helló, december (közepe)!

A blogvember óta most van először érkezésem írni egy kicsit. Sok a munka, sok az ügyintézés, és Danival sem épp habostorta az élet az utóbbi hetekben (minden oké, csak feszegeti a határait meg ilyesmik).

Kezdem a házzal. Szerdán írjuk alá az adásvételi szerződést!!! Utoljára majdnem egy hónapja írtam erről, azóta az történt, hogy (Danival együtt) megismerkedtünk a tulajdonosokkal, kölcsönös volt a szimpátia, ez volt nov. 19-én, és azóta igazából azt vártuk, hogy befusson a két német banktól a hitelkérelmünk elbírálása. Az egyik egész hamar megérkezett, de a brókerünk mondta, hogy mindenképp várjuk meg a másikat is, mert ott jobbak a feltételek. Megvártuk, megérkezett, aztán számlát kellett nyitni, és most várjuk postán a pénzt paksamétát, amit aláírva vissza kell küldeni. A jelenlegi tulajok eredetileg március 1-ben gondolkoztak a birtokbaadás dátumaként, de mivel nekünk az késő, a szerződésben végülis február 15. van. Millió a tennivaló, ügyintézés, de amíg nem írtuk alá az adásvételt, addig a legtöbb dolog csak a fejünkben fut (illetve már több hete van egy excel-táblánk, amibe igyekszünk vezetni ezeket, meg a várható kiadásokat, hogy ne csússzon ki a kezünkből az irányítás). Ehhez a projekthez egyébként szabit kellene kivenni, mert a német banki papírokat (40 oldal, 10-es betűméret, feles sorköz) tegnap este fél 9 és 10 között próbáltuk értelmezni. Ja, az adásvételhez kellett tolmácsot is szerezni, mert ugye az én németem az ilyen alsó-társalgási szinten van, és úgy nem lehet közjegyző előtt hivatalos okiratot aláírni (mert a németeknél az adásvétel ügyvéd nélkül, a jegyző előtt zajlik, ő is írja a szerződés szövegét). És kiderült, hogy az egyik kolléganőm, aki ott lakik Saarburgban (!), és valójában német-magyar tolmács végzettségű (!), pont rá fog érni aznap (!), és szívesen el is vállalja. Itt kezdtem kicsit úgy érezni, hogy mindjárt valami katasztrófa következik, mert ENNYIRE egyszerűen nem állhatnak jól a csillagok.

Úgyhogy ha minden jól megy, akkor szerdán aláírunk, utána fel tudjuk mondani az itteni albérletet - az még egy nagy kérdés, hogy vajon milyen határidővel, mert a szerződésünkben az szerepel, hogy mindig az eredeti szerződéskötés dátumának évfordulója mínusz három hónapkor (sic) mondhatjuk fel, három hónapos felmondási idővel, és mi 2016. június 15-én költöztünk ide, úgyhogy ez azt jelentené, hogy márciusban felmondhatjuk ugyan (ami oké, a február 15-höz képest plusz egy hónap nem vészes), de utána még júniusig kéne lakbért fizetni úgy, hogy már nem vagyunk itt... De nem teljesen világos, hogy tényleg ezt jelenti-e, ami a szerződésünkben van, mert az eredetileg egy évre szólt csak, és arra vonatkozott az egy év -3 hónapos felmondás, arról nincs benne külön szó, hogy utána, amikor gyakorlatilag határozatlan idejűvé válik, mi ezzel a helyzet. De a főbérlőnk (tudom, nem az) eddig is nagyon jófej és rugalmas volt, úgyhogy bízunk benne, hogy meg tudjuk ezt vele beszélni. És aztán januárban majd beszélünk az iskolával + napközivel, megrendeljük a költöztetőket... Nagyon izgi!!!

