról van még egy:

Jó, a túloldalon van, igaz...
Folytatva a képek előtt megkezdett gondolatot, a házak vagy egymásra vannak teljesen épülve (mint az óvárosban), vagy egymástól több tíz méter távolságban, teljesen elszórtan, és köztük elhanyagolt, gazos grund. Nem tudtuk eldönteni, hogy vajon ott sose is volt épület, vagy csak a háborúk viselték meg ennyire a várost. A "várost", mert se az infrastruktúra, sem a településszerkezet abszolút nem városra vall, legalábbis nem a mi felfogásunk szerinti városra. De rugalmasak vagyunk és nyitottak mindenre. ;)
Aztán. Mindenhol (mindenhol!) lehet dohányozni. Kint, bent. Étteremben, plázában, ügyintézés közben... az egyik első élményünk az volt, hogy amikor megérkeztünk a reptérre és átjutottunk az útlevél-ellenőrzésen, nem messze tőlünk egy pici, ablaktalan irodában ott láttuk dohányozni a rendőröket/határőröket. Annyira mázlisták vagyunk, hogy nekünk már ez a kirívó!
Valamint kóbor kutyák, ameddig a szem ellát. A nyomunkba is szegődött néhány, tartósabban kettő, ők már nyomasztottak is minket annyira, hogy bemeneküljünk az egyetlen turistalátványosságként számon tartott, ortodox Feltámadás-templomba (erről mindjárt bővebben), és addig ne is jöjjünk ki, amíg kintről valaki el nem kergette az állhatatosan várakozó kutyákat. Nem vicc. Én nem félek a kutyáktól, de ez rendkívül nyomasztó volt. 

Ami a mi konkrét podgoricai programunkat illeti, először is a balkán-jelleg a vacsorával kezdődött, kétszemélyes valami-tálat kértünk (asszem Laguna, mert ez volt a hotel neve - tipikus csárda, felül hotel, alul étterem, vadászmotívumokkal), millió hússzelet és koleszterin koleszterinnel, à la magyaros vendéglátás. Például az egyik húsféle egy olyan sertésszelet volt, ami baconbe volt bugyolálva, rajta sajt, és azon még egy réteg bacon! Minőségi angolszalonna volt, nem mócsingos, meg semmi, na de akkor is. És ez csak egyféle hús, ebből is két szelet (összesen, nem fejenként, hálistennek, különben még mindig ott (l)ennénk), plusz még mellette három másikfajta hús és rántott sajt (echte montenegrói specialitás, de fura módon mindketten ennek örültünk a legjobban, mert nagyon régen ettünk). Köretnek hasáb, kenyérféle és sopszka, mindenből rengeteg: 

Kéretik B. medúzás pólójára elismerő pillantást vetni.
Az első "igazi" napunkon, hétfőn, megnéztük azt a két dolgot, amit Podgoricában érdemes: a középkori erőd maradványait és a fentebb már említett Feltámadás-templomot. Tényleg mindkettőt érdemes volt, és amennyire nekünk kiderült, Podgorica tényleg csak ennyit tud. 
Az erőddel kapcsolatban az mindenképp érdemel még pár szót, hogy mennyire váratlanul és hihetetlenül tiszta, átlátszó (vagy türkizzöld) volt a víz! Főleg az általános podgoricai szürkeséghez és civilizálatlansághoz és a kóbor kutyákhoz képest... (És igen, esett az eső.)








A templom, felhívnám a figyelmet a festői környezetre. Amúgy mint megtudtuk, csak 2013-ban szentelték fel, szóval mázlink van, hogy nem korábban mentünk Montenegróba, különben hova menekülünk a kóbor kutyák elől?! :P







***

2-4. nap: Budva (Rafailovići)

Budva sokkal fővárosabbnak tűnt már távolról is, mint Podgorica. Gyönyörű úton buszoztunk oda, és visszafele még gyönyörűbb volt vasárnap, mert akkor sütött a nap, úgyhogy majd a végén mutatom meg. Bibibí! Most csak az a kép, amikor megláttuk Budvát a buszból:

