2016. augusztus 28., vasárnap

THE holiday

[Ezt a bejegyzést 25-én kezdtem el írni.]

Csak azért nagybetűvel írom, mert az irodában valamiért mindenki így emlegeti a nyári utazás(oka)t, hogy "A Nyaralás", valahogy így, "and when are you going to take your summer holidays?" (és mikor mész el a nyaralásra?), na mindegy, én mondjuk nem tudom, az miért jó, hogy valaki kivesz egyhuzamban 2 és fél vagy 3 hetet, és amúgy meg hónapokig semmit, aztán persze húzza a száját, amikor én három hónapon belül negyedszer megyek el szabira, de nem rakja össze, hogy az mindig csak pár nap, és összesen sincs annyi, mint neki A Nyaralás... :P

Szóval, nekem idénre A Nyaralás az elmúlt tíz nap volt Budapesten, már június eleje óta vártam, de aztán egyszer ugye még voltunk otthon egy hónapja is. Persze telezsúfoltam programokkal az otthonlétet, meg igyekeztem mindenkivel eleget találkozni - nyilván nem sikerült, de nem is voltak illúzióim -, meg igyekeztem közben nem igyekezni. Ennek hatására el is kezdtem arra vágyni, hogy egyszer úgy legyek otthon, hogy tényleg ráérek, mondjuk hetekig, és akkor nem gond, ha valakivel nem fér bele pont aznap találkozni, mert össze tudunk futni másfél héttel később is, és nem is csak egy órára, hanem akár háromra. Most értékelem csak igazán a fontos emberekkel egy városban élést. Szar ez a kétlakiság, na. Mert mielőtt megyek, már számolok vissza, hogy mikor leszek már ott, és akkor az ittlét utolsó napjaiban nem értékelem eléggé azt, ami itt van, Budapesten meg ugyanez, az ottlét kb. felétől elkezd nyomasztani, hogy mindjárt kell visszajönni, és nem tudom, mikor megyek legközelebb, és búcsúzkodni kell, brrr. Kell a fenének ez a macera, ilyenkor úgy érzem, nem éri meg itt lenni, inkább haza akarok menni. Aztán visszaszokom, itt a lakás, a város, a munka, direkt nem akarom írni, hogy a pénz, pedig hát de, itt van a pénz is, meg a terv, hogy elkezdem a jogsit... Meg pont mielőtt hazamentem, elmentem sörözni pár itteni magyarral a Bizottságtól, és akkor úgy éreztem, vannak itt barátaim is, vagy legalábbis egy társaság, akikkel össze lehet járni, de közben ez sem igaz, mert nincsenek már annyira közös témáink. Persze ha az ember elveszti a fonalat valakivel, nehéz újra felvenni. 
Lehet, hogy kéne, hogy legyenek itt is olyan barátaim, mint otthon, de nem érzem igazából a hiányukat, mert én az otthoni barátaimat annyira szeretem, hogy nem akarom és nem is tudom őket helyettesíteni. Meg szerencsére a FB-nak hála velük (bezzeg!) nem veszítjük el a fonalat, legalábbis szeretném ezt hinni. 

Na jól elkanyarodtam a témától.

[aug. 28.]

Annyit járt a fejemben ez az egész az elmúlt pár napban, hogy egészen behergeltem magam, hogy én haza akarok menni innen pár év múlva. Mert hogy Luxembourg nekem nem tudja megadni azt, amire igazán vágyom, hiába tud egy csomó olyasmit, amit otthon hiányoltam/nék. Meg hogy sokkal jobban hiányzik a családom, mint gondoltam az elején. Asszem, a határátkelés új fázisába léptem. Ma beszélgettünk erről B.-vel, aki mondta, hogy nehogy hazamenjünk, ő azt semmiképp nem akarná, nem lenne (annyi) pénzünk, nem lenne (ilyen jó) munkánk, mindenki szegény, minden szar, itt sokkal jobb. Tudom, hogy igaza van, de mégis úgy érzem (most!), hogy a minden szar ellenére is nekem lehet, hogy jobb lenne otthon.
Illetve most, hogy írok erről, az is eszembe jut, hogy én korábban azt gondoltam a mostani (elme)állapotomhoz hasonlóan gondolkodó emberekről, akiknek semmi se jó, hogy miért nem saját magukban keresik a hibát ahelyett, hogy az országra kenik az elégedetlenségüket. Elképzelhető, hogy már megint meggondolatlanul ítélkeztem? (Kizárt dolog. De akkor bennem van a hiba? Na az meg pláne! :P)

Egy hónap híján pont egy éve vagyok itt. Még nem tudom, meddig leszek, de remélem, hogy a most érzett boldogtalanság?, szomorúság?, csalódás?, fene tudja, mi, hamarosan elmúlik.

Mindenesetre ha már eredetileg a nyaralásról, pardon, A Nyaralásról kezdtem el írni ezt a bejegyzést, akkor meg is mutatom, mi mindent csináltam tíz nap alatt. Nem készült mindennap kollázs, de azért a lényeg így is átjön szerintem. :)








4 megjegyzés:

  1. Szerintem mindenkinek joga van bármi miatt elégedetlennek/szomorúnak lenni, ami bántja, főleg, hogy nem direkt csinálja és nem tudja direkt visszacsinálni! De én már csak ilyen liberó vagyok...
    Sajnálom, amikor szomorú vagy és remélem, hamar elmúlik! :(
    NAGYON jó volt, amikor itt voltál! <3
    Mást nem is merek hozzáfűzni ehhez a poszthoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem is mondom, hogy ne lenne joga hozzá, csak hogy aki olyasmikre panaszkodik, amik korábban nem zavarták azon a helyen, ahova költözött, de addig is tudta, hogy ilyen, az inkább saját magában és ne a helyben keresse a hibát/magyarázatot.
      <3

      Törlés
    2. Szerintem meg így is túl szigorú magával... én legalábbis nem hiszem, hogy Benned van a hiba.
      De nagyon remélem, hogy hamarosan ez is elmúlik és nem is fogod érteni, hogy mi volt a baj!
      <3

      Törlés
    3. <3 (4,5 hónappal később... :D)

      Törlés