2017. június 1., csütörtök

Kalandok Kalábriában

Hát ez a hét valami fantasztikus volt! Képekben mondom el :)

Vasárnap (május 21.) reggel 6-kor ment a gépünk, annyira nem esett jól 4:45-kor beülni a taxiba, de motivált, hogy megyünk délre, a melegbe, a napsütésbe. És lőn, nem is kellett érkezésig várni a napsütésre :)

A Luxair nem sokáig hagyott minket éhezni!

8 körülre értünk Lamezia Termébe, ahol a G7 miatt hosszasan kellett várakozni az útlevélellenőrzésre. A repülőtér épületéből kiérve rögtön megtaláltuk a buszt, ami bevitt volna a vasútállomásra, ha lett volna jegyünk, de nem volt, és csak bent lehetett venni, a sofőrnél nem, úgyhogy ezt a buszt le is késtük, mert pontosan indult - pontosan 2 perccel azután, hogy a sofőr elküldött minket jegyet venni. De egyébként ráértünk, 10:42-kor indult a vonatunk Messinába, szóval bőven belefért plusz félórát várni a buszra.

Olyannyira, hogy amikor végül beértünk a vasútállomásra, még volt egy óránk, úgyhogy sétáltunk egy rövidet, és beültünk egy cukrászda teraszára kávézni-sütizni (semmi sós kajájuk nem volt...), nagyon élveztük, főleg, hogy a kerthelyiség tele volt gyíkokkal, akik ide-oda rohangásztak. :D

Itt B. éppen észrevette egy n+1-edik gyíkot :D



Utána sétáltunk még egy kicsit...

... aztán elvonatoztunk Messinába, vagyis először Villa St Giovanniba, ahonnan komp vitt át Messinába - az egész utunk alatt egyedül ekkor esett az eső.

Messina kikötője
Messinában a szállásunkhoz érve ez a lépcsőház fogadott. Nem tudok vele betelni, életemben nem láttam ilyen szép lépcsőházat. Minden induláskor és érkezéskor gyönyörködtem benne... :)



Ez pedig a panoráma az ablakból.
A szállás többi részlete elhanyagolható, a szoba rendben volt, de az utca nagyon hangos, a wifi, a reggeli, és a személyzet angoltudása iszonyat gyenge. Az első reggelinél megkérdezte az egyik helyi lány, hogy kérünk-e felvágottat, sajtot, tojást, de ekkor már majdnem végeztünk, úgyhogy mondtuk, hogy esetleg másnap. Másnap eleve nem volt előkészítve a reggeli akkorra, amikor odamentünk (7:30-tól volt, 7:50-kor semminek se híre, se hamva), aztán végülis kitették a cuccokat, a sonkát meg a sajtot is (legolcsóbb lapka), a tojást meg láttuk, hogy ott van a hűtőben, de azóta sem kaptunk belőle :D

Első délutánra séta és a városi látnivalók kimaxolása volt betervezve, ezt teljesítettük is. Ami elég nagy meglepetés volt, hogy vasárnap ellenére egy templom se volt nyitva! (Később, este, kinyitottak.) A képen a dóm látható, ami marha jó mintás, viszont nem fér bele egy képbe az óratoronnyal együtt. Cserébe éppen valami esküvő zajlott, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy igazi-e vagy jelmezbál, mert a menyasszony 10 évesnek tűnt... 




Itt mutatja az angyal, hogy 2017. május 21-e van volt.


Se (nemhéber) felirat, se semmi, online se találtam meg, hogy ez mi lehet. Én valami zsidómentésre gyanakszom, de lehet, hogy teljesen félreértem a helyzetet...

Olajfák helye


Elhagyatott galéria a belvárosban, amin még így is látszik, hogy milyen szép lehetne.

Messinában három templom van három dombtetőn (a dómot leszámítva), úgyhogy fogtunk magunkat, és mindhármat megnéztük, illetve mindháromról lefényképeztük a másikat/másik kettőt, meg a panorámát. Eközben némi általános benyomásunk is támadt a városról, nekem például az, hogy baromi gondozatlan és igénytelen, mindenhol szemét van az utcán, abszolút nem akadálymentesített, és úgy általában a Balkánra emlékeztet. Vannak szép épületek, meg kétségkívül jó a panoráma a tengerre meg a kikötőre, de úgy általában engem nem nyűgözött le.

Az első zárt templom, sehol egy lélek.


Biztos, ami biztos, azért II. János Pállal pózoltam :D



Mázlink volt, mert bár aznap végig ilyen idő volt, a kompót kompút után nem esett egy csepp eső sem!

Útban a következő templom felé. Szökőkút egy gyakorlatilag teljesen közép-európai lakótelep közepén.

Ott látszik az első zárt templom. Ez az erkély marha jó egyébként, tele van növényekkel.


Sehol senki.



Az egyik példa a "balkánságra"...

... és a másik :D :D Vicces, de közben azért mi ez már a város közepén? 

Útban a harmadik templomhoz...

... ami tök cukker volt, de sajnos szintén zárva.

Ezután visszamentünk a hotelbe aludni egy kicsit, mert teljesen ki voltunk ütve a negyed 5-ös keléstől és az azóta folyamatos talponlevéstől. Itt látható a gyönyörű B. a gyönyörű lépcsőházban, amikor másodszor is elindultunk, kora este.

Mivel a szárazföldet nagyjából kimaxoltuk, a tengerparton sétáltunk. 

Az ott Calabria, konkrétan Villa St Giovanni, ahonnan jöttünk komppal.

Aztán visszamentünk a "belvárosba" és a dóm közelében találtunk egy ilyen szemetest,

meg egy ilyen fun factet Shakespeare-ről :D

Aztán bementünk a dómba, amit időközben kinyitottak. A motívumok izgalmasak, de amúgy semmi különös.

Az viszont elképesztő, hogy a lépcsőknek az oldalán ilyen minta van!

Amikor már végképp telítődtünk a kultúrával, elmentünk VOLNA abba az étterembe, amit a tripadvisor ajánlott mint a legjobbat Messinában, de kiderült, hogy az interneten írt fél 8 helyett 8-kor nyitnak, de ez kiírva nem volt sehol, hanem egy rettentő bunkó pincérlány közölte velünk félig olaszul, és közben ha jól értettem, el is küldött minket az anyánkba, úgyhogy inkább a második legjobb étterembe mentünk, ami egy pizzéria a tengerparton, a kikötőtől nem messze.

Itt ettem ezt a nagyon finom pizzát, ha jól emlékszem tonhal, kétféle sajt, sárga koktélpari és lilahagyma volt rajta :)

Még azt mindenképp meg kell mutatnom, hogy a fürdőszobánkban ilyen (hangulat?)világítás volt :D

A hétfői (május 22.) program a városnézésnél sokkal izgibbnek ígérkezett: az volt a terv, hogy elmegyünk Vulcano szigetére (a Lipari- vagy Éoli-szigetek egyik tagja), ahova Milazzón keresztül hajóval lehet eljutni. Na most annyira ügyes voltam, hogy a Milazzóba menő busz menetredjét elnéztem, és azt hittem, a város tök másik végéből indul, szóval villamosoztunk egy csomót (ráadásul blicceltünk, mert a megállóban nem lehetett jegyet venni, és a villamoson se) oda, amelyik környékről a busznak mennie kellett volna, de ott fogalmunk se volt, merre tovább, úgyhogy megkérdeztük az un poco angolul tudó helyi bkv-irodista nénit, aki csóválta a fejét, és közölte, hogy menjünk vissza a villamossal a vasútállomásra, és ott lesz a busz is. És akkor megnéztem figyelmesebben a milazzói busz menetrendjét, és kiderült, hogy sikerült az apróbetűs jelmagyarázatot észrevennem csak, amiben az van, hogy egy-két járat valóban erről a környékről megy, de amúgy a többi nem - az mondjuk nem volt odaírva, hogy a többi honnan, és hogy milyen megállói vannak, de a luxemburgi tömegközlekedésen edződött magyaroknak ez meg se kottyant (itt egy csomó buszon nincsenek se kiírva, se bemondva a megállók, mondjuk a sofőrök kicsit több eséllyel tudnak legalább egy olyan nyelven, amin én is :D), szóval visszavillamosoztunk a vasútállomáshoz, ahol tényleg ott volt mellette a buszállomás és a mi buszunk is, de előtte a kánikulára való tekintettel vettünk vizet, a helyi bácsik legnagyobb örömére, akik teljesen odavoltak, hogy turisták mentek be a boltba. :D Na és ez a kép akkor készült, amikor a villamosmegállóhoz mentünk (először).

Kilátás az emeletes busz tetejéből, Messinából kifelé.
Öt perccel azután, hogy megbeszéltük B.-vel, hogy sehol egy magyar, és leültünk az emeletes busz töküres elejében fönt, megjelent a Messinában fellelhető másik két magyar és leült mellénk. Innentől kezdve az út teljes időtartama alatt hallgattunk vagy nagyon halkan beszélgettünk csak :D
Kéretik továbbá észrevenni az autópálya igencsak olaszos konstrukcióját (minden iránynak külön felüljáró, nem viccelek!). 

Lassan megérkezünk Milazzóba, mellettünk ott a gyönyörű Tirrén-tenger. 

Itt pedig a hajóra várva a kikötőben egy isteni, echte focacciát eszem, amit egy echte olasz pékségben vettünk, ahol a pék természetesen egy mukkot se beszélt angolul, de nem is kellett, mert mutogattunk. 

Megérkeztünk Vulcanóra! Hihetetlen izgalmas volt tényleg, kénes talaj mindenhol, záptojásszag ott, ahol füstölgött a talaj, a következő képek a kráterhez felvezető utat illusztrálják. 

Még gyorsan betoltunk egy fagyit - ez konkrétan pisztáciás csoki -, annyira meleg volt, meg kellett a hegymászáshoz az energia. 




















Itt már majdnem visszaértünk a hegy aljára, és a jól megérdemelt frissen facsart narancslevet fogyasztjuk. 

Amikor pedig teljesen leértünk, ezen a strandon próbáltuk túlélni a kánikulát. Isteni volt! És itt történt, hogy labdáztunk, és egy óvatlan pillanatban egy kutya elmarta B. elől a labdát a vízben, és egyszerűen nem volt hajlandó visszaadni neki... :D Végül az lett a megoldás, hogy B. megkaparintotta valahogy, odadobta nekem, de a kutya jött, úgyhogy én kidobtam a partra, ahol ott volt a kutya gazdája, aki próbálta a kutya figyelmét elvonni egy bottal, de hiába, mert a labda sokkal jobban érdekelte (minket is, én ott röhögtem a vízben, annyira vicces volt az egész helyzet, Chaplin-filmbe illő), úgyhogy odaintett nekünk, mármint a gazda, és labdástul-kutyástól eltűnt. Majd kb. 6-7 perc elteltével megjelent a labdával, de a kutya nélkül, és visszadobta nekünk a vízbe. :D



Kedden (május 23-án) visszatértünk a kontinensre, a csizmába, és elkezdtük a kalábriai felvonást. Az első állomás Scilla [silla] volt, hát valami elképesztően szép. A víznek tényleg olyan a színe, mint a képeken, semmi filter vagy fotosopp nem került használatra (sic)!




Ettől a boltíves lejárattól nem messze volt a szállásunk. Barbara, egy 50-es, nagyon dekoratív és nagyon kedves, ámde angolul egy szót nem beszélő házigazdánk fogadott minket, aki nagyon aranyosan és lassan beszélt hozzánk olaszul, majd egy ponton kiderült, hogy... LENGYEL. :DDD Úgyhogy onnantól fogva lengyelül beszéltünk, és teljesen oda meg vissza volt, hogy én tudok lengyelül, külön sós reggelit csinált nekünk másnapra (az olaszoknál a cukor cukorral dívik), és elköszönéskor mindkettőnket megpuszilt, és mondta, hogy vigyázzunk magunkra. :D 



Igen, ilyen létezik!

