2024

Nem múlhat el ez a december 31-e sem évértékelő/évzáró poszt nélkül, nekem kell ez a szimbolikus lezárás, akkor is, ha holnap ugyanolyan nap lesz, mint a mai volt. (Nem lesz ugyanolyan, mert holnap 5 fok lesz, ma meg -5 volt és gyönyörű zúzmara, amiből reggelre semmi se fog maradni.)

Bemásolom, amit az instára írtam, mert az foglalja össze a legjobban, ahogyan most érzek 2024-gyel kapcsolatban (aztán még írok mást is, úgyhogy aki az instán már olvasta, nyugodtan tekerjen lejjebb):

"Szerintem soha nem szorongtam annyit, mint 2024-ben (vagy nem voltam tudatában). Az instám mögött az van, hogy idén rájöttem, hogy evészavarom van, hogy falásrohamaim vannak, és hogy egy fogyókúrára ugyanúgy rá tudok függeni, mint a szénhidrátra/cukorra. Januártól áprilisig végigcsináltam egy (főleg ketó) "életmódváltást", büszke voltam rá, hogy sikerült, sokat fogytam vele, csinosnak láttam és éreztem magam. Április után elkezdtem visszaenni a leadott kilókat, és nem bírtam abbahagyni. Közben elkezdtem nem csak azon szorongani, hogy hogy nézek ki, hogy ki mit gondol rólam, hanem azon is, hogy miért szorongok ezen ennyire, miért ennyire fontos, hogy hogy nézek ki - miért nem az a fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben? Már nem tudtam eldönteni, hogy a fogyást én magam akartam-e, vagy a külvilág várja el. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy mit ehetek, mennyit, és hogyan tudnék MEGINT lefogyni, hogy... miért is? Hogy szebb legyek? Hogy boldog legyek? Lukács Liza könyveit olvasva ráébredtem arra, amit korábban is sejtettem: ide terápia kell. Én magam egyszerűen csak vergődöm, dühöngök, szorongok - és eszem. Egy nagyon jó barátnőmnek köszönhetően szeptember végén rátaláltam @testbenlelekbenotthon.hu Zsófira, akivel azóta is dolgozunk a lelkemen. Kurva nehéz a meló, kellemetlen dolgokat kell átgondolni, de erős a meggyőződésem, hogy jó irányba tartunk, és talán néhány hónap múlva már tudni fogom, ki vagyok és mit akarok és mit érzek. Az elmúlt időszakban ugyanis pont azt értettem meg, hogy fogalmam sincs, hol kezdődöm én magam és hol végződnek a gyerekkorom óta tanult/internalizált elvárások.

És akkor emellé jött az, hogy D. szeptemberben elkezdte a luxemburgi "iskolát" (Spillschoul), amiről túlzás nélkül semmi, de semmi információnk nem volt elöljáróban, mert a leendő gondozói egyszerűen nem voltak hajlandók válaszolni a kérdéseimre, mondván, majd szeptemberben megtudom... Azóta is borzasztó dühös vagyok rájuk, nem bocsátom meg nekik, hogy áprilistól szeptemberig ezen (is) szorongtam, hogy nem tudom, mi lesz a gyerekemmel.

Szóval 2024 - köszi, de köszi, nem. 2025 - légyszi, ha egyet kívánhatok, legyél kíméletesebb. Köszi."

Ezen kívül még az van, hogy idén elolvastam 21 könyvet (iszonyú kevés), a legjobban talán A válás, a Papírbabák és a Mad Honey tetszettek; megnéztem pár sorozatot (kiemelkedőek: The Diplomat, Represent, Baby Reindeer, Inventing Anna, és természetesen a Young Sheldon 6. évada), de leginkább újranéztem a már ismerőseket (Jóbarátok, Szívek Szállodája, Brooklyn 99, Superstore, One day at a time, Big Bang Theory). Filmeket egyáltalán nem néztem, moziban nem voltam. Kétszer jártam Magyarországon (igaz, ebből másodszor egy egész hónapot). Kétszer utaztam egyedül: februárban Spanyolországban, szeptemberben Antwerpenben töltöttem pár napot. Az év egyik legjobb "nemutazása" az volt, amikor Fanniék idelátogattak májusban. Eladtam a lakásomat, ahol a gyerekkoromat töltöttem, és mondjuk úgy, hogy vettem egy fél házat Németországban. Két gyakornokot mentoráltam. Részt vettem egy versenyvizsga-folyamatban, ami több mint egy éve kezdődött, és még mindig nem zárult le. Életben tartottam egy három és fél-, majd négy- majd négy és féléves gyereket. És talán nem is rosszul :D És végül, de nem utolsó sorban: a nyári mélypont után sikerült megmenteni/kihozni a gödörből a kapcsolatunkat B.-vel, ami nagyon nagy megnyugvással tölt el. Mindketten változtunk és változtattunk, és most nagyon "jó helyen" vagyunk. ❤️ Remélem, ez 2025-ben is így marad (vagy még jobb lesz).