akáció
Holnap megyünk haza! Tegnap nagyon "tumultuózus" napunk volt, Dani utolsó bölcsis napja, hát én már reggel sírva fakadtam, miután eljöttünk (a Nagy Napra való tekintettel mindhárman mentünk és vittünk sütit a gondozónéniknek), és délután is csak kevésen múlt, hogy nem itattam meg a bölcsiudvar egereit - nem fogtam magam vissza elvből (?) vagy ilyesmi, csak annyi volt az operatív tennivaló, hogy sírásra már nem maradt kapacitásom. Tök ironikus amúgy, most, hogy Dani "elballagott", múlt vasárnap volt az a bizonyos szülinapi zsúr, amibe hivatalosak voltunk, és egyrészt több szülővel is most sikerült ott érdemben szót váltanom - mármint először (és utoljára 🧐) a bő 2,5 év során -, másrészt az egyik anyukáról kiderült, hogy egy épületben dolgozunk, és kölcsönösen nagyon megörülve ennek, azóta már kávéztunk is egyet bent az irodában (ő nem fordító, hanem az informatikusoknál dolgozó jogász). Tökre látszott, hogy örül a baratnőpotenciálnak; rögtön elkérte a számomat még a múlt héten, aztán hétfőn megkeresett a "benti" skype-on és ott is rámírt, és a közös kávézást is ő kezdeményezte. Egyáltalán nem bánom, nagyon szimpatikus lány. Az ő kisfia egyébként még marad egy évig a bölcsiben, kicsit irigylem.
Na, szóval tegnap egyrészt ez volt, másrészt az aktuális gyakornokomtól is búcsút kellett vennem (még pár napig van, de én jövő héten szabin leszek). Nagyon jó helyet találtam a team-búcsúebédre, a MUDAM (modern művészetek múzeuma, MUsée Des Arts Modernes) kávézójába mentünk, ami most épp libanoni étteremként (is?) működik, viszonylag limitált, de annál minőségibb kínálattal. Gyorsak voltak, készségesek, a kaja pedig isteni. A hangulatról nem is beszélve! Tudom, uncsi, hogy ezt mindig írom, de annyira jó ezekkel az emberekkel dolgozni és időt tölteni. Pinch me.
Szóval holnap( késő délután)tól egy hónap Magyarország, szeretnék mindennap írni majd pár sort, mert mindig olyan nehéz visszaemlékezni utólag, hogy mit is csináltunk Gárdonyban, és most, hogy Dani már 4, esélyes, hogy némileg változatosabb dolgokra is sor kerül. #onecandream



Megjegyzések
Megjegyzés küldése