Más hajával ékeskedik (vagy csak nem akar a képen szerepelni... ki tudja...)

Ebéd előtt két perccel.

Délután a kissé hideg, ámde gyönyörű átlátszó és tiszta vízben strandoltunk. 

Aztán elindultunk felfedezni a várost.



Azon túl, hogy igen, baromira leégtem első nap, ez a világ legjobb papucsa, tiszta bőr, iszonyat kényelmes és mindenhova adekvát!





Ott lakunk!




:O :D








Az olasz kollégám tanácsára kipróbáltam az Aperol spritzet, finom! 

Ez a szálláshelyünk (B&B Casa Vela, muszáj reklámoznom őket, annyira szuperek!), specialitása, a chopping board, amin helyi kajákat lehet megkóstolni, ilyen tapas-jellegű az egész, nagyon finom és tápláló! (Középen a kis tálban bergamottos méz van.)

Miután berúgtunkvacsoráztunk, elmentünk naplementében is megnézni a városkát :)


Ez az egyik kedvenc képem a hétről.







A szerdai (május 24.) reggeli szerves része ;)

Mivel Scillát egy nap alatt bőven meg lehet nézni (strand incl.), szerdán nem volt nagyon mit tennünk, de délelőtt még ottmaradtunk a városban, hogy ha mégis van felfedezetlen terület, akkor az nehogymár úgy maradjon. És például felfedeztünk egy partszakaszt tele apró pici rákokkal, úgyhogy a sétálás után ide jöttünk vissza (ez a szállásunktól kb. 100 méterre volt), és B. a rákokkal volt elfogalva, én meg áztattam a hideg vízben a leégett lábamat.

Összeöltöztünk :D





Itt áztatom a lábamat, nadrágostul, biztos, ami biztos.

Aztán már végképp nem volt mit csinálnunk, úgyhogy megebédeltünk a szálláson, fénykép ezúttal nem készült (nyugi, nem vagyok beteg), de nagyon finom volt megint, én helyi sült füstölt sajtot, scamorzát ettem salátával, B. meg lasagnát. Aztán kimentünk a vasútállomásra, ahol összefutottunk azzal a nővel, akit aznap reggel jól megnéztem magamnak reggeli közben a szállásunk teraszán, nagyon csinos volt és profi fényképezőgép volt nála hatméteres objektívvel, és mondtam B.-nek teljesen spontán, hogy én tök szívesen lennék fotós-újságíró, hogy ide-oda megyek, írok róla meg fotózok, és ezért még nekem fizetnek, that's the dream, de tényleg (persze nem egyedül, akkor meghalnék), na és a vasútállomáson ott volt ez a nő, és szóba elegyedtünk, és kiderült, hogy újságíró, és egy stuttgarti lapnak ír utazási témájú cikkeket, és most is emiatt van itt, és előző nap volt az Etnán, most meg utazik tovább, és szombaton megy vissza. :DDD Boszi vagyok!

Next stop: Tropea. Meg kell, hogy mondjam, Messinával holtversenyben ez a város tetszett a legkevésbé, és talán azért, mert az olasz kollégáim, meg Olaszországban is mindenki, akivel szóba került, hogy milyen helyekre megyünk, mind javasolták is Tropeát, illetve amikor megtudták, hogy megyünk oda is, akkor lelkesen bólogattak, hogy hát az valami fantasztikus. Nekünk három dolog volt fantasztikus, abból is a legesleglegebb a szállás és azon belül is az ellátás. Először is mindennap 5 körül aperitifet szolgálnak föl, az első napi ezen a képen látható. Az ital prosecco és narancslé. Aztán. Úgy foglaltuk a szállást, hogy reggeli incl. (mindig így szoktuk), és a helyszínen kiderült, hogy három verzióból lehet választani, az első, hogy a szobába (az erkélyre) kérjük a reggelit, a második, hogy elsétálunk X bárba, a harmadik, hogy elvisznek reggel 9-kor egy másik hotelbe, ahol a jacuzzis medence partján lehet reggelizni (nem viccelek). A poén kedvéért az első verziót választottuk, és ehhez kaptunk egy listát, amin be kellett jelölni, miket kérünk. Az eredmény a következő képen látható (a kávé és a tej nem is fért rá a tálcára).