Az a kis nyúlvány "fönt" az óváros maga.
Igen, itt is esett, de szerencsére csak az első nap, utána változó idő volt. De egyszer fürödni is tudtunk, igaz, hogy én csak öt percet, mert hideg is volt a víz meg nagyon nagyok is voltak a hullámok, de B. nagyon élvezte, és vagy félórát elvolt a vízben. :) 
Elég messze laktunk a (bel)várostól, majdnem öt kilométerre, de hát a tengerparton sétálni mindig élvezet, úgyhogy miután egyszer mégis véletlenül busszal mentünk - nem találtuk meg a gyalogos alagutat egyből, mert a szállásunkat körülvevő öböl és Budva városa között van még egy félsziget, amin nem lehet csak úgy átkelni -, szerdán már oda-vissza gyalogszerrel toltuk.
Itt a fő program egyébként a sétálás és a kavicsgyűjtés (gyönyörű sötétzöld és sötétbordó kavicsokkal van tele a part!) volt, megnéztük az óvárost is nyilván, jó alaposan kétszer is, illetve rengeteg fokhagymát ettünk, mert itt ez volt vagy az előétel, vagy a köret: olívaolajba aprított fokhagyma, pirítóssal. Isteni!
Ja, és a tengerparton (Kotorban is) a kóbor kutyákat kóbor cicák váltották fel. Vitathatatlanul cukibbak!






























A fönt említett alagút bejárata pont ott található. Kiírás nuku!
Ilyen köveket is találtunk a parton. Vajon csempemaradványok? O.o



A fokhagymás pirítós is megtalálható a tányéron.



***

5-7. nap: Kotor

A három hely közül nekem talán ez tetszett a legjobban, részben mert itt volt a legjobb az idő. De azért is, mert itt csináltuk a legtöbbféle dolgot: néztünk várost, felmásztunk a kotori erődbe - igazi hegymászás, 1350 lépcső! (És le is kell ám jönni!) És elkirándultunk Perastba, ami egy 11 km-re levő falu ugyanannak a kotori öbölnek egy másik kiszögellésében, két icipici szigettel, ahova borsos áron visznek át a csöppet sem agresszív hajóskapitányok. 
Itt külön említést tennék a szállásunk házinénijéről, Miráról (kb. 55-60), aki minden reggel annyi kaját tömött belénk, amennyit csak el bírtunk tüntetni, sőt, még annál is többet: péksütemény (rétes/sonkával töltött levél/hot dog), óriási omlett sajttal és/vagy sonkával, kenyér, vaj, lekvár, némi paprika+paradicsom, gyümölcs (alma/körte, illetve utolsó reggel a kezünkbe nyomott fél kiló mandarint :D), narancslé, kávé/tea. Mondanom se kell, ez utóbbi nem okozott különösebb problémát. De az első kotori reggelink után még délután 4-kor se voltunk éhesek. :D

A szállásunk (Vila Panonija)







A MOST











Azért Kotor is a Balkán.











Tévedésből mindketten cukin nézünk.





"Citadella" - ez is a Balkán













Út Perastba (az esőben, persze, mert az igazán szép idő csak egy napig tartott, pénteken), és Perast. Ja, a képek előtt még annyit, hogy elszántan elindultunk gyalog és 8 km-ig teljesen rendben is volt minden, de akkor egyrészt át kellett lépnünk egy döglött kutyán a főút mentén, ami elég traumatikus volt, másrészt kiderült, hogy az utolsó 3-4 km-t konkrétan a szalagkorlát mellett kéne megtennünk, néha azon belül, néha kívül, attól függően, hogy milyen széles az autóút melletti töltés. Ez túl ijesztő perspektíva volt, úgyhogy inkább buszra szálltunk - volna, ha egy bácsi fel nem vesz minket a buszmegállóban a kisbuszába, és nem fuvaroz el összesen 2 euróért.
































Továbbá egy helyi különlegesség, a Perast-Kotor buszon a jegynyomtató "gép":


***

És végül, ahogy ígértem, a Kotor-Budva-Podgorica buszút képei vasárnapról - annyira szép idő volt és annyira gyönyörű színek!!!










Kakukktojás.

Nagyon szép volt, nagyon érdekes volt. Biztos megyünk még erre a környékre. :)


1 megjegyzés: