2019. április 22., hétfő

húsvét a Vogézekben

Jaj, annyira, de annyira jó volt ez a hétvége! Eredetileg Hollandiába mentünk volna tulipánokat nézni, de jobb is, hogy az nem jött össze, mert állítólag egymillió turistára számítottak a hétvégére, és azon belül is tömegekre Keukenhofban (a főfőfő tulipánlelőhely).

Így is egészen pénztárcabarátra sikerült ez az út, megúsztuk másfél tankolással (ebből az egy még itt, ahol most épp 40 centtel olcsóbb a 95-ös literje, mint Franciaországban), a szállásunk 100 euró volt reggelivel, és kétszer ettünk csak meleget étteremben.
Plombières-les-Bains-ben laktunk, ami egy teljesen valószínűtlen kisváros: a semmi közepén van, zéró infrastruktúra (a legközelebbi Lidl 12 km-re), de olyan tiszteletet parancsoló kőházai vannak, hogy csak na. Ja, és persze minden zárva, mivel húsvét, de erre számítottunk is. És láthatóan mindenki valahol máshol töltötte a tavaszi szünetet: alig láttunk embert az utcán, és akit mégis, azok is inkább turistának tűntek. 

ez volt a kilátás a szobánkból

ez a hotelünk (a felső épület)

szerencsére itt is voltak tulipánok azért

ez meg a városka fölülről (feeling Luxembourg, itt is minden kétszintes)
Nagyon szuper, tágas szobánk volt főzőfülkével és vizesblokkal, és amint fent látszik, gyönyörű panorámával a városra és a szemközti hegyoldalra. A bookingon sokan kritizálták a reggelit, hogy az árához (7,50) képest szegényes a választék, de szerintünk tökéletesen megfelelt: friss bagett, croissant és pain au chocolat, hozzá vaj, többféle lekvár, méz és nutella, müzli, gyümölcsök, narancslé és tea/kávé. Bőven elég volt, sőt! Nyilván lehetett volna még felvágott, sajt, zöldségek, de eleve a friss péksüteményt se tudom, honnan akasztották le húsvétkor... 

külön vicces, hogy természetesen magyar volt a pincérlány :))
Szombaton még mielőtt Plombières-be mentünk volna (csak 3-tól 6-ig van recepció, fölösleges előbb odamenni, be se jut az ember az épületbe), megtettünk két túrát is.
Az első szikla tematikájú volt, föl kellett kaptatni egy elég kellemetlen emelkedőn, aztán bekanyarodott az út az erdőbe, és onnantól nagyon festői volt az út, gyakorlatilag a hegytetőn sziklától szikláig vitt, hol lankásabban, hol meredekebben. Elég fárasztó volt, de nagyon szép!














A második túra a gérardmeri tó mellett indult, és a témája a víz(esés) volt, ez először csak annyiban nyilvánult meg, hogy egy vízesés mentén kellett fölkapaszkodni mohos köveken - tiszta Középfölde -, aztán egy patak mentén kellett tovább sétálni, és ez abszolút rendben is volt, sőt, de aztán kiderült, hogy a lefele út egy része tiszta mocsár, és sikerült bokáig bele is süllyednem mindkét lábammal (szerencsére legalább nem egyszerre :D), úgyhogy a cipőm is magába szívta a vizet... Nem vettem nagyon a lelkemre azért, a 20+ fokban elég hamar megszáradt, meg este rásegítettünk a szobában levő hajszárítóval, és másnapra kutya baja se volt. 










Mentünk vagy húsz kilométert összesen, elég sok szintemelkedéssel, úgyhogy este nem nagyon kellett altatni egyikőnket se. 

Vasárnap először elautóztunk Besançonba, mert én városra vágytam. :P Nagyon szép volt, de tök üres!



kéretik alaposan megfigyelni a képet








a Citadellán

kilátás a Citadelláról (zoommal)










Mivel úgyis olyan rég jártunk Gérardmerben, visszamentünk, ezúttal körbesétálni a tavat. Tizenötmillió szúnyogszerű rovar kísért minket körbe, alig párszáz méter volt összesen a kb. öt kilométeren, ahol nem akartak a szánkba repülni.






Aztán visszaautóztunk Plombières-be, és biztos, ami biztos alapon ott még megtettünk egy "felfedező" kis kirándulást (sentier de découverte), a már kezdődő szürkületben.








Majd ma délelőtt következett a "Sziklatúra" (sentier des roches), ami az egyik legszebb és egyben legtechnikásabb útvonal, ahol valaha jártam. 1140 méterről indul, először lemegy kb. 1000-re egy gyönyörű völgybe, de tök nehéz és igen jó kondíciót kívánó, meredek, sziklás, havas, vizes, köves úton, aztán a völgyből visszaemelkedik 1363 méterre, ugyanilyen útviszonyok között, csak még több hóval, és aztán visszaereszkedik a kiindulóponthoz, lankásabb, könnyebb terepen. Minden fáradságot megér! Egyszer majdnem eltévedtünk, és ettől annyira megilletődtem, hogy le is ültem egy kicsit a hóba, meg persze, hogy átázott megint a cipőm az út első harmadán, de a látvány meg a hangulat minden kényelmetlenségért kárpótolt. Aaaaannyira szép volt!!!

ott a tavasz!



kukucs!












nárciszok :)












valahol ezen a szakaszon történt, hogy jött szembe velünk egy négy-ötfős középkorú társaság, és ahogy elhaladtak mellettünk, annyit kaptunk el, hogy "... a kolbászos hús" :D :D :D 



a lefele vezető út utolsó előtti szakasza egy havas erdőn vitt keresztül, annyira szürreális volt a 24 fokban!


a jól megérdemelt echte elzászi tarte flambée, avagy Flammkuchen :D
Mivel még volt pár óra a hétvégéből, gondoltuk, legurulunk a longemeri tóhoz, és azt is körbesétáljuk, levezetésképp. Azzal úgy is lett...







nem tudom, mennyire látszik, de ez meg az előző kép egy volt nárciszmezőt ábrázol, a virágok 99%-a már sajnos elhervadt, de így is lenyűgöző a látvány!


búcsúfagyi a tóparton :)
Vannak olyan tervek, miszerint pünkösdkor is visszamennénk erre a környékre, de majd meglátjuk. Túralehetőség mindenesetre maradt még bőven. :D 

4 megjegyzés:

  1. 1) Gyönyörű!!! *.*
    2) Tarte flambée!!! *.*
    3) Kecskék!!! *.*
    4) A kolbászos hús magyarul hangzott el? :D Az annyira jellemző lenne...
    5) Sentier de la gloire :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4) igen!!! ez volt a point! :D
      5) hogy mi?

      Törlés
    2. https://www.lacoccinelle.net/278205.html

      Törlés
    3. óóó hát ez trop vite oubliée, effacée volt!!! <3

      Törlés