Mindenből, amit kértünk, duplán hoztak, és olyasmiket is, amiket nem is kértünk. Elképesztő, ennyi kaját ketten együtt nem láttunk összesen életünkben. Egy részét megettük, egy részét elcsomagoltuk és később ettük meg, egy részét (ami be volt csomagolva) visszaadtuk. :D 
Na, de vissza a szerdához, tehát az aperitif elfogyasztása után elindultunk felfedezni a várost. 



Erre a kilátóteraszra kiérve kiderült, hogy már megint Luxemburgban vagyunk, mert a strand (alább) mélyen alattunk van, hosszasan le kell battyogni egy lépcsőn. A következő napokban elég sokszor tettük meg ezt az utat #zsírégetés




Az ott a "szigeti Szűz Mária templom", ami kamu, mert ez abszolút nem sziget, még csak nem is félsziget.



Így néz ki a város a templom felől.

Mi is így nézünk ki a templom felől...




A második fantasztikus dolog ez a pizza volt ("Pinturicchio", és az étterem neve is ez volt, szóval ez saját specialitás - kétféle sajt, minimális bacon, friss rukkola és paradicsom, még sajt), életemben nem ettem ilyen jót. 

Aztán hogy, hogy nem, Tropeában is lement a nap.





Csütörtökre (május 25.) nagyon ambíciózus tervünk volt (amiben szerepelt ennek a gyönyörű virágnak a lefényképezése is... na jó, nem), hogy tudniillik elmegyünk gyalog a Capo Vaticanóhoz, ami 8 km a google szerint. Lelövöm a poént: nem mentünk el, mert bár nem sütött a nap, illetve csak néha bújt elő, borzasztó meleg és fülledt volt az idő, és az út végig az autók mellett vitt; viszont megnéztünk egy temetőt és vettem ruhát Bori szombati esküvőjére egy kínai boltban. :D 

A temető: mindenhol (többnyire borzalmas) portrék és 50-60 éves korban való elhalálozás - ezen a képen egyik se látszik.







A sikertelen kirándulás helyett inkább strandolni mentünk és milyen jól tettük!

Fölfedeztük ugyanis, hogy ha használjuk az úszószemüvegünket, akkor e mellett a szikla mellett egy teljes National Geographic-poszter tárul a szemünk elé, halak, tengeri sünök, csigák, kagylók, mindez a felül teljesen átlátszó, lefelé egyre sötétkékebb vízben. Csoda! (Aka. a harmadik fantasztikus dolog Tropeában.)


A halak csodálásán kívül nem nagyon csináltunk mást, visszamentünk egy idő után a hotelbe sziesztázni, aztán elsétáltunk a kikötőhöz.


Ahol a további program a tengeri sünök viselkedésének megfigyelése (B.) és a lábáztatás (én) volt. :D

Aztán visszamentünk a városba, "rendesen" megnézni a naplementét.


Szép lenne, csak valaki beleállt a képbe :P

Fileja Tropeana a naplementében (ami nem látszik) - ja, azt ki is hagytam, hogy az a reveláció és epifánia és pálfordulás történt, hogy még Scillában kiderült, hogy van egy fajta fekete olajbogyó, amit én is szeretek!!! :D

Az aznapi aperitif megvárt minket, hiába nem voltunk a szobában ötkor... :D Ezúttal egy másikfajta süti és őszileves prosecco volt a menü.

Pénteki (május 26.) reggeli - tanulva az előző napiból, amit még azóta se sikerült megemésztenünk, jóval kevesebb dolgot kértünk, amelyek ezúttal elfértek a tálcán és bennünk is. :D

Az utolsó pár órát Tropeában némi sétával és sok strandolással töltöttük. 


A parton fölfedeztünk egy barlangot is (a templom alatt).