Dani. Tegnap volt az első (és egyben utolsó) negyedéves értékelése ("mérlege" - bilan) az iskolában, ezúttal a két tanítónéni szimpatikusabbnak és normálisabbnak tűnt, mint eddig bármikor (persze lehet, hogy ebben már a búcsúnosztalgia is benne van :D). Osztályzás természetesen egyelőre nincs, csak egy szempontrendszer szerint értékelik a gyerekeket háromféleképpen: igen / folyamatban ("elsajátítás alatt" - en voie d"acquisition) / nem. Olyan szempontok vannak, mint például "jól érzi magát az iskolában" (igen), "játszik a többiekkel" (igen), "befejezi a feladatokat" (folyamatban), "ért/beszél luxemburgiul" (folyamatban), "szívesen énekel/kézműveskedik/fest" (igen), "érdeklődik a természettel kapcsolatos elfoglaltságok iránt" (igen), "tud futni" (igen), "követi az utasításokat tornaórán" (igen), "tudja fogni az ollót/ceruzát" (igen), "tud szabadon rajzolni" (folyamatban), "tud pontosan a vonal mentén vágni" (folyamatban), stb. Szóval olyasmik, amik relevánsak ekkora korban, és el is mondta a két tanítónéni, hogy az első negyedév egyetlen célja "megérkezni az iskolába", ez pedig Daninál abszolút teljesült, teljesen látható volt nála az ív, ahogy az elején még szomorkodott, sírt, most meg már tök lelkesen megy, és sokkal kezdeményezőbb és nyitottabb, mint pár hónapja, próbálkozik már luxemburgiul is (ahhoz képest, hogy az első hetekben-hónapokban abszolút elzárkózott, és minden hozzá szóló felnőttnek azt mondta, hogy ő csak franciául tud). Hát, persze, van rendesen bűntudatom, hogy most, hogy úgy tűnik, beszokott, és jól érzi magát, most kiszedjük innen is, és egy éven belül kitesszük egy második intézményváltásnak is, de közben nagyon erős bennem a meggyőződés, hogy jobb helye lesz a német rendszerben, egy négy és félévesnek még óvodában a helye, nem iskolában. (Amúgy nekem az is szimpatikus Saarburgban, hogy három óvoda és két általános iskola van összesen, úgyhogy ott is stabil lesz a közösség körülötte.)

A költözés témája, hogy ez így a levegőben lóg, és elkerülhetetlenül szó van róla szinte mindennap, láthatóan nyugtalanítja Danit. Eléggé ki van fordulva magából az utóbbi időben, ebben persze az adventi édességroham sem segít (ami rajtunk múlik, de mi meg ebből a szempontból részben hagyománykövetők vagyunk - Adventkor márpedig édességnek lennie kell -, másrészt konfliktuskerülők - inkább egye meg, csak legyen nyugalom -, és mindkettőnek nyilván megvan a böjtje). Visszatérve a költözésre, beszélgetünk erről vele, igyekszünk megnyugtatni, hogy az ismerős tárgyakat mind visszük magunkkal, és legfőképp, hogy mi is ott leszünk, de kicsit úgy vagyok ezzel, mint az intézmények elkezdésével, hogy magam is szorongok egy kicsit, úgyhogy először saját magamat kell megnyugtatnom, utána tudom őt is megtartani (klasszikus példája az először magamra adok oxigénmaszkot-nak).

Hát, azt hiszem, most ezek a legfontosabb dolgok az életemben... 

Ezt a díszt hosszas tipródás után vettem idén nyáron a rothenburgi "karácsonyboltban", tulajdonképpen Dani beszélt rá, mert nézegettem-nézegettem, de olyan drága volt, hogy nagyon hezitáltam, és Dani ennek szem- és fültanúja volt, és egy ponton négy évének minden bölcsességével azt mondta: "hát ha ennyire tetszik, akkor nyugodtan vedd meg!" 
Ja, és a fenyőt idén egy faiskolából kölcsönöztük, odamentünk, kiválasztottuk, pár nappal később kiszállították, Dani gyakorlatilag egyedül feldíszítette, és a január 6-i héten jönnek majd érte, és elültetik. Tavaly ez a fenyő egy másik háztartásban volt karácsonyfa :))