2020. november 27., péntek

könyvek, filmek, sorikák

Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét tervezek írni egy posztot a könyvekről, amiket mostanában olvastam, meg a netflixekről, amiket mostanában néztem, és most, hogy megfőztem az ebéd felét és felmostam a konyhát (a fiúk sétálnak, főleg amelyikük még kúszni se tud), talán meg is tudom végre írni.

Elolvastam a Szív utcát, amiről nagyon jókat hallottam, de nekem nagyon modoros volt és nagyon sokat akart mondani. Mindenesetre ígéretes első könyv, de van hova fejlődni, tisztítani a stílust. Kicsit mintha még keresné a saját írói hangját a szerző. Elolvastam egy újabb Backman-regényt, A nagymamám azt üzeni, bocs-ot, jó lassan haladtam vele, valahogy minden fejezetben annyi új infó volt, hogy nem lehetett másfélnél többet elolvasni egyszerre, egész más volt, mint az eddigi Batmanek Backmanek, amiket olvastam, sokkal nehezebb, komolyabb, komplexebb, de összességében nagyon szép ez is. De a Hétköznapi szorongások még mindig messze a legjobb, amit tőle valaha olvastam. Még hónapokkal ezelőtt elkezdtem olvasni egy Atwood-disztópia-trilógiát (Guvat és Gazella), be kell látnom, hogy a sci-fi tényleg nem nekem való; hiába tartottam (tartom) nagyon érdekesnek az alapötletet, egyszerűen van az a pont, ameddig az én fantáziám már nem terjed és nem tudom semennyire se beleélni magam és elvesztem a motivációmat. A második kötet elején letettem, lehet, hogy majd később visszatérek hozzá. Szintén hónapokkal ezelőtt kezdtem el olvasni a Mazel Tovot, ami egy belga (flamand) lány naplója arról az időszakról, amikor egy ortodox zsidó családnál volt Antwerpenben különtanár (80-as évek vége). Nem tudom, olyan fordításízű volt helyenként a nyelvezet, hogy teljesen elrontotta az amúgy is ingatag lábakon álló irodalmi élményt, cselekmény se igazán volt, vagy nem eléggé lineáris, vagy már nem tudom, mi volt a legfőbb bajom, de talán a szöveg (utó)gondozásának hiánya. Mintha megpróbáltak volna szépirodalmat csinálni teljesen száraz, inkább különálló mint összetartozó rövidebb szövegekből, de a felénél feladták volna. Kiábrándultan letettem alig száz oldallal a vége előtt. És végül elolvastam, de miért, az Álmomban már szerettelek c. opuszt, ami pont olyan, amilyennek a címe és a borítója alapján az ember gondolná. 

A netflixeket mind kinéztem; megnéztem a The Crown legújabb évadát, nagyon szeretem ezt a sorozatot, egyrészt tökre érdekel a brit királyi család, másrészt a brit kiejtés csúcs, harmadrészt gyönyörű tájakon játszódik. Még valamikor szeptemberben (?) néztem egy német sorozatot, a Das letzte Wortot, az is bejött és egészen sokat értettem is belőle (angol felirattal néztem azért). Megnéztem az Emily in Paris-t, amiről mindenki beszélt, és nekem először annyira tetszett, hogy még instán is bekövettem az accountjukat, aztán rájöttem szerencsére elég gyorsan, hogy azért mindennek van határa. Wtfecske az a sorozat, mindenki is ellenszenves volt benne, viszont az Emily főnöke('t játszó színésznő) gyönyörűen tudott angolul. Meg biztos volt még más is, csak most nem jut eszembe. Most a Queen's Gambitet nézem.

Filmekből is néztem párat, gondolom mindenkit érdekel (csakúgy mint ez a bejegyzés úgy általában). Még októberben a Cineast online verziója keretében láttam egy nagyon megrázó női sorsos macedón filmet, a Willow-t, arra még most is sokszor gondolok, van benne problémás teherbeeséstől kezdve művi és spontán vetélésen át örökbefogadásig és halott gyerekig minden, három nő életén keresztül bemutatva, nagyon durva, nagyon szép, nagyon testközeli, nagyon ajánlom. Szintén a Cineastnek köszönhetően láttam az Édent, amit elvileg jövő márciusban mutatnak be otthon, 150 perc, de nem tűnik föl, hogy annyi, szép és megrázó és nagyon elgondolkodtató. És bár magyar film, a főszereplőt külföldi színész játssza és a Für Anikó a magyar hangja, ezen nehéz felülkerekedni. A netflixen legutóbb az Attenborough-filmet néztük (A life on our planet), elég annyit mondanom, hogy azóta negyedannyi húst veszünk és semennyi marhát. Láttam még egy osztrák filmet, Was wir wollten, lehet sírni a tiroli akcentuson, de ezen kívül amúgy tök érdekes a cselekménye, szintén tudok relatelni.

3 megjegyzés:

  1. most egy kicsit creepy leszek (de hát ilyen ez az internet), én amúgy molyon is szoktam időnként figyelni, hogy mit olvasol, szóval engem érdekel no :))

    engem ez az Emily in Paris valahogy teljesen elborzasztott, és az első rész kb felénél ki kellett kapcsolnom, lehet, hogy túl sokat találkoztam ezzel az "amerikai külföldön" dologgal a való életben is, és irtó modoros, meg az a Hook up plan annyival kedvesebb, hogy hát nem is értem.

    VálaszTörlés
  2. ugy szerettem volna szeretni a Sziv utcat...de nem ment :(

    szeretek ilyet olvasni...otleteket ad :) szoval koszi.
    (masreszt nyilvan atfut az agyamon, hogy mennyire mas lehetett volna az eleje nem ikrekkel, nem depressziosan, stb...de legalabb mar jol vagyok)

    VálaszTörlés