Itt pedig már meg is érkeztünk az utolsó állomásra, Pizzóba. Az eredeti terv szerint Lameziában töltöttük volna az utolsó két éjszakát, de miután biztossá vált, hogy ott nincs semmi látnivaló (nincs itt semmi látnivaló!), de még a tengerpart is k. messze van, úgy döntöttünk szerdán, hogy lemondjuk az ottani szállást és keresünk egy másik ilyen Tropea/Scilla-jellegű cuki tengerparti várost, ahol ha más nincs is, legalább a strandon lehet dögleni, ha már minden kultúrprogramot kimaxoltunk. Úgyhogy a kb. három opció (városnevekre nem emlékszem, random települések Tropeától északra a parton) közül a google képtalálatai alapján Pizzóra esett a választásunk, és milyen jó, hogy így lett, kár lett volna kihagyni, nekem sokkal jobban tetszett, mint Tropea!

Több mint EU-konform játszótér a vasútállomással szemben, közvetlenül a tengerparton :D

Ez pedig az apartmanunk erkélye... :D

Kilátás, alattunk az óváros és a strand *.*


Belváros - egészen más építészeti stíl, engem kicsit Barcelonára emlékeztet, meg néha Párizsra, a sok kovácsoltvas elem miatt. Rengeteg volt a bóvliárus.





Na igen, szóval a szállásadónk elmondta, hogy két fontos látnivaló van Pizzóban (és környékén), az egyik a kastély (aznapra már bezárt), a másik pedig a településtől másfél kilométerre levő sziklatemplom (Chiesetta de Piedigrotta), ezeket mindenképp nézzük meg (továbbá keressük föl ezt meg ezt az éttermet), aztán mehetünk a strandra másnap. :D Úgyhogy szófogadóan elindultunk a jelzett úton a kiezetta felé, nagyon vicces volt a tűző napon az autóút szélén gyalogolni, de kárpótolt a bal oldalunkon a tenger :)



Megérkeztünk, 2,5 euró.


Igen, az ott John Kennedy és II. János Pál, mert miért ne.

A kultúrprogram után jött a testkultúra, itt s(z)en(y)vedtünk a vízben egy órát kb. 

Kedvenc virágaim a szállástól 20 méterre, egy kapu fölött.

Saját, különbejáratú naplementénk, amit az erkélyről csodálhattunk meg (itt éppen).

A hálószoba egy része :)

És hát aztán muszáj volt elmenni vacsorázni.





Aznap este egy másik fajta tésztát próbáltunk ki, ez is nagyon jó volt!

Szombat (május 27.), gyakorlatilag az utolsó nap. Mivel a reggelit nem a szálláson, hanem egy közeli bárban kaptuk, rögtön utána a belvárosban sétáltunk egy kicsit sokat.


A képen balra, a legeslegszélen, ahol látszik egy piros tetős, sárga-fehér épületnek egy része, na az a mi erkélyünk ottan egy fregolival :))


"Össze lehet vágni", mondta B. És tényleg, végülis. :P





Fölfedeztem, hogy az egyetlen képeslap, amit megvehető minőségűnek ítéltem, pont ezt az utcát ábrázolja :D


9:00 helyett 9:40-kor már ki is nyitott a kastély :D

Ezen közelebbről is látszik az erkélyünk (is), a kép bal oldalán, a teljesen sárga épülettől balra, piros tető, zöld zsaluk :)



Hát nem megint le kellett mennünk a partra, ebédelni?

Hát de.



És mi bizonyisten pizzát szerettünk volna, de mint megtudtuk, azt az olaszok ebédre nem esznek, így lett panino, ami végülis szendvics, de elég igényesre sikerült.

Ezeket Őket Ezeket nem közvetlenül a panino után ettük, csak a kettő között nem volt semmi fényképezhető :D Amúgy itt is pizzát akartunk, de itt még étlap se volt, és közölte az amúgy nagyon szívélyes pincér, hogy náluk minden frissen készül, és helyi alapanyagból, és ez meg ez van, válasszunk. :P 

Nagy nehezen megtaláltuk a postát, és úgy találtam, hogy a nyitvatartását meg kell örökítenem: hétfő-péntek 8:20-13:35, szombat 8:20-12:35.


