Kakidínia

Szép volt! De valahogy nem ilyennek képzeltem - mármint nem magát a nyaralást, hanem a szigetet. Szardíniáról eddig csak nyári képeket láttam, és meglepett, hogy mennyire mások a fények, mennyivel zordabb a táj, mint ahogy a fejemben élt. Fehér homokos strandokat és világoszöld növényzetet képzeltem el türkizkék vízzel (nem tudom, ezeket honnan szedtem :D), ehhez képest barna sziklás (vagy homokszínű homokos) partok, kék víz és sötétzöld hegyek vártak. És hideg! Reggelenként kifejezetten fáztunk, még azokon a napokon is, amikor tényleg egy darab felhő nem volt az égen, és egész nap sütött a nap. Szeretném leszögezni, hogy nem csalódtam, csak meglepődtem. Az első két napon ráadásul elég rossz volt az idő, rengeteg zuhé, nagy szél, nem győztünk újabb és újabb helyszíneket kitalálni, ahol biztonságban lehetünk az elemektől. Első reggel kiszálltunk az autóból, olyan iszonyú erős szél fújt, hogy egyrészt Danit azonnal föl kellett vennem a karomba, másrészt konkrétan nem tudtam egy lépést se tenni előre. Aztán azért voltak nagyon szép, szélcsendes és napsütéses napok is (sőt, a napok többsége ilyen volt). 

Részletes élménybeszámolót nincs kedvem írni, de kiemelném a legjobb pillanatokat: láttunk flamingókat egész közelről; elolvastam egy 450 oldalas könyvet (egy jelentős részét napközben!!); láttunk többezer éves romokat és gyönyörűen fennmaradt mozaikokat, és ami nekem a legérdekesebb volt, egy teljesen elhagyatottan álló városnegyedet, amit azért hagytak ott a lakók a '80-as években, mert a közelben létrehozott mesterséges tónak odaszivárgott a vize - azóta csak turistalátványosság. És hát a tenger, és a naplementék, és a napkelték. 🧡