Az utolsó (kötelező, mert helyi) kulináris élményünk pedig a tartuffo, ami tulajdonképpen egy nagyobb fagyigombóc, különböző ízekből áll, illetve a klasszikusnak a belsejében folyékony étcsoki van. Elég jó, de szerintem sokkal följebb van hype-olva, mint amilyen, mert ha veszek két gombóc különböző ízű fagyit, akkor a végeredmény szempontjából ugyanott vagyok.

Az utolsó olasz naplemente.



És az utolsó olasz reggel, vasárnap (május 28.) 6:50.

A lameziai reptéren örülünk, hogy odaértünk. Nem volt biztos, hogy így lesz, ugyanis először is, aki kivitt volna minket a reptérre, arról kiderült, hogy kórházban van ("de minden oké"), úgyhogy a szállásadónk jött személyesen és vitt minket, csak sajnos félúton (se) megálltunk tankolni, és tévedésből benzin helyett dízelt tankolt (mint kiderült, nem a saját kocsija), amitől az autó meghalt, úgyhogy föl kellett hívnia egy haverját (nem az autónak), hogy azonnal jöjjön és vigyen minket. 9:05-kor indult a gépünk, 8:25-re értünk a check-in pulthoz, ahol a néni mérgesen kiabált (vagy csak olaszul beszélt) velünk, hogy hogy képzeljük, hogy ilyenkor érkezünk és egyáltalán, ehhez képest utána még három sort kellett végigállnunk, és messze nem mi voltunk az utolsók, akik a géphez érkeztek. De ezt a kép elkészültekor még nem tudtuk, itt épp az első és a második sorbaállás között vagyunk. :D

Nápoly és a Vezúv

A svájci Alpok, valamikor ekkor reggeliztünk a gépen :D

Remélem, egyértelmű a tanulság: mindenki menjenek Calabriába! :)

6 megjegyzés:

  1. Vera nagyon kirándulást szerveztél/szerveztetek, mindig öröm olvasni, és látni a fotókat számomra. Remélem még sok ilyen "kirándulásban" lesz részem általad!)
    Lehet tudod - csak nem írtad - az általad szeretet szép virág bugenvillea /murvafürt/, én is nagy csodálója vagyok ennek a virágnak. Anno Korfun teljes pompájában csodálhattam meg teljes színskálában kerítéseken, és házfalakon.
    A sok fotó közül az egyikről Csontváry festmény jutott az eszembe...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igazán jólesik, különösen a Csontváryhoz való hasonlítás! :) Megkérdezhetlek, hogy mi ismerjük egymást személyesen, vagy honnan találtál ide?

      Törlés
    2. Ja, és nem tudtam a gyönyörű virág nevét, köszönöm!

      Törlés
    3. Vera nemismerjük egymást személyesen. Kb. 1-1,5 éve találtam rá a blogodra, egy másik blog olvasása közben, és leragadtam - nem bántam meg - Nálad, mivel szeretem az értelmes, tartalmas írásokat olvasni + a fotóid is mindig élményben részesítenek. Sok mindent elmondanak számomra a blog írójáról az írásai stílusa, tartalma..., persze tudom a személyes ismeretség is hozzátud tenni az illető személyiségéhez.
      Baranyában - Pécsen élek....))
      Csontváry Dalmáciában is festett anno, és ez a szép délvidéki táj hasonló részeket rejteget, mint az olaszországi régió, amerre Ti jártatok, ezért kúszott be a gondolataim közé...))
      A színes csónakok fotóitok pedig Monet csónakos festményeit juttatja az eszembe.
      Ennyi arról, hogy például milyen inspirációkat is képes adni számomra egy-két fotó nézése...)))

      Törlés
    4. De jó, köszi, hogy elmondtad! :) Akkor további jó olvasást!

      Törlés
  2. ....jó, és érdekes kirándulást....
    /lemaradt egy-két szó/

    VálaszTörlés